SZEMPONT
A Rovatból

II. Erzsébet egy gyorsan változó világban is megmaradt kikezdhetetlen ikonnak

A királynőt uralkodása alatt nem kímélték sem a világtörténelem, sem a királyi család viharai.


Csütörtökön délután, 96 éves korában meghalt II. Erzsébet, az Egyesült Királyság királynője. A Buckingham-palota már napközben kiadott egy közleményt arról, hogy a brit uralkodó állapotáért aggódnak az orvosai, ezért megfigyelés alá került. Sajnos mint kiderült, jogos volt az aggodalom: a királynő szervezete délután feladta a küzdelmet.

Bár a brit trón birtokosa immár közel 350 éve csak „uralkodik, de nem kormányoz”, a szigetország imázsa, tekintélye a mai napig elválaszthatatlan a korona viselőjétől. És ha a 19. századot nevezhették „viktoriánus kornak”, akkor az elmúlt 70 év brit történelme is megérdemelné, hogy „II. Erzsébet-kornak” nevezzük, hiszen legalább annyira sorsfordítók voltak ezek az évtizedek Nagy-Britannia számára, mint Viktória, vagy akár a 16. században I. Erzsébet uralkodása.

Pedig II. Erzsébet nem arra született, hogy királynő legyen, hiszen ő csupán a trónörökös Edward öccsének az elsőszülött lánya volt.

Amikor azonban VIII. Edward az elvált amerikai asszony Wallis Simpson kedvéért lemondott a trónról és fivére, VI. György lépett a helyére, a tízéves hercegnőnek már számolnia kellett uralkodói jövőjével. Azt azonban aligha gondolta, hogy ez még 26. születésnapja előtt bekövetkezik, miként azt sem, hogy megéri uralkodásának 70. évfordulóját, és ezzel a minden idők leghosszabb ideig trónon lévő királyai rangsorában a negyedik, a britek közül pedig az első helyen áll. (A nagy előd Viktóriának „csak” 63 év és 215 nap jutott). Persze mondhatjuk, hogy jó géneket örökölt édesanyjától, Erzsébettől, a legendás „Queen Momtól”, aki 102 éves korában hunyt el, és még utolsó éveiben is nagy aktivitás, életvidámság jellemezte.

Erzsébet 1926. április 21-én a londoni Mayfair kerület királyi házában jött a világra császármetszéssel. Még gyerekkorában ragadt rá a „Lillibeth” becenév, állítólag így mondta ki először saját nevét, ezt vette át a család, később férje, Fülöp herceg is, most pedig már dédunokája, Harry herceg kislánya is ezt a nevet viseli. Húgával, Margittal kezdetben egyaránt házi tanítóktól tanultak, életrajzírói feljegyezték, hogy Erzsébet már gyerekként is szerette a rendet, határozott volt, és mint későbbi miniszterelnöke, Winston Churchill írta róla, korát meghazudtolóan felelősen gondolkodott. Később a leendő alkotmányjogot és francia nyelvet tanult, és hogy megismerje kortársnőit, egy lánycserkészcsapat tagja lett.

A II. világháború kitörésekor a brit királyi család személyes példát mutatva Nagy-Britanniában maradt, Erzsébet pedig idő előtt felnőtté vált: önkéntes lett a brit kisegítő egységeknél – ekkor tanult meg autót vezetni, ami egész életében szenvedélye maradt – és 18 évesen tagja lett királyi államtanácsnak, hogy szükség esetén apját helyettesíthesse.

Erzsébet már gyerekkorában többször találkozott leendő férjével, a korfui születésű Fülöp herceggel, 1939-ben szerettek egymásba, de a háború évekre elválasztotta őket. Végül 1947. november 20-án a Westminsteri apátságban keltek egybe, Fülöp akkor kapta meg az edinburgh-i herceg címet.

Róluk elmondható, hogy 74 éven át, Fülöp 2021. április 9-én, 99 éves korában bekövetkezett haláláig jóban-rosszban kitartottak egymás mellett. Négy gyermekük született: Károly, Anna, András és Eduárd.

VI. György halála után II. Erzsébetként lépett trónra 1952. február 6-án, a koronázási szertartásra azonban csak 1953. június 2-án került sor. A fiatal királynő nem a semmiből csöppent bele az államügyekbe, a diplomáciába, mert az előző években többször vállalt közszerepléseket, sőt, 1951-ben ő látogatott el Kanadába és az Egyesült Államokba. Uralkodásának első éveit meghatározta a brit gyarmatbirodalom felbomlása, illetve annak átalakulása Brit Nemzetközösséggé. 1957-ben az ENSZ-közgyűlésen hitet tett e békés átalakulás mellett, és számos felszabadult gyarmatot személyesen keresett fel. 1956-ban nézeteltérése támadt Anthony Eden miniszterelnökkel, mert ellenezte a szuezi-válság idején a csatorna-övezet brit-francia megszállását. Már ő nevezte ki a kudarcba fúlt akció után lemondott Eden utódát, Harold MacMillant, aki szerint a királynő nemcsak hogy komolyan vette államfői tisztségét, „hanem bátorsága, kitartása, higgadtsága egy férfiéval vetekedett”.

A világpolitikai és hazai események később is sokszor próbára tették II. Erzsébetet.

Évtizedeken keresztül az egyik legrázósabb kérdés volt Nagy-Britannia és az európai közösség kapcsolata. Közel másfél évtizedes próbálkozás után, 1973-ban lett a szigetország tagja a Közös Piacnak, de egészen a Brexitig ez a viszony bizonytalan maradt, mert London mindig igyekezett megőrizni függetlenségét a szorosabb integrációval szemben. Az 1960-as évek két legkellemetlenebb ügye a Profumo-botrány és Rhodesia volt. Profumo, a MacMillan-kormány hadügyminisztere ugyanis intim viszonyba került egy call-girllel, akinek másik állandó vendége a szovjet katonai attasé volt. Miután 1963-ban az ügy kitudódott, a kabinet is belebukott. A dél-afrikai Rhodesiában, a mai Zimbabwéban a fehér telepes kisebbség 1965-ben egyoldalúan kinyilvánította függetlenségét, és fajüldöző rendszert vezetett be. Bár II. Erzsébet hivatalosan elutasította Ian Smith rezsimét, a brit kormány közel egy évtizedig még titokban támogatta azt. Voltak persze örömteli pillanatok is, hiszen ez az évtized volt a Beatles felemelkedésének időszaka, és a királynő nem kis felzúdulást okozott konzervatív körökben, amikor 1965-ben kitüntette őket a Brit Birodalom Tagja (MBE) érdemrenddel. Néhány évvel később Paul McCartney a Beatles Abbey Road albumának végén egy kedvesen tiszteletlen dalt énekelt, mely szerint „Őfelsége aranyos, szép kislány”. 1966-ban pedig a londoni Wembley-ben a futball-világbajnokság döntőjében a királynő adhatta át a Rimet kupát Bobby Moore-nak, az angol csapat kapitányának. A 70-es éveket elsősorban a véres észak-ír válság árnyékolta be számára, amelynek egyik következménye volt sógora, és Károly herceg mentora, Lord Mountbatten ellen 1979. augusztusában elkövetett halálos merénylet.

Két évvel később kétszer is támadás érte magát a királynőt, először júniusban, Londonban a Trooping the Colour katonai parádén lőttek rá a lovagló Erzsébetre – utólag kiderült, hogy csak vaktöltény volt – októberben pedig Új-Zélandon, szintén egy díszszemle közben, de ezúttal is sértetlen maradt.

A királynőt azonban, mint a korabeli sajtójelentésekből kiderül, nem sikerült kizökkenteni méltóságából és higgadtságából.

Akárcsak 1982. júliusában, amikor arra ébredt a Buckingham palotában, hogy idegen áll az ágya mellett. Miután a biztonsági riasztásra a rendőrség először nem reagált, mert viccnek hitték, Erzsébet és látogatója, Michael Fagan kedélyesen elbeszélgettek, majd a királynő szólította a személyzetet, hogy kísérjék ki az urat. Fagan megúszta három hónapi pszichiátriai kezeléssel.

Ekkorra már II. Erzsébetnek két komoly riválisa is lett: az egyik Diana Spencer walesi hercegné, aki 1981. július 29-én az „évszázad esküvőjén” kelt egybe Károllyal, a másik pedig a miniszterelnök Margaret Thatcher. Diana nemcsak 21 éves fiatalságával, hanem közvetlenségével, divatot teremtő öltözködésével, médiaszerepléseivel, később humanitárius tevékenységével is rendkívüli népszerűségre tett szert, már-már elhomályosítva felséges anyósát.

Margaret Thatcher nemcsak eleganciájával jelentett kihívást a királynő számára, akin gyakran ironizáltak elmaradhatatlan kis fekete táskája és kalapjai miatt, hanem a politikában is, és erről az alattvalók is értesülhettek a királyi házat egyre kevésbé kímélő brit sajtó révén. Kiderült például, hogy II. Erzsébet nem értett egyet Thatcher megszorító, munkanélküliséget gerjesztő, társadalmi feszültséget okozó gazdaságpolitikájával, és azzal sem, hogy kormánya szinte a végsőkig támogatta a dél-afrikai apartheid rendszert. Szerencsés kimenetelű viszont az Argentína ellen vívott háború a Falkland-szigetekért, amelyben András herceg a család büszkeségére katonaként vett részt.

1992 ünnepi évnek indult, hiszen ekkor volt Erzsébet uralkodásának 40. évfordulója, később maga a királynő nevezte el a „legrettenetesebb évének”. Ekkor kaptak először nagy nyilvánosságot azok a hangok, mely szerint a királyság kolonc az ország nyakán, elsősorban a királyi család vagyona és a nekik járó juttatások miatt. Ennek következménye volt, hogy 1993-tól már a palota lakói is jövedelemadót tartoztak fizetni a kincstárnak. Emellett valóságos válási hullám indult el Erzsébet gyermekei körében: márciusban András, áprilisban Anna vált el, decemberben pedig vége lett Károly és Diana együttélésének is. A bulvárpletykák miatt helyzetük tarthatatlanná vált, végül a királynő 1995 decemberében felszólította őket, hogy váljanak el. Diana 1997. augusztus 31-i halálos végű, máig tisztázatlan autóbalesete után a Buckingham-palota napokig hallgatott, és a népharag csak azután enyhült meg, hogy Erzsébet szeptember 5-én, a temetés előtti napon tv-beszédben méltatta elhunyt menyét. Némi gyógyír lehetett, hogy a Tony Blair vezette kormánynak sikerült megkötnie 1998-ban az észak-írországi húsvéti békemegállapodást.

A 2002-es Arany Jubileum három napos londoni népünnepélye viszont újra azt mutatta, hogy a királynő népszerűsége töretlen. A politikában azonban ekkor sem a nyugalom évei következtek, nem utolsósorban a brit haderők iraki és afganisztáni bevetése miatt. Tíz évvel később ő nyitotta meg a londoni olimpiát, és ez alkalomból önmagát alakítva szerepelt egy rövidfilmben a James Bondot játszó Daniel Craig-gel. 2017 novemberében lett a világ legidősebb aktív államfője a zimbabwei Robert Mugabe visszavonulása után, és ugyanebben az évben az első brit uralkodó, aki megérte platina-lakodalmát. II. Erzsébetnek és Fülöp hercegnek még további három és fél év együttlét adatott meg.

Férje halála mélységes űrt hagyott az immár Windsorban élő királynőben,

és bár 2021 májusában még megjelent a brit parlament nyitóülésén, hivatalos teendőit egyre inkább Károly herceg és fia, Vilmos vették át. Trónra lépésének 70. évfordulóján közzétett üzenetében megerősítette: élete végéig szolgálni kívánja országát, ahogyan azt annak idején megígérte. Éveken át számos spekuláció kapott szárnyra a lemondásáról, szó volt arról például, hogy haláláig Károly régens lesz, utána pedig Vilmos lép a trónra. Talán ez a kitartás, ami mindig is jellemző volt rá, segített elviselni neki a királyi ház körül nem szűnő botrányokat András herceg szex-afférjaitól a Harry-Meghan páros kivonulásáig Nagy-Britanniából és a királyi család teendőiből….

II. Erzsébet és Fülöp herceg 1993 májusában látogattak el Magyarországra Göncz Árpád köztársasági elnök meghívására. Ebből az alkalomból az Országos Széchenyi Könyvtárban külön kiállítást rendeztek számukra, amelyben megemlékeztek a királynő magyar szépanyjáról, Rhédey Klaudiáról. Az ősi erdélyi nemesi család lányának unokája ugyanis a későbbi V.György királyhoz, vagyis Erzsébet nagyapjához ment férjhez. Budapesti programjuk mellett jártak Kecskeméten, Bugacon és a Hortobágyon, mint a lovak nagy szerelmesei. II.Erzsébet előbb a parlamenti díszvacsorán idézte fel, hogy nagyanyja mennyit mesélt neki gyerekkorában a család magyar kapcsolatairól, majd másnap az országgyűlés előtt mondott beszédében, méltatva a magyar nép tehetségét a tudomány és a művészetek terén elért nagyszerű eredményeit, kijelentette: „Önöknek joguk van ahhoz, hogy ismét elfoglalják helyüket az európai történelem és kultúra fő áramlatában”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, ki lehet az új pápa - íme a válasz
Május 7-én megkezdődik a konklávé, ahol 133 bíboros dönt titkos szavazással arról, ki legyen a katolikus egyház következő vezetője. Megkérdeztük a mesterséges intelligenciát, ki lehet a befutó és miért. A válasz meglepően határozott volt.


Ferenc pápa halála után az egész világ figyelme újra a Vatikánra irányul. A fehér füst még nem szállt fel, de a találgatások már napok óta tartanak – mi pedig megkérdeztük a Chat GPT-t, kit tart a legesélyesebbnek.

A válasz meglepően határozott volt: a következő pápa a mesterséges intelligencia szerint Pietro Parolin lehet, az olasz bíboros, aki Ferenc pápa államtitkáraként hosszú évek óta a Vatikán második embere.

Az AI szerint Pietro Parolin mellett szól a diplomáciai tapasztalata, a belső befolyása, és az egyensúlyteremtő személyisége. Parolint a fogadóirodák többségénél is a legesélyesebb utódjelöltként tartják számon.

„Ő most nagyon erős jelölt – talán a legerősebb” – mondta a Financial Times-nak Iacopo Scaramuzzi, aki több könyvet is írt a katolikus egyház politikájáról. – „Parolin bíboros közvetítő – nemcsak a szerepe miatt, hanem a személyisége okán is.”

Persze az ő múltja sem makulátlan. Ronthatja az esélyeit egy megállapodás, amit ő hozott tető alá 2018-ban a Szentszék és a Kínai Kommunista Párt között. Ez hivatalos szerepet adott Pekingnek a katolikus püspökök kinevezésében, hogy megakadályozza az egyházszakadást Kínában. Az ottani 6-12 millió katolikus közösség ugyanis két táborra szakadt: sokan a Vatikánhoz hű „földalatti” templomokba jártak, mások az állam által elismert templomokba. Ferenc pápa szerette volna megszüntetni ezt a megosztottságot. Parolin sikert ért el, csakhogy az általa kidolgozott megállapodást sokan árulásként élték meg.

A Bishop Accountability nevű szervezet a Times szerint bírálta Parolint azért is, mert szerintük akadályozta az egyházi gyermekbántalmazási ügyek nyilvánosságra kerülését, például az Egyesült Királyságban és Ausztráliában.

Ugyanakkor sokan úgy látják, hogy ha a bíborosok kompromisszumos jelöltet keresnek, aki jól ismeri a belső rendszert, akkor ő a leglogikusabb választás.

Parolin személyisége visszafogott, nem keres reflektorfényt, ugyanakkor a háttérben rendkívül hatékony. Nem karizmatikus szónok, mint elődje, Ferenc pápa, de sokak szerint épp emiatt lenne stabilizáló ereje az egyház élén. A Vatikánon belül Parolin híres arról, hogy mindenkit meghallgat – legyen az konzervatív bíboros vagy progresszív püspök –, és mindig a közös pontokat keresi. Ezzel olyan vezető benyomását kelti, aki képes lehet áthidalni az elmúlt években kiéleződött belső feszültségeket.

Egy lehetséges Parolin-pápaság azt is jelenthetné, hogy a Vatikán működésében még nagyobb hangsúlyt kapna az intézményi stabilitás és a diplomáciai jelenlét. Sokan éppen ezért támogatják őt a konklávéban: nem várnak tőle teológiai forradalmat, de azt igen, hogy megerősítse az egyház pozícióját egy instabil világban.

Természetesen nem Parolin az egyetlen esélyes. Szorosan ott van mögötte például Luis Antonio Tagle, a Fülöp-szigetekről.

Őt gyakran nevezik az „ázsiai Ferenc pápának” közvetlensége és nyitottsága miatt.

Az evangelizáció globális vezetőjeként jelentős befolyással bír az egyházban. Ugyanakkor a saját országában őt is érte kritika a bántalmazási ügyek kezelése miatt, és a Vatikán belső köreiben nincs akkora befolyása, mint Parolinnak.

Sokan beszélnek a mesterséges intelligencia szerint Pierbattista Pizzaballáról is, aki a jeruzsálemi latin pátriárka. Ő a Közel-Kelet békéjének egyik ismert hangja: 2023-ban például felajánlotta, hogy önkéntes túszként menne el Hamász fogságába izraeli gyerekek szabadulása érdekében. Karakteres, bátor, és sokan tisztelik érte, de viszonylag fiatal, és csak nemrég vált bíborossá – ami csökkenti esélyeit a konklávéban.

És Erdő Péter neve is felmerült. A magyar bíboros erős kánonjogi háttérrel, európai beágyazottsággal és visszafogott stílussal bír, ami sok konzervatív számára vonzó lehet. Ugyanakkor a Guardian szerint egyesek túl közelinek érzik a magyar kormányhoz, és túl óvatosnak bizonyult olyan társadalmi kérdésekben, amelyek ma már egyre égetőbbek az egyházon belül is.

Összességében a mesterséges intelligencia a korábbi konklávék tapasztalatai, a diplomáciai és teológiai háttér, a földrajzi képviselet, és a belső egyházi befolyás alapján úgy látja, az esélyes jelöltek közül Pietro Parolin emelkedik ki.

A végső szót persze a bíborosok mondják ki – és amíg nem száll fel a fehér füst, addig minden lehetőség nyitva marad.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Kozák Tamás az árrésstopról: Nem tudok olyan országot mondani, ahol ezt hosszabb távon fenn lehetett tartani
Nagy Márton már arról beszél, hogy valamilyen formában „örökre” maradhat az árrésstop. De a Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a szocialista tervgazdaságot idézi, ráadásul az egész csak egy tüneti kezelés, a valódi okokkal nem foglalkozik.


A kereskedőket sokkolta, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter a héten már arról beszélt, hogy az árréstop akár nyár végéig maradhat, sőt, akár "örökre" korlátozhatja valamilyen formában a kormány a kereskedők hasznát. Vagyis a jelek szerint az intézkedést nem vezetik ki május végén, annak ellenére, hogy az eredeti rendeletben ez szerepel. Sőt, Nagy Márton újabb bolthálózatokra, például a DM-re, a Rossmanra és a Müllerre is kiterjesztené a szabályokat, valamint a tusfürdőktől a pelenkákig jónéhány háztartási cikknél is 10 százalékos szinten a korlátozná árrést. Mindezt az infláció elleni harcra hivatkozva.

A kereskedelmi szövetségek szerint ez hosszú évekre tönkreteheti a kereskedelmet, boltbezárásokhoz és elbocsájtásokhoz vezethet, és végső soron az fogyasztók isszák majd meg a levét. A lehetséges hatásokról beszélgettünk Kozák Tamással, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkárával.

– Nagy Márton szerint akár örökre velünk maradhat az árrésstop, ami szerinte nagy siker. Valóban az?

– Az tény, hogy az infláció lassult, de ettől még ez egy olyan adminisztratív beavatkozás az árszabályozásba, ami lefojtja az inflációt, de nem oldja meg.

Lehet azt mondani, hogy ez sikeres, mert megállt az infláció növekedése, ami egyébként tény, de ez csak egy tüneti kezelés, mert arról, hogy mi az infláció oka, még nem beszéltünk.

Másrészt ez egy adminisztratív beavatkozás a cégek árképzésébe, de ettől a piaci nyomás nem szűnik meg. Én ezt úgy szoktam mondani, hogy ez egy korrekció, viszont amikor egy ilyen beavatkozás megtörténik, akkor ennek könnyen az lehet a következménye, hogy ezt a korrekciót is majd korrigálni kell. Lehet, hogy jövőre az infláció újból magas lesz, amikor visszaáll a piaci alapú árképzés, mert a viszonyítási alap, a bázis egy mesterségesen alacsony szinten volt fixálva.

– Az árrésstopnak van egy olyan részletszabálya, hogy a legkisebb boltokra ez nem kötelező. De akkor legalább ezeken ez a szabály segít?

– Olyan szempontból segít rajtuk, hogy nem kötelesek az árakat csökkenteni. Viszont van egy olyan hatása, hogy ebbe az árversenybe ők nehezebben tudnak beszállni. Abba gondoljon bele, hogy egy nagy üzletlánc valahogy ideig-óráig kiköhögi ezt, le tudja szorítani az árréseket, tud veszteségesen működni, de már nagy üzletláncok is elmentek a falig. Egy kis bolt, akinek mondjuk a kínálatában 80-90%-ban élelmiszer van, teljesen más költségszerkezettel működik, mint egy nagy üzletlánc. Nem tud annyira hatékony lenni. A kis boltnál a fajlagos költségek sokkal magasabbak, ezért nehezebben tudja felvenni az árversenyt.

Tehát nehéz helyzetbe hozhatja a kisboltokat.

Mert mit csinál a Marika néni meg a Józsi bácsi? Előveszi a katalógust, amit bedobtak a postaládájába, és megnézi. Ha azt látja, hogy 10-20%-kal olcsóbb a szomszéd kisvárosban lévő áru, a szupermarketben, hipermarketben, akkor fölszállnak a guruló kocsival a buszra, elmennek, és bevásárolnak ott.

– Lehet, hogy Józsi bácsi és Marika néni éppen hogy csak el tud menni a sarki boltig.

– Ha csak úgy nem.

– Ilyenfajta árréssapkák máshol is léteztek.

– Amennyire én tudom, talán Romániában voltak, de nem tudok olyan országot mondani, ahol ezt hosszabb távon fenn lehetett tartani.

Ilyen jellegű adminisztratív beavatkozások az árképzésbe a tervgazdaságban voltak.

Tehát ahol nemcsak az árat rögzítik, hanem a volument is meghatározzák, mert megmondják, hogy van egy viszonyítási alap, hogy mennyi készletet kell a polcon tartani a kereskedőknek, akikre ez vonatkozik. Ez egy picikét már hajaz a tervgazdaság jellegű irányításra. Kérdés, hogy mi a cél? Próbáljunk meg annak a fejével gondolkodni, aki hozza ezeket a döntéseket. Az infláció kordában tartása vagy szinten tartása történik, ez azt gondolom, hogy elfogadható cél, annak érdekében, hogy a vásárlóerő szinten maradjon. Mert hiába növekszik a bér, ha elviszi az infláció a bérnövekedés hatását, akkor nincsen reálbérnövekedés, nincsen fogyasztás. Eddig még azt mondom, hogy partner tud lenni a piaci szektor is a gazdaságpolitika döntéshozóival. Viszont akkor, amikor egy ilyenfajta árszabályozás meghatározza azt is, hogy mennyi nyeresége lehessen egy cégnek, akkor ez már gyakorlatilag egy újraelosztás jellegű gazdaságpolitikai beavatkozás.

– Meddig lehet működtetni egy piacgazdaságot tervgazdasági utasításokkal?

– Hosszú távon nem lehet. Ha hosszú távon elszakadunk a piaci logikától, nem következik be nyereségfelhalmozás, akkor nincsen beruházás sem. Ha nincsen beruházás, akkor előbb-utóbb versenyképtelenek lesznek a kereskedők is. És előbb-utóbb a fogyasztók fogják megérezni ennek a negatív hatását.

– Ha ez a módszer nem eléggé piackonform, akkor hogyan kellene ugyanezt a célt elérni olyan eszközökkel, amik azok? Hogyan kellene ezt jól csinálni?

– Meg kell nézni, hogy mi az oka az inflációnak. Azoknál a termékeknél, ahol például magas az importrány, ott a forintnak a leértékelése önmagában egy inflációs tényező. Meg kell nézni, nemcsak a kereskedőknél, hanem mindenkinél, hogy milyen költségek rakódnak rá az árakra. Az energiaköltség, vagy akár a műtrágyaköltség nagyon jelentős költségnövekedést okozott a mezőgazdaságban.

Azt is érdemes megnézni, hogy a régióban ugyanez okozott-e ekkora élelmiszerár-növekedést?

Az élelmiszerár-növekedés mindenhol magas körülöttünk, de itt a legmagasabb. Fel kell tenni a kérdést, hogy miért.

Például van-e olyan adótartalom akár Ausztriában, akár Szlovákiában, ami ilyen szempontból növeli a fogyasztói árakat? Ne felejtsük el, hogy a 27%-os áfa egyedülállóan magas, bár igaz, hogy több terméknél vannak kivételek, a húsnál és a tejtermékeknél 5, illetve 18 százalék, de az általános alap áfakulcs 27 százalék. Plusz a kiskereskedelmi adó 4,5 százalékát nem kell máshol elszámolni a környező országokban, de nálunk az is beépül az árba. Ez igen messze vezet.

– Elhangzott a miniszter hétvégi nyilatkozatában, hogy esetleg a pipereháztartási eszközökre, testápolószerekre is kiterjed majd ez az árstop.

– Nem tudjuk még, hogy ennek pontosan mi a terjedelme, hogy konkrétan milyen termékekre fog ez kiterjedni. Viszont ha megnézzük, hogy a fogyasztói kosárban milyen súlya van ezeknek a termékeknek, láthatjuk, hogy minimális, bőven 1% alatti ezeknek az inflációs hatása. Tehát itt nem értjük, hogy mi a cél.

– Nagy Márton március 17-én azt írta, és azóta is mondja, hogy a kormány az adócsökkentés pártján áll.

– Ahhoz, hogy GDP-növekedés legyen, hogy a magyar cégek versenyképessége erősödjön, a piaci szférában kellene az adócsökkentéseknek megtörténnie, mert akkor lesznek versenyképesebbek a vállalatok, és az tud hatni a GDP-re. Mert a GDP attól fog növekedni, hogy a vállalatok hozzáadott értéke növekszik. Ezt még nem látjuk. Csak akkor tud GDP növekedni, ha a cégek nyeresége növekszik. Én most nem látok ilyen kitörési pontokat, mint közgazdász.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Szőnyi Szilárd: Van egy mondás, hogy aki pápaként megy be a konklávéra, az bíborosként fog távozni
Csütörtökre vagy péntekre már lehet pápa - mondja a szakértő, aki szerint könnyen születhet meglepetés. A 133 bíboros nagyon sok szempontot mérlegel, amikor a kétezer éves egyház jövőjéről dönt. Erdő Péter esélyeiről is beszélgettünk.


Délután újra bezárulnak a Sixtus-kápolna kapui, hogy a világ egyik legkülönlegesebb, egyben legjobban őrzött választása eldőljön. A katolikus egyház 80 év alatti bíborosai bezárkóznak, leteszik a telefonokat, elfelejtik a külvilágot, és kezdetét veszi a szavazások sorozata. Új pápát kell választani Ferenc pápa után.

De mi történik valójában a konklávé alatt? Mennyire van még értelme a fekete vagy fehér füstnek az internet korában? Tényleg lehetne akár Erdő Péter is a pápa? A pápaválasztás egyházi rítus, politikai sakkjátszma és spirituális döntés egyszerre. Hogy kicsit jobban megértsük, hogyan is zajlik ez a folyamat, és mi forog most kockán, Szőnyi Szilárddal, a Szemlélek katolikus hírportál főszerkesztőjével beszélgettünk. Ő nemcsak azt magyarázza el, hogyan működik a rendszer, hanem azt is, hogy miért nem szabad elhinni, amit tudni vélünk, miközben azért mégiscsak kiszivárog, ami nem kéne.

– Mi az, amit kevesen tudnak erről folyamatról?

– Elsőként azt említeném, ami sokakat meglephet: erős túlzással bárki pápa lehet. Nem szokták tudni, hogy elvben bármely megkeresztelt nagykorú katolikus férfira lehet voksolni. A világtörténelemben nagyon ritka, hogy nem bíborosból lett a pápa; a mindenkori bíborosi kollégium tagjaiból álló konklávé tagjai a legtöbb esetben maguk közül választanak.

– Történt már, hogy nem bíborosból lett a pápa?

– Volt már, de a gyakorlat az, hogy a regnáló bíborosok közül kerül ki a pápa. A bíborosok egyébként nemcsak vagy nem feltétlenül egyházmegyéhez és országhoz kötődnek, hanem a Szentszékhez. A pápa kinevezése alapján köréje csoportosulnak, a világegyházat képviselik, a mindenkori pápa döntéseit, egyházkormányzását segítik. A testület jelenleg kétszáz-egynéhány fős, viszont csak a 80 év alatti bíborosok lehetnek pápák. Az ő számuk most 135, így minden valószínűség szerint a következő pápa közülük kerül ki.

Szerdán elindul a konklávénak nevezett folyamat a Sixtus-kápolnában, szigorúan őrzött körülmények között: a bíborosok nem olvashatnak újságot, nem lehet bevinni mobiltelefont, nem tarthatják a kapcsolatot a külvilággal.

Mindez azt szolgálja, hogy csak az új pápa személyére koncentráljanak, kívülről semmilyen befolyás ne érje őket. A Konklávé című amerikai filmben jól ábrázolták, hogy jó néhány kör szokott lenni, 4-5-6-8-10 vagy több fordulóban is szavaznak a bíborosok, egészen addig, amíg valaki el nem nyeri a kétharmados többséget.

– Mi történik az első nap?

– 7-én csak egyetlen szavazási forduló lesz a konklávét megnyitó szentmise, lelki ráhangolódás és eskütétel után. Utána viszont napi négy szavazást tartanak, délelőtt kettőt és délután kettőt. Tehát szerdán egyet, feltehetőleg délután, majd csütörtökön, pénteken, szombaton – ha több napra elhúzódik – napi kétszer kettőt.

Ilyenkor, ahogy Ferenc pápa is írta az önéletrajzában, felidézve megválasztásának körülményeit, a bíborosok az első egy-két fordulóban általában „udvariassági köröket” futnak, vagyis ki-ki egy barátra vagy általa tisztelt személyre adja a szavazatát.

Ezzel azt is tesztelik, hogy melyik név mögött mekkora támogatottság van. Ezek amolyan próbaszavazások, és amikor kikristályosodik, hogy kik az esélyesebb jelöltek, akik mögött több bíboros tudható, akkor újabb és újabb szavazások következnek. A választás előtt, illetve a szavazások között informális vagy akár formális beszélgetések zajlanak. A Konklávé című film kikarikírozva ábrázolta, hogy ilyenkor milyen lobbizások, netán intrikák zajlanak. De jó reményekkel lehetünk, hogy a valóságban nem ennyire csak a pőre érdekek érvényesülnek. A bíborosok nyilván azt mérlegelik, hogy milyen típusú pápára van szükség Ferenc 12 éves, markáns egyházkormányzása után. Hozzá kell tenni, hogy a 135 bíboros közül mintegy 110-et ő nevezett ki az elmúlt 12 évben, de ez semmire sem garancia: Jorge Mario Bergogliót az a konklávé választotta meg, amelynek tagjai XVI. Benedektől, illetve előtte II. János Páltól kapták a tisztségüket.

– Minapi hír, hogy két 80 fölötti bíboros megpróbálta a korát meghamisítani, hogy részt vehessen a konklávén. Ennyire nagy tétje van a pápaválasztásnak, hogy még ilyen trükkökkel is próbálkozzanak néha?

– Afrikában sokszor nem lehet tudni, hogy ki mikor született pontosan, ezért ha bizonytalanság támad, akkor az év utolsó napját, december 31-ét szokták születési dátumként megjelölni. Az valóban jogos kérdés, hogy ez miért nem merült fel korábban. De nem gondolom, hogy ezen állna vagy bukna az egész konklávé.

– A The Times egy cikke azt írja, hogy a vatikáni politika megértéséhez kövessük az amerikai dollárt, azaz azt sejteti a cikk, hogy jelentős amerikai adományok érkeznek Rómába, amivel valamilyen módon befolyásolni próbálják a pápaválasztást.

– A korábbi évszázadokban, amikor egyes uralkodóknak a mainál sokkal meghatározóbb befolyásuk volt a pápaválasztásra, nem volt kérdés, hogy a világi hatalom nemhogy megpróbál, hanem be is avatkozik a folyamatba. Sőt

egészen a XX. század elejéig vétójoguk volt egyes európai uralkodóknak, köztük a német-római császárnak és a spanyol vagy a francia királynak; ezzel a joggal utoljára Ferenc József élt.

Aztán az állam és az egyház egyre határozottabb szétválasztásával legfeljebb informális befolyás érvényesíthető, ha egyáltalán. Ami az Egyesült Államokat illeti: Amerika még mindig a világ vezető nagyhatalma. A pápaság pedig a világ vezető erkölcsi tekintélye, és – már amióta nem csak olasz pápák vannak – a „hatalomkoncentráció” elkerülésére érezhető a törekvés annak elkerülésére, hogy a Szentszék élén is amerikai álljon. Szegény amerikai bíborosok ezért félig-meddig eleve hátrányban vannak. Persze a Vatikánban is érzik, hogy az Egyesült Államok megkerülhetetlen, nyilván figyelembe kell venni az ottani szempontokat is, és talán még a pénzügyi támogatása is jól jön az egyháznak.

– Az amerikai katolikusok 54%-a Trump-szavazó volt, és azért ne felejtsük el.

– Sőt Trump egy mesterséges intelligencia generálta képen már önmagát tette meg pápának. De szerintem ez fordítva sült el. Ha megfordult volna a bíborosok fejében, hogy amerikai pápát válasszanak, akkor ezután a mém után nyilván erősen elgondolkodnak, hogy akarják-e táplálni a látszatot, miszerint Donald Trump már a Vatikánt is felvásárolta.

– Nézzük a reálisabb esélyeket, illetve jelölteket. Vannak, lehetnek esetleg olyan információk, hogy kik azok, akik esetleg ambicionálnák a pápaságot, illetve kik azok, akik mögé szívesen beállnának a bíborosok?

– Van egy mondás, hogy aki pápaként megy be a konklávéra, az bíborosként fog távozni. Konkrét neveket félnék mondani – ezt a világsajtó már megtette, köztük Erdő Péterrel, sőt a bukmékereknél konkrét esélyekkel is lehet fogadni az egyes bíborosokra.

Azért is gondolom, hogy neveket nem érdemes mondani, mert az elmúlt konklávék általában rácáfoltak a várakozásokra.

Ferenc pápát sem ismerték sokan, mielőtt kiállt volna a Szent Péter-bazilika erkélyére. A lobbizás kifejezés pedig nekem túl erős, illetve világias. Azt feltételezem, hogy a legtöbb bíboros az egyház javát nézi, és azt, hogy milyen típusú vezetőre van szüksége az 1,4 milliárd katolikusnak, és inkább ennek alapján alakul ki a támogatás egy-egy jelölt mögött.

– Az utóbbi időkben mintha eltűnt volna az esélyesnek emlegetett bíborosok közül Erdő Péter.

– Ahogy említettem, csínján bánnék a nevek emlegetésével, főleg Erdő Péterével. Mivel viszont annyi szó esett róla, épp a napokban írtam a Szemléleken egy elemzést, hogy mi szólna mellette, mi ellene. Azt gondolom,

ha ő lenne a pápa, akkor nem számíthatnánk Ferenc reformjainak közvetlen továbbvitelére. Már a habitusuk is nagyon ellentétes.

A magyar bíboros hatalmas tudású ember, kiterjedt nemzetközi, vatikáni kapcsolatrendszerrel, elismertséggel. Több szentszéki funkciója is van, fél tucat nyelven beszél, elismert kánonjogász, de ő inkább a hagyományosabb egyházképet képviseli. Konzervatívnak is mondják, de nem ez a legjobb szó, inkább „fontolva haladónak” mondanám. Azok persze, akik Ferenc pápa nyitottságát és reformjait túl soknak tartották, örülnének neki. Az, hogy a politikában egy vagy két hét alatt kinek az „árfolyama emelkedik”, kié csökken, esetleg jelezhet valamit, de azt gondolom, a pápaválasztás más liga. Ott a kétezer éves egyház jövőjéről dönt a bíborosi testület. Ők nagyon más szempontok alapján mérlegelnek. Természetesen bennük is vannak földi, anyagi érdekek és egyéb praktikus megfontolások, de szerintem vagy száz releváns szempontjuk van arra, hogy milyen legyen az új pápa, és ebből jó pár a világi közvélemény számára nem is feltétlenül érthető vagy átélhető. Nyilván mi, újságírók, mindig csábítást érzünk a találgatásra, amire az olvasók is csak ösztönöznek minket, de hamarabb számítanék egy olyan névre, akit ma még nem olvasunk az újságban, mint egy olyanra, aki még a csapból is folyik.

– Soha nem szokott kiszivárogni, hogy kik voltak esetleg esélyes, de elbukott jelöltek?

– A kérdés jogos. Bár teljes titoktartásra van mindenki kötelezve, tehát nem szabad feljegyzéseket készíteni és semmit kiszivárogtatni,

volt már példa arra, hogy nemcsak a felmerülő nevek, hanem a konkrét szavazati arányok is napvilágot láttak.

Gerard O’Connel veterán vatikanista például egész könyvet írt Ferenc pápa megválasztásáról, benne az egyes fordulók voksainak számával, amit a közmegegyezés nagyjából hitelesnek ismer el. Katolikus emberként eléggé rossz néven veszem, hogy egyes bíborosok mennyire pletykásak, miközben az egyházjog szerint automatikus kiközösítés alá esik, aki bármit is kikotyog.

– Hosszú vagy rövid konklávéra számítsunk?

– Az elmúlt konklávék alkalmával általában két-három nap alatt megvolt az új pápa, ami 7-10 szavazási fordulót jelentett. Szerintem most is ilyesmire lehet számítani. Ha viszont három-négy napnál hosszabb időre elnyúlik a folyamat, akkor az durva patthelyzetet sugall. Az jelentheti, hogy égen-földön nem találnak olyan embert, aki mögé kétharmados többséget lehet állítani. Én azért azt feltételezem, hogy a 135 bíborosból van jó pár olyan személyiség, aki alkalmas és képes rá, és talán a többségnek elfogadható is, hogy az egyház vezetője legyen. És bár a konklávé csak szerdán kezdődik,

a bíborosok már jó pár napja együtt vannak és beszélgetnek. Ferenc pápa pedig február végén került kórházba, és lehetett tudni, hogy már véges erőforrásokkal rendelkezik.

Sokan feltehetőleg nem a halála pillanatában kezdtek el tájékozódni, gondolkodni, hanem lehet, hogy már hetekkel ezelőtt elkezdődött a közös töprengés, így elképzelhető, hogy a szavazás már olajozottabban fog menni.

– Tehát nem irreális arra számítani, hogy már ezen a héten új pápája lesz a katolikusoknak?

– Egyáltalán nem, a papírforma szerint csütörtökre vagy péntekre már lehet pápa. Persze teljesen nem zárható ki, hogy a procedúra mégis hosszabb lesz.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Bod Péter Ákos: Attól félek, hogy a hiányzó gazdasági erőt politikai erőszakossággal fogják pótolni
Hiába jönnek a választások, már kevésbé futja a hangulatjavító intézkedésekre, mert az Orbán-kormány által létrehozott eltorzított piacgazdaság egyre gyengébb eredményeket produkál - mondja a volt jegybankelnök.


Hiába beszélt Orbán Viktor repülőrajtról, a gazdasági mutatók valami egészen mást jeleznek. A KSH szerint 2025 első negyedévében nemhogy nőtt volna a GDP, de negyedéves alapon 0,2, éves alapon pedig 0,4 százalékkal csökkent. A stagnáló gazdaság képe rajzolódik ki, amit a gyenge külkereslet, a német gazdaság gondjai, a vámháború és a vállalati beruházások visszaesése is súlyosbít. Eközben a kormány újabb adómentességi és családtámogatási intézkedésekkel próbálja életben tartani a belföldi fogyasztást – és a politikai bizakodást.

Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanárt kérdeztük arról, miért nem akar megindulni a növekedés, miért lett ilyen nagy a valóság és a propaganda közötti szakadék, és mennyire bízhatunk abban, hogy majd a második félévben minden jobbra fordul. Az interjúban szó esik a bizonytalanság bénító hatásáról, a politikai marketing korlátairól, és arról is, hogy miért nem segít a kormányzati „extraprofitozás” akkor, amikor valójában épp bizalomra lenne a legnagyobb szükség.

– Ennél szebb repülőrajtot nem is kívánhattunk volna magunknak.

– Az irónia jogos, mert számomra érthetetlen okokból a miniszterelnök tavaly decemberben azt vállalta nyilvánosan, hogy „2025-ben fantasztikus éve lesz a magyar gazdaságnak”, majd már az idén valóban a repülőrajtot ígérte. Mondta mindezt olyan év után, amikor a gazdaságunk összesen fél százalékkal nőtt, azt is csupán a zsugorodást hozó 2023-as évhez képest. Értem én, hogy két lapos, mondhatnánk recessziós év után jó lenne bejelenteni a repülőrajtot, és elmondani, hogy

„lesz nagy csodálkozás, amikor az első negyedéves gazdasági számok majd 2025-ben kijönnek”. Hát valóban nagyot néztünk. Orbán előrejelzéseinek ez a része bekövetkezett.

Bár az elemzői közösség nem várt komoly növekedési ütemet, de lehetett azt feltételezni, hogy a 2024-es év végén már felfelé araszoló gazdaság vesz némi lendületet azáltal, hogy levonult az inflációs hullám, amelyben Magyarország Európa-bajnok volt, és a reálbérek is nőnek. Ehhez képest jött most ez a hideg zuhany, a kellemetlen tényadat: a tavalyi év végéhez képest csökkent az idei első negyedéves gazdasági teljesítmény. Azt gondolhattuk, hogy a kormányzat azért ennyire magabiztos, azért alapozta az idei költségvetését a gazdaság 3,4 százalékos növekedésére, mert tud bizakodásra okot adó fejleményekről. Hát nem. Persze már eddig is láttuk, hogy a gazdasági miniszter, aki egyébként harsány optimizmusban a fiatal Matolcsy szintjét tudta hozni, az utóbbi hetekben maga is visszavett az előrejelzésből. Most jött, ami jött: 2025 a tavaly év végéhez képest zsugorodással indult, és a gazdasági teljesítmény lejjebb van, mint a tavalyi év első negyedében.

– Lehetett-e ennek a kincstári optimizmusnak a hátterében az a tavaly nyár óta hangoztatott tétel, hogy majd, ha jön Trump, akkor majd itt minden megváltozik?

– Már akkor is érthetetlen volt, hogy miért rugaszkodik el ennyire a valóságtól a magyar kormánypropaganda. A politikai felső vezetés néhány exponált tagjának persze nagyon jól jön, hogy nem demokrata kormányzat van Amerikában. Viszont az ország egészének nem kellene, hogy sokat számítson az amerikai kormányzat politikai színezete. Azt viszont tudhattuk, hogy a második trumpi kormányciklus még inkább vámközpontú lesz, mint az első. Márpedig egy külgazdaságilag nyitott ország esetében a vámhatárok megjelenése rossz hír. Tehát

eleve logikátlanul kötötte össze Orbán az amerikai belpolitikai fordulatot a magyar gazdaság remélt fordulatával.

Gazdaságunk az európai tér szerves része. Amerikától való függésünk nagyságrendileg kisebb, mint például Kanadáé vagy Mexikóé. Most már látható is, hogy amit Trump elnök idáig 100 nap alatt produkált, mekkora kellemetlen sokkot okozott a világban. Viszont itteni témánkat, a magyar gazdaság első negyedévét csak áttételesen érinti a tavaly novemberi amerikai politikai fordulat. Noha nehezen kimutatható módon azért benne van valamennyire, hiszen az április 2-i trumpi vámháborús bejelentést már megelőzték lebegtetett gazdaságpolitikai fenyegetések, amik világszerte bizonytalanságot okoztak. Azt pedig az elemzők elmondták, így magam is, hogy a gazdaságnak, az üzleti világnak rosszat tesz a bizonytalanság. Egy nagy tőkefejlesztéshez kellene 5-8 év előrelátás ahhoz, hogy a vállalat elkötelezze magát a beruházás mellett, de a kisebb, közepes cégnél is akkor vállalják a fejlesztés, bővítés pénzügyi terheit, ha valamennyire előrelátható a következő néhány év. Trumpnak az a taktikája, hogy mond egy jó nagyot, onnan indít egy alkufolyamatot, aminek a lefutását nem lehet előre látni. A szándékosan megnövelt bizonytalanság azonban nem előnyös az USA-ra nézve se, ott is visszafogja a gazdasági aktivitást. Ahogy indult az új amerikai kormányzati ciklus, az bizonyos fokig belejátszott a mögöttünk hagyott hónapok európai teljesítményébe is. Mindemellett

az európai gazdaság idei első negyedéve nem annyira rossz, még a nehéz átalakulási szakaszban lévő német gazdaság is valamelyest bővült.

A magyar gazdaság helyzete és növekedési kilátása viszont más mozgatók szerint alakul, az amerikai politikai fordulatokkal megmagyarázni nem lehet a magyar gazdasági helyzetet. Ezzel együtt a vámháborús irányvétel gazdasági szereplőink többségét előnytelenül érinti.

– Miközben a GDP-adatok olyanok, amilyenek, éppen most szavazták meg a parlamentben az anyák adómentességét.

– A „jól bevált” régi képletet alkalmazzák újra és újra. Politikai értelemben eddig jól bevált, hogy a választások előtt a hivatalban levő kormány leviszi az adókat, és ha lehet, akkor jó sok pénzt kioszt.

Meghirdeti, hogy fényes lesz a jövő, és ami probléma most van, az a kormányon maradása esetén el fog múlni, ha mégsem, az a belső ellenzék aknamunkája miatt van.

Ez régi képlet, legutóbb a 2022-t megelőző kiköltekezéskor láttuk vegytisztán. Most annyi a változás, hogy a lakossági tehercsökkenés, és egyben a költségvetésre nehezedő teher, fokozatosan lép be. A parlamentben most megszavazott újabb szja-csökkentés teljes hatása jövőre, meg azt követően fejti ki hatását, beleértve azt is, hogy dagasztja az államháztartás deficitjét. Azt valószínűtlennek tartom, hogy legyen olyan új kormány, amelyik vissza tudná csinálni az ilyen ígéreteket, hacsak nem pénzügyi csődveszély esetén. Tekintettel gazdasági és pénzügyi viszonyainkra,

a mostani előre kiköltekezés a szememben a politikai felelőtlenség magas foka.

Ezzel együtt azt is látjuk, hogy annyi pénz már nem áll rendelkezésre, mint 2022 előtt. Tehát míg a 2022-es választásnál a fenyegető ellenzéki veszélyt a kormányzat azzal semlegesítette, hogy egyfelől jó nagy költségvetési impulzust adott, amit a jegybank támogatott a maga kamatpolitikájával, másfelől pedig a háborús fenyegetéssel operált, és szította az ideológiai háborút „az unokát át fogják műteni, ha az ellenzék győz” típusú üzenetekkel. Ez a mix most úgy fog kinézni, hogy kevesebb benne a voks-vásárló gazdaságélénkítő elem, másfelől a hiányzó gazdasági erőt a fenyegetés és a még durvább agitprop pótolja ki.

– A Kereskedelmi Szövetség durván bírálta az árrésstopot, és azt mondta, hogy ez nagyon káros, és ezt vissza kellene vonni, miközben Nagy Márton már a piperecikkekre is ki akarja terjeszteni. A Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint ez a tervutasítások idejét idéző gazdaságpolitika, amit a kormány folytat.

– Ezek az intervenciók valószínűleg rosszabb határfokúak, mint a tervgazdasági árszabályozásnak a gyakorlata. Először is volt akkor erre egy szakhatóság, az Országos Anyag- és Árhivatal, amelyik nem csupán megszabta a bolti árakat, hanem az állami vállalatok árképzését is meghatározta. Másodszor az árakba, sőt most egy versenypiaci szektorban az árképzési folyamatba való hatalmi beleszólás idegen elem a piacgazdaságban. Nem is fog működni. Amit most a kormányzat csinál, tartalmilag látszatpolitizálás.

A hatósági beavatkozás árcsökkentő eredményei látszólagosak, hiszen mind a fogyasztói ár rögzítése, mind pedig az árképzésbe való állami beavatkozás, ami még szokatlanabb, bizonyított módon képtelen az inflációt megfékezni, legfeljebb időben arrébb tolja az áremelkedést.

Aztán előbb-utóbb, mikor megszűnik az intézkedés, az elfojtott infláció a felszínre fog törni. Ezt nem csak az elemzők, gazdasági szakértők tudják. Nyilván az is tudja, aki a minisztériumban csinálja. A nagyközönség vagy megérti, vagy nem, de illúziója azért senkinek ne legyen. Ez az árrés-szabályozás újabb fogás, az viszont hosszú idő óta látható, hogy egy populista kormány hogyan osztja el az állam működtetését szolgáló adók terheit. Igyekszik az egyenes adóknál, tehát amelyeket az adóalany közvetlenül az államnak fizet például személyes jövedelme után, az adókulcsokat lefelé vinni. Ezzel szemben a szükséges bevételeket a forgalomból szedeti be a vállalkozások közbeiktatásával, a rettentő magasra felhúzott ÁFÁ-n, az áfaszerű módon működő kiskereskedelmi pótadókon keresztül, amiket ráadásul valamilyen hiper-szuper-profitra hivatkozva vet ki egy olyan ágazatra, amelyben egyszerűen nem tud képződni extra nyereség. A belkereskedelem versenypiac. Aki jár vásárolni, tudja, hogy az egyik bolt mellett van egy másik bolt, távolabb egy harmadik bolt, lehet rendelni online, elmehet az ember a piacra.

Ebben a gazdasági ágazatban nem lehet olyan módon túlárazni a termékeket, mint egy stadionépítésen, állami számítógép-beszerzésnél, vagy pedig egy Zelenszkijt reklámozó kormányzati PR-kampány esetében. Na, ott holtbiztosan található lenne extraprofit!

Most a kormány mégis a kiskereskedelemre tolja az infláció megállításának a terhét és felelősségét. Ahelyett, hogy a családokat, vállalkozókat nyomasztó állami terheket csökkentenék olyan törvényekkel, amelyek szavatolják, hogy a legkisebb költséggel működjön az állam, és elvégezze az alapfeladatait, a kormány inkább a hiányzó állami bevételeket valahogy bevadássza a magánszektortól, és az üzleti világra igyekszik kiszignálni azokat, amelyek elvégzése az állam feladata lenne. Ilyen az infláció elleni fellépés – ez nem tartozik a kiskereskedők teendői közé. Három éve a benzinkutasoktól várta el a kormány, hogy állítsák meg az üzemanyagár-inflációt, ami egyébként globális jelenség volt. Ezek nem egyedi példák.

Itt egy teljesen furcsa, közgazdaságilag logikátlan, ezzel szemben valamilyen politikai logikát hordozó, sajátos modell alakult ki. Semmiképpen sem neveznék tervgazdaságnak, mert ebben a tervszerűségnek nyomai sem találhatók. Eltorzított piacgazdaság ez, amelynek a hatásfoka mind láthatóan egyre gyengébb.

Hosszú idő terméke: az egész gazdasági modell 2010-től azzal indult, hogy a checks and balances, azaz az fékek és ellensúlyok rendszerét fokozatosan kiiktatták. Ha pedig nincsenek a politikai hatalomtól független intézmények, nincs nyílt parlamenti vita, nincs érdemi szakmai, társadalmi nyilvánosság, nos akkor nem lehet értelmesen szekundálni vagy pedig opponálni egy kormánydöntést. Akkor bizony jönnek ezek a zavaros hátterű, hektikus, improvizált döntések. Akkor nő az a fajta bizonytalanság, ami káros a gazdaságnak. Ehhez a belső bizonytalansághoz társul most a külvilágból érkező hatalmas bizonytalanság. Úgy gondolom, bár nehéz forintban, százalékban kimutatni, hogy ennek a már harmadik éve tartó recessziós, stagnáló gazdasági kurzusnak az egyik okozati tényezője Magyarországon a bizonytalanság, a jogos bizalmatlanság. A bizalomhiány a gazdaságban az egyik legfontosabb fék. Mert együtt lehet élni a magas kamatszinttel, együtt lehet élni az inflációval, legfeljebb sűrűbben kell átárazni az árukat, ám ha nincsen minimális bizalom abban, hogy az intézkedések, törvények, szabályok egy darabig kitartanak, akkor a racionális gazdasági szereplő a minimálisra vonja vissza a maga elkötelezettségét, mert ő viseli a kockázatot, nem más.

– Hogyan nyerheti meg a választást a kormány, ha már nincs pénz osztogatni?

– Erre nem tudok válaszolni. Nem tudom. Közgazdászként csak azt látom, hogy a szavazatvásárló, „hangulatjavító” gazdasági ösztönzőkre most már kevésbé futja az államháztartás igen kényes helyzete miatt. Talán már nem is működne a régi módon a szokásos voks-vásárló osztogatás. Talán a társadalom nagyobb része már túljutott azon, hogy a szép ígéreteket komolyan vegye.

Attól félek, hogy a hiányzó gazdasági erőt politikai erőszakossággal fogják pótolni.

De itt megállok, mert arról, hogy a kormányzat mit akar csinálni, őket kell kérdezni, nem engem.


Link másolása
KÖVESS MINKET: