HÍREK
A Rovatból

Trump Gázáról: Úgy gondolunk rá, mint egy nagy ingatlanterületre, amelyet az Egyesült Államok fog birtokolni

Az amerikai elnök ismét megerősítette, hogy az Egyesült Államok fejlesztené Gázát. Szerinte a térség egy hatalmas ingatlanprojekt lehetne, és a stabilitás megteremtése is a célja.


Donald Trump vasárnap ismét beszélt arról, hogy az Egyesült Államok tervei között szerepel Gáza újjáépítése. Az Air Force One fedélzetén nyilatkozva azt mondta, hogy a területet ingatlanberuházásként képzeli el – írja a CNN.

„Szerintem óriási hiba lenne engedni, hogy az emberek – a palesztinok vagy a Gázában élők – ismét visszatérjenek, és nem akarjuk, hogy a Hamász visszajöjjön. Gondoljanak rá úgy, mint egy hatalmas ingatlanprojektre. Az Egyesült Államok birtokolni fogja, és lassan – nagyon lassan, nem sietünk – fejleszteni fogjuk”

– mondta Trump újságíróknak, miközben a Super Bowlra tartott New Orleansba.

Az ENSZ jelentése szerint a háború következményeként a gázai lakosság 90 százaléka elhagyta otthonát, sokan már többször is költözni kényszerültek.

Trump karrierjét ingatlanmágnásként kezdte, és most Gázát „bontási területként” írta le. Úgy fogalmazott, hogy „elsimítják” és „helyrehozzák” a térséget. Azt is javasolta, hogy más közel-keleti országok befogadhatnák a palesztinokat „gyönyörű helyeken.”

A volt amerikai elnök már kedden is beszélt erről Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnökkel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Akkor így fogalmazott: „Az Egyesült Államok átveszi a Gázai övezetet, és mi is rendbe tesszük.” Később azt mondta, hogy a térség akár egy új „Riviera” is lehetne.

Az izraeli miniszterelnök akkor támogatóan nyilatkozott a tervről. „Forradalmi, kreatív vízió” – mondta.

A vasárnapi kormányülésen Netanjáhú beszélt az amerikai látogatásáról és az ott folytatott tárgyalásokról. Szerinte ezek „jelentős eredményeket” hozhatnak Izrael számára.

„Egy egész éven át azt hallottuk, hogy a háború utáni időszakban a Palesztinai Felszabadítási Szervezetnek (PFSZ) vagy a Palesztin Hatóságnak kell Gázában lennie” – mondta. Hozzátette, hogy Trump más elképzelést mutatott be: „Ez egy teljesen más vízió, amely sokkal jobb Izrael számára. Egy forradalmi, kreatív terv – és erről tárgyalunk. Ő nagyon elszánt ennek megvalósítására. Ez számos lehetőséget nyit meg számunkra is.”

A Hamász egyik tisztviselője viszont élesen bírálta Trump kijelentéseit.

„Gáza nem egy eladható vagy megvásárolható ingatlan, hanem megszállt palesztin terület szerves része”

– mondta Izzat al-Risq, a Hamász politikai irodájának tagja. Szerinte a palesztin ügyet ingatlanfejlesztői szemlélettel kezelni „egyenes út a kudarchoz.”

Több közel-keleti vezető is elutasította Trump tervét. A héten várhatóan ez lesz az egyik fő téma, amikor Trump a Fehér Házban fogadja Jordánia királyát.

Trump nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz azt mondta, hogy az elnök ezzel a javaslattal próbál más szereplőket is bevonni a tárgyalásokba. „Ha nem tetszik az ő terve, álljatok elő a sajátotokkal” – mondta Waltz az NBC Meet the Press című műsorában. Hozzátette, hogy a Fehér Ház sok megkeresést kapott azóta, hogy Trump előállt ezzel a tervvel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Egy volt MSZP-elnök felesége is csatlakozott Orbánék Digitális Polgári Köréhez
Az egykori műsorvezető közösségi oldalán jelentette be, hogy belépett a Digitális Polgári Körbe. A döntést személyes indokokkal magyarázta.
F. O. - szmo.hu
2025. október 31.



Rába Tímea, Tóbiás József volt MSZP-elnök felesége egy Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy csatlakozott a Digitális Polgári Körhöz.

Az egykori modell és műsorvezető arról írt, hogy számára mindig a család és a biztonság jelentettek elsődleges értéket.

Háromgyermekes anyukaként fontosnak tartotta, hogy gyermekeinek olyan otthont teremtsen, ahol biztonságban érezhetik magukat, és olyan értékeket kapnak, amelyek számára is kapaszkodót jelentettek az életben.

„Hiszem, hogy ahhoz, hogy majd az unokáim is egy ilyen közegben nőhessenek fel, nekem is meg kell szólalnom, és ki kell állnom a számomra fontos értékek mellett” – fogalmazott.

Rába Tímea szerint a család, a szeretet és az összetartás jelentik az erőt és a biztonság alapját, és örül annak, hogy egy olyan közösség tagja lehet, ahol ezek az értékek valóban számítanak.

A bejegyzésben nem tért ki arra, hogy férje, Tóbiás József is csatlakozott-e a Digitális Polgári Körhöz.

Tóbiás József 1998 és 2019 között országgyűlési képviselő volt, 2002 és 2004 között az MSZP pártigazgatójaként, 2008 és 2010 között frakcióigazgatóként dolgozott. 2014 júliusa és 2016 júniusa között a párt elnöki és frakcióvezetői tisztségét is betöltötte.

2019 nyarán derült ki, hogy az előző év őszétől a Kanári-szigetekről ingázott Budapestre, mivel családjában egy, a gyermeke egészségét érintő előre nem látott élethelyzet alakult ki. Később azt nyilatkozta, hogy csak a családja költözött ki átmenetileg Tenerifére, ő Magyarországon maradt, és rendszeresen látogatja őket. Tóbiás 2019 októberében lemondott parlamenti mandátumáról, és visszavonult a politikától.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
„Nagyon szeretlek titeket” – Süllős Gyula unokaöccse így búcsúzott elhunyt családtagjaitól
A fiú édesanyját is elvesztette a kenyai katasztrófában. A bejegyzés mellé fekete profilképet állított be.
F. O. - szmo.hu
2025. október 31.



Varga Gergely, a kenyai repülőbaleset egyik magyar áldozatának, Süllős Gyulának az unokaöccse szívszorító bejegyzést tett közzé közösségi oldalán. Azt írta:

„Nagyon szeretlek titeket”.

A fiú a tragédia után fekete profilképre váltott a Facebookon, írta a Bors.

A balesetben életét vesztette Süllős Gyula, a Vasas ökölvívóinak elnöke, valamint nővére, Gyöngyi is. A testvérpár azon a kisrepülőn utazott, amely kedden zuhant le Kenyában. A fedélzeten tízen tartózkodtak, közülük nyolcan magyarok voltak. A szerencsétlenségnek nem volt túlélője.

Szabó László újbudai politikus Facebook-bejegyzésében emlékezett meg a testvérekről. „Óriási veszteség.

Gyula és Gyöngyi olyan testvérpár volt, akiket bármikor felhívhattam, ha segítségre volt szükségem. Nem tudtam olyat kérni, amit ne oldottak volna meg.

Egy légikatasztrófa híre, amelyben magyarok vesztik életüket, mindannyiunkat megrendít. De csak akkor értjük meg igazán a tragédia súlyát, amikor kiderül: az áldozatok között ott vannak azok, akiket személyesen is ismertünk. Felfoghatatlan, hogy többé nem tudlak Titeket felhívni. Imádkozom értetek” – fogalmazott a politikus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Aláírásgyűjtésbe kezdtek Menczer Tamás választókerületének polgármesterei, a képviselő szerint nem a Kubatov-listát bővítik
A képviselő szerint nem adatbázist épít. Orbán Viktor eközben egy zánkai táborban beszélt arról, hogy gondok vannak a mozgósítást segítő rendszereikkel.
F. O. - szmo.hu
2025. október 31.



Több olyan Pest vármegyei településen is aláírásgyűjtés indult, amelyek Menczer Tamás választókerületéhez tartoznak. A kezdeményezések célja különböző helyi fejlesztések támogatása: Solymáron egy régóta tervezett műfüves focipálya, Pilisszentivánon egy játszótér, Csobánkán és Zsámbékon pedig több utca felújítása szerepel a célok között.

A Telex információi szerint

az aláírók neve, lakcíme és elérhetősége Menczer Tamáshoz kerül. A fideszes országgyűlési képviselő azt mondta a lapnak, hogy nem választói adatbázis bővítése a célja.

„Természetesen a törvényeket be fogom tartani, senkinek nem kell attól tartania, hogy olyan levelet kap tőlem, amire nem hatalmazott fel” – fogalmazott. Hozzátette, hogy csak azoknak küld majd levelet, akik ehhez hozzájárultak, és kizárólag a megadott helyi fejlesztés ügyében.

Zsámbék fideszes polgármestere, Horváth László szintén reagált az adatkezelés kérdésére. Azt mondta, hogy

a lakosok adatai nem kerülnek be „semmilyen Fidesz-adatbázisba vagy Kubatov-listára”.

Solymár polgármestere, Zlinszky Péter – aki egy helyi egyesület színeiben politizál – elmondta, hogy az aláírásgyűjtő íven csak a nevet és a lakcímet volt kötelező feltüntetni, az email cím megadása opcionális volt. Szerinte ezért nem problémás, hogy ezek az adatok Menczerhez kerültek. Azt is elmondta, hogy az aláírásgyűjtés ötlete a képviselőtől származott.

Nemrég Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubja nevű zánkai edzőtáborban arról beszélt, hogy a párt adatbázisai nincsenek jó állapotban.

„Vannak kiemelkedően jól teljesítő választókerületeink, vannak gyalázatos állapotban lévő, és vannak középszerű vk-ink is. Most csak arról beszélek, hogy nincsen rendben az adatbázis” – mondta.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: A balos-tiszás-brüsszeli közgazdászok és szakértők persze epét hánynak, és ez jól van így
A kormányfő szerint a jó gazdaságpolitika alapja, ha minél több pénzt hagynak az emberek zsebében. A brüsszeli bürokraták, a bankárok és a multik vezérei nem ezt vallják.
F. O. - szmo.hu
2025. október 31.



A Tisza nyugdíj szakértője újra támadásban. Elvenné a nyugdíjprémiumot, a nyugdíjasok Erzsébet-utalványait, a 13. havi nyugdíjat.

Ebben nincs semmi meglepő. Az elmúlt 35 évünket végigkísérte két közgazdasági iskola küzdelme is - írta péntek reggel Orbán Viktor a Facebookon.

A kormányfő szerint „a ballibek szerint az a jó gazdaságpolitika, ami sok pénzt vesz el az emberektől, hogy aztán a politikusok költsék el, egy igazságosnak vélt társadalmat építve.

Ugyanezen a húron pendülnek a brüsszeli bürokraták, a bankárok és a multik vezérei.

Orbán hozzátette: ezzel szemben szerinte

a jó gazdaságpolitika alapja, ha minél több pénzt hagyunk az emberek zsebében.

„Ezért vezettük be a családi adókedvezményeket, ezért tesszük adómentessé a három- és kétgyermekes édesanyákat, ezért vezettük be az egykulcsos jövedelemadót és Európa legalacsonyabb társasági adókulcsát. Ezért adtuk vissza a 13. havi nyugdíjat, és ezért akarjuk bevezetni a 14. havi nyugdíjat is. A balos-tiszás-brüsszeli közgazdászok és szakértők persze epét hánynak. És ez jól van így. Nekünk az a fontos, hogy a magyarok jól járjanak!” - írta Orbán.


Link másolása
KÖVESS MINKET: