ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Hiába kérdezett édesanyjáról a kórházban a rákkutató

Horváth József a Debreceni Egyetem kutató-biológusa. Ledöbbent azon, hogy a karcagi kórházban milyen válaszokat kapott.


Horváth József édesanyja súlyos beteg lett. Mikor az állapotáról szeretett volna tájékozódni, nem kapott megfelelő választ, és még kínos helyzetbe is került.

Közösségi oldalán írt az esetről:

február 4. 14.35. József Joz Horváth dühöng – itt: Karcag Kórház

Sajnos édesanyám állapotáról nem tudtam információt kapni. A kezelőorvos nem volt bent, de az ügyeletes doktor nem tudom, milyen információk alapján, de azt mondta nővéremnek, hogy kóros veseelégtelenség és bélfertőzés… Akkor kezdem az elején:

Megérkezem Karcagra, kocsiba be, egyből be a karcagi kórházba a belgyógyászatra.

Keresem az ügyeletes orvost, hogy adjon tájékoztatást az elvégzett CT és endoszkópiás vizsgálatokkal kapcsolatban, mivel tumor-gyanúja miatt utalták be.

Rákkutatóként rögtön egy világ omlott bennem össze.

Végre eljutottam oda, hogy személyesen is bemenjek.

Az ügyeletes orvos kapásból lekezelően kezdett el velem beszélni, azt se tudta konkrétan ki édesanyám, tőlem kérdezi a szobaszámot. Folytatja tovább, hogy ő már adott felvilágosítást korábban, érjük be azzal. Mondom neki, hogy most jöttem Debrecenből, s én még semmit sem tudok, legyen szíves felvilágosítani. Azt mondta: hát Debrecen nem a világ vége, bármikor be tud jönni, meg amúgy is hadd végezze el a dolgát, és beb@szta rám az ajtót.

Kicsit később kijön, leülünk az asztalhoz és odahozza a kórlapot, amin a testhőmérsékletet és a tápanyag-ellátottságot jegyzik, illetve a vizitek idejét. Mondom neki, hogy szeretném látni az elvégzett vizsgálatok eredményeit, erre a kórlapot nyomja az orrom alá, és ezt mondja:

– Olvassa el, ha érti! Meg amúgy is ki maga és miért kér ilyet?

A pumpa már az egekbe, de próbáltam visszafogni magam: elmondtam neki, hogy ki vagyok és mivel foglalkozom, és higgye el, hogy értem, de ezekből nem derül ki a vizsgálatok eredménye. Tovább nyomta a lekezelő dumáját, én felálltam és megmondtam, hogy hova tegye a kezelőlapot!

Felháborító, hogy ez megtörténhet!!! Emberek életének megmentésére felesküdött ember!!!

Én így szeretlek karcagi kórház! Én így szeretlek egészségügy! Én így szeretlek Magyarország!

A bejegyzést rengetegen osztották meg és sokan szóltak hozzá.

Másnap, szintén a közösségi oldalán ezt írta:

"Karcagon a rákellenes világnap megemlékezés keretén belül, első ízben szülővárosomban tarthattam előadást, dicsőség az Úrnak, nagyon jól ment, mert rengeteg pozitív visszajelzést kaptam.

Itt volt szerencsém személyesen is beszélni a karcagi kórház igazgatójával. Személyesen is elnézést kértem a kellemetlenségért, ami kialakult. Nem szeretnék semmilyen felhajtást már ezzel kapcsolatban, semmiféle további intézkedést ebben az ügyben nem kívánok tenni. Nekem most édesanyám egészsége a legfontosabb, semmi más!"

Szerdán pedig egy újabb üzenettel zárta le az ügyet:

"Gyors és egyben utolsó reagálás a hétvégére:

Részemről a karcagi kórházi eset lezárva, az pedig, hogy a média foglalkozik vele, ez nem az én asztalom. Felháborodásom lényege nem volt más, mint a nem megfelelő hozzáállás és bánásmód. Én nem tettem hippokratészi esküt, mégis napjában több tucat vadidegen, kétségbeesett ember keres meg, hogy adjak felvilágosítást a rákos megbetegedésekkel kapcsolatban. Annak ellenére, hogy mindig időhiányban szenvedek, mégis készségesen próbálok segíteni. Ez nem végzettség kérdése, hanem sokkal inkább emberség. Nem szeretnék tovább foglalkozni az üggyel, nekem édesanyám egészsége a legfontosabb. A többit pedig Istenre bízom! ❤

Ui: ezúton szeretném megköszönni mindenkinek azt a sok jókívánságokat tartalmazó üzenetet, amit édesanyámnak szántak! Nem fogok tudni válaszolni minden üzenetre, de igyekszem. ❤"

Interjú

Két évvel ezelőtt nagyinterjút készítettünk Horváth Józsefel, ITT OLVASHATJÁTOK.

Címlapfotó forrása: Horváth József Facebook-oldala


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Tényleg nem viszik el kukát október 1-től, ha papír, vagy műanyag van benne? Mutatjuk az új szabály részleteit
Több ponton is fontos változások jönnek: nem mindegy, hogy hova dobjuk a papírt és a műanyagot, 2026 januárjától pedig a túlcsordult kukáért külön díjat kell fizetni.


Október 1-jétől módosul a kommunális hulladék gyűjtésének szabálya. A MOHU az általános szerződési feltételeiben rögzítette: „A Vegyes Gyűjtőedénybe papír-, üveg-, műanyag-, és fémhulladék nem helyezhető el kivéve, ha az

(a) folyadékot és Biológiailag Lebomló Hulladékot tartalmaz; vagy

(b) Vegyes Hulladékkal vagy más Hulladékkal összetapadt vagy összeragadt.”

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a tiszta csomagolási karton, az újságpapír vagy a műanyag zacskó nem mehet a vegyes kukába.

De például a felvágottak csomagolópapírját vagy a tömlős sajt műanyag héját nem kell elmosni attól tartva, majd nem viszik el a kukát. És a tejfölös doboz miatt sem marad a ház előtt a teli kuka, ugyanis az ezekben lévő ételmaradék biológiailag lebomló hulladéknak számít.

A változás az „ÁSZF Közszolgáltatási résztevékenység (hatályos 2025.10.01-től)” pontban szerepel, és 2025. október 1-jétől lép életbe.

Emellett pedig vannak olyan változások, amelyek jóval súlyosabban érintik a lakosságot.

2026 januárjától ugyanis a túlcsordult kukák többlettartalmáért külön díjat kell fizetni,

és a háztartási mennyiségű sitt hulladékudvari lerakása fizetős lesz.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kiderült, hogy mennyiért ebédelhetnek a debreceni BMW-gyár dolgozói
A konyha nyitott, a pultnál lehet sorban állni, és nem kötelező helyben enni: saját étel is hozható, melegítéshez több mikró és hűtő áll a dolgozók rendelkezésére.


A Vezess.hu is ott volt a debreceni BMW-gyár megnyitóján, és útközben benézett az üzemi étkezdébe is. Megnézték, milyen fogások közül választhatnak a dolgozók, és mennyit kell fizetni értük. Fotót is közöltek, melyről kiderül, hogy több ételnél két ár látható: a látogatóknak szóló normál és a dolgozói kedvezményes.

A kiemelt fogások és áraik:

  • Budapest sertésszelet petrezselymes burgonyával: 3 450 / 1 545 forint;
  • Rántott gomba rizzsel, tartárral: 2 915 / 1 010 forint;
  • Cigánypecsenye tepsis sültburgonyával: 3 450 / 1 545 forint.

A lap megjegyzi, hogy a

normál ár nem olcsó, dolgozói kedvezménnyel viszont már az.

A konyha nyitott, az alkalmazottak és a vendégek a kiszolgálópultnál állhatnak sorba.

Nem kötelező itt ebédelni: aki szeretne, hozhat otthonról ételt. Ehhez több mikrohullámú sütő és több hűtő is rendelkezésre áll, ezeket a dolgozók szabadon használhatják.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Vencel trükkje: így lehet egész napra feltankolni a SZIN fesztiválon
Nézd meg a cikkben található TikTok videónkat, hogy mi volt Vencel megoldása a túlélésre – és igen, a Lidl-ing külön jól jött hozzá. Ha még nem vagy feketeöves fesztiválozó, érdemes megismerned Vencel trükkjeit.


Egy fesztivál reggelén a legnagyobb kihívás sokszor nem a kedvenc koncertre való bejutás, hanem az, hogy újra lendületbe kerülj. A SZIN-en a koránkelők és a későnfekvők is ugyanazzal a problémával szembesülnek:

Korgó gyomor, fáradt test és az a bizonyos „Na jó, ma hogyan fogom végigcsinálni?” - érzés.

Vencel is pontosan így indult neki a napnak, amikor történt valami – de ezt videón is megörökítette, hogy akár Ti is lemásolhassátok az ő fesztiválmentő megoldását.

NÉZD MEG A VIDEÓT ITT!

@szeretlekmagyarorszag.hu #lidlmagyarorszag #szinfesztival #magyar #szmo #szeretlekmagyarország ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Reggeli rántottával a startvonalon

A TikTok-videóban rögtön látszik, hogy Vencel nem a színpad felé vette az irányt, hanem a Lidlnél kötött ki. És milyen jól tette!

Nem valami gyors, összecsapott harapnivalót kapott, hanem egy meleg, frissen készült rántottát, amihez a tojást a Lidl FesztMarketjében vásárolta. Ráadásul úgy készítették el neki, ahogy ő szerette volna: sok sajttal, lágyan.

Ez egy fesztiválon olyan, mintha prémium szolgáltatást kapnál. A reggeli után Vencel szemmel láthatóan visszanyerte az energiáját, és a videóban is megjegyzi, hogy így már könnyebb nekiindulni egy teljes napnak. És tényleg: aki próbált már fesztiválon reggelizni, tudja, mekkora különbség, ha nem egy horrorárú szendvics vagy egy előző napról maradt félcsomag keksz az egyetlen opció.

Bevásárlás egész napra – horrorárak nélkül

A Lidl FesztMarket nem csak a reggeli miatt volt nyerő. Vencel gyorsan feltankolt pékáruból, gyümölcsből és üdítőből, így a nap további részére is bebiztosította magát. Az árakban nem volt semmi „fesztivál-felár”, minden ugyanannyiba került, mint egy bármilyen másik Lidl üzletben. A polcokon ráadásul nem csak a klasszikus „chips és kóla” kombó található: friss zöldségek, nemzetközi készételek és még vegán opciók is várják a vásárlókat.

Szett, kupon, bónusz – így lesz a fesztivál outfited is nyerő

A fesztiválon nemcsak az számít, hogy mit eszel, hanem az is, hogyan nézel ki közben. Vencel már rutinos fesztiválozó, a Campuson már megtanulta, hogy megéri Lidl-ingben érkezni, mert így nemcsak extrává teszi a szettjét, hanem egy exkluzív Lidl Plus kupont is bezsebelhet. A kuponnal pedig Vencel desszertet is be tudott szerezni – és ki mondana nemet egy fagyira, amikor 30 fok van a Tisza-parton?

Aki pedig nem készül Lidl-ruhadarabbal, az sem marad hoppon: a helyszíni Gift Store-ban válogathat a menő merch cuccok közül. Sőt, ha valaki 2.500 Ft felett vásárol a FesztMarketben, ajándékba is választhat egy új darabot. A fotótükröknél pedig egy pillanat alatt le is lehet csekkolni, mennyire áll jól az új outfit.

Amíg a telefonod tölt, töltődj te is!

Délután, amikor már kezd erősen tűzni a nap, ki ne vágyna egy kis hűsölésre, megpihenésre a fesztiválos forgatagban?

Érdemes megkeresni a Lidl chillzónát és ott belehuppanni az egyik babzsákfotelbe – csak aztán nehogy az legyen a gondod, hogy nem is akarsz onnan felállni.

Amíg Te lazulsz, a telefonod töltődhet: itt ugyanis ingyenesen használható töltőpontokat is találsz. De ha mégis inkább aktív maradnál, akkor bepillanthatsz abba, hogy milyen lehet a Lidlnél dolgozni, akár még a cég HR-eseivel is beszélgethetsz erről. A hangulat itt teljesen olyan, mintha a fesztiválon belül lenne egy külön kis közösségi tér, ahol egyszerre lehet pihenni, játszani és persze új emberekkel találkozni.

És mi van akkor, ha valaki túl sokat vásárolt, és maradt a szatyor alján egy-két zsemle vagy gyümölcs? Jó hír, hogy a Lidl a SZIN-en is figyel a fenntarthatóságra: a megmaradt élelmiszereket nem dobják ki, hanem karitatív partnereknek ajánlják fel.

Vencel fesztiválozása végül úgy alakult, hogy nemcsak, hogy túlélte a nehezen induló napot, de a komfortra és a pénztárcabarát megoldásokra is rátalált a Lidlnél.

A cikk a Lidl támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Öltönyben tárgyalnak, a ringben és a vízen újulnak meg – egészséges életmód 40 felett
Ha az Anantara New York Palace elegáns folyosóin találkoznál velük, eszedbe sem jutna, hogy munka után mindketten kemény edzéseken vezetik le a feszültséget.


Fazekas Tamás, az Anantara New York Palace Hotel igazgatója és Földes Gábor, az Anantara Hotels PR- és marketingigazgatója nap mint nap vezetői döntéseket hoznak, tárgyalnak, szerveznek. Mégis, amikor kilépnek a hotel falai közül, teljesen más arcukat mutatják:

egyikük a vízen, másikuk a ringben találja meg azt a fajta testi-lelki frissességet, ami nélkül nem tudnák ugyanolyan lendülettel végezni a munkájukat.

Most arról meséltek, miért fontos számukra a sport, hogyan fér bele a vezetői lét sűrű napjaiba, és mit tanácsolnak azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni.

Fazekas Tamás és a kenu

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Híve vagyok az „Ép testben ép lélek” mottónak. Gyermekkorom óta hozzá vagyok szokva a rendszeres sportoláshoz, és már akkor érzem rosszul magam, ha nem tudok eleget mozogni. A kenuzást is egészen fiatal korom óta űzöm, és a mai napig, heti több alkalommal jelen van az életemben. És amellett, hogy a hétköznapjaim része, néha még Masters versenyeken is elindulok.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Általános iskolás voltam, amikor eljöttek az iskolánkba diákokat toborozni, és azonnal a kenuzás bűvkörébe kerültem. Annyira hozzánőtt a mindennapjaimhoz, hogy amikor külföldön dolgoztam, ott is találnom kellett egy klubot, ahova lejárhattam. Úgy gondolom, a szellemi munka szint megkívánja, hogy valamilyen fizikai fáradságban is legyen részem. És bármilyen furcsán is hangzik, végül kifejezetten feltölt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Mivel a sport valóban segít megőrizni az egyensúlyt és a koncentrációt, igyekszem mindig időt találni rá. Van, amikor már reggel hétkor vízre szállok, máskor csak munka után fér bele. A lényeg, hogy legyen elég belső motiváció a mozgásra.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Igazából nincs. Persze igyekszem egészségesen étkezni, de mivel a sport eléggé kimeríti az embert, utána jól esik, azt enni, amit szeretek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Úgy gondolom, nem az számít, mennyit edz az ember vagy hányszor egy héten, hanem az, hogy rendszeresen végezze. Legyenek fix napok a héten, amikor akkor is elmegy edzeni, ha esik, ha kánikula van. Ez a rendszeresség vezet a kitartáshoz és ahhoz, hogy az egész mozgás egy életformává váljon.

Földes Gábor és a thai box

Mit jelent az Ön számára az egészséges életmód – hogyan jelenik meg ez a mindennapjaiban?

Megmondom őszintén, pár éve tért vissza az életembe az egészséges életmód. Fiatalon jégkorongoztam, akkor napi szinten jégen vagy teremben voltam. Szinte minden magától ment.

Később a karrier egy kicsit elvette ezt tőlem, de cserébe kaptam plusz kilókat, így pár éve újra eldöntöttem, hogy odafigyelek az étkezésre és a mozgásra.

Miért épp ezt a mozgásformát választotta? Hogyan segít ez a testi-lelki egyensúly fenntartásában?

Húsz év jégkorong után nagyon hiányzott valami sport, de mivel egyre nehezebb volt beépíteni a rendszerességet az életembe, először könnyebb mozgásformát választottam: a teniszt. Nagyon komolyan vettem, heti három alkalommal edzővel edzettem, de még így is éreztem, hogy kell valami, ami fizikailag jobban megdolgoztat. A feleségem ajánlotta a helyi Muay Thai termet, és már az első edzés után tudtam, hogy itt a helyem. Az érzést úgy tudnám leírni, hogy minden edzésen „meghal” az ember, majd utána „feléled”. Kitisztulok, eltűnik a stressz, nyugodt vagyok, és persze nagyon fáradt.

Mennyire tud időt szakítani a rendszeres sportolásra a vezetői munka mellett? Van-e valamilyen trükkje az egyensúly megtartására?

Nem mindig egyszerű, de tudatos tervezéssel megoldható. Nálam a naptáramban a mozgás ugyanolyan fontos napirendi pont, mint egy tárgyalás. Ha beírom, akkor igyekszem nem kihagyni. Most hetente három alkalommal járok edzésre, szerencsére reggelente, amikor még könnyebben megoldható.

Van olyan reggeli rutin, szokás vagy étkezési szabály, amit mindig betart, és ami bevált?

Imádok enni, de sajnos rá kellett jönnöm, hogy a kenyeret és a cukrot le kell tennem, mert nem tesznek jót nekem. Csak ez a változtatás fél év alatt 16 kilótól szabadított meg (persze a mozgás mellett). Szerencsés vagyok, mert gyerekkorom óta nagyon szeretem a zöldségeket, így nem kell sanyargató diétát követnem. Elég, ha egy kicsit jobban odafigyelek.

Mit tanácsolna azoknak, akik 40 felett szeretnének újra formába lendülni?

Mindenkit más ösztönöz, ezért szerintem erre nincs univerzális válasz. Nekem az segít, hogy a motivációt megkapom az edzőmtől. Hajlamos vagyok halogatni, és nagy szerencsémre megtaláltam őt, aki képes húzni, és nem fél keményen hajtani.

Golden Muay Thai SE – Edzés minden korosztálynak és szinten

Gábor edzője, Berkes Ádám, a Golden Muay Thai SE vezetőedzője. Ádám 21  éve foglalkozik a Muay Thai sportág oktatásával és népszerűsítésével. Edzői pályafutását Dunaújvárosban kezdte, és azóta számos versenyző felkészítésében vett részt. Jelenleg Veresegyház és Fót városokban kínál lehetőséget a Muay Thai sportág megismerésére és elsajátítására. Célja, hogy a sportágat minden korosztály számára elérhetővé tegye, és hozzájáruljon a helyi közösség fejlődéséhez.

Fazekas Tamás és Földes Gábor példája jól mutatja, hogy a rendszeres mozgás nemcsak a fizikai állóképességet erősíti, hanem a vezetői munka terheit is segít kiegyensúlyozni.

Mindketten más sportágban találták meg a saját útjukat, mégis közös bennük, hogy a sport nem kötelesség számukra, hanem energiaforrás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk