Légkondicionált vagonba szóló helyjegye volt egy utasnak a Napfény Intercitynél, ennek ellenére egy kerékpárszállító vagonban kellett utaznia másokhoz hasonlóan.
Ott legfeljebb sámlira lehetett leülni, egyébként végig kellett állni az utazást.
Az utas tájékoztatta az esetről Hadházy Ákost, és fotókat is küldött neki, a független országgyűlési képviselő pedig Facebook-oldalán közzétette azokat.
„Ez kérem egy Napfény INTERCITY vonat belseje valahol Budapest és Szeged között, hétfő délután. A képeket elküldő utasnak egy légkondicionált vagonba szóló helyjegye volt, de az csak az elmélet. A gyakorlatban egy kerékpárszállító vagon sámlijain tudtak utazni. Mármint a szerencsésebbek, mert a többieknek a padló vagy az ácsorgás jutott” – írta Hadházy.
Hozzátette:
az utas nem tudta megmondani, hogy létezett-e légkondis vagon, őket ebbe a kocsiba engedték felszállni, de láthatóan a „rendes” vagonok is teljesen tele voltak, álló utasokkal is.
„Amúgy pont arról beszélt a napokban Vitézy Dávid, az egyetlen kompetens fideszes államtitkár, hogy a kontár kormány sok-sok elhibázott döntése miatt a MÁV járművei a nyarat sem biztos, hogy kibírják. Mondjuk már nem is államtitkár, Lázár első dolga volt kirúgni őt” – írta a független országgyűlési képviselő a Facebookon.
Légkondicionált vagonba szóló helyjegye volt egy utasnak a Napfény Intercitynél, ennek ellenére egy kerékpárszállító vagonban kellett utaznia másokhoz hasonlóan.
Ott legfeljebb sámlira lehetett leülni, egyébként végig kellett állni az utazást.
Az utas tájékoztatta az esetről Hadházy Ákost, és fotókat is küldött neki, a független országgyűlési képviselő pedig Facebook-oldalán közzétette azokat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Németh Balázs: Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás!
A fideszes képviselő szerint átalakítják a rendszert, és a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Németh Balázs szerint ez már megszorítás.
"Figyelem, magyarok! Megvan az első megszorítás, legalábbis a tervek nyilvánosságra kerültek" - kezdte videóját Németh Balázs a Facebookon. A fideszes országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy megszűnik a kamatstop, amit 2022 óta fenntartott az Orbán-ormány, így segítve a magyar családokat.
"Azóta ezt megerősítette a Pénzügyminisztérium is, valóban átalakítják a rendszert. Az ígéretek szerint a valóban rászoruló családok kapnak majd valamiféle segítséget. Az első konkrét megszorításnak valószínűleg lesz folytatása"

Tragédia az M1-esen: Magyar Péter részvétét fejezte ki az áldozatok családjának
Egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.
Ahogy már hírt adtunk róla, egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét. Magyar Péter miniszterelnök a Facaebookon fejezte ki együttérzését az áldozatok hozzátartozóinak.
"A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!" - írta a kormányfő.

Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.
A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.
Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.
A találkozó az 50. percben vett éles fordulatot, amikor Sphephelo Sithole utolsó emberként buktatta a ziccerben kitörő mexikói támadót, amiért azonnali piros lapot kapott.
Az emberelőnyt a hazai csapat a 67. percben váltotta újabb gólra: Roberto Alvarado jobb oldali beadását a negyedik világbajnokságán szereplő Raúl Jiménez fejelte közelről a hálóba, aki elsírta magát gólöröme közben.
A meccs hajrája végképp elszabadult, amikor a 84. percben a videóbíró jelzésére Themba Zwanét is kiállította a játékvezető egy ütésért, így Dél-Afrika kilenc emberrel maradt. A ráadásban, a 93. percben Mexikó is megfogyatkozott, miután César Montes rántotta le a kapura törő Khuliso Mudaut.
A brazil Wilton Pereira Sampaio játékvezető tevékenysége végig a figyelem középpontjában állt, a három kiállítás mellett egy mexikói tizenegyesgyanús esetet is továbbengedett, a rendes játékidő végén pedig hét perc hosszabbítást jelzett a sok megszakítás miatt – írta az Index.
Három piros lap, két gól és egy olyan hajrá, ahol több volt a kiállított játékos, mint a gól – ezzel a kaotikus forgatókönyvvel indult a 2026-os világbajnokság. A nyitómeccsen a házigazda Mexikó 2–0-ra legyőzte a kilenc emberre fogyatkozó Dél-Afrikát a mexikóvárosi Estadio Aztecában.
A mexikói győzelemben kulcsszerepet játszott Julián Quiñones, aki a 9. percben egy védelmi hibát kihasználva megszerezte a vezetést, és később egy kapufát is lőtt.
Mellette a gólpasszt adó Alvarado és a labdaszerzésből asszisztot jegyző Erik Lira is kiemelkedett. A dél-afrikai csapat játékát a fegyelmezetlenségek mellett a bizonytalan védekezés és Ronwen Williams kapus pontatlan labdakihozatalai is nehezítették.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter azonnali jelentést kér az M1-es autópályán történt tragédia miatt
Péntek hajnalban egy kilenc utast szállító kisbusz rohant bele egy forgalmi okból álló teherautóba az M1-es autópályán. A balesetben heten a helyszínen meghaltak, egy további ember pedig a torlódást okozó, korábbi ütközésben vesztette életét.

Magyar Péter miniszterelnök azonnali jelentést kér az autópálya közlekedésbiztonsági helyzetéről.
„A ma hajnali tragikus baleset és a beérkező jelzések miatt azonnali jelentést kérek az autópálya-koncesszor által elrendelt terelések okozta közlekedésbiztonsági helyzetről” – fogalmazott a közösségi oldalán.
A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak.
„A kormány nevében őszinte részvétemet fejezem ki az M1-es autópályán hajnalban történt balesetben elhunyt nyolc külföldi állampolgár családjának. A sérülteknek jobbulást kívánunk!” – írta a kormányfő még korábban a Facebookon.