Amikor 2022 júliusában a roswell-i „incidens” 75 évfordulóján sem jött meg a nagy beismerés, az UFO-hívők lemondóan legyintettek, a szkeptikusok pedig elégedetten hátra dőltek, mondván, le kéne már egyszer s mindenkorra zárni ezt a históriát az összes konteóval együtt. Attól azonban, hogy nem beszélünk a földön kívüliekről és látogatásairól, a téma ott van a levegőben: H.G.Wells A világok harca című regényét, Erich von Däniken könyvei és filmjeit „a jövő emlékeiről”, vagy Stephen Spielberg remekművét, a Harmadik típusú találkozásokat sok millióan tekintik inkább az elképzelhető valóság részének, mint fantázia szüleményének.
És ha nem is találkozhatunk konkrétan „repülő csészealjakkal”, „kis zöld emberekkel” vagy „E.T.”-kkel, egyre többen tapasztalnak olyan égi jelenségeket, amelyekre nincsen a tudomány mai állása szerint magyarázat, a nagyközönség előtt azonban tovább folytatódik az 1947 óta megszokott titkolózás, ködösítés.
Ennek járt utána a National Geographic a CNN-nel közösen készített UFO-akták: megnyílik az ismeretlen című öt részes sorozatában, amelynek első epizódját pénteken este láthattuk.
Bár a film elején még felidéződnek a régi sztori képei, a korábbi tagadások, az amerikai légierő UFO-aktáinak, az úgynevezett „Bluebox project” 1970-es lezárása, a földönkívüli-hívők lejáratására, nevetségessé tételére irányuló törekvések, a főszerep egy 2004-es esetnek és annak következményeinek jut. Tizenkilenc évvel ezelőtt a kaliforniai partok közelében szolgálatot teljesítő amerikai repülőgép-hordozók pilótái észleltek az égen szél ellen elképesztő sebességgel száguldó és hirtelen irányváltoztatásokra képes, fényes „valamit”, amely kerülgette őket, de össze nem ütköztek vele.
Megszólal az esemény egyik pilóta szemtanúja, aki szerint „fehér volt, kb. 40 láb (12 méter) hosszú, nem volt se ablaka, se szárnya és úgy mozgott, mint egy pingpong-labda”.
És mint kiderül, nem ez volt az egyetlen ilyen észlelés, amelyről a légierő videófelvételt készített, és azt továbbította a hadügyminisztériumnak. A másik koronatanú egy Luis Elizondo nevű egykori kémelhárítási ügynök, kubai emigránsok gyermeke, aki új hazája iránti háláját az Egyesült Államok biztonsága feletti őrködést tekintette élete hivatásának Latin-Amerikától Afganisztánig. Éppen a múltja miatt keresték meg 2008-ban a Pentagontól, hogy vegye át egy titkos „légi azonosítási program” vezetését. Elizondo komolyan vette a felkérést, és az észleléseket, akár a légierőtől, akár a mezei polgároktól érkeztek, „nemzetbiztonsági ügynek” tekintette – feletteseitől eltérően. 2017-ben adta fel a reménytelen harcot a Pentagon vezetőivel.
Itt lépett be a képbe egy rámenős oknyomozó újságírónő, Leslie Kean, aki még 2000-ben felfigyelt egy nyilvánosságra hozott hivatalos francia jelentésre, amelyben „valószínűnek” nevezték földön kívüli látogatók érkezését. Bár akkor meg is írta a sztorit a Boston Globe-ban és várta az amerikai illetékesek reakcióját, a várt válasz ezúttal is elmaradt.
Leslie Kean nagy pillanata 2017-ben jött el, amikor sikerült találkoznia az éppen lemondott Elizondóval, akit összehozott a New York Times Pentagon-tudósítójával, Helene Cooperrel, és többé nem lehetett eltitkolni a „szigorúan bizalmas” videófelvételeket sem.
A film készítői még kamera elé tudták ültetni 2021-ben bekövetkezett halála előtt Harry Reid szenátort, az amerikai törvényhozás demokrata párti többségének korábbi vezetőjét, aki szintén 2017-ben, visszavonulásakor fedte fel, hogy létezik egy olyan program, amely az „ismeretlen anomális jelenségeket” (UAP: unknown anomalous phenomena) vizsgálja az égen, és tudott arról is, hogy azt „nemhivatalos” pénzekből finanszírozzák. A 2017 decemberben megjelent Times-cikk után, amelynek online változatába beillesztették az egyik 2004-es videót, ha nem is oldódtak meg a rejtélyek, de azért történt némi áttörés.
Azóta az amerikai védelmi minisztérium rendszeresen ad ki „UAP-jelentést”, a legutóbb az idén januárban, amely az előző közel 2 év alatt 366 új bejelentést regisztrált. Ezek nagyobb részét sikerült beazonosítani, de 171 esetre továbbra sincs magyarázat, ezek ügyében további vizsgálatot ígértek. Vajon valóban kivizsgálják-e őket, és ha igen, értesül-e erről a világ?
A sorozat további részei péntekenként este 22 órakor láthatók a National Geographic csatornán.
Amikor 2022 júliusában a roswell-i „incidens” 75 évfordulóján sem jött meg a nagy beismerés, az UFO-hívők lemondóan legyintettek, a szkeptikusok pedig elégedetten hátra dőltek, mondván, le kéne már egyszer s mindenkorra zárni ezt a históriát az összes konteóval együtt. Attól azonban, hogy nem beszélünk a földön kívüliekről és látogatásairól, a téma ott van a levegőben: H.G.Wells A világok harca című regényét, Erich von Däniken könyvei és filmjeit „a jövő emlékeiről”, vagy Stephen Spielberg remekművét, a Harmadik típusú találkozásokat sok millióan tekintik inkább az elképzelhető valóság részének, mint fantázia szüleményének.
És ha nem is találkozhatunk konkrétan „repülő csészealjakkal”, „kis zöld emberekkel” vagy „E.T.”-kkel, egyre többen tapasztalnak olyan égi jelenségeket, amelyekre nincsen a tudomány mai állása szerint magyarázat, a nagyközönség előtt azonban tovább folytatódik az 1947 óta megszokott titkolózás, ködösítés.
Ennek járt utána a National Geographic a CNN-nel közösen készített UFO-akták: megnyílik az ismeretlen című öt részes sorozatában, amelynek első epizódját pénteken este láthattuk.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.
Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:
„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.
A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:
"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."
"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"
"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"
"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"
"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"
Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:
„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.
A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szerető családapa, rejtőzködő szörnyeteg – az Apám, a BTK gyilkos bepillantást enged a gonosz otthonába
A gyilkos, akit mindenki szeretett: a cserkészvezető, gyülekezeti vezető, aki éjjel igazi szörnyeteg volt. Lánya most szembenéz az örökségével. A Netflix legújabb dokumentumfilmje felfedi, milyen életet él az, aki csak utólag jön rá, hogy az apja Amerika egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa.
Skye Borgman legújabb dokumentumfilmje, Apám, a BTK gyilkos a Netflix jól bevált true crime-formuláját követi, mégis valami egészen másról szól, mint amit elsőre várnánk. A néző nem pusztán egy hírhedt sorozatgyilkos történetét kapja, hanem egy család széthullásának, egy identitásválsággal küzdő nő lelki útjának intim, néhol kényelmetlenül személyes lenyomatát. Borgman rendezése az ismert BTK-gyilkos, Dennis Rader életét és tetteit idézi fel, de csak felszínesen, mert valójában az áldozatok közül egy különlegeset helyez a középpontba: a gyilkos lányát, Kerri Rawson-t.
A film témája eleve hátborzongató. A „BTK” rövidítés a „Bind, Torture, Kill”, azaz „Megkötöz, Megkínoz, Megöl”. Az egyik legrettegettebb név lett az amerikai bűnügyi történelemben.
Rader a hetvenes évektől kezdve Wichita városát tartotta rettegésben, miközben a külvilág számára átlagos, sőt példás polgárnak tűnt: cserkészvezető, felekezeti vezető, lakóközösségi egyesületi ellenőr, szerető családapa. A kettősség döbbenetes és éppen ez a kontraszt teszi a történetet annyira megrázóvá. A rendőrség évtizedeken át képtelen volt kézre keríteni, miközben a gyilkos nyíltan üzengetett nekik az újságokon keresztül, cinikusan játszadozva a hatóságokkal. Aztán a ’80-as évekre hirtelen csak eltűnt, hogy 2004-ben újra felbukkanjon, ám ekkor már a technológia fejlődése, a DNS-vizsgálatok és a számítógépes nyomozás véget vetett rémuralmának. Végül 2005-ben elfogták, és Rader, mindenki megdöbbenésére, azonnal beismerte a gyilkosságokat, rideg részletességgel mesélve el szörnyű tetteit.
Borgman nem a bűncselekmények rekonstrukcióját helyezi előtérbe. A film sokkal inkább a következményekkel foglalkozik: hogyan éli meg egy család, ha egyik pillanatról a másikra rájön, hogy az apa, akit szeretett, egy szadista sorozatgyilkos? Kerri Rawson visszaemlékezései ennek az ellentmondásnak a fájdalmát tárják fel. Ő az, aki szó szerint egész életét újraépíti abból, amit apja öröksége lerombolt. A generációs trauma, amit Kerriék kaptak a gyilkos apjuktól kegyetlen terhet ró az egész családra. A filmben Kerri kendőzetlenül beszél gyerekkoráról, az apjához fűződő kapcsolatáról, arról a pillanatról, amikor megtudta az igazságot, és arról is, hogyan próbálta feldolgozni a feldolgozhatatlant. A fura az egészben, hogy Kerri nyíltan kimondja, hogy elhidegült a családjától, akik egyébként nem kívántak részt venni a projektben, sőt még az arcuk mutatását se vállalták.
Így kicsit furcsa a helyzet, hogy a lány önmagát állítja a központba, miközben testvére és édesanyja véleményét nem hallhatjuk.
Borgman kamerája türelmes, de nem ítélkezik. Mégis, nézőként nehéz nem érezni bizonyos feszültséget Kerri szerepében. Egyrészt mélyen átérezzük a fájdalmát és a traumáját, másrészt viszont zavarba ejtő, hogy immár több dokumentumfilm és interjú is épül az ő történetére és maga is előadóként, tanácsadóként dolgozik olyan áldozatokkal, akik hasonló helyzetbe kerültek. Ez a kettősség, vagyis a "karitatív munka, ami igazából megélhetés is” egy érdekes kérdéskör, mely finoman, de érezhetően végigvonul a filmen. Mintha Borgman is ezzel a dilemmával küzdene: meddig lehet együttérezni valakivel, aki mégis a hírhedt gyilkos révén vált ismertté és ez definiálta az életét.
A film szerkezete klasszikus netflixes ritmusban építkezik: visszaemlékezések, archív felvételek, interjúk és gondosan megkomponált dramatizált jelenetek váltják egymást. Mindez lendületet ad, ugyanakkor néha kizökkenti a nézőt. A narratíva időnként megbicsaklik, mintha a rendező sem tudná eldönteni, krimit, családi drámát vagy pszichológiai portrét szeretne készíteni. Mindez azonban nem csökkenti a téma erejét: Rader kettős élete, a hétköznapiság és a szörnyűség közötti éles kontraszt olyan kérdéseket vet fel, amelyek túlmutatnak egyetlen dokumentumfilm keretein.
Különösen izgalmas, hogy a film új fényt vet az amerikai sorozatgyilkos-mítoszra is.
Magyar szemmel nézve Dennis Rader neve kevéssé ismert, noha az amerikai popkultúrában mély nyomot hagyott. Aki látta a Mindhunter sorozatot, talán emlékszik rá: BTK volt az a rejtélyes figura, aki a sorozat részeinek elején, vagy végén egy-egy rövid jelenetben feltűnt, mint egyfajta árnyék, akit a néző sosem ismerhet meg teljesen. Sőt, a 2018-as kiemelkedően jó és méltatlanul elfeledett The Clovehitch Killer című film is erősen merített Rader történetéből, nem teljesen, de tekinthető adaptációnak is valamennyire. Hogyan élhet együtt egy család a „jó apa” illúziójával, miközben az valójában szörnyeteg.
Borgman tehát nemcsak a sorozatgyilkosságokat dolgozza fel, hanem egy kulturális jelenséget is boncolgat: mi az oka annak, hogy ennyire vonzódunk a gonosz történeteihez? Miért nézzük újra és újra ezeket a filmeket, miközben elborzadunk? A válasz valószínűleg abban rejlik, hogy a true crime tartalmak biztonságos távolságból engednek bepillantást az emberi természet legsötétebb zugaiba és a Netflix pontosan tudja, hogyan adagolja ezt az élményt. Elképesztő rajongóbázist épített ki magának a valós bűnügyi történeteken alapuló „szórakoztató” zsáner.
Mindezek ellenére az Apám, a BTK gyilkos nem tartozik Borgman legerősebb munkái közé.
A téma megrázó, a történet lebilincselő, mégis hiányzik belőle az a fajta érzelmi vagy stiláris kohézió, ami igazán emlékezetessé tehetné. A film sokkal inkább egy alapos, jól megszerkesztett, de kissé személytelen riport, mintsem egy mélyre hatoló, lélektani tanulmány. Talán épp ez a visszafogottság teszi valamennyire felejthetővé is.
Összességében az Apám, a BTK gyilkos egy megrendítő, de kissé ellentmondásos dokumentumfilm.
Erőssége a témaválasztás és Kerri őszintesége, gyengesége viszont a formanyelv, a rohanás és az érzelmi tompultság. Mégis, ha valaki érdeklődik a true crime műfaj iránt, és kíváncsi arra, hogyan hat a bűn egy család életére generációkon át, ez a film megéri a figyelmet, még akkor is, ha nem hagy maga után katarzist, csak egy kellemetlenül őszinte kérdést: mennyire ismerhetjük valójában azokat, akik köztünk élnek és szeretünk?
Skye Borgman legújabb dokumentumfilmje, Apám, a BTK gyilkos a Netflix jól bevált true crime-formuláját követi, mégis valami egészen másról szól, mint amit elsőre várnánk. A néző nem pusztán egy hírhedt sorozatgyilkos történetét kapja, hanem egy család széthullásának, egy identitásválsággal küzdő nő lelki útjának intim, néhol kényelmetlenül személyes lenyomatát. Borgman rendezése az ismert BTK-gyilkos, Dennis Rader életét és tetteit idézi fel, de csak felszínesen, mert valójában az áldozatok közül egy különlegeset helyez a középpontba: a gyilkos lányát, Kerri Rawson-t.
A film témája eleve hátborzongató. A „BTK” rövidítés a „Bind, Torture, Kill”, azaz „Megkötöz, Megkínoz, Megöl”. Az egyik legrettegettebb név lett az amerikai bűnügyi történelemben.
Rader a hetvenes évektől kezdve Wichita városát tartotta rettegésben, miközben a külvilág számára átlagos, sőt példás polgárnak tűnt: cserkészvezető, felekezeti vezető, lakóközösségi egyesületi ellenőr, szerető családapa. A kettősség döbbenetes és éppen ez a kontraszt teszi a történetet annyira megrázóvá. A rendőrség évtizedeken át képtelen volt kézre keríteni, miközben a gyilkos nyíltan üzengetett nekik az újságokon keresztül, cinikusan játszadozva a hatóságokkal. Aztán a ’80-as évekre hirtelen csak eltűnt, hogy 2004-ben újra felbukkanjon, ám ekkor már a technológia fejlődése, a DNS-vizsgálatok és a számítógépes nyomozás véget vetett rémuralmának. Végül 2005-ben elfogták, és Rader, mindenki megdöbbenésére, azonnal beismerte a gyilkosságokat, rideg részletességgel mesélve el szörnyű tetteit.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiszáll a külföldi tulajdonos a Szigetből, Gerendai Károly mentheti meg a fesztivált
A jelenlegi tulajdonos a 2026-tól esedékes területfoglalási engedélyük megszüntetését kérte. Gerendai mindeközben hajlandónak mutatkozik a világhírű fesztivál hóna alá nyúlni.
Ahogy arról korábban írtunk, Karácsony Gergely főpolgármester hétfő reggel egy Facebook-posztban osztotta meg, hogy bizonytalanná vált a Sziget Fesztivál jövője. Mint írta, a fesztivál vezérigazgatója arról tájékoztatta, hogy kezdeményezni fogja a fővárossal kötött megállapodás felmondását.
A Sziget sajtóosztálya szerint ez nem jelenti a rendezvény végét. Bíznak abban, hogy a fesztivál egy új, magyar tulajdonosi háttérrel még sikeresebb lehet a jövőben.
A szervezők valóban azzal a kéréssel fordultak a Fővárosi Önkormányzathoz, hogy a 2026-tól esedékes területfoglalási engedélyüket közös megegyezéssel szüntessék meg. Ennek okáról azt írták: „A fesztivál külföldi tulajdonosa – annak ellenére, hogy korábban egy hosszabb távú fejlesztési programban gondolkodott – úgy döntött, hogy a jelenlegi struktúrában nem vállal további kockázatot Magyarországon” – írja a Telex.
A döntés hátterében az is szerepet játszik, hogy
„mivel a Fővárosi Közgyűléssel kötött területhasználati megállapodásunk határozott időre szól és a fizetési kötelezettség még jövőre is fennállna, akkor is, ha nem lenne rendezvény, ezért vagyunk kénytelenek a megállapodást ebben a formában felmondani”.
A Sziget ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem a fesztivál történetének lezárása. „Ezen döntéssel párhuzamosan – a hazai menedzsment javaslatára – a Sziget Zrt. tulajdonosai felvették a kapcsolatot a fesztivál alapítójával, Gerendai Károllyal, lehetőséget kínálva arra, hogy a rendezvény ismét vele folytathassa működését” – írták.
Az egyeztetések még zajlanak, ezért a szervezők nem kívántak további részleteket elárulni. Közleményükben úgy fogalmaztak: „Mi, a Sziget szervező csapata, őszintén bízunk abban, hogy a fesztivál egy új, független, magyar tulajdonosi háttérrel az eddigieknél is sikeresebb lehetne, hiszen a változás egyszerre nyújt lehetőséget a fejlődésre és a megújulásra, valamint a Sziget klasszikus értékeinek és szellemiségének az újbóli megerősítésére.”
Azt is remélik, hogy számíthatnak a közönség támogatására, a „szakmai partnereikkel ápolt kiváló kapcsolatukra”, valamint a „Főváros megértő együttműködésére is”. Hozzátették: „Hiszünk benne, hogy a Sziget léte nemcsak az abban közvetlenül érdekelteknek, hanem az egész ország számára fontos, közös ügy.”
A Sziget Zrt. tulajdonosai a hazai menedzsment javaslatára keresték meg újra Gerendai Károlyt, aki 2022-ben szállt ki a fesztivál életéből. A Sziget-iroda közölte: „Mivel az egyeztetések jelenleg is folynak a felek között, ezzel kapcsolatban még nem áll módunkban további információkat megosztani.”
Gerendai Károly sem kívánt részleteket megosztani, amíg nincs konkrét megállapodás, de a Forbesnak annyit elárult:
„Bár nemrég még nagyon nem így képzeltem el az elkövetkező éveimet, de a jelen helyzetben határozott célom megoldást találni a Sziget létének hosszú távú biztosítására.”
Az egykori főszervező az elmúlt években főként a Costes csoporthoz tartozó gasztronómiai vállalkozásaira koncentrált, szabadidejének jelentős részét pedig utazással töltötte. Most abban bízik, hogy akár már októberben létrejöhet egy olyan új tulajdonosi struktúra, ami szakmailag és pénzügyileg is biztosíthatja a fesztivál jövőjét.
Ahogy arról korábban írtunk, Karácsony Gergely főpolgármester hétfő reggel egy Facebook-posztban osztotta meg, hogy bizonytalanná vált a Sziget Fesztivál jövője. Mint írta, a fesztivál vezérigazgatója arról tájékoztatta, hogy kezdeményezni fogja a fővárossal kötött megállapodás felmondását.
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.
Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.
Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).
Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.
Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
