HÍREK
A Rovatból

Több települést nem lehet megközelíteni, veszélyessé váltak az utak a hófúvás miatt Fejérben

Vértesboglár, Bodmér és Csákberény teljesen megközelíthetetlen a hófúvás okozta rossz látási és útviszonyok miatt. A hatóságok szélmalomharcot vívnak, a viharos szél azonnal visszahordja a havat.


Megbénította a hófúvás Fejér vármegye északi részét: több utat le kellett zárni, egyes települések pedig elérhetetlenné váltak – írja a feol.hu.

Az operatív törzs a csütörtök délelőtt a kormányinfón azt közölte, hogy nincs elzárt település időjárási körülmények miatt, azonban

úgy tűnik, a helyzet mostanra változott. A Fejér megyei hírportál cikke szerint

Vértesboglárt, Bodmért és Csákberényt jelenleg nem lehet megközelíteni. A rendőrség ugyanis több utat is lezárt a térségben.

Vértesboglár és Csákvár között ilyen súlyos a helyzet:

Nem lehet közlekedni a 8126-os úton Söréd határától a zámolyi, majd onnan a felcsúti körforgalomig, valamint a 8106-os úton Etyek és Alcsútdoboz között. A lezárásokon túl a 81-es főúton, a 8119-es úton Csákvár és Lovasberény között, valamint a 8123-as úton Székesfehérvár és Zámoly között is rendkívül nehéz a haladás.

Az Útinform oldalán azt írják,

• a Velence-Csákvár-Tata összekötő úton, a Lovasberény és Csákvár közötti szakaszon a 14-es és a-25-ös km között a rossz látási-, és útviszonyok miatt a forgalmat megállították;

• Csákberény és Bodmér között a hófúvás okozta rossz látási és útviszonyok miatt a biztonságos közlekedés feltételei nem állnak fenn maradéktalanul;

• a 8126 jelű Söréd-Csákvár-Bicske összekötő úton, a 11-es és a 31+400 km szelvények között a forgalom rendőri irányítás mellett haladhat.

A hatóságok szélmalomharcot vívnak az elemekkel: a viharos szél percek alatt visszahordja a havat a letakarított úttestre.

Ahogy megírtuk, a HungaroMet csütörtökre másodfokú, narancs riasztást adott ki Fejér mellett több más vármegyére is is a hótorlaszok veszélye miatt.

Az Útinform jelentései szerint országszerte több megyében okoz gondot a hófúvás. A hatóságok mindenkit arra kérnek, hogy csak halaszthatatlan esetben, megfelelően felkészített járművel induljanak útnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Képgaléria: Ilyen volt a Lázár János elleni tüntetés, a miniszter romákat sértő kijelentései miatt
Az eső és hideg ellenére is sokan gyűltek össze a minisztérium előtt, hogy tiltakozzanak. A felszólalók között volt Iványi Gábor, Lakatos Dóri és a szervező Lakatos Ádám is.


Több mint ezren gyűltek össze szombat este Lázár János minisztériuma előtt, hogy tiltakozzanak a romákra tett bántó megjegyzése miatt. Az esemény előtt és alatt is cigányzene szólt. A rendezvény a hideg, esős idő ellenére is jó hangulatban telt, voltak, akik még táncoltak is.

A felszólalók többször kiemelték, hogy nem csak romák jöttek el a demonstrációra. A résztvevők között több ismert személyiség is látható volt: közéleti szereplők, művészek is elmentek tiltakozni.

A tüntetés közben adományokat is gyűjtöttek, melyet Iványi Gábor egyházának ajánlottak fel.

Képgaléria: A tüntetésről

(Fotóért kattints a képre)

A tüntetésről itt olvashatsz bővebben:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Havazással, havas esővel, ónos esővel indul a február, a hét közepére nagy lehet a hőmérsékleti kontraszt az ország két felében
Hideg idővel kezd február, de kedden egy melegfront után a hét közepére jelentős enyhülés várható. A szerencsésebb meleg tájakon akár 12 fok is lehet napközben.


Vasárnap marad az erősen felhős, borongós idő, és kisebb havas esőre, havazásra több helyen is számítani lehet a térségben. Gyenge, mérsékelt marad az északkeleti szél. Kora reggel 0, napközben 2 fok körül alakul a hőmérséklet - írja az Időkép.

Hétfőn eleinte még több helyen lehet hószállingózás, kisebb havazás, illetve többfelé lehet párás, ködös a reggel. Délután inkább már csak a Dunától keletre és helyenként északon lehet kisebb csapadék, nyugat, délnyugat felől jelentősebben csökkenni, szakadozni kezd a felhőzet. A déliesre forduló szél Sopron és a Fertő-tó környékén megélénkülhet. Kora reggel -7 és 0, délután -1 és +5 fok között alakul a hőmérséklet.

Kedden kezdetben keleten, délkeleten számíthatunk hosszabb naposabb időszakokra, majd napközben ott is megnövekszik a felhőzet. Egy melegfront hatására többfelé lehet havazás, havas eső, majd átmeneti csapadékszünet után estétől egyre inkább eső. Reggel a Dunántúl déli felén, estétől északon ónos eső is eshet. A keleti és az északkeleti tájak kivételével sokfelé megélénkül, az ország északnyugati harmadán több helyen megerősödik a keleti, délkeleti szél. Reggel országszerte fagyni fog, kora délután pedig -1 és +8 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.

Szerdán az erősen felhős, borult időben többfelé várható eső, zápor, északon kezdetben ónos eső is. Inkább csak délután délen, délkeleten szakadozhat fel a felhőzet. A Dunántúlon északi felén a keleti, délen a déli, délkeleti szelet élénk, kezdetben délkeleten erős lökések kísérhetik. Nagy lesz a hőmérsékleti kontraszt, a maximumok 1 és 13 fok között alakulhatnak. Az Északi-középhegységben mérhetjük a legalacsonyabb, délen, délkeleten pedig a legmagasabb értékeket.

Az enyhe idő pénteken és a hétvégén is folytatódhat, többfelé 10 fok fölötti maximumokkal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Lázár János elvesztette a közbizalmat” – a miniszter lemondását követelte a tüntető tömeg
Szombat este Lakatos Ádám 18 éves aktivista hívására gyűlt össze a tömeg a minisztérium előtt. A felszólalók szerint a bocsánatkérés nem elég, a tárcavezetőnek távoznia kell a közéletből.


„Álljunk ki cigány honfitársaink mellett!” – ezzel a címmel tüntettek több százan január 31-én, szombat délután Lázár János miniszter ellen az Építési és Közlekedési Minisztérium előtt. A demonstrációt a tárcavezető nagy felháborodást kiváltó szavai miatt szervezték, miután Lázár Balatonalmádiban a közelmúltban azt mondta: „Ha migránsok nincsenek, és valakinek takarítani kell az InterCityn a mosdót – mert oda egyébként a magyar választópolgárok nem olyan nagy lendülettel jelentkeznek, hogy másnak a szaros mosdóját takarítsák –, akkor föl kell tárni a belső tartalékokat. És a belső tartalék az a magyarországi cigányságot jelenti.”

A demonstrációt a mindössze 18 éves, gimnazista, roma aktivista Lakatos Ádám hirdette meg, aki azt kérte a résztvevőktől, hogy pártzászlókat ne hozzanak, a helyszínen csak magyar és cigány zászlók legyenek – írta a hvg.hu.

Az eseményen felszólalt Lakatos Dóri, Lakatos Menyhért író unokája nyitotta, aki elmondta, ő vécépucoló közmunkásként érkezett Vésztőről, és soha nem tagadná le cigányságát.

„Lázár János elvesztette a közbizalmat” – jelentette ki Sikos Katalin Noémi kétgyermekes anya, gimnazista, mire a tömeg azt skandálta: „mondjon le!”. Sikos utalt azokra a gyöngyösi Lázárinfón tiltakozó romákra is, akiket a kormány Tisza-párti küldötteknek bélyegzett.

„Ha azt hiszi Lázár, hogy minket megvettek, azt mondja, hogy nekünk nincs elég méltóságunk ahhoz, hogy kiálljunk magunkért”

– tette hozzá. Felszólította továbbá Sztojka Attila romaügyi államtitkárt és Radics Bélát, a Fidesz egyik fővárosi képviselőjelöltjét is, hogy vonuljanak vissza a közéletből.

Orsós János, a Dr. Ámbédkár iskola alapítója szerinte a vécékefés incidens nem egyedi, hanem a kormányzat évtizedes romapolitikájába illeszkedik. Orsós bírálta a helyi önazonosság védelméről szóló törvényt is, amiért az szerinte önkényesen szorítja ki a cigányokat egyes településekről.

Daróczi Ágnes roma előadóművész, Budapest díszpolgára pedig arra szólította fel a jelenlévőket:

„Szerveződjetek, ha azt akarjátok, hogy a ti értékeitek érvényesüljenek.”

Az eseményen végül Iványi Gábor, a Magyarországi Evangélium Testvérközösség alapítója állt színpadra, aki felidézte, hogy a menekültválság idején Hegyeshalom határállomáson ő is takarított vécét.

„Azért vagyunk most itt, karnyújtásnyira a parlamenttől, mert végre bele akarunk szólni a törvénykezésbe”

– hangsúlyozta a lelkész.

A demonstráció a cigány, majd a magyar himnusszal zárult. Az előzetes tervekkel ellentétben Mohamed Fatima és Oláh Ibolya nem léptek fel.

A tiltakozást kiváltó kijelentés után Lázár János január 24-én Kaposváron bocsánatot kért. „Bocsánat érte, valóban sajnálom” – mondta a miniszter. Sztojka Attila romaügyi államtitkár szerint ezzel az ügy nyugvópontra jutott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Epstein végrendelete: barátnőjének gyémántgyűrűt szánt meglepő üzenettel, de a dollármilliói végül az áldozatokhoz kerülnek
Jeffrey Epstein a bizalmasait is bőkezűen ellátta volna a 2019-es végrendelete szerint. Ám a vagyont egy letéti alapba helyezték. Az eredeti vagyonból mára mindössze 127 millió dollár maradt.


Halála előtt mindössze két nappal írta alá Jeffrey Epstein azt a

végrendeletet, amelyben egy 33 karátos gyémántgyűrűt is fehérorosz barátnőjének szánt, egy sokatmondó, kézzel írt megjegyzéssel: „házasságra való tekintettel”.

A szexuális bűncselekmények miatt elítélt pénzember 2019. augusztus 8-án kelt dokumentumában 44 kedvezményezett között osztotta volna szét 288 millió dollárosra becsült vagyonát és nemzetközi ingatlanbirodalmát – írta a Blikk.

A lista élén Karyna Shuliak állt, akivel Epstein a hírek szerint nyolc-tíz éven át tartott fenn kapcsolatot. A nő nemcsak 50 millió dollárt, de egy sor luxusingatlant is örökölt volna, köztük a hírhedt Little Saint James nevű karibi szigetet, a New York-i városi házat, a Zorro Ranch birtokot, valamint a párizsi és floridai rezidenciákat.

A bőkezű listán mások is szerepeltek: Epstein ügyvédje, Darren Indyke és könyvelője, Richard Kahn fejenként 25-25 millió dollárt kapott volna. Ghislaine Maxwell, Epstein egykori bizalmasa, aki jelenleg 20 éves börtönbüntetését tölti szexuális emberkereskedelemért, 10 millió dollárt örökölt volna. Ugyanennyi járt volna Epstein testvérének, Mark Epsteinnek, és pilótájának, Larry Visoskinak is.

A mesés vagyonból azonban végül szinte semmi nem jutott a végrendeletben megnevezettekhez.

Epstein hagyatékát egy letéti alapba helyezték, amelyből elsősorban az áldozatok kártalanítását és a felmerülő jogi költségeket fedezik. Az eredeti vagyonból mára mindössze 127 millió dollár maradt.

Karyna Shuliak és Epstein kapcsolata csak a pénzember halála után kapott nyilvánosságot. A minszki származású nő 2009-ben érkezett az Egyesült Államokba, és kezdetben Epstein egyik munkatársának felesége volt. Hamarosan azonban romantikus viszonyba került Epsteinnel, aki a beszámolók szerint megszállottan figyelte és irányította őt, innen kapta az „ellenőr” becenevet. Shuliak volt az utolsó ember, aki telefonon beszélt Epsteinnel a halála előtt, és 11 nappal korábban személyesen is felkereste a börtönben, ahol a férfi a tárgyalására várt. A nő állítólag Epstein magánrepülőgépén utazott, amikor az FBI 2019 júliusában letartóztatta a New Jersey-i Teterboro repülőtéren.

A végrendelet részletei mellett az amerikai igazságügyi minisztérium a napokban hárommillió, az Epstein-ügyhöz köthető dokumentumot – köztük fotókat, videókat és e-maileket – hozott nyilvánosságra.

Ezekben András yorki herceg neve ismét előkerült. A fájlok között olyan képek is vannak, amelyeken Andrew egy földön fekvő nő fölé hajolva látható, miközben megérinti a hasát. Az e-mailek szoros kapcsolatra utalnak András herceg és Ghislaine Maxwell között. Sarah Ferguson, András korábbi felesége pedig egy levélben úgy jellemezte Epsteint, mint „a testvért, akit mindig is szeretett volna”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk