HÍREK
A Rovatból

Így hajtott ki a pápai konvoj a repülőtérről az egyházfővel

Pénteken délelőtt érkezett meg háromnapos magyarországi látogatására Ferenc pápa.


Ferihegyről a Sándor-palotába megy az egyházfő, ahol Novák Katalin köztársasági elnök fogadja majd. Ferenc pápa látogatásának legfontosabb eseményeit a lenti cikkünkben követheted.

Ez pedig az élő közvetítés:

Megérkezett Ferenc pápa háromnapos apostoli látogatásra Magyarországra, repülőgépe pénteken néhány perccel 10 óra előtt szállt le a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren. A pilótafülkéből a landolás után a repülőgép ablakába kihelyeztek egy vatikáni és egy magyar zászlót.

A repülőgépen az egyházfőt Michael Wallace Banach apostoli nuncius köszöntötte, majd Ferenc pápa lifttel hagyta el a gép fedélzetét.

A pápát állami részről Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, az egyház képviseletében Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke és Kocsis Fülöp érsek-metropolita fogadta.

Jelen volt Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára és Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára is.

A pápai delegáció tagja mások mellett Pietro Parolin bíboros, szentszéki államtitkár és Paul Richard Gallagher érsek, a vatikáni államközi kapcsolatok vezetője.

A repülőtéren száz gyerek is várta Ferenc pápát, közülük két, magyar népviseletbe öltözött gyerek kenyeret és sót adott át neki; a szentatya evett is a kínált kenyérből.

A katolikus egyházfő a megérkezése után elsőként, mintegy húszperces négyszemközti találkozón vett részt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel.

Ferenc pápa a repülőtérről a budai Várba, a Szent György térre megy, ahol részt vesz a tiszteletére tartandó ünnepélyes fogadási ceremónián.

Ezután az egyházfő a Sándor-palotában találkozik Novák Katalin köztársasági elnökkel, Orbán Viktor miniszterelnökkel, majd a karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel.

Péntek délután Ferenc pápa a Szent István-bazilikában püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel, papnövendékekkel és lelkipásztori munkatársakkal találkozik.

Ferenc pápa szombat reggel magánlátogatást tesz a vak gyerekeket gondozó Boldog Batthyány-Strattmann László Otthonban. Ezt követően a budapesti Rózsák terén található Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban szegényekkel és menekültekkel találkozik, majd átmegy a szintén a téren lévő Istenszülő oltalma-templomba a görögkatolikus közösséghez.

Szombat délután a Papp László Budapest Sportarénában fiatalokkal találkozik, este pedig magántalálkozón fogadja a magyarországi jezsuita közösséget szálláshelyén, az Apostoli Nunciatúrán.

A vasárnap délelőtti Kossuth téri pápai szentmise után, magyarországi látogatása utolsó programjaként, az egyházfő a Pázmány Péter Katolikus Egyetem információs technológiai és bionikai karán találkozik az egyetemi és kulturális élet képviselőivel.

Az egyházfő és a vatikáni delegáció repülőgépe a hivatalos búcsúztatást követően, vasárnap késő délután indul vissza Budapestről Rómába.

Ferenc pápa 2023. április 28-30-ai apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban összesen hat - pénteken, szombaton és vasárnap is két-két - élő közvetítés lesz látható, hallható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Pert indított Magyarország az Ukrajnának fizetett uniós támogatások miatt
A magyar kabinet szerint jogsértő, hogy az orosz jegybanki eszközök hozamát Ukrajna támogatására fordítják. Az ügy akár évekig is eltarthat.


A magyar kormány július 11-én nyújtotta be keresetét a luxembourgi Törvényszékhez, amely augusztus 25-én tette közzé az ügyet az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Ezzel hivatalosan is megindult a per. A keresetet először az EU Bíróságához adták be, de az az alsóbb fokú luxembourgi testülethez továbbította az ügyet, írta a Portfolio.

A kabinet az Európai Békekeretet támadja, mert kifogásolja, hogy a zárolt orosz jegybanki eszközök hozamát Ukrajna támogatására fordítják. A kormány szerint ezzel megsértik az uniós alapszerződésekben lefektetett jogszerű döntéshozatal alapelveit,

és a hivatalos jegyzőkönyv sem pontosan tükrözi a folyamatot.

Magyarország azt kéri a bíróságtól, hogy semmisítse meg az Európai Békekeret irányító bizottságának 2025 februárjában hozott döntését. Ez a határozat a Tanács 2024. május 21-én elfogadott intézkedésének végrehajtásáról rendelkezett. A tanácsi döntés kimondta, hogy a zárolt orosz eszközök kezeléséből származó nettó nyereség 99,7 százalékát az Európai Békekeretbe kell átutalni.

A határozat arról is szólt, hogy az adminisztratív költségeket szintén ebből a forrásból kell fedezni, így a tagállamoknak nem keletkeznek plusz kiadásaik.

Az Európai Békekeret az Unió kül- és biztonságpolitikai eszköze, amelyből katonai támogatást, fegyvereket és hadianyagot biztosítanak Ukrajnának.

Eddig több mint 11 milliárd eurót folyósítottak Kijev számára.

A perrel kapcsolatban hosszadalmas és összetett jogi eljárás veszi kezdetét, amely akár évekig is eltarthat, különösen az esetleges fellebbezések miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Botrány a Lidlnél: túl olcsón árulják az ország tortáját, kiakadtak a cukrászok
A testület szerint engedély nélkül használták a logójukat az „Álmodozó” tortán. A piaci ár alatti akciós ár miatt a hatóságokat is bevonhatják az ügybe.


A Magyar Cukrász Ipartestület kifogásolta, hogy a Lidl akciós újságjában szereplő „Álmodozó” torta csomagolásán engedély nélkül használták a szervezet logóját. Szerintük ez megtévesztheti a vásárlókat, ezért az Egy Csepp Figyelem Alapítvánnyal közösen lépéseket tesznek, írja a Világgazdaság.

A testület arról is beszámolt, hogy

a tortát valóban egy ipartestületi tag szállítja az áruházláncnak. Ez önmagában nem jelent problémát, hiszen minden tag jogosult viszonteladót kiszolgálni, a gondot az okozza, hogy a vállalkozás elmulasztotta bejelenteni a viszonteladói értékesítést.

Az ipartestület az árat is problémásnak tartja. Közleményükben hangsúlyozták, hogy az alapanyagok és a termelési költségek alapján a Lidl akciós újságjában feltüntetett ár piaci érték alatt van. Hozzátették:

„a multinacionális kiskereskedelmi láncok árazási gyakorlatában sajnos gyakori, hogy egy terméket kizárólag a marketing értéke miatt, sokszor pénzügyi haszon nélkül árusítanak,

ezért alkalmazzák a piacinál jóval alacsonyabb értékesítési árat.”

A Lidl a testület kérdésére úgy reagált, hogy csak egyszeri szállításról van szó, és nem tervez folyamatos ellátást az áruházlánc felé.

A szervezet szerint ez a fajta árazás hosszú távon károsíthatja a cukrászszakmát. Ezért felvették a kapcsolatot a Gazdasági Versenyhivatallal, hogy tisztázzák, van-e jogi korlátozás arra, ha egy kiskereskedelmi lánc beszerzési áron vagy az alatt kínál cukrászterméket. A további lépések a GVH válaszától függnek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Téli időszámítás: a szokásosnál korábban lesz idén az óraátállítás
Az őszi óraátállítás 2025-ben október 26-ra virradó éjszakára esik, ami az elmúlt évek legkorábbi átállása.
F. O. Fotó: Pixabay - szmo.hu
2025. augusztus 27.



A tavaszi időszámítás hagyományosan március utolsó vasárnapján, míg a téli október utolsó vasárnapján kezdődik el.

Ez azt jelenti, hogy idén az elmúlt évek legkorábbi átállása vár ránk.

Az esemény 2024-ben október 27-re, 2023-ban október 29-re, míg 2022-ben október 30-ra esett, emlékeztetett az nlc.hu.

Korábban többször is felmerült, hogy az Európai Unió területén eltörölnék az óraátállítást, de végül a téma lekerült a terítékről. Ellenzői szerint a legnagyobb probléma az, hogy megzavarja belső óránk működését, ezzel pedig komoly stresszt okoz szervezetünk számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Sulyok Tamás hivatalának 49 autója van - 120 millióért keresnek szervizt a köztársasági elnök flottájához
A flotta nagysága a szerződés ideje alatt változhat, akár 20 százalékkal is. A nyertesnek komoly műhelykapacitással kell rendelkeznie.


A Sándor-palota három évre szóló, 120 millió forintos keretszerződést hirdetett meg autójavításra. A cégek szeptember 23-ig adhatják be a jelentkezésüket, és feltétel a megfelelő műhelykapacitás, írta az Átlátszó.

A pályázat alapján jelenleg 49 autó karbantartását, javítását és vizsgáztatását kell elvégezni.

A listán 7 Volkswagen Multivan/Carawelle, 5 Volkswagen ID4, 4 Volkswagen T-Roc, 1 Volkswagen Caddy, 3 Volkswagen eGolf, 1 Volkswagen Tiguan, 2 Audi, 17 Skoda SuperB, 7 Skoda Octavia, 1 Skoda Kodiaq és 1 Skoda Yeti szerepel.

A kiírásban azt is kiemelték, hogy a flotta összetétele és mérete változhat a szerződés időtartama alatt.

Az ajánlatkérő a mennyiséget a tényleges igényekhez igazítva akár 20 százalékkal is módosíthatja.

Az államfő hivatala a keretösszeg 50 százalékára vállal lehívási kötelezettséget. Az Átlátszó szerint a részletek az Elektronikus Közbeszerzési Rendszerben elérhető dokumentumokból derülnek ki.

A 444.hu korábbi cikke arra is emlékeztetett, hogy amikor Sulyok Tamás hivatalba lépett, a Sándor-palota több autót értékesített, majd újakat szerzett be. Azóta körülbelül 80 millió forintot költöttek vásárlásra, míg Novák Katalin 2022-es beiktatása után 185 millió forintot fordítottak erre.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk