Szándékosan nekiment az előtte haladó autónak, majd eltörte a sofőr állát is, pedig a lánya és az unokája is ott ült a kocsijában
Egy tusfürdős flakonnal támadta meg az előtte haladó sofőrt a vádlott. A férfi ellen közúti veszélyeztetés és súlyos testi sértés miatt emeltek vádat. Vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.
Vádat emeltek egy férfival szemben, aki szándékosan nekihajtott az előtte haladónak, majd amikor számon kérték, még el is törte a sértett állát, írta meg az ügyészség.
A vádirat szerint az 50 éves elkövető 2022 februárjában, Győrben közlekedett autójával, amelyben a lánya és unokája utazott. Egy kétsávos felüljárón akart a belső sávba sorolni, de végül nem adták meg neki az elsőbbséget, ezen borult ki a nagypapa.
A férfi annyira feldühödött, hogy végül a sértett után sorolt be, majd elkezdte követni, és az erős forgalom ellenére két alkalommal is járművével szándékosan nekiment az előtte haladó autó hátuljának.
A sértett a következő piros lámpánál érte utol a szándékosan nekihajtó nagypapát, és kiszállt a gépkocsijából, hogy számon kérje a történtek miatt. Ahogy a vádlott autója mellé ért, és felé hajolt, a vádlott kidobott egy tusfürdős flakont az ablakon, ami olyan erővel találta el a sértettet, hogy eltört az állcsontja.
Később az is kiderült, hogy az agresszív sofőrnek nem is volt érvényes vezetői engedélye.
Az elkövető ellen az ügyészség közúti veszélyeztetés és súlyos testi sértés miatt emelt vádat. Vele szemben a halmazati szabályokra figyelemmel négy és fél évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.
Az esetet rögzítette a fedélzeti kamera, itt lehet visszanézni.