Idéntől tilos fürdőruhában sétálni az utcán az olaszországi Gallipoliban
Gallipoli polgármestere megtiltotta, hogy a dél-olaszországi városban tartózkodó turisták fürdőruhában vagy meztelen felsőtesttel sétáljanak az utcákon, és strandöltözékben a hivatalokba sem léphetnek be – számol be az MTI.
Stefano Minerva településvezető kedden aláírt rendelkezése a csaknem tizenkilencezer lakosú város történelmi központjára vonatkozik.
A polgármester a városi hivatalokban is öltözködési szabályt vezetett be: tilos a belépés rövidnadrágban és atlétatrikóban.
Az olasz csizma sarkában található Gallipolit az utóbbi években ellepték a nyaralni vágyó olasz és külföldi turisták, akik egyebek mellett tengerpartja, üzletekkel teli központja és a környéken kínált szórakozási lehetőségek miatt szeretik a várost.
Gallipolit júniustól kezdve több százezren szállják meg: tavaly több mint 788 ezer turista érkezett, nagy részük a nyári hónapokban. A város évek óta viselkedési kódexszel igyekszik „nevelni” a látogatókat. Számos szabályt diktál annak érdekében, hogy strandjai és utcái se váljanak a turizmus áldozataivá. Utóbbiak között szerepel például, hogy kizárólag az arra kijelölt helyeken lehet otthonról hozott ételt fogyasztani.
A polgármester idén azt is betiltotta, hogy Gallipoli erődszerű városfalaira citronella illatú, szúnyogirtóként használt mécseseket tegyenek.