KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Ma még ajándék, másnap teher – milyen sors vár a húsvéti nyulakra?

Még mindig divat nyuszit ajándékozni húsvétra, de sokan közülük csak az ünnep ideje alatt élvezhetik a szeretetet – utána mehetnek az utcára, vagy a levesbe. Szó szerint.


Ahogy közeledik a húsvét, egyre több helyen találkozhatunk az ünnep mára már jelképessé vált állatával, a nyúllal: húsvéti programokat hirdető plakátokon, a boltokban csoki- vagy plüssfiguraként, majd amikor véget ért az ünnepi varázs, már az utcán is, vagy éppen a tányérokon…

Ebben az időszakban mindig kapósak lesznek a nyulak a családok körében, hiszen jó ötletnek tűnik hazavinni az „igazi” húsvéti nyuszit, hogy még tovább éljen a gyerekekben a hit, hogy valóban létezik. Meg egyébként is, ki ne örülne, ha egy aranyos, bolyhos állatkát kapna ajándékba? Sokan azonban nem gondolnak arra, hogy ezek a rágcsálók húsvét után is élnek és ugyanolyan törődést és figyelmet igényelnek, mint húsvétkor. A legtöbben sajnos inkább megszabadulnak tőlük, mint hogy vállalják a gondozást, különösen akkor, ha már elmúlt a varázs és a gyerek is teljesen ráunt.

Az állatvédők évek óta harcolnak az élőnyúl-ajándékozás ellen, mégis mindig hallani olyan esetekről, amikor a nemrég még boldog családi környezetben ünnepelt nyuszik az utcán végzik, vagy még rosszabb történik velük.

Húsvét előtt rendszeresen megjelennek és terjednek a közösségi médiában is a különböző felhívások, amelyek arra biztatnak, hogy ne vegyen senki „alkalmi” nyuszit.

Például ezek:

Azonban nem csak az ilyesfajta képek hódítottak az elmúlt napokban a közösségi oldalakon a témával kapcsolatban. A Konyhafőnök című műsor 3. évadának győztese, Orbán Ágnes egy ilyen bejegyzéssel szállt szembe a fent bemutatott példákkal:

Orbán Ági konyhája

null

A kép hatalmas port kavart a Facebookon,

még a követői is megdöbbentek, hogy a szakácsnő arra biztatja őket, adják neki a megunt ajándéknyuszit, hogy „feldolgozhassa”.

Záporoztak a felháborodott kommentek a posztja alá, a legtöbben pedig egyáltalán nem fogták vissza magukat:

„Miért nem főzöd meg a kölyköd, kedves Ági? Neked úgy látom mindegy, hogy milyen hús….lassan ahogy megy el az eszed, lehet azt is megeszed. Remélem majd, ha felnő (már ha őt nem eszed meg húslevesnek) szembeköp és lehány téged.”

„Van egy kutyánk a nyuszink mellett, de már nagyon unjuk. Ha elküldöm, feldolgoznád azt is? (…)Látom van gyereked is. Annak is tanítsd meg, hogy a barátainkat megzabáljuk és még büszkék is vagyunk rá. Gratulálok, emberségből megbuktál...”

„Csak gratulálni tudok. Jut eszembe: ha esetleg meguntad valamely hozzátartozód, kérlek szólj nyugodtan, van boncmester ismerősöm.”

„A lányaidat esetleg nem akarod megenni? Őket is ellátod, jól tartod őket. Ideje lenne, nem gondolod?!”

„Te se vagy védett Orbán Ági! Akkor fel lehet téged is adni hirdetésbe? Egy-két ember jól szájba ...mit szólnál hozzá?”

Orbán Ágnes sem számított arra, hogy ekkora balhét gerjeszt, igyekezett is csillapítani a kedélyeket előbb a kommentek között, majd egy új bejegyzésben magyarázkodott:

„Kedves Facebook népe! A húsvéti nyúl témában kitett posztom, úgy nézem nagy port kavart és ott a kommentek tengerében hiába írom le, hogy mit is gondolok és mit is akartam, sajnos nem hallatszik a "hangom"!

Úgy látom, hogy még nem érett meg az idő egy ilyen "reklámra"! A poszt éppen a felelős állattartásról szól, csak épp egy húsevő szemszögéből!

Ha valaki esetleg nem tudja, egy farmocskán élünk és sok állatot tartunk. Az állataink mind "felelősen" tartottak. Tiszta helyen, jól tápláltan, DE nálunk a nyúl nem házi kedvenc, hanem étel. Erről szól ez a poszt. Ha nálunk kisnyulak születnek, azt az én gyerekeim is etetik, simogatják, de tisztában vannak azzal, hogy ez az állat az asztalra fog kerülni. Én örülök, hogy olyan alapanyagokból főzhetek nekik aminek az útját az elejétől a végéig ismerem.

Örülök, hogy a nagylányom már meg tudja nyúzni a nyulat és fel is tudja dolgozni. A gyermekeimet az állatok tiszteletére és szeretetére tanítom! DE nálunk az állat nem barát, nem családtag! Az állatot ellátom ahogy kell és elfogyasztom a húsát, tejét, tojását. Ez az élet rendje!

Ha valakinek a tálcás hús jobban tetszik akkor vásárolja azt.... élni és élni hagyni...De azt remélem tudja hogy az az állat sem a tálcán termett egy biológiai laborban. Ha valaki a kukába akarja dobni a megunt húsvéti nyulat akkor javaslom inkább adja oda olyannak aki örül ha havi 1x lát húst a tányérján. Ezzel ezt lezártnak tekintem.”

A magyarázat azonban még nagyobb haragot váltott ki a többségből. Különösen azon akadtak ki a kommentelők, hogy a Konyhafőnök győztese ezzel a felelős állattartást akarta támogatni. Az állatbarátok fel is hívták a figyelmét arra, hogy az általa megosztott képén egy törpe nyúl szerepel, amit szabad összekeverni a házi nyúllal, éppen ez volt a felháborodásuk kiváltó oka, nem maga a húsevés.

„Reklám mi? Felelős állattartás mi? Jaj a törpe nyulat is meg lehet enni mi? Csak hát kell belőle 10-12 db mi? Tiszteled az állatokat mi? Nagyon büszke lehetel magadra! Az még egy dolog, hogy gazdaságot vezetsz otthon, meg megeszed az állataidat, de buzdítani másokat? Hát van valami problémád a marketinggel!”

„Gratulálok, gyerekeid vannak? Felelős állattartás, tudod... idióta nőtől idióta poszt. Csak főzögessél inkább észosztás helyett, arra pont jó vagy.”

„Minden elmond rólad, hogy a kisállat nem barát, nem családtag… Hallgattál volna, bölcs maradtál volna…Sötét vagy!”

„(…)Felelős állattartás! Keress utána, mit jelent, és fuss neki még egyszer, hogy a plakátkád mennyire ellentmond ennek, és hogy mire buzdít.”

„Ágnes, még mindig nem sikerült megérteni, hogy a baj NEM azzal van, hogy esznek húst. A baj, azzal az ízléstelen plakáttal van, ami se nem vicces, se nem sarkall felelős állattartásra, se nem jópofa, se nem semmi. De ha már marketingből nem túl okos és még mindig fenthagyja a posztot, főzőcskézzen csak, az még megy.”

„Nem érted, hogy olyanra buzdítod az embereket, ami ellen küzdenek állatvédők... komolyan ennyire buta vagy? Itt most jelen esetben hiába magyarázol a tisztességes húsevésről, nem arról szól a postod!!!”

„Azt úgy tűnik nem fogtad fel, hogy a felelős állattartás kategóriájába nem fér bele az élő állat ajándékozás és arra buzdítás. A tartása és elfogyasztása természetesen igen, belefér. Mindössze ennyi a gond a hirdetéseddel, amihez nem nem nőtt még fel a világ, hanem az értelmesebbik fele már felháborítónak tartja és etikátlan reklámnak (…)”

„Bárhogy is magyarázza és beszél álszent módon állatok tiszteltéről, a hirdetés egy gusztustalan, lelketlen akció. Feltételezem, hogy szimpla gerilla marketing. Remélem, sok embernek elmegy a kedve ettől a konyhától!”

Ekkor már a kommentelők között is kezdett éles ellentét feszülni, mert azért támogatók is akadtak. Persze a szakácsnő sem hagyta magát, provokáló válaszokkal öntött még több olajat a tűzre:

„Köszönöm kedves kérdésed van négy lányom…nagyon szeretik a nyuszikat…”sülve-főve” együtt vannak!”

„Köszi a kedves szavakat, igyekszem. A nagylányom már remekül meg tudja nyúzni a nyulat!”

„Kösz a felajánlást de a törpe nyuszi nagyon kicsi....sok munka megnyúzni 10-12 darabot egy rendes adag kajába!”

Egy érdeklődő kérésére még részletesen el is magyarázta, hogyan kell megnyúzni a nyulat, ami szintén kiverte a biztosítékot sokaknál.

Később több alkalommal is elmondta, hogy nem számított ekkora közfelháborodásra, csak egy képes poénnak szánta, amire már többször is volt példa az oldalán. Szerinte az emberek egyszerűen nem értelmezték a fanyar humorát és a poszt valódi üzenetét, ami éppen a felelős állattartásra akart buzdítani.

A csetepatét követően több olyan Facebook-bejegyzést is megosztott, amelyekben még érezhető volt a humorral vegyített védekezés az ítélkezők ellen.

A botrányos kép viszont még inkább a figyelem középpontjába terelte az élőnyúl-ajándékozást, ami ellen az állatvédők már jóval húsvét előtt kampányolni kezdtek, Orbán Ágnes pedig csak felerősítette ezeket a hangokat.

„Sajnos ma Magyarországon abszolút legális bármilyen nyulat fogyasztani. Nyilván nekünk nem csak a törpe nyulak a szívügyeink, hiszen nagy számban élnek nálunk házi nyulak is, viszont együtt kell élnünk a tudattal, hogy őket sokan a húsukért tenyésztik” – mondta Bodnár Cintia, az Első Nyúlmentő Alapítvány képviselője. – „Ágnes posztjában egy törpe nyuszi szerepelt, és a törpe nyúl hobbi célra kitenyésztett fajta, hobbi állatot pedig elvből nem eszünk, ahogy kutyát, macskát sem. Én értem a viccet, akkor, ha jó... Viszont ez még viccnek is überbrutál, pedig nekem aztán beteg a humorom.”

Mint elmondta, a húsvéti nyúlvásárlást a világ legnagyobb badarságának tartja, mert szerinte így

10 év felelősséget veszünk magunkhoz úgy, hogy sokszor nem tájékozódunk arról, mire is vállalkozunk.

Sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a nyuszik körülbelül fél éves korukban ivarosodni kezdenek, ilyenkor vizelettel jelölnek meg mindent, ami az útjukba kerül – akár a gazdit is -, ráadásul sok támad, karmol és harap, így gyerek mellé nem túl ideális. Bodnár Cintia szerint egyáltalán nem mutatnak jó példát azok a szülők, akik húsvét után lepasszolják a nyulat, magukról pedig a felelősséget.

Sajnos azonban sokan mégis így tesznek, ami azt eredményezi, hogy az ünnep elteltével rengeteg nyúl válik otthontalanná (már ha nem kerül a következő napi ebédbe). A Facebookon mintegy 14 ezer támogatóval rendelkező csapat egész évben igyekszik megmenteni a bajba jutott, elszökött, rosszul tartott nyuszikat, húsvét idején viszont még több dolguk van.

„Sokszor már az ünnep előtt adnak le nagyon beteg pici nyulakat, hiszen a szaporító, akitől vásárolták sem korra, sem egészségügyi állapotra, genetikára nincs tekintettel. Valamint már egy hónappal húsvét előtt beindul a preventív munka is – árulta el Bodnár Cintia. - Húsvét után általában még több a dolgunk.

Sok esetben utcáról vadásszuk össze a nyuszikat, hisz az emberek nem tudják, hogy gerinces állat szabadon eresztése ma Magyarországon bűncselekmény, amit a törvény akár 2 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethet.

A nyúlmentők szinte minden évben találkoznak borzasztó esetekkel, például amikor a kuka mellett találtak egy nyuszit egy dobozban. Sokszor nagyon rossz egészségi állapotban kerülnek hozzájuk a kidobott állatok: például egy 5 hetes nyuszi folyton epilepsziás rohamokkal küzdött és pár nap múlva meghalt, egy másikat pedig 12 hetes korában már fogászatra kellett hordani és műtétre is szorult. Az orvosi ellátás akár közel 100 ezer forintos költségeket is jelenthet, amit szintén nem láthatnak előre a nyuszit vásárló szülők.

Bodnár Cintia arra hívja fel a figyelmet, hogy

ha valaki nyuszit szeretne, az ne csak az ünnepre szeresse, illetve ne olcsó nyuszit vegyen kereskedésben,

hanem jó tenyésztőtől, aki odafigyel a nyúl genetikájára, ennek köszönhetően ugyanis sokat meg lehet spórolni az állatorvosi számlán.

Tavaly a Zállatorvos egy hosszú Facebook-posztjában is kifejtette, hogy „a húsvéti élő nyúl ajándékozása a nem felkészült háztartásokban tulajdonképpen döglött nyúl ajándékozása, csak ki kell várni azt a néhány hetet, amíg a transzformáció bekövetkezik.”

Aki mindezek ellenére is esküszik arra, hogy a nyúl a legjobb ajándék a gyerekeknek húsvétra, előtte tájékozódjon körültekintően és mérlegelje, hogy képes lesz-e a család az állat hosszú távú gondozására. Ha mégis megválnának tőle, a felelőtlen és kegyetlen megszabadulási módszerek helyett keressenek új, szereti gazdit, vagy bízzák állatvédő egyesületekre a sorsát.

Címkép: Pixabay, fotók: Facebook


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Az egyik legkegyetlenebb vadászati módszert akarja eltöröltetni 25 ezer magyar
A kotorékozás ellen indított civil kezdeményezés kevesebb mint két hét alatt vált országos üggyé, miután átlépte a 25 ezer aláírást. Az aláírók azt követelik a jogalkotóktól, hogy törvényben tiltsák meg az állatok föld alatti megtámadását.


Több mint 25 ezren írták alá tíz nap alatt azt a petíciót, amely a kotorékvadászat teljes törvényi betiltását követeli Magyarországon. A kezdeményezés villámgyorsan vált országos üggyé, miután a Rókales Alapítvány útjára indította a kampányt.

Kedd délutáni adatok szerint az aláírások száma már a 25 700-at is meghaladta, derül ki a petíció oldalán. Az alapítvány május 30-án indította el a petíciót, amelyben a kotorékozásként ismert vadászati módszer megszüntetését sürgetik.

Ennek során kutyákat küldenek föld alatti üregekbe, hogy ott sarokba szorítsák, megtámadják, megöljék vagy kiűzzék a kotorékban élő állatokat.

„A kotorék nem „vadászati terep”, hanem az állatok lakóhelye, búvóhelye és a kölykök felnevelésének helyszíne.”

A szervezet szerint a föld alatti összecsapások súlyos, gyakran végzetes sérülésekkel és elhúzódó stresszel járnak mind a vadon élő állatok, mind az erre használt kutyák számára.

A vita jogi hátterét az adja, hogy míg az 1998. évi XXVIII. törvény általánosságban védi az állatokat a szükségtelen szenvedéstől, a vadászatról szóló törvény végrehajtási rendelete (79/2004. (V. 4.) FVM rendelet) kifejezetten említi a kotorékmunkát a vadászkutyák feladatai között.

A petíció pontosan ezt a jogi ellentmondást kívánja feloldani egyértelmű törvényi tiltással, mivel az aláírók szerint az állatok zárt, menekülésre alkalmatlan térben való szembekerülése önmagában felveti az állatkínzás tilalmának sérelmét.

A kezdeményezés címzettjei között szerepel az Élő Környezetért Felelős Minisztérium és az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Saját aranyérmet kapott és a sztárokkal fogott kezet a 9 éves Zsombi a BL-döntőn
Az UEFA elnökének társaságában léphetett a pályára a 9 éves Zsombi a Bajnokok Ligája-döntő díjátadóján Budapesten. A kisfiút az Amigos a gyerekekért szervezet választotta ki egy kórházi műtétje után.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. május 31.



„Szerintem a legnagyobb vágyam teljesült” – mondta az a 9 éves kisfiú, aki tegnap este az egész világ szeme láttára sétálhatott fel a Puskás Aréna gyepén felállított színpadra a Bajnokok Ligája-döntő után. Zsombi az UEFA elnökének társaságában foghatott kezet a PSG és az Arsenal sztárjaival, saját aranyérmet kapott, sőt, még a BL-serleget is megérinthette – számolt be róla az RTL Híradó.

A fiú, aki az Arsenalnak szurkolt, a svéd-magyar csatárnak, Gyökeres Viktornak magyarul gratulált. Arra a kérdésre, hogy mondott-e neki valami személyeset, Zsombi csak ennyit felelt: „Nem, csak annyit mondtam neki, hogy gratulálok, amikor elhaladt előttem.”

„Yamalnak és Mbappénak még nincs Bajnokok Ligája-érme, mint nekem” – jelentette ki magabiztosan.

Zsombi az RTL Híradónak azt is elárulta, eleinte fel sem fogta, mekkora dologban van része. „Nem tudtam, hogy ez ilyen óriási dolog, de aztán rájöttem, hogy kezet fogtam nagy sztárokkal.” A szülei végigizgulták a nagy pillanatot. „Nagyon drukkoltam, mert tudtam, hogy ő is úgy indult el otthonról, hogy nagyon izgult: jaj, mi lesz, nehogy elrontson valamit” – mondta az egyik szülő.

A fiúnak akkor esett le igazán, mi is történt vele, „amikor a tévében viszontlátta saját magát.”

A kisfiú is bevallotta, hogy mennyire lámpalázas volt. Az élmény feldolgozása még tart, olyannyira, hogy Zsombi holnap az iskolában előadást is tart majd a kalandjairól. Addig is őrzi emlékeit: egy aláírt mezt, egy tornazsákot és egy új labdát, amit azóta le sem tesz. A lehetőség egyébként nem a véletlen műve volt. Az Európai Labdarúgó-szövetség alapítványa vette fel a kapcsolatot az Amigos a gyerekekért civil szervezettel, akik már 12 éve foglalkoznak kórházban kezelt gyerekekkel. Zsombival egy műtétje után, a Bethesda Gyermekkórházban találkoztak, és nem volt kérdés, hogy őt választják a különleges feladatra.

Rajta kívül más gyerekeknek is felejthetetlen élményt nyújtott a budapesti döntő. Az UEFA hallássérült gyerekeknek is biztosított lehetőséget egy különleges jelzőrendszer segítségével, az Ezüst Cipő Foci Suliból pedig 11 fiú és egy lány labdaszedőként vehetett részt a meccsen. Mindez egybecseng az UEFA üzenetével, miszerint a labdarúgás mindenkié.

Az RTL beszámolóját Zsombi nagy kalandjáról itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Egyetlen év miatt szakíthatják el nevelőszüleitől a beteg magyar kisfiút
Egy cserháthalápi házaspár egy éve neveli a korábban intézetben élő fiút, akit betegsége miatt eddig senki sem akart befogadni. Most egy jogszabályi korlát miatt elvehetik tőlük a gyereket, ügyükben már a Mi Hazánk egyik képviselője is lépett.


Egyetlen év miatt szakíthatnak el nevelőszüleitől egy beteg kisfiút, akinek a hatóságok már amerikai örökbefogadó családot is találtak. Zsuzsa és Tamás egy éve gondoskodnak Tibiről, aki náluk talált először otthonra, miután születésétől fogva intézetben élt. Az örökbefogadását egy jogszabályi korlát akadályozza – számolt be róla a Blikk.

A cserháthalápi házaspár és a kisfiú kapcsolata akkor kezdődött, amikor a férj, Tamás abban az intézetben kezdett dolgozni, ahol Tibi élt. A férfi és a betegeskedő, magára hagyott fiú között hamar kötődés alakult ki. A pár először 2024 karácsonyán vitte haza egy napra a gyereket.

Zsuzsa szerint a találkozás annyira jól sikerült, hogy utána keresték az alkalmakat a közös időtöltésre.

„Hihetetlen, de olyan volt, mintha mindig is velünk lett volna” – emlékezett vissza.

Az intézet szakemberei is támogatták a kapcsolatot, Zsuzsa pedig elvégezte a nevelőszülői tanfolyamot. A pár átalakította a lakást, hogy a fiú otthon érezze magát. Tibi végül 2025 májusában költözhetett hozzájuk nevelőszülőként, és azóta is velük él.

A házaspár szerette volna hivatalosan is örökbe fogadni, ám ekkor szembesültek egy jogi akadállyal:

a törvény szerint az örökbefogadó és a gyermek között legfeljebb 50 év lehet a korkülönbség, ami náluk 51 év.

Az ügyet felkarolta a szintén ezen a településen élő Dócs Dávid, a Mi Hazánk országgyűlési képviselője, aki a minisztériumhoz és a szakhatósághoz fordult.

„A jelenlegi szabályozás szerint nincs kivétel a jogszabály alól, ezért írásban fordultam a minisztériumhoz és a szakhatósághoz, hogy tegyünk valamit az érdekükben” – mondta a politikus.

A képviselő szerint egyedi elbírálásra vagy törvénymódosításra lenne szükség, mert szorít az idő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Kétszer kellett újraélesztenie egy idős férfit egy 17 éves kadétnak egy csepeli buszmegállóban
Olajos Álmos a 148-as busz megállójában mentette meg egy idős férfi életét. A honvéd kadét a képzésen tanultakat alkalmazta éles helyzetben.


Perceken múlt egy idős férfi élete Csepelen, a 148-as busz Orgonás utcai megállójában, miután rosszul lett és összeesett.

Egy 17 éves honvéd kadét, Olajos Álmos a barátnőjével sietett a segítségére, és kétszer is újra kellett élesztenie a férfit.

A fiatalember éppen az évfordulójukat ünnepelte a barátnőjével, Fannival, amikor észrevették, hogy egy buszra felszállni készülő idős férfi megszédül, majd hanyatt esik. Míg egy járókelő azonnal hívta a mentőket, Álmos a férfihez lépett, és ellenőrizte a légzését – számolt be róla a Blikk. Amikor látta, hogy a férfi már nem lélegzik és a feje lilulni kezd, megkezdte a mellkaskompressziót.

„Egy idő után azt láttam, hogy a bácsi már egyáltalán nem lélegzik, majd elkezdett lilulni a feje. Ekkor tudtam, hogy nincs mire várni, azonnal megkezdtem a mellkaskompressziót. Kétszer kellett újraélesztenem, mert az első próbálkozás után egyszer már elkezdett magától lélegezni, de aztán újra leállt a keringése”

– idézte fel a történteket a lapnak.

Eközben barátnője, Fanni a férfi táskájában gyógyszereket és orvosi leleteket keresett, hogy az érkező mentősöknek azonnal átadhassa a legfontosabb információkat a beteg állapotáról.

Álmos a drámai pillanatokról elmondta, éles helyzetben teljesen más volt végrehajtani a tanult mozdulatokat, mint a tanteremben. A hirtelen jött ismertségtől zavarba jött, de hangsúlyozta, számára természetes volt a segítségnyújtás.

„Amikor odafutottam, egyáltalán nem gondolkodtam a következményeken, hiszen egy ilyen helyzetben nem is lehet mérlegelni, tenni kell a dolgunkat”

– tette hozzá.

A fiú a Bocskai Református Oktatási Központ informatikai technikus képzése mellett honvéd kadét programban is részt vesz, ahol rendszeresen gyakorolják az újraélesztést egy speciális babán.

Kiképző tanára, Molnár Gábor elárulta, a helyes ritmus tartására egy különleges módszert is alkalmaznak: az „Érik a szőlő” című népdal ütemére tanítják a harminc mellkaskompresszió és két befúvás ciklusát.

Álmos helytállását a Honvédelmi Minisztérium a közösségi oldalán ismerte el, iskolájában pedig főigazgatói dicséretet kapott. A fiatalember a jövőjét a Magyar Honvédségnél képzeli el, ahol a katonai informatikai és kibervédelmi területen szeretne tiszti pályára lépni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk