HÍREK
A Rovatból

Hiteltartozás miatt három háza is elúszott egy családnak, még a kutyákat is elvették tőlük

Az új tulajdonosk sintérrel vitették el a kutyákat. A pórul járt családanya korábbi életszínvonalát feladva egy matracon kénytelen meghúzni magát.

Link másolása

Mára mindkét házából kidobták családjával együtt azt a középkorú tiszaalpári nőt, akinek hiteltartozások miatt árverezték el otthonait. Karádi Kinga ráadásul még egy harmadik, Kiskunfélegyházán álló házát is elbukta, amit a napokban kellett átadnia - írja a Blikk.

„A végrehajtótól kaptunk egy levelet, hogy az új tulajdonos elsején jönne átvenni a házat rendőrökkel, de már előző nap megérkeztek. Abban az időben pedig éppen senki nem tartózkodott otthon, ők viszont lecserélték a zárakat”
– panaszkodott a lapnak az asszony.

„A legbosszantóbb, hogy kihívták a sintért és elvitették az én uszkáromat is meg a kislányom kutyáját is. Ők pedig nem adják vissza, csak két hét után, mert a protokoll szerint karanténba teszik. Utána még ki kell váltani őket, ami nem kevés pénzbe, tetemes összegbe fog kerülni. Azt mondták, délig ott lesznek a háznál, ha esetleg menni akarok értük, én azonnal odasiettem, de már nem találkoztam senkivel. Egyből hívtam őket, szóltam, hogy ne vigyék be a kedvenceinket a telepre, de már nem tudtam megakadályozni. Olyanok ők nekem, mint a gyerekeim, most pedig ki tudja, mikor láthatom újra őket” – tette hozzá.

Anyósa lakhatását már sikeresen megoldotta, de a kétgyerekes nő még nem talált albérletet maguknak, ezért néha a szüleinél, néha pedig a barátainál húzzák meg magukat.

Az eladósodott család története 2008-ban keződött, amikor a nő párja egy nyolcmillió forintos svájcifrank-alapú kölcsönt vett fel, az úgynevezett adóstársa pedig a húga volt. A törlesztőrészletek 80 ezer forintról indultak, de két év múlva már havi 200 ezret kért a bank, miközben már másfél milliót egyösszegben törlesztettek.

A nyolcmilliós hitel kamata az egekbe szökött, egy ponton már a 40 milliót is elérte a tartozás. Ekkor indult meg a végrehajtás, melynek végén egy magánszemély vásárolta meg a háromszintes, medencével és üzlethelyiséggel kialakított hatalmas házat mindössze 8,4 millió forintért. Ezután az anyósa háza következett, amit 5,8 millióért szerezte meg tőlük egy ingatlanos. Végül a kiskunfélegyházi ház egy másik svájcifrank-alapú hitel miatt úszott el.

A jelenleg is dolgozó nő most korábbi életszínvonalát feladva egy matracon húzza meg magát.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Orbán Viktor egy köteg húszezressel sétált be egy IX. kerületi házba
A kormányfő rá sem hederített az őt kérdező riporterre. Az újságírót végül a miniszterelnök testőrei tartóztatták fel.

Link másolása

Szijjártó Péter után Orbán Viktorról is kiderült, hogy egy köteg húszezressel a zsebében sétálgat. A miniszterelnököt a 444.hu szerette volna arról kérdezni, hogy le kell-e mondania Matolcsy Györgynek, ha a jegybank nem tudta ellátni a feladatait.

A lap riportere erről a IX. kerületi, Bakáts utca egyik háza előtt próbálta kérdezni a kormányfőt, aki állítólag az utóbbi időben minden kedd reggel beugrik az épületbe egy órára.

Orbán Viktor a házhoz érve kiszállt a jól ismert miniszterelnöki kisbuszból, majd a zakója zsebéből előhúzott egy köteg pénzt.

A bankjegyeket akkor is rendezgette, amikor az újságíró kérdezni próbált tőle. Másodpercekkel később azonban a testőrei a riporter elé léptek, miközben Orbán eltűnt a lépcsőházban.

„Személyvédelmi intézkedés keretén belül ideiglenes zárást alkalmazunk, kérem, ezt a vonalat ne lépje át”

- mondták a ház előtt várakozó újságírónak, amikor a miniszterelnök távozott a házból. A lazán öltözött Orbán Viktor ezután a kocsiból kedélyesen szép napot kívánt a riporternek és elhajtott.

A jelenetet itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Egy ausztrál légitársaság légiutaskísérő-egyenruháját viselte a műsorvezető, aki az MTI híreit szidta
Újabb részlet derült ki az adásról, amiben Andor Évának harmadik nekifutásra sikerült elmondania a Szalay-Bobrovniczky Kristóf beszédéről szóló szöveget.

Link másolása

Mint arról korábban írtunk, az esti híradó közben kezdte szidni a TV2 bemondónője, Andor Éva az MTI-t, majd háromszor futott neki egy hírnek, mert nem tudta kimondani Szalay-Bobrovniczky nevét és a „fejlesztés” szót.

Ez az adás a tévé online archívumában is elérhető volt egy ideig, de később törölték a felvételt: műsor közben a bemondónő összesen ötször fut neki két hír felolvasásának és többször is szokatlan kommentárok hallatszanak tőle.

A media1.hu lementette a részletet, itt vissza is lehet nézni.

Az adásról egy újabb részlet derült ki: a 444 olvasója szúrta ki, hogy a műsorvezető a sikertelen hírolvasás közben az ausztrál Qantas légitársaság utaskísérőinek jellegzetes egyenruháját viselte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Újabb lélegeztetőgépekre írt ki közbeszerzést a honvédség
Miközben több ezer darab lélegeztetőgépet tárolnak jelenleg is egy raktárban.

Link másolása

"Miközben 16000 (!!!) lélegeztetőgép rohad valahol egy raktárban, a Magyar Honvédség újakat akar beszerezni. Az külön bájos, hogy szeptember 22.-én indították meg az eljárást és október 3. az ajánlattételi határidő. Kemény 12 napig várják tehát az ajánlatokat, kicsit sem tűnik úgy, hogy már lezsírozták az egészet" – írja közösségi oldalán Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a közbeszerzés kiírásáról szóló hivatalos oldal linkje mellett.

A képviselő ezzel arra utalt, hogy a koronavírus-járvány idején több ezer darab lélegeztetőgépet vett a kormány, ezek jelentős része pedig jelenleg egy raktárban áll, a tárolásuk százmilliós összegeket émeszt fel.

Hadházy meglepődne, ha kínai gépeket venne a honvédség a mostani vásárlás során, amellyel szerinte beismerik, hogy korábban többnyire "használhatatlan bóvli eszközöket vettünk méregdrágán".


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Ákost éneklő Orbánnal és makogó Kósa Lajossal reklámozzák a Sztárban Sztár leszek! című műsort
Két videó is megjelent a miniszterelnök TikTok-csatornáján, mindkettőben slágereket vágnak össze a korábbi adások felvételeivel, miközben kormánypárti politikusok adnak elő egy-egy sort.

Link másolása

Orbán Viktor hivatalos TikTok-csatornáján jelentek meg az alábbi videók, amelyekben a kormány több tagja – köztük a miniszterelnök is – a TV2 műsorát, a Sztárban Sztár leszek! legújabb évadát népszerűsíti.

A két videót a Telex szúrta ki, mindkettőben slágereket vágnak össze a korábbi adások felvételeivel, miközben kormánypárti politikusok adnak elő egy-egy sort.

„A kilencvenes években mindenki táncolt“

– hallható Németh Szilárd előadásában, de Kocsis Máté, Varga Judit és Kósa Lajos, és maga Orbán is részt vesz az éneklésben: a miniszterelnök egy Ákos-dal szövegét eleveníti fel.

@viktor_a_tiktokon Te kinek lennél a mentora? ? #OrbánViktor #miniszterelnök #VargaJudit #KocsisMáté #KósaLajos #Fidesz #Ákos #Republik #Charlie #Majka #PápaiJoci #Tilla #TV2 #SztárbanSztár #follow #fyp #foryou #viralvideos #trending ♬ Rockin - Chris Alan Lee

@viktor_a_tiktokon Hello, hello, újra itt vagyok! ? #OrbánViktor #miniszterelnök #Fidesz #KósaLajos #NémethSzilárd #Ákos #Republik #Majka #Tilla #PápaiJoci #TóthGabi #KöllőBabett #Fluor #mizu #MiklósaErika #TV2 #SztárbanSztár #follow #fyp #foryou #viralvideos #trending ♬ Music Instrument - Gerhard Siagian


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk