HÍREK
A Rovatból

Hitlertől idézett beszédében egy republikánus képviselőnő, a lemondását követelik

Mary Miller szerint ő mindössze felhívta a figyelmet a fiatalok befolyásolhatóságára.
- szmo.hu
2021. január 10.


Link másolása

Bocsánatkérést tett közzé az illinois-i republikánus képviselő, Mary Miller, miután Adolf Hitlerre hivatkozott egy, a héten tartott beszédében. Millert széles körben elítélték, és egyes demokraták a lemondásra is felszólították - írja a CNN.

“Őszintén elnézést kérek bármilyen kárért, amit a szavaimmal okoztam” - mondta a nő pénteken kiadott közleményében. “Sajnálom, hogy a történelem egyik leggonoszabb diktátorától idéztem, hogy illusztráljam a fiatalokat fenyegető külső befolyás veszélyeit.”

Miller az Anyák amerikáért nevű konzervatív csoport által szervezett, “Mentsük meg a köztársaságot” elnevezésű rendezvényen szólalt fel kedden, Washington DC-ben, miközben a Trump ellen tüntetők már gyülekeztek. 

“Minden generáció felelős az utána következő neveléséért és oktatásáért. Ha megnyerjük a választásokat, akkor is veszítünk, hacsak nem sikerül a gyermekeink szívébe és elméjébe beférkőznünk. Ez a harcunk. Hitlernek egy dologban igaza volt: akié a fiatalság, azé a jövő. A gyerekeink ki vannak téve a propagandának” - mondta a képviselőnő a botrányos felszólalás során.

Illinois kormányzója, a zsidó származású demokrata J.B. Pritzker szerdán “undorítónak” és “elítélendőnek” nevezte Miller megjegyzéseit, hozzátéve: a nőnek el kellene látogatnia az illinois-i Holokauszt Múzeumba, “hogy megtanulja, Hitler mi mindenben tévedett”.

A fenti múzeum közleményt adott ki, amiben úgy fogalmaztak: bármilyen vezetőt elítélnek, aki azzal próbál népszerűsíteni egy nézőpontot, hogy Hitlernek “igaza volt”.

Az állam demokrata képviselői közül többen is lemondásra szólították fel Millert, aki mindössze napokkal a nagy port kavart beszéd előtt foglalta el a helyét a kongresszusban.

Miller közleménye szerint ugyanakkor “egyesek tudatosan kiforgatják a szavaimat, hogy azok a meggyőződésem ellentétét tükrözzék. Hozzátette, ő szenvedélyesen Izrael-párti, és “mindig is a zsidó közösség pártolója és szövetségese” lesz.

Megszólalt az Anyák Amerikáért is, akik szerint a felszólalást “kontextusból kiragadva, fegyverként használják Miller ellen”. Szerintük a beszédet teljes egészében kellene értelmezni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Videó: így haladt át a kínai elnök óriási konvoja a városon
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen.

A delegáció ezután útnak indult a városba, mi pedig a Könyves Kálmán körúton csíptük el a hatalmas konvojt, amit rendőrautók kísértek. A konvoj méretét talán jól mutatja, hogy

közel egy percbe telt, mire az összes jármű elhaladt a kameránk előtt.

@szeretlekmagyarorszag.hu

♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Hszi Csin-ping péntekig lesz a magyar fővárosban, addig több helyen lesznek forgalomkorlátozások Budapesten. A kínai elnök találkozik Orbán Viktorral és Sulyok Tamás államfővel is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor, Lévai Anikó és népviseletbe öltözött gyerekek várták a kínai elnököt a repülőtéren – fotók
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.

Link másolása

Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó szerda este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Hszi Csin-pinget, a Kínai Népköztársaság elnökét és házastársát - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A repülőgépnél magyar népviseletbe öltözött gyerekek köszöntötték az elnöki házaspárt, ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták őket,

majd a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték a vendégeket. Egy rövid kulturális műsorra is sor került a Csillagszemű Táncegyüttes előadásában.

A kínai államfő péntekig tartózkodik Magyarországon állami látogatáson, a diplomáciai kapcsolataink felvételének 75. évfordulóján.

via MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Óriási kínai zászló a Karmelitán – Orbán Viktor videóban mutatta meg, hogyan készülnek Hszi Csin-ping fogadására
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!

Link másolása

Szerda délután egy videót tett közzé Orbán Viktor a Facebook-odlalán arról, hogyan készülnek a kínai elnök fogadására a Karmelitában.

A felvételen látható, ahogy a szakemberek előkészítik az épületet Hszi Csin-ping fogadására, és hatalmas kínai, illetve magyar zászlókat függesztenek ki a Karmelitában.

Orbán Viktor a videó mellé azt írta:

„Magyar-kínai csúcs. Készen állunk!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Videó: Megérkezett a kínai elnök Budapestre, így fogadták Hszi Csin-pinget a repülőtéren
A gépe szerda este landolt Ferihegyen, Szijjártó Péter élőben közvetítette.

Link másolása

Megérkezett a kínai elnök Budapestre, Hszi Csin-ping repülőgépe szerda este landolt Ferihegyen.

A landolás pillanatairól és a kínai delegáció fogadásáról Szijjártó Péter töltött fel egy videót a Facebook-oldalára. A videóhoz a magyar külügyminiszter csak annyit írt:

„Hszi Csin-ping kínai elnök érkezik”


Link másolása
KÖVESS MINKET: