„Hogyan éljek meg 58 ezer forintból?” – kérdezi Orbán Viktortól a leszázalékolt mentőápoló
Ferenc 45 évet húzott le az egészségügyben, de egy beteg cipelése után gerincsérvet állapítottak meg nála. 63 évesen lett munkanélküli, most a rokkantsági ellátásból kéne fenntartania magát.
58 ezer forintot kap rokkantsági ellátásként egy korábban mentőápolóként dolgozó férfi, aki nyílt levelet írt Orbán Viktornak. Nieberl Ferenc 45 évet húzott le az egészségügyben, a kormányfőtől most megkérdezte, hogyan kéne kijönnie ebből a pénzből szerinte.
A férfi diplomás mentő szakápolóként dolgozott, amíg egy beteg cipelése után le nem sérült. Ferencnél gerincsérvet állapítottak meg, több más betegséggel együtt, és az orvosi szakvélemény kimondta: a továbbiakban nem dolgozhat ápolóként.
„Az üzemorvos azt javasolta, hogy szüntessék meg a munkaviszonyomat, az országos mentőszolgálat ennek megfelelően megszüntette a munkaviszonyomat, és ezzel bezárult a kör. 63 évesen gyakorlatilag leszázalékoltak és munkanélküli lettem”
- mondta a férfi az RTL Híradónak.
Ferenc jelenleg 58 ezer forintot kap rokkantsági ellátásként, amíg el nem éri a nyugdíjkorhatárt. Emiatt nyílt levelet írt Orbán Viktornak címezve, amelyben egyebek mellett azt a kérdést teszi fel, hogy ennyiből a jelenlegi infláció mellett, hogyan éljen meg.
A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint az elmúlt években a munkavállalók kárára változtak a jogszabályok. Emiatt
az egészségügyi dolgozók hasonló helyzetekben sokszor védtelenné válnak, és egyre nehezebb bebizonyítaniuk, ha a munkájuk miatt szenvedtek egészségkárosodást.
A csatorna az ügyben megkereste az Országos Mentőszolgálatot és az egészségügyért is felelős Belügyminisztériumot is. Arra is kíváncsiak voltak, hogy tervezik-e emelni a rokkantsági ellátás összegét, de érdemi választ nem kaptak.
58 ezer forintot kap rokkantsági ellátásként egy korábban mentőápolóként dolgozó férfi, aki nyílt levelet írt Orbán Viktornak. Nieberl Ferenc 45 évet húzott le az egészségügyben, a kormányfőtől most megkérdezte, hogyan kéne kijönnie ebből a pénzből szerinte.
A férfi diplomás mentő szakápolóként dolgozott, amíg egy beteg cipelése után le nem sérült. Ferencnél gerincsérvet állapítottak meg, több más betegséggel együtt, és az orvosi szakvélemény kimondta: a továbbiakban nem dolgozhat ápolóként.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Választás: megkezdődött a szavazás, volt, ahol már az urnanyitás előtt sorok álltak
Vasárnap reggel 6 órakor megkezdődött a voksolás, este 7 óráig mintegy 7,5 millióan adhatják le szavazatukat. Ebből mintegy 293 ezer fiatal lesz jogosult arra, hogy először szavazhasson.
Vasárnap reggel hat órakor országszerte megnyílt a 10 047 szavazókör, és ezzel megkezdődött az országgyűlési képviselők választása.
Este hét óráig mintegy 7,5 millió választópolgárt, köztük 293 ezer első szavazót várnak az urnákhoz.
A részvételről a Nemzeti Választási Iroda a nap folyamán hétszer ad tájékoztatást, először reggel 7 órakor.
Olvasóink visszajelzései alapján
volt, ahol már 6 óra előtt sor állt az urnanyitásra várva.
Ez a fotó például a budapesti Kertész utcában készült.
A szavazás menete a következő: voksolni kizárólag személyesen lehet, a választópolgárnak ehhez igazolnia kell a személyazonosságát a szavazatszámláló bizottság előtt. Erre bármilyen típusú személyi igazolvány, az 1998 végétől kiadott lézergravírozott útlevél, valamint a kártyaformátumú jogosítvány is alkalmas. A DÁP-alkalmazást a bizottságok nem fogadják el.
Mindenki csak a számára kijelölt szavazókörben adhatja le a voksát, amelynek helyét a valasztas.hu oldalon, lakcím alapján lehet megkeresni.
Átjelentkezéssel csak az a mintegy 224 ezer választópolgár voksolhat, aki ezt előzetesen kérte. A szavazatszámláló bizottság vasárnap már senkit nem vehet fel a névjegyzékbe.
A szabályok betartására a hatóságok is figyelmeztetnek: a szavazófülkében például nem érdemes telefont használni, mert az a szavazat érvénytelenségéhez vezethet.
Az urnákat este 7 órakor zárják, de aki eddig beáll a sorba, még leadhatja a szavazatát.
A bizottságok először az egyéni választókerületi, majd az országos pártlistás, végül a nemzetiségi listás szavazólapokat számlálják össze.
Az előzetes eredmények publikálása várhatóan este 8 óra körül indul a valasztas.hu oldalon, és 11 óra körül már magas feldolgozottsági adatok várhatók.
A külképviseleti és átjelentkezéssel leadott voksokat csak a választás utáni napokban összesítik.
A választás tisztaságát idén kiemelt figyelem övezi. A Tisza Pártnak több szavazatszámlálója lesz, mint a Fidesznek, összesen 19 ezer pártdelegáltat küldenek a bizottságokba.
László Róbert választási szakértő szerint a bonyolult választási rendszer miatt előállhat olyan helyzet, hogy a listás győztes nem szerez mandátumtöbbséget.
A felfokozott hangulatot a kampány utolsó napjai alapozták meg. Orbán Viktor a Fidesz budapesti kampányzáróján azt mondta, „ennek a választásnak a legfontosabb tétje a béke”.
Ezzel szemben Magyar Péter Debrecenben arról beszélt, hogy „holnap sok millióan veszik kezükbe a döntést, és megmutatják, hogy a nép szava az Isten szava”, miközben kemény elszámoltatást és az ügynökakták megnyitását ígérte.
via MTI
Vasárnap reggel hat órakor országszerte megnyílt a 10 047 szavazókör, és ezzel megkezdődött az országgyűlési képviselők választása.
Este hét óráig mintegy 7,5 millió választópolgárt, köztük 293 ezer első szavazót várnak az urnákhoz.
A részvételről a Nemzeti Választási Iroda a nap folyamán hétszer ad tájékoztatást, először reggel 7 órakor.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Gajdos László elbúcsúzott az állatkerti elefántoktól: A szívem örökre itt marad veletek
Biztosra vehető, hogy a nyíregyházi állatkert alapító igazgatója az új parlament tagja lesz, ezért búcsúzott el az elefántoktól. A megható pillanatokról videót is posztolt.
Egy nappal a választás előtt elbúcsúzott a Nyíregyházi Állatpark elefántjaitól Gajdos László. Az alapító igazgató hosszú ideje a város egyik legismertebb közéleti szereplője, tavaly év végén jelentette be a Tisza Párt, hogy a színeikben indul a választáson.
Márciusban Magyar Péter a Tisza országos listájának első öt helyezettje között is megnevezte, ami azt jelzi, hogy a párton belül kiemelt figurának számít. Egyben gyakorlatilag biztosnak tekinthető, hogy az új parlament tagja lesz, ezért is vett búcsút az elefántoktól.
„Bár új útra indulok, a szívem örökre itt marad veletek, hiszen tőletek tanultam meg, hogy a legmélyebb szeretethez nem kellenek szavak”
– írta megható bejegyzésében Gajdos. Hozzátette: „Köszönöm azt az óriási, szavak nélküli bizalmat, amit útravalóul adtatok.”
A politikus egy videót is mellékelt, amiben egyesével vesz búcsút az állatoktól. A videót itt lehet megnézni:
Egy nappal a választás előtt elbúcsúzott a Nyíregyházi Állatpark elefántjaitól Gajdos László. Az alapító igazgató hosszú ideje a város egyik legismertebb közéleti szereplője, tavaly év végén jelentette be a Tisza Párt, hogy a színeikben indul a választáson.
Márciusban Magyar Péter a Tisza országos listájának első öt helyezettje között is megnevezte, ami azt jelzi, hogy a párton belül kiemelt figurának számít. Egyben gyakorlatilag biztosnak tekinthető, hogy az új parlament tagja lesz, ezért is vett búcsút az elefántoktól.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ezekre kell figyelned, hogy érvényes szavazólapot adj le a választáson
Mielőtt kitöltenéd a szavazólapot, meg kell győződnöd arról, hogy a bal felső sarkában szerepel a hivatalos pecsét. Ez a legfontosabb formai követelmény, amelynek hiánya akkor is érvénytelenné teszi a voksot, ha a jelölés egyébként szabályos.
A 2026-os országgyűlési választáson csak az a szavazólap érvényes, amelyet a szavazatszámláló bizottság a választó jelenlétében lebélyegez – hívja fel a figyelmet az MTI.
A szabályok szerint a bizottságoknak tilos előre lebélyegezniük a lapokat, azokat egyenként, a szavazólap bal felső sarkában kell lepecsételni, miután a választópolgár személyazonosságát ellenőrizték
– áll a Nemzeti Választási Iroda hivatalos kézikönyvében.
Idén a boríték használata belföldön már nem kötelező, de kérésre a bizottság biztosítja azt. Érvényesen szavazni a jelölt vagy a pártlista neve melletti körbe, tollal írt két, egymást metsző vonallal, tehát plusz- vagy ikszjellel lehet.
A ceruzával leadott szavazat érvénytelen, de kétség esetén úgy kell tekinteni, mintha a választó tollat használt volna, a bizottság pedig nem „tesztelheti” a jelölést például radírozással.
Ha valaki elrontja a szavazólapot, egyetlen alkalommal, de csak az urnába helyezés előtt kérhet cserét.
Bár a jogszabály nem tiltja a saját szavazólap lefényképezését, a telefonhasználat a fülkében komoly kockázatokat rejt. A kép ugyanis alkalmas lehet a szavazói akarat befolyásolásának bizonyítására, ami visszaélésnek minősülhet.
Korábban ismert közéleti szereplők is felhívták a figyelmet a szavazatvásárlás veszélyeire, arra buzdítva a választókat, hogy ne engedjenek semmilyen zsarolásnak vagy pénzügyi ajánlatnak.
A szavazás menete vasárnap a következőképpen zajlik: a választópolgárnak először igazolnia kell a személyazonosságát, és ellenőrzik, hogy szerepel-e a névjegyzékben. Ezután a bizottság egyik tagja a jelenlétében lepecsételi a két országgyűlési szavazólapot, a választó pedig aláírásával igazolja az átvételt. Az írásképtelenek helyett a bizottság két tagja ír alá.
A szavazás titkosságának védelme érdekében a fülkében egyszerre csak egyetlen választó tartózkodhat, az úgynevezett családi szavazás tilos.
A szavazólapokat a fülkében, a kihelyezett vagy saját tollal lehet kitölteni, majd borítékban vagy anélkül az urnába dobni.
A leggyakoribb hibák, amelyek a szavazat érvénytelenségét okozzák, a pecsét hiánya, a nem megfelelő helyre tett jelölés, valamint a ceruza használata.
Fontos tudni, hogy a szavazólapra írt bármilyen egyéb megjegyzés önmagában nem teszi érvénytelenné a voksot, ha az egyébként a formai követelményeknek megfelel.
A 2026-os országgyűlési választáson csak az a szavazólap érvényes, amelyet a szavazatszámláló bizottság a választó jelenlétében lebélyegez – hívja fel a figyelmet az MTI.
A szabályok szerint a bizottságoknak tilos előre lebélyegezniük a lapokat, azokat egyenként, a szavazólap bal felső sarkában kell lepecsételni, miután a választópolgár személyazonosságát ellenőrizték
– áll a Nemzeti Választási Iroda hivatalos kézikönyvében.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Megvannak az első részvételi adatok: ilyen magas számmal még soha nem indult magyar választás
A választásra jogosultak 3,46 százaléka szavazott az első órában, ami messze a legmagasabb adat a rendszerváltás óta. Mutatjuk, melyik választókerületekben voltak eddig a legtöbben voksolni.
A mai országgyűlési választás első részvételi adatai minden korábbi várakozást felülmúltak, jelezve a szavazók kivételes mozgósítottságát. A Nemzeti Választási Iroda által közölt adatok szerint
reggel 7 óráig a választásra jogosult mintegy 7,5 millió választópolgár 3,46 százaléka adta le a szavazatát.
Összehasonlításképpen, a magas végső részvételt hozó, 2022-es országgyűlési választáson ez az arány 1,82 százalék volt ebben az időpontban. A 2024-es, önkormányzati voksolással összevont EP-választáson szintén erősebb volt a reggeli indulás, akkor 1,88 százalékot mértek az urnanyitás utáni első órában.
A részvételi rekordot jelentő 2018-as választásokon reggel 7 órakor a választók 2,24 százaléka szavazott, akkor a nap végén 70,22 százalékos részvétellel zártak az urnák.
Országosan Hajdú-Bihar megye 1-es (4,42%) és 2-es számú választókerületében voltak a legtöbben szavazni a voksolás első órájában. Ezután Pest megye 1-es, 4-es és 2-es számú választókerületében adták le a legtöbben a szavazatukat.
A szavazóhelyiségek este 7 óráig tartanak nyitva. Fontos, hogy a szavazók ellenőrizzék a szavazólap bal felső sarkában a hivatalos pecsét meglétét, ennek hiányában a voks érvénytelen. Európa-szerte szintén megnyíltak a szavazókörök a külföldön élő magyarok számára, az ő szavazataikat a hazaszállításuk után számolják össze.