Hidegfront csapja szét a kánikulát, vasárnapra figyelmeztetést is kiadtak
"Figyelem! Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!"
- így figyelmeztet a front érkezésére az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
Előrejelzésük szerint
Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Vas, Veszprém és Zala Megyében, vagyis a Dunántúl nagy részén zivatarokra, viharos szélre lehet számítani.
A hétvégén eleinte a napsütést csak kevés felhő zavarja. A késő délutáni órákig esőre nem kell számítanod, de kora estétől elsősorban nyugaton megnövekszik a gomolyfelhőzet, így záporok, zivatarok már kialakulhatnak.
Éjszaka főleg az ország északi felében várható szórványosan zápor, zivatar.
Vasárnap érkezik a hidegfront.
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több helyen lehet zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás, jégeső is.
A legtöbb eső a Dél-Dunántúlon eshet,
míg legkisebb eséllyel az Északi-középhegység térségében lesz. A nyugati, délnyugati, majd vasárnap az északnyugati szél többfelé megerősödik, de zivatarok környezetében átmenetileg viharos széllökésekre is számíthatsz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 15 és 21 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap nyugaton 25, keleten, délkeleten 32 fok körül várható.