SZEMPONT
A Rovatból

Ilyen most a frontvonalnál Európa legnagyobb atomerőműve mellett - Zaporizzsjában jártunk

Bunkerben élő katonákkal, rakétatámadás nyomásától sérült férfival, Mariupolból menekültekkel is találkoztunk, valamint megnéztük, hogyan készülnek egy helyi kovácsműhelyben a golyóálló mellények.
Elek Krisztián - szmo.hu
2022. május 19.


Link másolása

Több mint két hónapja vagyok Ukrajnában. Most Zaporizzsjából jelentkezem. Ez az a város, aminek a közelében Európa legnagyobb atomerőműve működik, amelyet március 4-en orosz támadás ért. Egy oktási épület ki is gyulladt, akkoriban bejárta a teljes világsajtót a hír. Sokan attól tartottak, hogy megismétlődik a csernobili katasztrófa, csak éppen ez tízszer rosszabb lehetett volna.

Végül a tüzet eloltották, és a hat reaktoros erőművet elfoglalták az orosz csapatok. Az atomerőmű még most is orosz ellenőrzés alatt áll, maga a város azonban az ukránoké.

Lvivől Zaporizzsjába 24 órán át tartott a vonatút. Ekkora távon a két órás késés, amivel megérkeztünk, szinte semmiség. A pályaudvaron rengeteg rendőr várta az utasokat. Mindenkit igazoltattak. A tolmácsom szerint azonban az utcán most kevesebb az ellenőrzőpont, mint korábban, és nem is olyan szigorúak már. Valóban, a későbbi igazoltatásoknál elég volt a sajtós kártyám felmutatni, útlevelet sem kértek.

Zaporizzsja a Dnyepper két partján fekszik. Egy nemzeti park van a közepén, a 12 és fél kilométer hosszú, két és fél kilométer széles szigetre híd vezet át.

A város nyugodtnak tűnt, a boltok nyitva tartottak, és a villamosok is jártak, mint Lvivben. Érkezés után azonban a hotelban azt kérték, hogy sötétítsük be a szobánkat.

Semmi fény nincs esténként, nincs köztéri világítás és a helyiek is befüggönyöznek, illetve nem kapcsolják fel a világítást.

Egy városszéli vodkagyárban kezdtem a munkát. Az egyik üres épületrészt a tulajdonos ajánlotta fel a menekülőknek. Önkéntesek rendezték be a helyet átmeneti szállásnak.

2-7 napot töltenek itt az emberek. Főleg azok, akik Maripuolból, illetve a környékbeli falvakból menekülnek. Eddig körülbelül 600-an fordultak meg itt.

A helyet Kate, egy harmincas éveiben járó ukrán nő vezeti. Volt újságiró, most pszichológiát tanul, jógát tanít, imád hegyet mászni és általában Törökországban él.

Azt mondja, körülbelül százan lehetnek most náluk. A mindennapokban a menekültek is segítenek, például takarítanak. Naponta háromszor mossák fel a teljes központot, és mosogatásban is részt vesznek.

Az ebéd nagyon finom volt, ott készült friss kenyeret is kaptam.

Van öt mosógép is. Kate azt mesélte, huszonéves srácok gyűjtöttek rá pénzt. Ők vették meg a bojlert is, így lett melegvíz. A matracokat is adományból vették. A régóta nem használt konyhát önkéntesek varázsolták újjá. Az elválasztóelemek paravánjait pedig egy kiállításról hozták el.

Van pszichológusi segítség, csoportos és személyes terápiát is kaphatnak a menekültek, van színházi és bűvész előadás, a gyerekek figyelmét a játszósarokban könyvvel vagy épp szappanbuborékfújóval kötik le.

Kate szerint a váratlan, kegyetlen helyzetet a nők talpraesettebben, rugalmasabban kezelik, a férfiakat nehezebb motiválni. A 40-50-es korosztály meg van ijedve attól, hogy új helyen kell új életett kezdeniük.

Voltak, aki visszamentek a rommá lőtt és orosz uralom alá került Mariupolba, mert az az otthonuk, és nem tudták elképzelni, hogy máshol éljenek.

Zaporizzsja egy másik menekültközpontjában is jártam. A város szélén, egy bevásárlóközpont parkolójában állítottak fel sátrat, ahol regisztrálják a megszállt területekről érkező embereket. Itt is kapnak enni, inni, ruhát és ötleteket, hol találhatnak szállást és mivel juthatnak el odaáig. Itt aludni nem lehet, csak új információkkal továbbállni.

Rengeteg ember eltűnt, a fotóikat kiplakátolták, hátha valaki találkozott bárkivel közülük.

Egy idősebb pár reménytvesztve ült a sátorban, különösen a néni volt összetört. Férje elmondta, hogy egy közeli kis faluban éltek. Folyamatosan lőtték őket, lehetetlen volt elviselni a rakétákat, szinte kiürült a település. Két család volt még ott, amikor ők úgy döntöttek, nekik sincs maradásuk.

Az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor mellettük csapódott be egy rakéta. Kocsijuk elején és hátulján is repeszek okoztak sérülést.

Sok állatuk volt, tehenek, kecskék, juhok, libák és csirkék. Mident szabadon engedtek, nem tudtak mást tenni.

Önkéntes katonákkal is találkoztam. Az ukrán nemzeti gárda csapatához csatlakoztam, akik 7 kilométerre állomásoznak a frontvonaltól.

Ez az úgynevezett második frontvonal, ahol a katonák folyamatosan készenlétben várják, áttörnek-e az oroszok az elsőn. 12 órás szolgálatban vannak, bunkerekben alszanak, és a szabad ég alatt főznek.

A fixerem egy mérnök, de asztalosként dolgozik, angolul jól beszél, dolgozott Nigériában is. Nála készültek az aknaveszélyre figyelmeztető táblák.

A faluban találkoztam egy férfival, aki egy közeli rakétatámadástól sérült meg. A repcében gazdag területen méhei vannak, azt mesélte, épp kint volt mellettük pár napja, amikor a szomszéd épületbe csapódott egy rakéta. A nagy nyomástól a szeme bevérzett, sérült a hallása és remeg a keze is. Minden másnap megy a kórházba, Zaporizzsjaba. A férfinek két kisgyereke van, pénzük nincs, arra vár, hogy evakuálják őket, amíg nem késő.

Megnéztem a helyet, ahová a rakéta csapódott. A környék tele volt tollakkal, valószínűleg tyúkokat ölt meg a támadás. Alighogy körülnéztem, 400 méterre tőlünk becsapódott egy újabb rakéta egy gabonatárolóba. Közelebb mentem, amennyire a fullasztó nagy füst engedte.

Elmentünk a temetőbe is, a rakétacsapások a sírokat is tönkretették.

Jártunk egy olyan helyen is, ahol most a golyóálló mellények acéllemezeit gyártják. Anatolij kovácsműhelyében hetente 8-900 pár készül. A 8 milliméteres speciális acéltáblák külföldről érkeznek, plazma technológiával vágják őket méretre. A lemezekre borítást tesznek, majd csomagolják és szállítják a hadseregnek, a rendőröknek és a nemzetőrségnek.

Felajánlották, hogy én is kipróbálhatok egy Kalasnyikovot, meg egy pisztolyt. Soha nem akartam lőni, a gépfegyvert vissza is utasítottam, de Makarov kezeléséből kaptam egy gyorstalpalót. Nem szerelmesedtem bele a lövöldözésbe, megerősödött bennem, hogy ez az, amit nem akarok, remélhetőleg soha nem lesz rá szükség, hogy embert öljek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: