„Isten engem a kamera elé teremtett” – beszélgetés a film-életműdíjas Esztergályos Cecíliával
Ila, a bundás nő, aki elcsábítja a Csabagyöngye csodakapusát. A csupaélet Petruska és Istár, a szerelem istennője. A tüdőbeteg lány a hegyi szanatóriumban, a kétségbeesetten lakást kereső Irén, és két asszony, akik családjaik minden terhét magukon viselik: Éva az Egy kicsit én, egy kicsit te, és Szépné, Ágica a Familia kft. hősnője. Esztergályos Cecíliával, az idei Magyar Mozgókép Fesztivál egyik életmű-díjasával idéztük fel azt a több mint hat évtizedet, amelyet a kamera előtt töltött.
– Ön 19 évesen került először kapcsolatba a filmmel, Szabó István: Te című rövidfimjével, amely valóságos szerelmes költemény az Ön egész lényéről. Hogyan választották ki erre a szerepre?
– Egy balesettel indult: 1961 májusában a Pécsi Balettnél Rossini Semiramis-nyitányában táncoltam a főszerepet, ráesett egy pad a lábfejemre és eltört – nem a pad, hanem a lábam. Hazajöttem Pestre, hat hét pihenés várt rám. Vámos Tamás, aki Kanadában világhírű operatőr lett, ötlete volt, hogy Szabó Pista nézzen meg engem a színpadon. Én akkor még nem kezdtem el színi tanulmányaimat, egy évvel korábban végeztem a Balettintézetben. Éppen most néztem meg újra a filmet: hát szép nagy „grand jetée”-ket ugrottam lefelé a Várban, tehát teljesen helyrejött a lábam.
– Talán a filmezés is segített a gyógyulásban. Volt-e szerepe e debütálásnak abban, hogy végül a színészi pályát választotta?
– Persze, de akkor még nem gondoltam rá, csak 1963-ban, amikor eljöttem a Pécsi Balett-től. 1964-ben jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, és ugyanúgy kellett felvételiznem, mint bárki másnak. De a főiskola előtt már több filmben is játszottam: a Tücsökben, Az aranyfejben és A pénzcsinálóban. Főiskolásként 1966-ban forgattam a Társasjátékot, bátyám, Esztergályos Károly rendezte, olyan nagy színészekkel, mint Bárdy György, Körmendi János, Kálmán György, és hárman voltunk nők, Pécsi Ildikóval és Győry Franciskával.
– Volt-e később olyan szerepe, amelyben balett-tudását tudta kamatoztatni?
– Nem volt, de tudtam úgy mozogni, mint aki balerina volt. Talán csak 1976-ban a Körszínházban a Petruska volt kivétel. De több tv-filmben és zenés játékban ki tudtam élni magam e téren. 1982-ben Szántó Erika tv-filmjéhez Saint-Saens A hattyú halálát táncoltam a Vígszínház színpadán, amely teljes egészen be is került a filmben.
– Melyek voltak a legkedvesebb filmszerepei?
– 1979-ben Gothár Péter Ajándék ez a nap, a következő évben Szörény Rezső BUÉK és Zsombolyai János Vámmentes házasság című filmjei, majd 1981-ben szintén Szörénnyel a Boldog születésnapot, Marilyn!, amelyért Sanremóban megkaptam a legjobb női alakítás díját. De nagyon szerettem együtt dolgozni Gyarmathy Líviával, a Vakvilágban és az Egy kicsit én, egy kicsit te voltak a közös munkáink.
– Érdekes, hogy azokat a filmeket választotta ki, ahol a drámai vénáját vagy a groteszkhez való érzékét lehet tetten érni, nemcsak a komikai képességeit, amelyről a legtöbben ismerik.
– Kezdetben nem is voltak ilyen szerepeim színházban sem: Móricz Zsigmond Csibéjével kezdtem, aztán jött Bródy Sándor Dadája, Babel Máriája a Tháliában. Aztán jöttek a nagy eposzok a Körszínházban, a Ramajana, a Csusingura, a Gilgames…
– Őriz-e valamilyen különleges emléket a forgatásokról? Még a világhírű cseh színész-rendezővel, Jiri Menzellel is játszott a Maár Gyula rendezte Felhőjátékban.
– Menzellel úgy forgattunk, hogy egyetlen szót sem beszéltünk közös nyelven, „nyomogattuk egymást”, amikor a másik jött. Pedig még szerelmi jelenet is volt közöttünk. Amúgy csak arra emlékszem a legtöbb forgatásról, hogy jól éreztem magam.
– 1991-ben elindult a nagysikerű tv-sorozat, a Familia kft….
– És mindenki megvetett, hogy otthagytam a Nemzeti Színházat…
– Jelentett-e az új feladat az Ön számára valamilyen „megpróbáltatást?”
– Nem, mert igazából Isten engem a kamera elé teremtett. Nem viccelek: amikor a másik oldalon nem a színész van, hanem a kamera, szárnyakat kapok a mai napig. Szurdi Miklós már rendezett engem 1984-ben a Nemzetiben Kertész Ákos Családi ház manzárddal című darabjában. 1990-ben már Veszprémben játszottam, amikor újra találkoztunk. Ők akkor már dolgoztak a Familia kft.-n Gát Györggyel, és meghívtak a főszerepre. Imádtam, a mai napig forgatnám, ha nem hülyül meg valaki és nem lesz vége. 1999-ben a társulat nagy része távozott, túl kevesen maradtunk ahhoz, hogy folytatni lehessen.
– Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy szívesen forgatna újra.
– Igen, jót, jókkal! Jó témát, jó rendezővel, jó körülmények között.
– Születésnapja alkalmából kiállítás nyílt festményeiből az Új Színházban. Hogyan talált rá Ön a képzőművészeti alkotómunkára?
–Amikor 99 februárjában véget ért számomra a Familia, nem tudtam mit kezdeni magammal. Kis unokahúgomért, Katáért mentem az óvodába és ők sókerámiát alkottak. Az óvónéni elmondta, hogy egy kiló só, egy kiló liszt és annyi víz kell hozzá, hogy képlékenyen figurává tudjam varázsolni. Sütőben kisütöttem, de nem tetszett, utána csináltam néhány gyurmafigurát, de az sem tetszett. Ekkor mentem el egyik sógornőmhöz, aki kerámiázni tanított. Rögtön nekiálltam mindenfélét csinálni és rettenetesen tetszett. Jártam egy hétig egy valódi kerámikushoz, én rögtön szárnyalni szerettem volna, de azt mondták, hogy ezzel lassan kell foglalkozni és majd 10-20 év múlva… akkor, 56 évesen úgy gondoltam, hogy nincs nekem annyi időm erre, de Isten segítségével elkezdtem itthon agyagozni. Kaptam János öcsémtől egy kemencét, korongozót, kompresszort, és kedvemre játszhattam. Nagy vázákat készítettem, 2-3 arcot is formáztam rájuk, mert egy váza önmagában nekem kevés volt. Már 2002-ben kiállításom volt a Madách Színházban, később a Csók Galériában, az új Nemzeti Színházban. Festeni 2006-ban kezdtem el. A József Attila Színházban játszottunk egy darabot Galambos Erzsivel és Pogány Judittal. Hazajöttem és lefestettem az egész jelenetet. Léner Péter unokájának adtam oda, és annyira tetszik neki, hogy ma is megsimogatja a képet. Most, hogy nyáron nem dolgozom, mint színész, kihasználom az időt, hogy fessek vagy kerámiázzak.
