Hiába a csatorna, soha nem lesz víz az ózdi romák házaiban

Ózd összes, vezetékes ivóvíz nélküli háztartásának gondjait ugyan nem oldhatta volna meg, de jóval több ember életminőségén javíthatott volna az 1,72 milliárd forintos, 2013-2015 között, jórészt svájci támogatásból megvalósult ivóvízhálózat-fejlesztés.

Két évvel a megvalósítás után, miközben már ott fut a cső a házuk előtt, sokan továbbra sem tudják beköttetni otthonaikba a vizet. A korábban vízdíj-tartozás miatt lecsatlakoztatott háztartások lakóinak pedig esélyük sem volt, hogy támogatást kapjanak az újbóli ivóvízbekötésre.

1,72 milliárd forintból fejlesztette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózd önkormányzata a város vízhálózatát 2013 és 2015 között. A projekthez szükséges források oroszlánrészét a svájci állam Svájci Hozzájárulás néven működő fejlesztési alapja biztosította, 1,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás formájában.

A projekt magyar nyelvű, az ózdi önkormányzat honlapján olvasható leírása szerint a svájci fél egyik kiemelt célja volt, hogy a hátrányos helyzetű ózdi lakosoknak segítsenek, hogy jobb életkörülményeket teremthessenek maguknak.

A Tábla nevű városrész Ózdon. A domb tetején alig van olyan ház, ahová be lenne kötve az ivóvíz, pedig elvileg most már lehetne – ide elért a vízhálózat-bővítés (Képek: Hajdú D. András)

A megfogalmazott cél azonban, úgy látszik, elsikkadt a projekt lezárulása idejére:

pont oda nem jutottak el a fejlesztések, ahol a legnagyobb szükség lett volna rájuk.

Ahol meg a pályázat jóvoltából mégis fektettek le új vízvezetékeket, ott sem lett ténylegesen elérhető a fürdőszobai vagy konyhai csapból csobogó víz.

Alapvető ellentmondások

"26 311 folyóméter régi azbesztcement-vezeték cseréje, 4185 folyóméter új vízvezeték lefektetése" – ez a svájci-magyar együttműködésben kivitelezett ózdi vízhálózat-fejlesztés mérlege, ezek a számok díszelegnek a fejlesztési területek közelében elhelyezett tájékoztató táblákon az egykor virágzó borsodi iparváros, Ózd egész belterületén. A nagyrészt a svájci állam pénzéből finanszírozott projektet azonban pont ez a két szám teszi ellentmondásossá.

A fejlesztés egyik kiemelt célja ugyanis az volt, hogy javuljanak a város hátrányos helyzetű lakosságának életkörülményei. Ők pedig valójában a városközponttól távol elterülő nyomortelepeken élő romák lennének – az egykori iparmunkás-kolóniák romjai között már generációk nőttek fel közművesítés, így vízellátás, szennyvízelvezetés nélküli lakásokban.

Így tehát alapvető ellentmondás, hogy a fejlesztéseknek miért csak 13 százaléka a vízhálózat-bővítés, ami sokkal égetőbb feladatnak tűnik a cserénél egy olyan városban, ahol – az önkormányzat számításai szerint – körülbelül 900 háztartásba nincs bekötve víz.

Csőcsere nyomai a Tábla nevű ózdi városrész szélén, a főút mellett

Ebből a fejlesztési projekt nyilvános tervei szerint mindössze 100-150 háztartás vízellátását tudták volna megoldani. A helyszíni tapasztalatokból azonban nyilvánvalóvá válik, hogy néhány folyóméter csővezeték lefektetése önmagában nem elég ahhoz sem, hogy legalább ennyien a hálózatra kapcsolódjanak.

Majdnem ötvenezer, és kiásni is neked kell

Ózd Tábla nevű kertvárosi részének szélén fekszik a város egyik szegregátuma – a legrosszabb állapotban a domboldal legmagasabb pontján, egy kavicsos földút mentén álló házak vannak. Ez a Szőlőkalja út, ahová a svájci projektben 760 folyóméter vízvezeték épült – erre csatlakozhatnak rá, ha akarnak, az utca lakosai.

Az utca elején, közepén és végén elhelyezett közkutaknál azonban továbbra is nagy a forgalom, kannákban és ötliteres ballonokban hordják a tisztálkodáshoz, mosáshoz, főzéshez és persze az ivásra szánt vizet az utcabeliek. Kérdésünkre, hogy kik kötötték be vagy tervezik bekötni a házukba a vizet, csak néhány név jut az emberek eszébe, három háztartásból kettőnél pedig kiderült, hogy mindezt még a mostani fejlesztés előtt tették – ami jóval többe került, hiszen egy másik utcából, messzebbről kellett a vizet idevezetni.

Látszik, hogy a bővítés adta lehetőséggel nem éltek tömegek.

Látkép közkúttal a Szőlőkalja útról

– magyarázta Róbert, egy fiatal családapa, akivel épp a vízcsapnál találkoztunk. Most napi 50 litert használnak el menyasszonyával és két kisgyerekükkel, amit mindig Róbert hord be a kútról, mielőtt az erdészetben felveszi a munkát. Azt mondja, ez most még jó ideig így is lesz. “Amint lehet, beköttetem, de most még nem állunk erre készen” – tette hozzá.

És tényleg, az újonnan közművesített Szőlőkalja út és más fejlesztett területek lakóit egy lakossági felhívásban úgy tájékoztatta az önkormányzat: a svájci-magyar együttműködés keretében pályázhatnak támogatott lakossági ivóvízbekötésre. Ehhez az önrész 13 500 forint, ha a pályázó saját maga épít egy szabvány betonaknát, de 43 500 forint, ha az Észak-Magyarországi Regionális Vízművek, mint szolgáltató biztosít egy műanyag aknát. Mivel azonban a beton akna szabályosságán könnyen bukhat a támogatott vízbekötés, sokaknak inkább az utóbbi, drágább verzió a reális.

Túl magas a belépési küszöb

A pályázatról és annak feltételeiről egy három oldalas, bonyolult hivataloskodásokkal teli szöveg tájékoztatta az érintetteket, a megkérdezett Szőlőkalja útiakat pedig sem az önkormányzattól, sem a vízműtől nem kereste meg személyesen senki, hogy a lehetőségeikről beszéljenek velük. Az ózdi önkormányzat ugyanakkor azt írta, ők minden lehetséges csatornán igyekeztek tájékoztatni a lakosságot: a helyi tévén, szórólapokon, lakossági fórumokon, interneten keresztül.

Mindezek azonban épp a legszegényebb városrészekbe, mint amilyen például a Szőlőkalja út is, jutnak el a legnehezebben. Itt inkább a levélből tájékozódott, aki tudott.

Tóth Erzsébetné hamarosan a néhány utcabeli egyike lesz, akinél folyik víz a csapból

Tóth Erzsébet azon kevesek egyike, akihez hamarosan bekötik a vizet, neki sikerült a bonyolult tájékoztatóból kihámoznia a feltételeket, és ha minden jól megy, hamarosan ivóvíz folyik majd a csapjából. Az 56 éves asszony évtizedeken keresztül hordta a közkútról a vizet nemrég elhunyt férjével.

Erzsébet azt mondja, veje fog majd segíteni neki a vízvezeték és a vízóra helyének kiásásában, de mielőtt elkezdik a földmunkát, még meg kell várnia, hogy a korábban elkészített terveket jóváhagyja a szolgáltató. Ezután még az önkormányzat útlezárási engedélyére is szükség van. A rokkantsági ellátásából élő, munkaképtelen asszony nem tudja, ha nem lenne segítsége, hogyan oldaná meg ezeket a feladatokat. “Lehet, hogy bele sem vágtam volna” – mondta.

Rosszul jártak, akik hamarabb bekötötték

Tóth Erzsébethez hasonlóan régóta a Szőlőkalja úton lakik a nyugdíjas Bohó Elemérné és férje. A férfi itt született, az asszony pedig az esküvő után költözött ide még 1963-ban. Víz ugyan nem volt a háztartásokban, a környék viszont egész máshogy festett – a domboldal felső házsorának, ahonnan pazar kilátás tárul a környékre, még sokkal inkább kertvárosias hangulata volt Bohó Elemérné emlékezete szerint.

Bohó Elemérné megjárta, a vízbevezetéssel megelőzte a pályázatot, ami akár 60 ezer forinttal olcsóbbá tehette volna ezt neki

A házaspár mindennapjait tavaly július óta könnyíti meg, hogy van vezetékes vizük, és hetvenen túl már nem kell nap mint nap súlyos kannákat cipelniük a néhány tíz méterre lévő kúttól. Üröm az örömben viszont, hogy az ivóvíz bevezetést még a svájci pályázat meghirdetése előtt kérvényezték, ezért nekik nem 43, hanem több mint százezer forintjukba került a közművesítés.

Bohó Elemérné nem szeretne dohogni amiatt, hogy néhány hónappal megelőzték a pályázatot, és ezzel gyakorlatilag füstbe ment 60 ezer forintjuk. Azt azonban nehezen tudja elképzelni, hogy ha 2016 decemberében már a lakosságot tájékoztatta a város a támogatott vízbevezetési lehetőségről, nyáron ne tudtak volna szólni neki, hogy érdemes lenne várnia még egy kicsit a fejlesztéssel.

A kedvezményes vízbekötést hosszabbítás után 2017. március 15-ig lehetett igényelni. Az összesen 30 millió forintnyi támogatásból az ózdi önkormányzat tájékoztatása szerint 134 pályázó részesül egyenként 60 ezer forintos támogatásban. 60 ezer forint/fővel számolva ez még csak kicsit több mint 8 millió forint a 30 milliós keretből. Az önkormányzat kérdésünkre, hogy mire fordították a fennmaradó összeget, azt a válaszolta, hogy

az el nem költött támogatást átcsoportosítják más projektelemekre, például kivitelezésre - “természetesen a svájci donor engedélyével”.

Víz, világítás, focipálya

Míg a Szőlőkalja úton a lehetőség legalább adott, hogy az ott lakók rácsatlakozzanak a központi vízvezetékre, a legelmaradottabb városrészeken, például a város két legnagyobb szegregátumában, a Hétes és a Bánszállás telepeken továbbra is az utcai vízcsap marad az egyetlen vízforrás. Itt ugyanis hiába van a föld alatt gerincvezeték, a helyieket díjfizetés-képtelenség miatt már rég lecsatlakoztatta a hálózatról a szolgáltató. Mivel a svájci projekt keretéből visszacsatlakozásra nem pályázhattak, teljesen önerőből pedig nem tudnák azt kifizetni, a szegregátumok lakói továbbra is a közkutaktól függenek, ezek számát azonban az ott élők szerint folyamatosan csökkenti az önkormányzat.

Bánszállás telep

– mondta egy középkorú asszony Bánszállás telepen, közben 3-4 kisgyerek viháncolt körülötte a porban. Épp vízért jöttek az egyik, a telep közepén álló csaphoz. Ezen kívül a domboldalon elterülő temetőnél és a telep két szélén található egy-egy közkút, a többit vagy leszerelte az önkormányzat, vagy szétszedte néhány bánszállási suhanc – mondja több helyi, akik azt is elmesélik, hogy a vízellátás hiánya a telepen csak az egyik probléma a sok közül.

“Nincs közvilágítás, nem merünk kijönni a házunkból sötétedés után. Itt a 14 éves unokám, hogy engedjem el bárhová is?” – magyarázta egy helybeli asszony. Egy másik helybeli, Jónás Béláné Sárika szerint a legnagyobb probléma, hogy a bánszállásiak egyáltalán nem alkotnak közösséget, ezért nem is vigyáznak a közös használatban lévő területekre.

“28 éve élek itt, de régebben egyáltalán nem ilyen volt ez a környék. Az ott egy kis kápolna volt, amott meg egy sörkert működött” – mutat egy romos, kivert ablakú épületre, majd egy gazos placcra az asszony, aki nemrég vásárolta meg 120 ezer forintért az önkormányzattól ezidáig szociális alapon bérelt házát.

Jónás Béláné Sárika szebb időkre is emlékszik

A fiatalok számára azonban talán még a házba bevezetett víznél is nagyobb szó lenne, ha a telepen kialakítana valaki legalább egy focipályát, esetleg egy közösségi házat. Bánszállás telepen ugyanis jóformán semmi lehetősége nincs a fiataloknak értelmes időtöltésre. “Dögunalom itt élni, ha van víz, ha nincs” – vetette oda egy kamasz srác, kistestvérét cipelve a nyakában.

Kétes Hétes

Hétes telepen is hasonló a vízügyi helyzet, mint Bánszálláson –

itt 2 kút jut körülbelül 300 emberre, emiatt állandóan sorba kell állni a vízért, főleg nyáron és vasárnaponként, mosás idején.

“Hallottuk, hogy volt, ahol bevezették a vizet, de itt nem volt semmilyen fejlesztés. Miért is lett volna, erről a helyről mindenki megfeledkezett!” – mondta egy helybeli asszony ottjártunkkor.

Pedig az ózdi vízhálózat fejlesztési projekt tervei között szerepelt, és az önkormányzat válasza szerint meg is épült egy 280 folyóméter hosszú, új vezeték-szakasz a Hétes utcán, erről azonban láthatóan senki sem értesült, mint ahogy arról sem, hogy nekik ez milyen lehetőségeket jelent, ha jelent egyáltalán.

Az önkormányzat kérdéseinkre elküldött válaszlevelében azt is elárulta, a svájci fejlesztés után nem maradt olyan utca a városban, ahol ne lenne kiépítve az ivóvíz gerincvezeték. Állítják, a Hétes és a Bánszállás telepeken is van a föld alatt ilyen. Ezekről azonban – és ez már helyszíni tapasztalat -, szinte semelyik házba nem vezet ivóvíz-vezeték, ennek pedig legtöbb helyen a lakók korábbi díjfizetés-képtelensége az oka.

Bánszállás telepi életkép

Ha Bánszállás és Hétes telepek lakóinak ott is fut a lába alatt a központi ivóvízvezeték, a mostani, fejlesztést követő ivóvíz-bekötési pályázaton akkor sem pályázhattak volna, a pályázati támogatás ugyanis “nem használható fel díjtartozásból eredő szolgáltatás megszüntetés visszaállítására”.

Megkérdeztük az ózdi önkormányzatot arról is, számíthatnak-e majd valamilyen segítségre a hátralékuk miatt lekapcsolt háztartások a visszacsatlakozáshoz, de az önkormányzat közölte:

Az ivóvíz szolgáltatás díjköteles tevékenység, ezért az ezt igénybe vevőnek a fogyasztással arányosan fizetnie kell. Ózdon-sok más településsel ellentétben- a közkutas vízfogyasztás díját az Önkormányzat fizeti az igénybe vevők helyett. Ettől és a lezárult kedvezményes bekötéstől többet az Önkormányzat nem tud segíteni lakosainak.

Hozzátették: az önkormányzat fejlesztései nem irányulhatnak arra, hogy a szolgáltatónak kintlévősége keletkezzen, ami Ózdon jelenleg is meghaladja a 65 millió Ft-ot.

Most akkor cél volt a legszegényebbek segítése, vagy nem?

A Svájci Hozzájárulás budapesti irodáját is működtető Svájci Nagykövetséget is megkerestük, hogy megtudjuk, látnak-e ellentmondást a célok és a végül megvalósult fejlesztés között. A nagykövetség szerint viszont a projekt eleve nem is fókuszált különösen Ózd hátrányos társadalmi helyzetű lakosságára, hanem a vízhálózati infrastruktúra fejlesztése volt a céljuk, a legkritikusabb állapotban lévő vezetékek kicserélésével. Ez felveti a további kérdést, hogy miért szerepel a hátrányos helyzetűek életkörülményeinek javítása célként a projekt magyar nyelvű leírásában itt, ha ez valójában nem is volt szándék svájci részről.

A Svájci Nagykövetségtől megtudtuk, hogy a Svájci-Magyar Együttműködési Program projektjeinek megvalósításáért Magyarország felel, az ózdi projekt tervezetét is a Magyarországot képviselő, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) keretein belül működő Nemzeti Koordinációs Egység nyújtotta be, ami aztán keresztül ment a svájci fél kétkörös jóváhagyási folyamatán: először egy vázlatra, majd egy, az ózdi önkormányzat által összeállított részletes megvalósítási tervre kellett rábólintania az illetékes svájci hatóságoknak. Bár a projekt hivatalosan még nem zárult le – ez idén nyáron várható -, a svájci fél úgy látja, meghozza majd a várt eredményeket a fejlesztés. Azt mondták, a svájci hatóságok folyamatosan monitorozták a projekt megvalósulását, és ha bármi problémát észleltek, azt megvitatták a magyar illetékesekkel.

Az ózdi Watergate után

A svájci pénzből finanszírozott vízhálózat-fejlesztés akár pontot is tehetett volna annak a feszültség-teli helyzetnek a végére, ami az önkormányzat és a közkutakat használó lakosság között kialakult, mióta Ózd előző polgármestere, a fideszes Fürjes Pál 2013 augusztusában, a legnagyobb kánikulában a város 123 köztéri vízcsapjából 62 víznyomását csökkentette, 27-et pedig egyenesen elzárt.

Fürjes a döntését akkor azzal indokolta: “a pazarlás és a vízlopás olyan mértéket öltött, hogy vannak olyan közkutak, ahol közel egymillió liter víz fogyott egy évben” ez pedig főleg a “kiskertesek és ügyeskedők” hibája, akik sokszor slaggal vezetik el a vizet a közkutakból, például, hogy azzal öntözzenek.

A helyiek egy része és jogvédő szervezetek körében azonban óriási felháborodást keltett a korlátozás: azt mondták ugyanis, hogy a város nagyrészt a szegény, főleg roma-lakta településrészeken zárta el vagy szűkítette le a közkutakat, és ezzel ellehetetlenítette azok életét, akik csak a közcsapokból tudnak megfelelő minőségű vízhez jutni.

Játék a vízzel az ózdi Hétes telepen

Bár az országos visszhangot kapott ügynek végül az lett a vége, hogy Pintér Sándor belügyminiszter nyomására a helyi hatóságok visszaállították a csapok egy részét, Ózdon azóta sem lett több közkút. Sőt, az önkormányzattól kikért adatokból az látszik, számuk még csökkent is:

a 2014-es 123-hoz képest 2015-re 21 darabbal kevesebb, azaz 102 közkút maradt Ózdon, és ez a szám 2017-ben sem változott.

A megszüntetett telepi közkutak viszont, amit a Bánszállás és Hétes telepiek emlegettek, úgy tűnik, nem a jobbikos Janiczák Dávid polgármestersége alatt tűntek el a telepről. Az önkormányzat ugyanis úgy tájékoztatott, a 2015 óta leszerelt 21 közkútból mindössze 1 működött Bánszállás telepen, Hétes telepen pedig nem zártak el kutat az elmúlt 2 évben.

Ha érdekelnek a hasonló cikkek, kattints IDE!

Képek: Hajdú D. András