HÍREK
A Rovatból

Egyre súlyosabb a helyzet Iránban: lekapcsolták az internetet, a tüntetők lángba borították az állami tévé irodáját

A hatóságok célzottan a mobilnetet lőtték ki, szinte teljesen elvágva az országot a külvilágtól. A legfelsőbb vezető azt üzente, a zavargókat helyre kell tenni.


Csütörtök este szinte egy csapásra sötétbe borult az internet Irán-szerte, miközben Iszfahánban lángokban állt az állami műsorszolgáltató irodája – írja a Guardian.

A NetBlocks nevű, internetes forgalmat figyelő szervezet élő adatai szerint január 8-án, teheráni idő szerint este nyolc óra körül „digitális elsötétítés” kezdődött az országban. A hatóságok a jelek szerint célzottan a mobilhálózatokat és a megkerülő eszközöket bénították meg, a mobilhálózatok számára kulcsfontosságú IPv6-protokoll forgalma ugyanis 98,5 százalékkal zuhant.

„Azt hiszem, mostanra közel teljes mértékben leválasztottak minket a külvilágról”

– mondta a TechCrunchnak Amir Rashidi, a Miaan Group kiberbiztonsági kutatója.

A lekapcsolás alatt a tüntetések a 12. napjukon is folytatódtak, a BBC perzsa szolgálata által hitelesített felvételek tanúsága szerint Teheránban és Mashhadban is hatalmas tömegek vonultak az utcára.

Iszfahánban az állami média irodáját is felgyújtották a tüntetők, erről is terjednek videók az interneten.

A december óta tartó tiltakozási hullámnak az Iran Human Rights szervezet szerint már legalább 45 halálos áldozata van, köztük gyerekek is. A letartóztatottak száma pedig meghaladja a kétezret.

Ali Hamenei legfelsőbb vezető a válság kezdete óta először szólalt meg, és kemény fellépést jelzett. „A zavargókat a helyükre kell tenni” – idézte szavait az állami televízió. A rendőrség szóvivője kijelentette, „nem fogjuk megengedni, hogy a polgári tiltakozások bizonytalansággá és káosszá váljanak”. Az igazságszolgáltatás vezetője pedig arra utasította az ügyészeket, hogy ne tanúsítsanak engedékenységet.

A mostani tiltakozási hullám eredetileg gazdasági okokból, a rial összeomlása és a megállíthatatlan infláció miatt indult, de hamar politikai rendszerváltást követelő megmozdulássá nőtt. A száműzetésben élő trónörökös, Reza Pahlavi csütörtök estére koordinált akcióra szólította fel híveit. „Nagy iráni nemzet, a világ szeme rajtatok van. [...] A nép elnyomását nem hagyjuk válasz nélkül” – írta.

Az Amnesty International szerint a hatóságok halálos erőszakot vetnek be.

„Azokat, akik ki merik fejezni a dühüket, ismét a biztonsági erők halálos mintázatával találják szemben: törvénytelenül lőnek rájuk, üldözik, letartóztatják és verik a tüntetőket”

– áll az Amnesty közleményében, amit a The Guardian szemlézett.

A kormány a feszültség enyhítésére egy gazdasági intézkedést is bejelentett: január 10-től havi 10 millió rial értékű, élelmiszerkártyán felhasználható támogatást ígérnek a rászorulóknak. Ez az összeg a jelenlegi árfolyamon körülbelül 2500-2700 forintnak felel meg. Az internet teljes lekapcsolása nem új eszköz a rezsim kezében, 2019-ben és 2025-ben is alkalmaztak már hasonló, országos szintű korlátozásokat a tiltakozások elfojtására.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Példátlan orvosi bravúr: a nyílt utcán műtöttek meg egy szíven szúrt embert Magyarországon
A betegnek percei voltak hátra, a kórházba szállítás túl kockázatos lett volna. Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán látott neki a beavatkozásnak.
DP - szmo.hu
2026. április 29.



Az Országos Onkológiai Intézet főorvosa a nyílt utcán műtött és mentett meg egy szíven szúrt embert - közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.

A közlemény szerint múlt vasárnap egy 30 év körüli, szíven szúrt férfihoz kapott riasztást a Magyar Légimentő Nonprofit Kft. ügyeleti egysége; Dubóczki Zsolt az Országos Onkológiai Intézet főorvosa, hobbijának élve, éppen itt, a légimentőknél teljesített szolgálatot.

A helyszínre érkezve a diagnózis egyértelmű volt: a betegnek percei voltak hátra, a kórházba szállítás kockázata pedig a sérült életébe kerülhetett volna. A főorvos a légimentés szigorú szakmai protokolljait követve hozta meg a döntést: a beavatkozást azonnal, a helyszínen kell elvégezni - idézték fel.

A főorvos a helyszínen, a nyílt utcán, steril műtői háttér és modern gépek nélkül nyitotta meg a férfi mellkasát, és 7 perc alatt varrta össze a dobogó szívet, stabilizálva ezzel a beteg állapotát a további ellátáshoz.

A főorvos Magyarországon eddig példátlan, és európai szinten is ritkaságszámba menő beavatkozást hajtott végre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kásler Miklós kirúgta a Covid alatt, most kulcspozíciót kap a Tisza-kormányban Cserháti Péter
Cserháti Péter a stratégiai koordinációban vállal majd szerepet a Tisza Párt leendő egészségügyi minisztériumában Hegedűs Zsolt miniszterjelölt felkérésére. A szakembert 2020-ban Kásler Miklós távolította el az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet éléről.


Szakmai körökben ismert és elismert szakemberrel, Cserháti Péterrel erősít a Tisza Párt leendő egészségügyi vezetése. A hírt Hegedűs Zsolt miniszterjelölt is megerősítette a Facebookon, miután a MedicalOnline arról írt, hogy Cserháti visszatér az egészségpolitikába.

A miniszterjelölt posztja szerint Cserháti már felkért kabinettagként vesz részt a munkában: „Tegnap egyeztetést folytattunk a Batthyány-Strattmann László Alapítvány képviselőivel, köztük az alapítvány elnökével, dr. Lengyel Györgyivel, valamint a kurátorokkal a NEAK székházában. A megbeszélésen részt vettek a NEAK képviselői, köztük dr. Kőrösi László elnök, továbbá dr. Kőnig Róbert miniszterelnöki biztos, valamint felkért miniszteri kabinettagjaim, dr. Cserháti Péter és Csernus Kata is.”

Cserháti Péter a 16 év után újra felálló egészségügyi tárcánál a stratégiai koordinációban vállal majd szerepet

– írta a MedicalOnline, amit Cserháti maga is megerősített.

A lap szerint Csernus Kata lehet a kabinetvezető, aki jelentős nemzetközi HR- és szervezetfejlesztési tapasztalattal rendelkezik.

Cserháti Péter komoly államigazgatási és intézményirányítási múlttal rendelkezik. A második Orbán-kormány idején egészségügyi helyettes államtitkár volt, és az ő nevéhez köthető az Egészséges Budapest Program kidolgozása.

Később az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetet vezette, ahonnan Kásler Miklós akkori miniszter 2020-ban leváltotta, arra hivatkozva, hogy nem ürítette ki elég gyorsan az ágyakat a Covid-betegek számára.

2022-ben rehabilitálták, és ismét megbízták az intézmény vezetésével, amely ma már a Semmelweis Egyetem részeként, Rehabilitációs Klinika néven működik.

A keddi egyeztetés – melyen már Cserháti Péter is részt vett kabinettagként – témája szorosan kapcsolódik Hegedűs Zsolt korábbi ígéretéhez, miszerint átalakítaná a Batthyány–Strattmann Alapítványt, és egy átláthatóbb, számonkérhetőbb modellt hozna létre az életmentő gyógyszerek támogatásáról szóló döntésekhez. A megbeszélés után a miniszterjelölt azt kérte, hogy a munka december 31-ig a jelenlegi struktúrában folytatódjon, miközben az új minisztérium felülvizsgálja az alapítvány működését.

A leendő miniszter programjának fontos eleme a transzparencia és az elszámoltatás: korábban bejelentette, hogy tárcákon átívelő vizsgálatot indítanak a koronavírus-járvány alatti beszerzések ügyében.

Hegedűs Zsolt tervei között szerepel az is, hogy nyilvánossá tennék a mentők kiérkezési idejére vonatkozó adatokat is. A leendő kormányzati struktúrában a társadalompolitikai területek, így az egészségügy, az oktatás és a szociálpolitika kormányzati munkájának összehangolása Bódis Kriszta felelőssége lesz a Miniszterelnökségen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Gulyás Gergely bejelentette, kik lesznek a Fidesz frakcióvezető-helyettesei
Még a hétfői alakuló ülésen döntöttek a hét új frakcióvezető-helyettes és egyben szóvivő kinevezéséről. Gulyás Gergely szerint a céljuk, hogy a „nemzeti oldalt támogató” választók véleményének adjanak hangot.


Gulyás Gergely Facebookon jelentette be, hogy hét frakcióvezető-helyettest neveztek ki a Fidesz-frakció hétfői alakuló ülésén, akik egyben szóvivők is lesznek.

Az új tisztségviselők Hegedűs Barbara, Koncz Zsófia, Bencsik János, Gyopáros Alpár, Németh Balázs, Szűcs Gábor és Zsigó Róbert.

A frakcióvezető úgy fogalmazott, ők „adnak majd hangot a nemzeti oldalt támogató két és fél millió választópolgár véleményének és lesznek kritikus, de korrekt szószólói az ellenzéki politikának.”

Gulyás azt is közölte, hogy „a Fidesz megújult parlamenti frakciója a normalitást fogja képviselni az Országgyűlésben, konstruktív ellenzéki szerepre és az egész ország érdekeit szolgáló munkára készül.”

Képeken mutatjuk az új fideszes frakcióvezető-helyetteseket:

A választási vereség után Orbán Viktor rendkívüli bejelentést tett, miszerint nem veszi át mandátumát, a frakció vezetését pedig Gulyás Gergelyre bízta. Hétfőn meg is alakult az új Fidesz-frakció.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Felmondtak a DK dolgozóinak, a párt a jelenlegi formájában megszűnik – derült ki egy belső levélből
A Demokratikus Koalíció sajtófőnöke egy levélben közölte a hírt. Közlése szerint a párt összes alkalmazottjának már április 13-án felmondtak.


A Demokratikus Koalíció a „jelenlegi működési formájában megszűnik” – erről Soós Henrietta, a párt sajtófőnöke írt egy szerdai levélben a sajtó képviselőinek.

Azt is közölte, hogy

a párt alkalmazottainak már április 13-án, tehát a választás másnapján felmondtak,

ő maga pedig májustól nem áll a DK alkalmazásában.

A párt leépülése a jelek szerint nemcsak a központi apparátust érinti. Zalaegerszegen például bezárják a DK irodáját – írja a a helyi párttagok közlése alapján a 444.hu.

Ők ugyanakkor inkább egy új kezdetet látnak a folyamatban. „Kezdjük elölről a szervezkedést. Kinyitjuk a DK-t a fiatalok, a baloldaliak és a civil szervezetek előtt” – fogalmaztak. Hozzátették azt is, hogy már „készülünk a tisztújításra és a DK kongresszusra”.

A DK április 12-én mandátum nélkül maradt az országgyűlési választáson. A párt története során először nem érte el a parlamenti bejutáshoz szükséges küszöböt.

A kudarc után Dobrev Klára pártelnök a teljes elnökséggel együtt még a választás éjszakáján lemondott, vállalva a felelősséget.

A bukásnak már a kampány során is voltak előjelei: a közvéleménykutatók rendre a bejutási küszöb környékére, vagy az alá mérték a DK támogatottságát, de a külső elemzők sem jósoltak sok jót a pártnak. Török Gábor politikai elemző már a választás előtt arról beszélt, hogy a Fidesz és a Tisza Párt kétpólusú versenye a korábbi ellenzéki pártok számára egy „tömegsír” lesz.

Ehhez képest Dobrev Klára a választás napján még arról beszélt, hogy már az Orbán-rendszer bukását ünneplő „hatalmas nagy utcabálokra” készül.

A párt korábban azt közölte, hogy parlamenten kívüli politikai közösségként folytatja, júniusban pedig tisztújítást tart.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk