MÚLT
A Rovatból

Hogyan érkezett meg a hamburger Magyarországra?

Sokan azonnal rávágják: puffancsban és csalamádéval. De ennél jóval színesebb a történet.


Mr. Foster igazi úrként járja Budapest utcáit és mindent megmutat, amit érdemesnek talál arra, hogy az olvasóknak felkeltse az érdeklődését: szerelmeket, titkos helyeket, finomságokat és a művészetet.

Ja, és mivel Mr. Foster úriember, természetesen magázódva szól Önökhöz.

1. A hamburger feltűnik a színen

Már túl volt világhódító útján, mire a ’80-as évek elejére megérkezett Magyarországra a hamburger, a ’80-as évek nyugati világának egyik első hírnöke. A közhiedelemmel ellentétben azonban nem az Egyesült Államokban találták fel, bár valóban ott haraptak rá a leginkább, és emiatt onnan indultak az első gyorsétteremláncok is.

Hogyan született meg az első hamburger?

A legenda szerint a hamburger húspogácsát egy a Római Birodalom idején élő római étterem-tulajdonos találta fel. A középkorban aztán a tatárok terjesztették el a nyers, vagdalt, fűszerezett hús (mai tatárbifsztek) fogyasztását, ami a német kereskedővárosokba, innen pedig más európai városokba is eljutott.

De még hiányzott a húspogácsát körbeölelő szendvics ötlete!

Meglepő módon ezt a szendvicset John Montagu, Sandwich grófja fedezte fel, aki kenyerek közé tett húst. Ez a megoldás aztán elképesztően népszerű lett Németországban és Ausztriában, ahol zsemléket használtak erre a célra. A 19. századi nagy kivándorlási hullámmal együtt a zsemlés hús is átutazott az újvilágba, és mivel Hamburg volt a kivándorlók legforgalmasabb kikötője, neve összeforrt a városéval.

Nézze meg ezen az 1903-ban készült filmen, hogyan érkeznek meg a kivándorlók a kikötőbe. Itt pedig a halpiac forgatagába tekinthet bele ugyanabben az évben!

1938. Hamburgeres stand Lousianában. Fotó forrása itt.

Eközben nálunk. A gyorsétteremek elődje: Csirke Grill a Rákóczi út 5. szám alatt 1960-ban. Forrás: Fortepan/Bauer Sándor

2. Magyaros hamburger: csak csalamádéval!

A körúti kapualjakban, a ligetben, a parkok szélén megszaporodtak a hamburgeres, hot-dog-os pavilonok, bódék, mozgó kiszolgáló egységek. A bisztrókban, önkiszolgáló éttermekben persze már a hatvanas évektől reneszánszukat élték a grill ételek, a frissen sült kolbászok, lángosok és palacsinták.

A vendéglátók villámgyorsan reagáltak a helyi igényekre, fél év leforgása alatt kiépült az első kezdetleges magyarországi street food hálózat, amelyekben az alap-hamburger a puha puffancs buciba rejtett húspogácsás, hagymás, mustáros, csalamádés burger volt - utóbbi egyébként azóta sem ment ki a divatból, gondoljunk csak a gyros erőspistás-csalamádés változatára.

Íme a Pest Megyei vendéglátóipari vállalat mozgó vendéglátó egységei: egytálételt a lakókocsiban, hot-dogot, hamburgert és virslit a napernyős pultban készítettek. Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

Hamburgi darált hús + só + hagyma + marhatenyésztés = közkedvelt vásári szendvics

New Yorkban már a 19. század második felében megjelent tehát a hamburg steaknek nevezett étel, amit sóztak, füstöltek és hagymával, valamint kenyérrel szolgáltak fel. A marhatenyésztés növekedése csökkentette a hús árát, így a kenyérbe csomagolt steak a vásárok kedvelt étele lett, azzal a plusz fejlesztéssel, hogy a könnyebb hordozhatóság érdekében elkezdték lapítani a húsgolyókat és zsemlébe rakták őket.

Legendásak voltak a Rákóczi úti büfépavilonok, ahol állítólag már 1983-ban árultak Big Mac néven emeletes hamburgert. Fotó: Varga László. Kép forrása: Gerő András-Pető Iván: Befejezetlen szocializmus. Képek a Kádár-korszakból. (1985.)

3. Az első gyorsétterem Magyarországon: megnyílt a City Grill!

A nyolcvanas évek elején aztán egy olyan éttermi lánc jött létre, ami nagy tömegek gyors és olcsó kiszolgálására volt hivatott, korszerű körülmények között: ez volt a City Grill.

És hogy mi kellett ehhez? Egységes választék, egységes árak és egységes berendezés. Bármennyire is hihetetlennek tűnik napjainkban, annak idején ez az elgondolás vonzó volt az embereknek, mert garantálta a termékek és a helyszín tisztaságát. Az egyentermékek és egyenruhák nem riasztóan, éppen ellenkezőleg, csábítóan hatottak.

„A kínálatnak azért kell egységesnek lennie, hogy a vendég mindig a megszokott ízeket kapja, és biztos lehessen benne, hogy azt a néhány féle ételt bármikor megveheti. Ezért a hamburgert, a kolbászt gyárilag készítik, az üzletben csak kisütik, csakúgy a rétest felmelegítik" - szólt a gyorséttermi javallat.

VIDEÓ: City Grill Flipper Öcsivel

VIDEÓ: Hamburgeeer...

"Budapesten, a Pozsonyi út és a Szent István körút sarkán már folyik az üzletlánc első egységének építkezése. Várható tehát, hogy az év végére megnyílik az első City Grill gyorsétterem" - számolt be 1983-ban az Esti Hírlap.

A cityburger volt a klasszikus amerikai hamburger magyar ízesítésű változata. Összesen négy féle hamburger közül lehetett választani: marhahúsból, sertéshúsból, sajtszelettel vagy anélkül - a nyitás idején egységesen 16 forintba kerültek. Mindezen túl, figyelemmel a hazai szokásokra, kapható volt kétféle sült kolbász és egy új ízesítésű hot-dog is. Desszertnek pedig rétest szervíroztak.

A hagyományos és az újonnan kreált ételeket, továbbá az üdítőket is - külföldi mintára - eldobható csomagolásban nyújtják majd át a vendégeknek - adták hírül az akkori lapok, és ez az egyszer használhatóság ténye szintén különlegessé tette ezeket az étkezdéket.

4. Emlékeznek még a Paprikára?

A City Grill sikerén felbuzdulva - a leiratok szerint ekkora már mintegy évi 54 milliós bevételt és 1,5 milliós forgalmat realizált - létrehozták a Paprika önkiszolgáló étteremhálózatot, ami magyaros gyorsétterem volt amerikai stílusban. Hatfajta főétel, négyféle köret, ötféle ízesítésű palacsinta közül választhattak a betérők, így volt babgulyás, lecsó, marhapörkölt tarhonyával.

„Halk zeneszó, hangulatos belső térkialakítás, kulturált környezet; piros muskátli az ablakokban, paprikafüzérek a falon; paprikaembléma a piros szoknyás, csinos, fiatal kiszolgálólányok fehér blúzán, fejüket diszítö pártáján, a poharakon, szalvétákon. Új színfolttal gazdagodott a közelmúltban a főváros" - harangozta be a nyitást a Népszava 1987-ben.

1988-tól aztán nem volt megállás, megnyitottak az első amerikai gyorséttermi láncok is, a vonzerő kikerülhetetlen volt. Az újfajta étkezési kultúra, kísérőajándékkal ellátott menük és napi akciók a mindennapok részei lettek, és ezzel együtt szép lassan elvesztették varázsukat is. Olyannyira, hogy most, amikor ezeket a sorokat írom, inkább gondolok nosztalgiával a Paprikás időszakra, mint a rövid élvezetet nyújtó sültkrumpli-hamburger-shake korszakra.

5. Kézműves hamburgerek és burgerek renszánsza, avagy a streetfood hódító útja

Szerencsére nagyot fordult a kulináris világ az elmúlt évtizedben! Az a sztereotípia, hogy a „hamburger egészségtelen" eltűnni látszik. Sőt! A kézműves burgereket készítő bisztrók kifejezetten figyelnek a burgerekbe kerülő hús minőségére csakúgy, mint a köret alapanyagaira. Mára az igényes burgerkészítők nemcsak kacérkodnak a gourmet gasztronómiával, hanem egy az egyben megvalósítják.

Hiszen nem csak húspogácsa kerülhet a szendvicsekbe; a lazactól kezdve a csirkemellen át a kéksajtos különlegességig bármit elbírnak a burgerek. Nem csoda, ha sokan vagyunk úgy - köztük magam is -, hogy bizonyos időszakokban "burgerfüggők" leszünk. Viszont csak tökéletesen finom húsokat, egészségesre sütött sültkrumpli hasábokat, roppanósan friss vagy éppen ízletesre párolt zöldségeket tudok elfogyasztani.

VIDEÓ: Nézzenek bele az alábbi videóba! Idei válogatás, garantáltan addiktív!

Ha kíváncsi vagy merre kalandozik Mr. Foster, kövesd őt Facebookon vagy a blogon!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
1800 éves ábrázolás került elő Jézusról, amin teljesen máshogy nézett ki, mint eddig tudtuk
Egy oxigéntől elzárt föld alatti sírkamrának köszönhetően maradt fenn szinte tökéletes állapotban a 3. századi falfestmény. A felfedezés egy régészeti leletsorozat része, amely alapjaiban rengeti meg a vallás korai terjedéséről alkotott elképzeléseket.


Egy 3. századi, oxigéntől elzárt sírkamra falán találták meg a valaha volt egyik legjobb állapotban fennmaradt korai Jézus-ábrázolást, ami egy sor más, az elmúlt években előkerült lelettel együtt teljesen új megvilágításba helyezi a kereszténység korai történetét. Az izniki (ókori Nikaia) föld alatti családi sírban felfedezett, Jó Pásztorként ábrázolt Krisztus-freskó pigmentjei szinte tökéletesen megőrizték eredeti állapotukat – írta a The Independent.

A felfedezés egy nagyobb régészeti hullám része, amely az elmúlt két évben söpört végig Anatólián. Laodiceában egy ritka, 4. századi domus ecclesiae került elő: egy magánházból kialakított keresztény istentiszteleti hely. A mai İzmirben, az ókori Szmirna agoráján egy római kori bevásárlóközpont falán 2. századi, kódolt keresztény üzenetekre bukkantak: az egyik egy keresztrejtvényszerűen elrendezett „Logosz” — vagyis Ige — felirat, egy másik pedig a „800” számkód, amely a görög betűk számértéke alapján a „hit” és az „Úr” szavakra utal.

A képen egy szakáll nélküli, rövid hajú, előkelő római ruhát viselő fiatal férfi látható, akinek arcvonásai, ruhájának redői és a vállán cipelt kos is élesen kivehető.

Pergamonban a kutatók azonosították azt a 25 ezer fő befogadására is alkalmas amfiteátrumot, ahol a 2. században keresztényeket végezhettek ki, és itt találtak rá a Szent György-kultusz egyik legkorábbi tárgyi bizonyítékára, egy 5. századi zarándokkulacsra is.

Mindeközben Epheszoszban egy teljes, a 614-es évek körüli tűzvészben leégett, de a hamu alatt „Pompeji-szerűen” konzerválódott kora bizánci üzletnegyedet tártak fel, benne többek között egy zarándok-emléktárgyakat árusító bolttal.

A leletek sokasága segít megérteni, miért éppen Anatólia vált a korai kereszténység egyik központjává. A Római Birodalomban az élő császárok isteni tisztelete, a császárkultusz éppen Pergamonban vert gyökeret, ahol már időszámításunk előtt 29-ben templomot emeltek Augustus tiszteletére.

Nem véletlen, hogy a Jelenések könyve ezt a helyet „a Sátán trónjának” nevezi, a császárt pedig a „Fenevadnak”, akinek száma a 666.

A régészet legújabb eredményei, köztük a Sagalassosban talált hatalmas, 4,5 méteres császárszobrok is azt bizonyítják, hogy ez a kultusz rendkívül látványos és erőteljes volt, amellyel szemben a kereszténység egy markáns alternatívát kínált.

Az új felfedezések tudományos vitákat is lángra gyújtottak a kereszténység gyors terjedésének okairól. A legújabb elméletek szerint a – korábban hittnél valószínűleg kisebb léptékű – üldözések és a vértanúság kultusza paradox módon erősítette a közösségeket. Emellett a korai keresztények szociális hálója, a járványok idején nyújtott segítségük, valamint az újszülöttek kitételének és megölésének elutasítása is hozzájárulhatott a sikerükhöz: egyes elméletek szerint ez különösen a lánycsecsemők túlélési esélyeit javította, és hosszabb távon demográfiai előnyt adott a keresztény közösségeknek.

„Anatólia – a mai Törökország – sok tekintetben a korai kereszténység bölcsője volt.”

A korai kereszténység egyik vezető szaktekintélye, Candida Moss, a Birminghami Egyetem professzora szerint a leletek jelentősége vitathatatlan. A szakértő kifejtette, hogy a régió, amelyet Péter és Pál apostolok is bejártak, kulcsfontosságú a vallás korai történetében, és nem szabad elfelejteni, hogy

a birodalom központját is Konstantinápolyba, a mai Isztambulba helyezték át, amikor a kereszténység államvallássá vált.

A feltárások Törökország egész területén folytatódnak, és a kutatók szerint az izniki nekropolisz, a pergamoni amfiteátrum vagy az epheszoszi üzletnegyed további vizsgálata még számos titkot tárhat fel az emberiség történetének egyik legfontosabb korszakáról.

Via Independent


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
MÚLT
A Rovatból
Évtizedes hallgatás tört meg – Kovács Kati szerint őt és Cserháti Zsuzsát is zaklatták
Kovács Kati szerint a Kádár-korszak zeneiparát nem mindig szakemberek irányították, ami súlyos visszaélésekhez vezetett. Az énekesnő szerint az akkori hatalmasságok zaklatásai őt is elérték, de Cserháti Zsuzsa sorsát pecsételték meg igazán.


Az énekesnő arról beszélt, hogy a Kádár-korszak zeneiparában sem volt ismeretlen a hatalommal való visszaélés - írta a Blikk. Kovács Kati szerint korábban, amikor a visszaélésekről beszélt, „az időközben szentté avatott emberek nagyon megsértődtek”, és tagadták az állításait.

„Akkoriban is voltak munkahelyi zaklatások, amelyeken én könnyedén túlléptem, mert ilyen a természetem. Cserháti Zsuzsa viszont – aki ugyanúgy megszenvedte azt az időszakot – sokáig élete fő tragédiájaként emlegette, hogy mennyi abúzus érte.”

A kemény fellépés és a gyors döntések már a pályája legelején is jellemezték. Első Ki mit tud?-os szereplése után, 17 évesen a zsűri azzal küldte haza, hogy nem is énekel, hanem kiabál.

„Amikor azt mondták, kiabálok, lejöttem a színpadról, és elhatároztam, hogy akkor én ezt itt be is fejezem. Lezártam magamban azt a korszakot” – mondta. A karrierjét végül édesanyja mentette meg, aki a következő tehetségkutatóra újra benevezte. „Ha ezt nem teszi, biztos, hogy nem a zenei pá­lyán kötök ki, mert már volt egy ellenérzésem a zenével kapcsolatban” – tette hozzá.

Ez a határozottság mutatkozott meg akkor is, amikor egy komoly külföldi ajánlatot utasított vissza. Hamburgban a Led Zeppelin előtt lépett fel, és az Ein Tag im September című dala azonnal sláger lett.

„Szinte le sem jöttem a szín­padról, amikor a kezembe nyomtak egy lakáskulcsot, majd közölték: ha akarok, még ma odaköltözhetek.”

A szerződés öt évre szólt volna, ami alatt nem jöhetett volna haza. Bár édesanyja támogatta volna a döntésben – „Gyorsan eltelt volna az az öt év” –, Kovács Kati végül a családja, a barátai és a magyar közönség mellett döntött.

A visszavonuláson ma sem gondolkodik. „Csak egyvalami állíthat meg, az egészségem romlása” – szögezte le az énekesnő, akit harminc éve mindenben támogat informatikus férje, akivel elmondása szerint nagyon hasonló az értékítéletük.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
Farkas Bertalan: Az űrrepülés egy kétesélyes küldetés – 46 éve a hősünk volt, ma egy üres épület viseli a nevét
Az első magyar űrhajós küldetése hatalmas kockázatot rejtett, de sikere egy egész ország hősévé tette. Ennek ellenére a tiszteletére épült gyulaházi űrközpont évek óta kihasználatlanul áll, beváltatlan ígéretként.


Ma 46 éve, 1980. május 26-án, magyar idő szerint 20 óra 20 perckor egy egész ország tartotta vissza a lélegzetét. A kazahsztáni Bajkonurból elstartolt a Szojuz–36 űrhajó, fedélzetén Farkas Bertalan vadászpilótával, aki ezzel a hetedik nemzet képviselőjeként lépett ki a csillagok közé. A küldetés azonban jóval több volt, mint egy nyolcnapos utazás a Szaljut–6 űrállomásra; egy olyan tudományos és kulturális mérföldkő lett, amelynek hatása évtizedekkel később, egy teljesen új korszak hajnalán is érezhető.

Az első magyar űrhajós maga is tudatában volt a vállalkozás veszélyeinek, ahogy egy későbbi interjúban felidézte.

„Az űrrepülés, amíg földet nem érsz, kétesélyes küldetés, amelyből nem biztos, hogy visszatérsz”

A hetvenes évek végén a szocialista országok közös Interkozmosz programja nyitotta meg az utat a nem szovjet űrhajósok előtt. A magyar repülést egy évvel elhalasztották a Szojuz–33 korábbi dokkolási hibája miatt, ami csak tovább növelte a várakozást. A küldetés gerincét tizenhárom, magyar tudósok és mérnökök által kidolgozott kísérlet adta.

Ezek közül is kiemelkedett a Pille nevű, hordozható sugárdózismérő, amely a maga korában forradalmi újításnak számított, hiszen azonnali visszajelzést adott az űrhajósokat érő kozmikus sugárzásról. A Pille későbbi generációi a Nemzetközi Űrállomáson is bizonyítottak, igazolva a magyar mérnöki tudás időtállóságát. Farkas Bertalan és parancsnoka, Valerij Kubaszov az űrállomáson töltött hét alatt anyagtudományi kísérleteket is végzett, valamint a Balaton műszerrel vizsgálták a szellemi munkavégző képesség változását a súlytalanságban.

Az utazás azonban nem csak a tudományról szólt. Amikor Farkas Bertalan az űrből olvasott esti mesét a magyar gyerekeknek, magával víve a tévémacit, egy egész nemzetet kapcsolt be a kalandba, emberközelivé téve a felfoghatatlan csúcstechnológiát.

„Láttam a Földet alattunk és büszke voltam, hogy az emberiség ezt tudta produkálni, a tudomány, a technika legyőzött mindent” – idézte fel a pillanatot, amely örökre megváltoztatta a perspektíváját.

Közel fél évszázad telt el, mire Magyarország újra embert küldhetett a világűrbe. A HUNOR Program keretében Kapu Tibor gépészmérnök kapta meg a lehetőséget, hogy Farkas Bertalan nyomdokaiba lépjen.

Kapu Tibor a Nemzetközi Űrállomáson töltött közel háromhetes küldetése során olyan kísérleteket végzett, amelyek részben az 1980-as misszió örökségére épültek. A fedélzetre vitte a Pille egy modern változatát, és a Semmelweis Egyetem bevonásával az emberi szervezet mikrogravitációra adott válaszait is vizsgálták.

Farkas Bertalan évtizedekig várt utódjára, és a HUNOR Program során aktív mentorként segítette a felkészülést. A két generációt képviselő űrhajós kapcsolata szimbolikussá vált.

Farkas személyes tanácsokkal látta el Kapu Tibort, ahogy egy interjúban fogalmazott: „Arról beszéltem Tibinek, hogy minden egyes másodpercet próbáljon rögzíteni magában”.

Farkas Bertalan örökségének ápolása kettős képet mutat. Míg a Budapesti Történeti Múzeumban kiállítás mutatta be a magyar űrkorszak relikviáit, addig szülőfalujában, Gyulaházán egy róla elnevezett látogatóközpont évek óta üresen áll, mert a megígért berendezések sosem érkeztek meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

MÚLT
A Rovatból
40 éve zúzta szét egyetlen meccs az egész ország álmát: a 0–6-os irapuatói katasztrófa még mindig fájó seb
Az 1986-os, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség a magyar sporttörténelem egyik legnagyobb traumájává vált. Ez a mérkőzés volt a magyar labdarúgás máig utolsó világbajnoki szereplésének nyitánya és egyben szimbolikus vége.


Negyven év hosszú idő, de vannak sebek, amiket még ennyi idő sem gyógyít be. Ma van az évfordulója annak a napnak, amikor a magyar futballálom kilencven perc alatt rémálommá vált Irapuatóban, és egy egész nemzetet taszított a döbbenetbe. Az 1986. június 2-i, Szovjetunió elleni 6–0-s vereség nem csupán egy elveszített világbajnoki mérkőzés volt: egy korszak vége, egy generáció futballba vetett hitének összeomlása és egy máig ható kollektív trauma születése. A nap, amelyből tanulság lett – és mementó.

Pedig a remény soha nem szárnyalt olyan magasan, mint a mexikói torna előtt. A Mezey György által irányított válogatott egy modern, letámadásokra és labdabirtoklásra épülő, Európa-szerte csodált futballt játszott. Megnyerték a selejtezőcsoportjukat Hollandia és Ausztria előtt, mindössze egyetlen vereséget szenvedve. A csúcsot az 1986. március 16-i, brazilok elleni barátságos mérkőzés jelentette, ahol a Népstadionban 3–0-ra diadalmaskodtak. Az az este nem csupán egy győzelem volt, hanem egy nemzeti eufória, az érzés, hogy ez a csapat bárkivel felveszi a versenyt – írta a Nemzeti Sport.

Egy korabeli szurkoló mondata tökéletesen leírta a hangulatot: „A brazilokat jöttem nézni, de csak magyarokat láttam”.

A világbajnokságon már egy olyan csapat várt ránk, amely a jövő fociját játszotta. Valerij Lobanovszkij szovjet válogatottja a friss KEK-győztes Dinamo Kijevre épült, és egyfajta tudományos futballt képviselt. A csapat egy adatokra, kőkemény fizikális felkészítésre és pozíciós játékra épülő, olajozottan működő gépezet volt.

A mérkőzés körülményeit a hőség és a magasság is súlyosbították, bár az tény, hogy a természeti adottságokból mindkét csapat egyformán kapott. A mérkőzést Irapuatóban, egy több mint 1700 méterrel a tengerszint felett fekvő városban rendezték, helyi idő szerint délben, perzselő hőségben. Ezek a körülmények önmagukban is próbára tették a játékosok szervezetét.

A magyar szurkolók még el sem helyezkedhettek kényelmesen, amikor a meccs gyakorlatilag eldőlt. A 2. percben Jakovenko, majd a 4.-ben Alejnyikov is betalált, sokkolva a csapatot és a televíziónézőket. Vitray Tamás, a mérkőzés kommentátora a nemzet döbbenetét öntötte szavakba.

„Igazi hidegzuhany, ilyen lidérces álmunk nem is lehetett volna” – hangzott el az élő adásban.

A félidőre Belanov tizenegyesével már 3–0 volt az állás. A második játékrészben a mentálisan és fizikailag is megtört magyar csapat már csak asszisztálni tudott a szovjetek gólfesztiváljához, amelynek végén a 6–0-s végeredmény állt az eredményjelzőn.

A játékosok negyven év távlatából is a felkészülést okolják. Détári Lajos, a csapat egyik legnagyobb sztárja kendőzetlen őszinteséggel beszélt a hibákról.

„A legnagyobb hiba az volt, hogy minden nap tizenkét órakor edzettünk… szerintem félrevezették Mezey Györgyöt.”

A játékosok szerint a csapat túledzette magát a mexikói körülmények között, és mire a mérkőzés elkezdődött, már teljesen kimerültek. Détári szavai drámai erővel világítanak rá a helyzetre: „A meleget nem lehet legyőzni… Nem tudtuk.” Mezey György a meccs után a mentális összeomlást emelte ki, elismerve, hogy „négy perc alatt két gólt kapni, ez egyenlő egy megrendítő ütéssel.” A tágabb képet Grosics Gyula, az Aranycsapat legendás kapusa fogalmazta meg keserűen, mondván, a magyar labdarúgásnak nincs meg a kellő szakmai és morális bázisa egy ilyen szintű tornához.

Bár a válogatott a következő mérkőzésén 2–0-ra legyőzte Kanadát, a franciáktól elszenvedett 3–0-s vereség megpecsételte a sorsát: Magyarország kiesett. Azóta a magyar labdarúgó-válogatott nem jutott ki világbajnokságra.

A vereség azonban kilépett a sporthírek világából, és kulturális emlékezetté vált. Irapuato a totális kudarc, a felkészületlenség és a szertefoszlott álmok szinonimája lett a közbeszédben. A játékosok számára pedig egy életre szóló teher maradt. Nagy Antal, a csapatkapitány szavai mindent elmondanak a trauma mélységéről.

„Ha valami jót csinálunk, megmarad az emlékünkben, ha pedig rosszat, az elkísér minket a sírig.”

Az irapuatói meccs összefoglalóját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk