Időközi választás Borsodban: 44,57 százalékos volt a részvételi arány este fél 7-kor
Mint azt megírtuk, vasárnap időközi országgyűlési képviselő választást tartanak a Borsod megyei 6-os választókerületben. A voksolásra azért van szükség, mert júliusban meghalt a korábbi képviselő, Koncz Ferenc (Fidesz). Öten indultak a pozícióért, köztük az elhunyt képviselő lánya, Koncz Zsófia is. Az ellenzék közös jelöltje a jobbikos Bíró László.
Az öt jelölt: Biró László (Párbeszéd-MSZP-DK-Momentum-LMP), Váradi Gábor (független), Koncz Zsófia (Fidesz-KDNP), Sóváriné Bukta Erika (Demokrata Párt), Tóth Ádám (független).
A délelőtti és a délutáni adatok alapján alacsonyabb volt a részvételi arány, mint két évvel korábban.
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes oldalán azt közölték, hogy
este fél 7-kor 44.57% volt a részvételi arány, ami több mint 20 százalékkal kevesebb, mint a legutóbbi alkalommal.
A 2018-as országgyűlési képviselő választáson ugyanis 64.95% volt a részvételi arány 18 óra 30 perckor.
A 44.57%-os részvételi arány azt jelenti, hogy
este fél 7-ig 34 627-en adták le a voksukat a névjegyzékben szereplő 77 687 választópolgár közül.
2018-ban a 77 166 választásra jogosult személyből több mint 50 ezren szavaztak este fél 7-ig.