HÍREK
A Rovatból

Hodász András: Az állam bántalmazásra használja a Bibliát, és arra, hogy elfedje a saját disznóságait

A volt katolikus pap és Pajor Tamás is arról beszélt, hogyan távolodtak el saját egyházuktól, és milyen következményekkel járt, hogy nyíltabban szólaltak meg közéleti ügyekben.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 20.



Hodász András volt katolikus pap és Pajor Tamás dalszerző-énekes közösen adtak interjút Veiszer Alindának. Mindketten elhagyták korábbi vallási közösségüket, és azóta nyíltabban fogalmaznak közéleti kérdésekben is, írta a Telex.

Hodász 2022-ben kérte felmentését a papi szolgálat alól. Az interjúban elmondta, hogy már korábban is egyre inkább kifelé kezdett kommunikálni, ami miatt több alkalommal is figyelmeztették. Azt mondta,

voltak hívások, amik a „ne csináld”-tól egészen a kirúgással való fenyegetésig terjedtek.

Úgy fogalmazott: „eljutottunk oda, hogy nem lesz közös jövőnk, ha nem tudom visszafogni a politikai véleménynyilvánításaimat”.

Hodász szerint ezt cenzúraként élte meg, és úgy érezte, emiatt nem tudott hitelesen működni. A távozását nem tartja kizárólag saját döntésének. Úgy fogalmazott: „kvázi közös megegyezés volt, de fentről jött a kívánalom, hogy jobb lenne, ha nem lennék itt”, hozzátéve, hogy a „fent” szó alatt nem Jézust, hanem az egyházmegyét értette.

Elmondása szerint évek óta úgy érezte, hogy nem szerves része az egyháznak. A 2022-es választások után adott interjúja után úgy érezte, „bedobta a lovak közé a gyeplőt”. Több paptestvér jelezte neki, hogy ez gyakorlatilag felmondásnak számított, mert kemény kritikákat fogalmazott meg az egyházi vezetéssel szemben. Mint mondta, ő nem akarta felmondásként értelmezni, és lesokkolta, amikor másnap felmentették. Úgy fogalmazott:

„most már mondhatok úgy bármit, hogy nem kell félnem attól, hogy csörög a telefon és hívnak a püspökségtől, hogy ejnye-bejnye”.

Pajor Tamás esetében 2024-ben vált világossá, hogy a Hit Gyülekezete vezetője, Németh Sándor felmondásként értelmezte azt, hogy Pajor interjút adott a Partizánnak. A zenész ebben az interjúban kritizálta az egyház politikai irányultságát, valamint a túl szigorú nevelési elveket is, amelyek szerinte a saját gyermekeinek is nehézséget okoztak.

A mostani beszélgetésben Pajor arról beszélt, hogy a vallási közösségek gyakran ugyanazokat a hibákat ismétlik. Úgy látja, a hívek számának növekedése intézményesüléshez vezet, az pedig könnyen hozhat összeférhetetlenségeket. Szerinte ez nemcsak egyes felekezetekre jellemző, hanem általános probléma, ami az emberi gyarlóságból fakad. Úgy fogalmazott: „akkor sem szűnik meg, ha a szent jelzővel illeti magát vagy testvéreit”.

Elmondta, hogy nem bánta meg a Partizán-interjúban elmondottakat. Úgy érzi, a helyzet „huszárvágással megoldott egy régóta húzódó problémát”, mert bár érezte az ellentéteket, maga nem tudta volna elhagyni a Hit Gyülekezetét, mivel sok ember kötődött hozzá.

A beszélgetés során szóba került az egyház és az állam viszonya is.

Hodász szerint „az állam bántalmazásra használja a Bibliát, és arra, hogy elfedje a saját disznóságait”. Úgy látja, ez csökkenti a kereszténység hitelességét, mert az emberek összekötik az állam viselkedését a kereszténységgel.

„A végén az embereknek az lesz ebből a megélése, hogy ilyenek a keresztények” – fogalmazott. Hozzátette: ez komoly nehézséget jelenthet az evangélium hirdetésében. Ugyanakkor elmondta, hogy továbbra is jár templomba, mert szerinte „akik követik Jézust, azok is Jézus miatt követik, nem azért, mert egyetértenek azzal, hogy Júdás lop”.

Az idei Budapest Pride is szóba került. Hodász elmondta, hogy részt vett az eseményen, és hittanos ismerősei közül is többen jelen voltak. Pajor ezzel szemben kijelentette, hogy ő nem volt ott, és nem is tervez részt venni, mert az LMBTQ-mozgalmat „kontraproduktív politikai mozgalomnak” tartja. Úgy véli, egyetlen hatalom sem kényszeríthet ilyen erkölcsi érveket a társadalomra.

A beszélgetés során Pajor kitért arra is, hogy nem lesz többé Neurotic-koncert, mert az akkori dalszövegeket már nem tudná előadni. Az egyházi visszásságokkal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy „ez egy olyan pofátlan hübrisz, ami miatt az egyházat elkerülik”. Azt is mondta, vannak olyan tanítások, amelyek „arra engednek következtetni, hogy az egyháznak van lehetősége befolyásolni, hogy mi lesz az emberekkel az élet után”.

Pajor szerint egyesek megragadják ezt a hatalmat, ami elidegenítő hatású, és hozzájárulhat ahhoz is, hogy a progresszív világ egy része elforduljon az egyháztól.

A politikával kapcsolatban Pajor elmondta, nem örül annak, hogy virágzik a populizmus. Úgy fogalmazott: „akik ma nagyon szeretnek kommunistázni, azokat nem nagyon láttam akkor, amikor én kommunistáztam és tétje volt”. Szerinte ezek az emberek vagy még meg sem születtek, vagy „pártkönyvvel a zsebükben lapítottak”. Végül hangsúlyozta: „egyáltalán nem gyűlölöm Orbán Viktort, hanem kritikusa vagyok a hatalomnak”. Pajor úgy gondolja, a hatalomnak el kell viselnie a kritikát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Panyi Szabolcs: A Fidesz belső mérése szerint is vezet a TISZA
Az oknyomozó újságíró egy titkos felmérésről ír, amely hatalmas különbséget mutat a két párt között. Ezzel próbálják felrázni az elbizakodott jelölteket a pártban egy forrás szerint.


Egy fideszes belső mérés szerint 41–31-re vezet a Tisza Párt a teljes népességben – erről írt a Facebookon Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró. Szerinte ahogy közeledik az április 12-i országgyűlési választás, a Fidesz táborában ellentmondásos üzenetek keringenek a verseny állásáról. Mint írja,

míg a kormányközeli kutatók kényelmes Fidesz-előnyt jeleznek, és a propaganda győzelemről beszél, addig maga Orbán Viktor és Lázár János is a szoros versenyre és a mozgósítás fontosságára hívja fel a figyelmet.

Az újságíró szerint a szoros verseny képét erősítette Rényi Pál Dániel elemzése is, aki egy belső mérésre hivatkozva írt arról a 444-en, hogy a Tisza Párt a hibahatáron túl is megelőzi a Fideszt. A riport szerint a kormánypárt „kommandó-üzemmódra” állt át a mozgósítás érdekében, mert a belső köreiben sem beszélnek magabiztos Fidesz-vezetésről.

Panyi Szabolcs hozzáteszi, hogy hozzá is eljutottak olyan információk, melyek arra utalnak, hogy a Fidesz komoly gondokkal küzd.

„A forrásom nem tudta pontosan megmondani, mikor zajlott az adatfelvétel, de egy újabb fideszes belső felmérés a teljes népesség körében 41 százalékra mérte a Tiszát, míg a Fideszt 31 százalékra.

Kiemeli, hogy „ez még nagyobb különbség, mint amit a független kutatók – például a Medián (40–33) vagy a 21 Kutatóközpont (35–28) – legutóbb mutattak ebben az összehasonlításban.

A forrás szerint ezeket a belső számokat egyes helyi fideszes jelölteknek is bemutatták, hogy munkára ösztökéljék őket, és ezzel az információval is ellensúlyozzák a hivatalos kommunikáció által keltett elbizakodottságot”

– idézi forrását Panyi.

Azt is írja, hogy beszélt több kormányközeli forrással is, akik azzal érvelnek, hogy

ha a Fidesznek sikerül három-négy pontra csökkentenie a hátrányát, a választási rendszer sajátosságai miatt – a választókerületi torzításoktól a külhoni szavazatokig – még akkor is parlamenti többséget szerezhetnek.

Az újságíró szerint ez azonban jelenleg „vágyvezérelt gondolkodásnak” tűnhet, különösen a Fidesz kampányát az elmúlt időszakban kísérő „bakik, botrányok és sorozatos következetlenségek” fényében.

A független közvélemény-kutatók legutóbbi publikált adatai ennél kisebb, de szintén Tisza-előnyt jeleznek: a 21 Kutatóközpont 35–28-at, míg a Medián 40–33-at mért a teljes népesség körében. Ezzel szemben a kormányközeli intézetek, mint a Nézőpont Intézet vagy az Alapjogokért Központ, továbbra is Fidesz-előnyt kommunikálnak.

A felvetés, hogy a Fidesznek akár kevesebb szavazattal is meglehet a parlamenti többsége, a magyar vegyes választási rendszerre épül. A rendszer 106 egyéni választókerületi és 93 listás mandátumot ötvöz, a „győzteskompenzáció” pedig a nyertes jelöltekre leadott többletszavazatok egy részét is a pártok listás eredményéhez adja. Elemzések szerint ez a struktúra aránytalan mandátumbónuszt adhat a legerősebb egyéni körzeti teljesítményt nyújtó pártnak. Ezt a dinamikát tovább árnyalják a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, levélben szavazó külhoni magyarok, akik csak pártlistára adhatják le voksukat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter azt ígéri, megnyitja mindenki előtt a Karmelitát, rögtön a kormányváltás után
A Tisza Párt elnöke egy választási ígéretet tett közzé Facebookon. Azt írja, hogy „a rendszerváltás első napjaiban” nyilvánosan látogathatóvá teszik az egykori karmelita kolostort, amely jelenleg a Miniszterelnökségnek ad helyet.


Rövid üzenettel jelentkezett pénteken a Facebookon Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke azt írta,

„a rendszerváltás első napjaiban megnyitjuk a magyar emberek előtt a Karmelita Palotát”.

A budai Várban található Karmelita kolostor 2019 óta a miniszterelnök irodájának és a kormányüléseknek a helyszíne.

Az átalakításának költségei és reprezentatív funkciója régóta politikai viták tárgya, a kormányzati kommunikáció puritánnak nevezi, míg a kritikusok szerint a hatalom elkülönült szimbóluma lett.

Magyar Péter a beszédeiben és posztjaiban többször hivatkozott a Karmelitára, mint a jelenlegi hatalom és rendszer egyik szimbólumára. 2025 decemberében hatalmas tömeggel vonult az épület és a szomszédos Sándor-palota elé, ahol azt ígérte, hogy egy választás után a gyerekekkel együtt fog ünnepelni a Karmelitában és a Sándor-palotában is.

Magyar Péter korábban arról is beszélt, hogy a Karmelita a személyes történetében is szerepet játszott. Állítása szerint 2020-ban Rogán Antallal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterrel egyeztetett ott a válásának ügyében. Magyar elmondása szerint ekkor diplomáciai állást is felajánlottak neki, amit visszautasított.

Egyelőre Magyar Péter a Karmelita megnyitásáról szóló, és ehhez hasonló időnkénti megszólalásain kívül nem sokat tudunk arról, hogy milyen ígéretekkel vág neki a Tisza a 2026-os választásnak. A párt viszont szombaton bejelenti hivatalos kormányprogramját.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
VSquare: Trump érkezését lebegtetik Orbánék, de egy másik magas rangú amerikai politikus útját készítik elő
A kormányzati kommunikáció az amerikai elnök budapesti látogatásáról szól, de a valóságban JD Vance alelnök lehet a befutó. A meghívásán már több mint egy éve dolgoznak a háttérben Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró szerint.


Miközben a magyar kormány hetek óta lebegteti Donald Trump budapesti látogatását, nyugati diplomaták és kormányközeli források szerint sokkal valószínűbb, hogy nem a volt elnök, hanem JD Vance alelnök érkezik Magyarországra – írta a VSquare hírlevelében Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró.

A kormányfinanszírozású CPAC Hungary szervezői és Orbán Viktor is nyíltan beszélnek arról, hogy meghívnák Trumpot, azt állítva, hogy a stábja „időpontokat keres”, noha a látogatást nem erősítették meg. Az eredeti terv szerint Trump érkezését már januárban bejelentették volna, ez azonban nem történt meg. A kormánybarát narratíva most azt sejteti, hogy Trump akár meg is jelenhet a március 21-i CPAC Hungaryn.

Diplomaták ezt a nyilvános bizonytalanságot szokatlannak és kockázatosnak tartják, szerintük egy magas rangú vendég látogatását nem szokás úgy lebegtetni, hogy azt előzetesen nem biztosítják. Többen csekély esélyt látnak arra, hogy Trump egyáltalán eljön Magyarországra, hacsak fel nem elevenítik egy budapesti Trump–Putyin találkozó régóta szunnyadó ötletét.

Panyi felidézi, hogy Orbán Viktor egy közelmúltbeli beszédében azt mondta: „Foly­tak erről köztünk egyeztetések… Megállapodás van arról, hogy a békecsúcs Budapesten lesz.” A miniszterelnök hozzátette: „Az amerikai elnök talán tartozik nekünk azzal a gesztussal, hogy eljön Magyarországra és köszönti a magyarokat… Ez tényleg elvárható tőle.”

Trump eddigi útitervei azonban mást sugallnak. Ismert európai vállalásai mindössze Davosra és a júniusi, franciaországi G7-csúcsra korlátozódnak, elnöksége idején pedig csak egyetlen volt keleti blokkbeli országot keresett fel: 2017-ben Lengyelországot.

A források szerint a sokkal reálisabb vendég JD Vance, akit Orbán lobbihálózata régóta környékez, és a budapesti látogatását már jó ideje készítik elő.

Panyi Szabolcs szerint erről már több mint egy éve írt: „miközben Orbán köre már 2026-os Trump-látogatásról szövögetett meglehetősen légből kapott terveket, ezzel párhuzamosan B tervként Vance-en is dolgoztak — olyan, az alelnökhöz közel álló amerikai jobboldali szereplők segítségével, akik már Budapesten élnek és Orbán fizetési listáján vannak.”

A CPAC Hungary-t az Alapjogokért Központ szervezi, amely jelentős közpénzes támogatásból működteti a rendezvényt. Orbán az elmúlt hónapokban többször állította, hogy egy amerikai–orosz „békecsúcs” Budapesten tartható, sőt a kormányközeli sajtó tényként is hivatkozott rá, miközben hivatalos, dátummal ellátott bejelentés nem született, és a terv komoly nemzetközi vitát vált ki.

Orbán Viktor legutóbb a pénteki Kossuth Rádióban adott interjújában beszélt arról, hogy egyelőre nem tudja, mikor jön Trump Magyarországra. Az amerikai elnök egyébként szintén péntek reggel egy posztban biztosította támogatásáról a magyar kormányfőt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Videó: Eltemették Tarr Bélát, Szinetár Miklós, Iványi Gábor és Karácsony Gergely is beszédet mondott
Több százan búcsúztatták a magyar filmművészet egyik legmeghatározóbb alakját a Fiumei úti sírkertben. A főpolgármester elvitte a szertartásra a budapesti díszpolgári okiratot, amelyet korábban nem volt lehetősége átadni a január elején elhunyt filmrendezőnek. A búcsúzók szerint Tarr Béla öröksége az, hogy filmjei örökre megőrzik az emberi sorsokat.


Több százan gyűltek össze pénteken kora délután a Fiumei úti sírkertben, hogy végső búcsút vegyenek Tarr Bélától, aki hetvenéves korában hunyt el január 6-án. A világhírű filmrendező temetésén írók, filmesek és városvezetők mondtak beszédet – búcsújukban ugyanaz a csönd és súly uralkodott, amelyet Tarr Béla filmjeiből ismerünk.

Videónk a temetésről:

@szeretlekmagyarorszag.hu

Eltemették Tarr Bélát, a magyar filmművészet legmeghatározóbb alakját. Pályatársai búcsúztak tőle, megemlékezéseikben Költőként, halhatatlanként említette Szinetár Miklós is. A megemlékezésen beszédet mondott Karácsony Gergely is, aki végül ide hozta el a budapesti díszpolgári címét, mivel nem volt alkalma novemberben átadni. A Főpolgármester a legszabadabb embernek titulálta.

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

A Kossuth- és Balázs Béla-díjas rendező

filmes szakma, a kreatívipar és az irodalmi élet képviselői előtt elsőként Krasznahorkai László és Iványi Gábor lépett a mikrofonhoz.

Iványi Gábor először azt kérte, hogy csendben gondoljanak együtt a rendezőre. Majd beszédében úgy fogalmazott:

„ha le is szalad a régi vetítőgépről a celluloid, a tekercs dobozba kerül, de ott marad örök időkre a film. Nem a filmszakadás az örök akarat”.

Szinetár Miklós Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas rendező, forgatókönyvíró szerint Tarr Béla nagy varázslata az volt, hogy filmjeit nézve elfelejtjük, hogy filmet nézünk.

„Ha őt nézzünk, embereket, sorsokat, történeteket nézünk.”

„Tudott valamit, akit csak kevesen tudtak. A diploma filmjében a kiváló színészek egyszer csak átváltoztak emberré. Tarr filmjeiben a nyomasztó hétköznapok tömege egy ponton túl átváltozott energiává. Ezután a film magával ragadott, de nem söpört el senkit. Ahogy a Sátántangóban is láthattuk, mindig menni kell az úton, amíg csak lehet” - mondta a rendező, aki szerint „Tarr Béla sajnos korán halt meg, de halhatatlan”.

Karácsony Gergely, Budapest polgármestere arról beszélt, nem ismert Tarr Bélánál szabadabb embert, majd hozzátette:

„Ha film, ha magyar, ha súlyos, akkor Tarr Bélához kell fordulni”.

A főpolgármester arról is beszélt, hogy szerette volna átadni a díszpolgári címet.

„Azt mondta, nagyon unja már a kitüntetéseket, mégis azt éreztem, fontos neki a Budapest Díszpolgára cím. Eljönni sajnos nem tudott, de ígérte, hogy összeszedi magát. Sajnos, már nem találkozhattunk többet” – mondta beszédében. Végül hozzátette: elhozta most a temetésre a kitüntetést, amit a koporsó mellé tettek.

Tarr Béla 70 éves korában, hosszú betegség után hunyt el január 6-án. Bő harmincéves rendezői pályafutása alatt kilenc nagyjátékfilmet és maroknyi rövidfilmet készített. Utolsó játékfilmjét, A torinói lovat 2011-ben mutatták be.

Január 24-én, amikor több mint tíz év után újra 35 milliméteres kópiáról vetítették az Urániában a Sátántangót, Víg Mihály, a film főszereplője és zeneszerzője azt mondta: „Ha valakit érdekel, hogy egyáltalán ki volt Tarr Béla, akkor nézze a filmjeit, és ezekből meg fogja tudni.” A 2020-as években a Magyar Filmarchívum Tarr közreműködésével több filmjét is felújította, ezeket világszerte vetítették fesztiválokon és mozikban.

Pályafutását számos díjjal ismerték el: 1983-ban Balázs Béla-díjat, 2003-ban Kossuth-díjat kapott, 2005-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. 2011-től 2023-ig a Magyar Filmművészek Szövetségének elnöke, majd tiszteletbeli elnöke volt. Művészetét többek között a Német Művészeti Akadémia Konrad Wolf-díjával és a francia Művészeti és Irodalmi Rend lovagi fokozatával is elismerték. 2023-ban az Európai Filmakadémia tiszteletbeli életműdíját, tavaly februárban pedig a Magyar Filmszemle életműdíját vehette át.

Az utolsó években sem vonult vissza a közélettől és a filmkészítéstől. Executive producerként segítette az Árni és a Minden csillag című játékfilmek, valamint az Élő kövek című rövidfilm megszületését. Az egykori egyetemének modellváltása után létrejött FreeSZFE alapítója és oktatójaként is tevékenykedett. Tavaly ő volt a Pride egyik megnyitója, novemberben pedig Budapest díszpolgára lett. Mozgóképen utoljára Beton.Hofi Tarr Béla című dalának videoklipjében szerepelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: