HÍREK
A Rovatból

Ilyen volt az élet eredete? Egy baktérium úgy "háziasította" a mitokondrium ősét, mint ahogy az ember a sertést

Magyar tudósok szerint sejtjeink kétmilliárd évvel ezelőtti ősei a világ legsikeresebb gazdálkodói lehettek.


A minket körülvevő, közvetlenül megfigyelhető élet szinte kivétel nélkül sejtmagvas sejtekből, vagyis eukariótákból áll. A biomassza nagyobbik részét mégis a sokkal egyszerűbb sejtmag nélküli baktériumok és hozzájuk hasonlóan egyszerű felépítésű archeák alkotják. Az egyik legnehezebbnek tartott nagy evolúciós átmenet az eukarióták kialakulása volt a prokarióta ősökből, nagyjából 2 milliárd éve -írja közleményében az MTA.

Az biztos, hogy az átmenet során egy archea- és egy baktériumfaj olyan szoros szimbiózisra lépett, hogy a baktérium véglegesen bekerült a gazda archaeába. A kapcsolat által jött létre az eukarióta sejtvonal, a bekebelezett szimbionita baktériumból pedig sejtszervecske lett: a mitokondrium.

Bár a mitokondriumok bizonyos mértékű önállósággal rendelkeznek, ma már nem képesek a sejteken kívül élni. A sejteknek pedig azért fontosak a mitokondriumok, mert tőlük bőséges mennyiségű energiát kapnak. Ezért pedig a sejtek stabil otthont és tápanyagokat biztosítanak.

Ez tökéletes kapcsolatnak tűnik, nem? Igen ám, a genetikai vizsgálatokból ugyanakkor kiderült, hogy a mitokondriumok energiáját elnyelő fehérjét a gazdasejt csak jóval az összeolvadás után (a becslések szerint több millió év alatt) fejlesztette ki.

Konkrétumokat nem tudunk erről a folyamatról, ezért inkább csak elméletek versengenek egymással. Egyesek szerint a mitokondrium őse inkább a gazdasejten élősködő parazita volt, mások szerint a gazda volt az, amely kihasználta a mitokondrium ősét azzal, hogy vadászott rá, és megette.

Zachar István, Szilágyi András, Számadó Szabolcs és Szathmáry Eörs a PNAS folyóiratban jelentetett meg tanulmányt. Ebben viszont egy harmadik lehetőséget vizsgáltak. Eszerint a rejtett előnyök kerültek előtérbe, melyek stabilizálták a kezdeti kapcsolatot.

Vagyis a gazdasejt ragadozó volt, amely rendszeres fogyasztója volt a mitokondrium akkor még szabadon élő ősének is. De valamiért ez a gazda nem tudta megemészteni az összes baktériumot, így azok élve maradtak a gazdán belül és az is lehetséges, hogy még szaporodni is tudtak.

Vagyis a sejt úgy működött, mint egy valódi gazdálkodó, és úgy tartotta a baktériumokat, ahogy az ember tartja a sertést.

A tanulmány szerzői evolúciós-ökológiai modellek segítségével mutatták be, hogy ez az előny elegendő ahhoz, hogy ökológiai időskálán a gazdálkodás képessége kiszorítsa az e képességgel nem rendelkező egyedeket, illetve hogy evolúciós időskálán a gazdálkodás képessége kialakuljon és elterjedjen a populációban. Ráadásul a gazdálkodók mindig stabilnak bizonyultak a mutációkkal rendre felbukkanó, gazdálkodásra képtelen típusokkal szemben. A gazdálkodás lényege, hogy a jó időszakban egy kis befektetéssel csökkenthető a hosszú távú veszteség vagy akár a kihalás kockázata is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Trump felhívta Orbánt, és megkérdezte, hogy miért blokkolja Ukrajna EU-csatlakozását
A Bloomberg szerint az amerikai elnök európai vezetők kérésére kereste a magyar kormányfőt. A hívás során Magyarország jelezte, érdekli a lehetőség, hogy Putyin és Zelenszkij tárgyalásának helyszíne legyen.


Donald Trump amerikai elnök hétfőn telefonon beszélt Orbán Viktorral, miután egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel is. A Bloomberg értesülései szerint

a hívás fő témája az volt, miért akadályozza a magyar miniszterelnök Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásait.

A telefonhívás egy olyan megbeszélés nyomán történt, amelyet Trump a Fehér Házban tartott európai vezetőkkel az orosz–ukrán háború lehetséges lezárásáról. A találkozón a politikusok arra kérték az amerikai elnököt, hogy használja fel befolyását, és próbálja rávenni Orbán Viktort, hogy változtasson álláspontján.

Az ukrán csatlakozás a hírek szerint egy biztonsági garanciacsomag része lenne, amely célja, hogy megakadályozza Oroszország további területszerzését egy esetleges tűzszünet után.

A beszélgetés során Magyarország érdeklődést mutatott afelől is, hogy házigazdája lehessen Vlagyimir Putyin orosz elnök és Volodimir Zelenszkij következő tárgyalási fordulójának. Trump hétfőn arról is beszélt, hogy vezetői szintű csúcstalálkozót szeretne létrehozni Oroszország és Ukrajna között, amelyet egy háromoldalú egyeztetés követne, ahol ő maga is részt venne. Ennek pontos helyszíne és időpontja még nem ismert.

A Bloomberg cikke kiemelte, hogy Orbánt Trump szoros szövetségeseként tartják számon, akit sokan a MAGA-mozgalom és a világ jobboldali populistáinak példaképeként emlegetnek. Magyarország rendszeresen akadályozza az EU döntéseit, és diplomáciai védelmet biztosít Oroszországnak a szankciókkal szemben, miközben lassítja az Ukrajnának nyújtott segítség folyamatát is.

A telefonhívás idején Trump, Zelenszkij és több európai vezető órákig egyeztetett Washingtonban a békefolyamat közös megközelítéséről. Minderre alig néhány nappal azután került sor, hogy Trump Alaszkában találkozott Putyinnal.

Trump két hívást is intézett: az egyiket Putyinnak, a másikat Orbán Viktornak. Ez utóbbi egy újabb, előzetesen nem tervezett egyeztetés után történt az Ovális Irodában.

Orbán hivatalosan nem erősítette meg a hívást, és Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője sem kívánt nyilatkozni arról, hogy Budapest felmerülhet-e a Putyin–Zelenszkij-csúcstalálkozó helyszíneként. A szervezők több lehetőséget is mérlegelnek.

A magyar miniszterelnök kedden a Facebookon jelezte, hogy bár megkapta a kérést, nem változtat a véleményén.

„Ukrajna európai uniós tagsága nem nyújt semmilyen biztonsági garanciát. Ezért a tagság összekapcsolása a biztonsági garanciákkal szükségtelen és veszélyes”

– írta.

Orbán posztja azóta már nem elérhető a közösségi oldalán.

(via Portfolio)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Az utastérben láttam egy kést is” - Hadházy Ákos újabb részleteket osztott meg a hatvanpusztai balesetéről
A politikus szerint szándékosan hajtottak neki. Épp arrafelé történt az incidens, ahol korábban kiszúrták az autója kerekeit.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Még kedden délután számolt be arról Hadházy Ákos, hogy baleset történt közte és a feltételezett hatvanpusztai őrség autója között. A független országgyűlési képviselő szerint szándékosan ütköztek neki, pont ott, ahol korábban kiszúrták az autója kerekeit. Most újabb részleteket osztott meg a kedden történtekről, többek között azt, hogy a másik autóban egy kést is látott.

Korábban a Facebook-oldalán közzétett videóban mondta el, hogy egy mellékúton haladt, amikor az őrség kocsija megelőzte, majd szerinte ráhúzta az autójára és nekiütközött. A másik jármű felborult, de személyi sérülés nem történt.

Később arról írt, hogy szerinte nem egyértelmű, a sofőr önállóan döntött-e így, vagy valaki utasította. Hozzátette, hogy belépett a nyitott kapun, és a tulajdonost kereste, mert meg akarta tudni, hogyan lehet meglátogatni a műemléket. Gulyás Gergely miniszter nemrég ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a hatvanpusztai majorság „a műemlékvédelem gyönyörű példája”.

„Ugyan itt már szinte mindent földig romboltak, szinte semmi nincs már Habsburg József nádor majorságából, de ha ez egy műemlék, akkor annak láthatóságáról a tulajdonosnak kell gondoskodnia. Ennek módjáról szerettem volna érdeklődni” – írta az újabb bejegyzésben. Azt is hozzátette, hogy a kertész közölte vele, Orbánék nincsenek ott, majd arra kérte, távozzon.

„Majd miután visszasétáltam Édesapám autójához (azzal jöttem, mert a múltkór kiszúrták a kerekemet…), észrevettük, hogy a távolból mindkét irányból nagy sebességgel érkezik két autó. A szemből jövő először szemből nekem akart jönni, majd miután ez nem sikerült, utánam jött és le akart szorítani. Nem sikerült neki, az út egyenetlensége miatt fel is borult. Az esetről videót is készített utastársam.

Az autót vezető biztonsági őr maga szállt ki (segítettem neki) és ő maga borította vissza a kocsiját. Úgy tűnik, nem sérült meg. Az utastérben láttam egy kést is, nem csodálkoznék, ha beleillene a kerekeimen keletkezett szúrásokba”

– folytatta.

A bejegyzését azzal zárta, hogy szerinte legközelebb nem egyedül kell majd odamenni.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Politico: Budapest lehet Trump, Putyin és Zelenszkij találkozójának helyszíne
Az amerikai titkosszolgálat több várost is vizsgált, de a lap szerint Budapest a legesélyesebb. Putyin Moszkvát, Macron Genfet támogatta volna, Svájc pedig jelezte: kész helyet adni a csúcstalálkozónak.


A Politico értesülései szerint Budapest lehet a helyszíne annak a háromoldalú találkozónak, amelyen Donald Trump amerikai, Volodimir Zelenszkij ukrán és Vlagyimir Putyin orosz elnök ülne egy asztalhoz. A lap azt írja,

a választásban szerepet játszhatott Trump személyes kapcsolata Orbán Viktor miniszterelnökkel.

Az amerikai titkosszolgálat több várost is megvizsgált lehetséges helyszínként, de két forrás alapján Budapest tűnik a legesélyesebbnek. Putyin inkább Moszkvában látná szívesen a tárgyalást, Emmanuel Macron francia elnök pedig Genfet javasolta. Svájc közben jelezte: készek otthont adni az egyeztetésnek, és nem tartóztatnák le Putyint, noha tagjai a Nemzetközi Büntetőbíróságnak, amely körözést adott ki ellene.

Ukrajna számára Budapest fájdalmas emlékeket idézhet fel, hiszen itt írták alá 1994-ben a budapesti memorandumot. Ez a dokumentum garantálta volna az ország függetlenségét és területi épségét az Egyesült Államok, Oroszország és az Egyesült Királyság részéről cserébe azért, hogy Ukrajna lemondott atomfegyvereiről. Oroszország azonban 2014-ben megszegte a megállapodást: megtámadta Ukrajnát, és annektálta a Krímet.

A Politico szerint Volodimir Zelenszkij valószínűleg a magyar kormány Ukrajna-ellenes kampánya miatt sem tartaná ideálisnak Budapestet a találkozó helyszínének.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Augusztus 20.: itt lesznek forgalomkorlátozások és lezárások Budapesten
A lezárások és a korlátozások, valamint a várható nagyszámú érdeklődő miatt a BKK a belvárosban sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési járatok, különösen a metrók igénybevételét javasolja.


Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódó állami rendezvények miatt több belvárosi helyen kell forgalomkorlátozásra és lezárásokra készülni, melyek érintik a közösségi közlekedést is - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn az MTI-vel.

A közlemény szerint továbbra is korlátozva van a Lánchíd, az alsó rakpartok, a budai Vár, a Várkert rakpart és a Műegyetem rakpart forgalma, emellett szerdán a reggeli órákban a Légiparádé miatt lezárják a Duna-part közvetlen környezetét, délután pedig a Szent Jobb-körmenet miatt a József Attila utca és a Bazilika környékén kell korlátozásokra számítani.

A tűzijáték miatt 19 órától a Margit híd és a Szabadság híd közötti területen lezárják a hidakat, a rakpartokat és a környező utcákat.

A lezárások és a korlátozások, valamint a várható nagyszámú érdeklődő miatt a BKK a belvárosban sűrűbben közlekedő közösségi közlekedési járatok, különösen a metrók igénybevételét javasolja.

A BKK azt kéri az utasoktól, hogy kísérjék figyelemmel a tűzijátékhoz kapcsolódó változásokról szóló tájékoztatásokat: az aktuális, valós idejű közlekedési rendről a bkk.hu/nemzetiunnep oldalon lehet tájékozódni.

Kiemelték, hogy a tűzijáték szerdán 21 órakor kezdődik és várhatóan 21.35-kor ér véget. A tervek szerint 16 órától korlátozhatják a közúti és a felszíni közösségi közlekedést

a Margit híd-Szent István körút-Bajcsy-Zsilinszky út-Károly körút-Múzeum körút-Vámház körút-Szabadság híd-Szent Gellért rakpart-Krisztina körút-Vérmező út-Margit körút által határolt területen. Az érintett járatok módosított közlekedési rend szerint járnak.

A tűzijáték után, 21.35-től a Lánchidat azonnal megnyitják a gyalogos forgalom előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: