HÍREK
A Rovatból

Hétmilliós büntetést kapott Hadházy, amiért lejátszotta Orbán 18 évvel ezelőtti beszédét a parlamentben

A független országgyűlési képviselő Facebook-oldalán azt írta: számított a büntetésre, az indoklás ugyanakkor meglepte.


Kövér László házelnök

hétmillió forintra büntette Hadházy Ákost, amiért a parlamentben lejátszotta Orbán Viktor 18 évvel ezelőtti beszédét.

A független országgyűlési képviselő erről egy posztban számolt be. „Van egyfajta bája annak, hogy Kövért ennyire zavarja a szembesítés önmagukkal” – fogalmazott Hadházy aki, azt írja: számított a büntetésre, az indoklás ugyanakkor meglepte. A büntetést ugyanis nem csak a másfél perces beszéd lejátszásáért kapta, hanem azért is, a mert a parlamentet rendszeresen illegitim bábszínháznak hívja, és 2022 óta csak egyszer szólalt fel hivatalos formában az Országgyűlés plenáris ülésén.

„Kövér levele így egy fontos kordokumentum, amelyben a hatalom rögzíti, mit várna el az ellenzéktől: üljön bent a »parlamentben« és hallgassa némán, hátratett kézzel a legnagyobb aljasságokat is. Illetve persze néha szólaljon fel, de csak azt mondja, amit Kövér elvtárs megenged neki”

- fogalmazott Hadházy, aki hozzátette: annak ellenére, hogy tudta, büntetést fog kapni, az összeg azért őt is érzékenyen érinti.

„Ezzel együtt muszáj volt felhívni a figyelmet arra, hogy a következő hónapokban egészen komoly szintlépésekre készül a hatalom és muszáj volt felhívnom a figyelmet arra is, hogy ezt csak közösen állíthatjuk meg. Mert meg kell állítanunk!” - írta.

Hadházy most ismét támogatóihoz, szavazóihoz fordul, hogy „a házmester, tobzódó elmebajának újból fityiszt mutathassak”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Már gyülekeznek az emberek Orbán Viktor ünnepi beszédére
A miniszterelnök a Múzeumkertben mond beszédet március 15-én. A nézők kokárdákkal, nemzeti színű szalagokkal és zászlókkal érkeznek az egyébként esős, borongós időben az állami ünnepség helyszínére.


Délelőtt megkezdődtek a március 15-i programok Budapesten. Reggel 9 órakor ünnepélyesen felvonták Magyarország lobogóját a Kossuth Lajos téren, ahonnan 9.30-kor ünnepi huszármenet indult a Nemzeti Múzeumhoz.

Az állami ünnepség 10 óra 30 perckor, a menet megérkezése után kezdődik a Múzeumkertben. Az ünnepség részeként beszédet mond majd Orbán Viktor is.

A helyszínen már most gyülekeznek az emberek. Kokárdákkal, nemzeti színű szalagokkal és zászlókkal érkeznek az egyébként esős, borongós időben a Múzeumkerthez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Trump drámai figyelmeztetése Kurszkról: „Olyan szörnyű mészárlás lenne, amilyenre a II. világháború óta nem volt példa”
Trump szerint reális esély van a háború lezárására a Vlagyimir Putyinnal folytatott tárgyalások után. Az ukrán vezetés viszont tagadta, hogy csapataikat körbezárták volna. Közleményükben „hamisnak és kitaláltnak” nevezték ezt az állítást.


Korábban lapunk is beszámolt róla, hogy pénteken Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti ügyekért felelős megbízottja Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy személyesen ismertesse a tűzszüneti javaslatot, amelyet az ukrán fél is elfogadott. Putyin ezzel kapcsolatban kijelentette, hogy elvileg támogatja a kezdeményezést, de hozzátette: „van egy apróság.”

Donald Trump a Truth Socialre írt bejegyzésében az ukrán hadsereg helyzetéről beszélt. Úgy fogalmazott, hogy az ukrán csapatokat teljesen bekerítették az orosz erők, és „nagyon rossz helyzetben vannak.” Azt is hozzátette:

„Nyomatékosan kértem Putyin elnököt, hogy kímélje meg az életüket. Ez egy olyan szörnyű mészárlás lenne, amilyenre a II. világháború óta nem volt példa. Isten áldja meg mindannyiukat!!!”

Az ukrán vezetés tagadta, hogy csapataikat körbezárták volna. Közleményükben „hamisnak és kitaláltnak” nevezték ezt az állítást.

A BBC szerint a tárgyalásokat követően a Kreml azt közölte, hogy egyetértenek az Egyesült Államok „óvatos optimizmusával” a békefolyamatot illetően.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök eközben azzal vádolta Putyint, hogy csak időt akar nyerni a háború folytatásához. „Minden egyes feltétel, amit Putyin előterjeszt, csak kísérlet a diplomáciai blokkolására. Oroszország így működik. És erre figyelmeztettünk” – mondta.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor újraírta a 12 pontot: Soros-ágensek, korrupt dollárok, Unió Ukrajna nélkül
A miniszterelnök március 15-i posztjában leírta, mit kíván a magyar nemzet Brüsszeltől.


Érdekes poszttal jelentkezett március 15-én reggel Facebook-oldalán a miniszterelnök. Orbán Viktor újraírta a 12 pontot.

„Mit kíván a magyar nemzet Brüsszeltől. Legyen béke, szabadság és egyetértés” - kezdi a miniszterelnök, majd felsorolja az ő 12 pontját:

• Kívánjuk a nemzetek Európáját.

• Kívánjuk a törvény előtti egyenlőséget minden tagállamnak.

• Adják vissza a nemzetek törvénytelenül elvont hatásköreit.

• Nemzeti szuverenitást, erős vétót a nemzeti kormányoknak.

• A Soros-ágenseket zárják ki a Bizottságból, a korrupt lobbistákat távolítsák el a Parlamentből.

• Az unokáink jövőjét ne zálogosítsák el, az unió adósságát pedig számolják fel.

• Nemzeti őrseregünket ne akadályozzák határaink védelmében. A migránsokat ne hozzák be, az illegálisan érkezetteket vigyék el tőlünk.

• Korrupt dollárok és eurók ne érkezhessenek a tagállamokba.

• A gyerekeink természetellenes átnevelését tiltsák be.

• Kívánjuk Európa keresztény örökségének védelmét.

• Követeljük az európai békét.

• Unió, de Ukrajna nélkül.

„Egyenlőség, szabadság, testvériség!” - zárta a posztot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lázár János: A 2020-as évek nemzeti forradalmai mintha összeállnának egy olyan világforradalommá, melyre Petőfiék hiába vártak
Az építési és közlekedési miniszter többek között arról is beszélt, hogy forradalom zajlik a világban a liberális elit ellen.


Forradalom zajlik a világban a liberális elit ellen, mely bort iszik, miközben vizet prédikál, sosem kérdez, csak diktál, demokráciáról és jogállamiságról papol, holott semmit és senkit nem tart kevesebbre, mint a nemzetek jogát és a polgárok akaratát - mondta az építési és közlekedési miniszter az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából pénteken Karcagon rendezett ünnepi megemlékezésen.

Lázár János szerint ezért a szívünk fölé tűzött kokárda most a "régi vágású" európai demokráciáért, a nemzeti önrendelkezésért, a józan ész hatalmáért és a teremtett világ tiszteletéért vívott küzdelmet is jelképezi.

A tárcavezető kifejtette:

az 1848-49-es események aktuális üzenetet hordoznak a jelenkor számára is, hiszen megint olyan időket élünk, amikor a múltbeli eseményeknek éppen a legdrámaibb, leginkább húsbavágó kérdésekre való válasza válik aktuálissá.

Nevezetesen, hogy sorsunk legfontosabb ügyeiben, mint élet és halál, háború és béke kérdésében ki hozhatja meg a végső döntést: mi magyarok, vagy mások helyettünk, a hátunk mögött, illetve a fejünk felett?

Rámutatott: sajnos ismét van olyan hatalmi központ, melynek kedve támadt úgy viselkedni és diktálni a magyaroknak, ahogy annak idején a császári Bécs tette.

Ma is vannak Bach-huszárok, akik adminisztratív és politikai, hatalmi eszközökkel követnek el zsarnokságot, csak most máshogy hívják őket

- fogalmazott.

Képesek egy egész országot, nemzetet perbe fogni és megfosztani a jussától, csak azért, hogy kikényszerítsék az általuk vallott új birodalmi politika érvényesítését

- mondta.

Ez a politika három szóban foglalható össze migráció, gender és háború, cserében a kormány válasza is három szó csupán nem, nem és nem - mondta a miniszter, aki felidézte: mi magyarok a két világháború áldozatai és legnagyobb vesztesei vagyunk, ezért már nem hagyhatjuk, hogy a harmadik világháborúba belerángassanak bennünket és nem vívhatunk háborút határainkon belül sem, pláne idegen érdekekért, távoli hatalmak megosztási kísérleteinek engedve.

Csak a szabadságharc az, amire mindig és mindannyian készen kell állnunk saját függetlenségünkért, önrendelkezésünkért - hangsúlyozta

Szavai szerint ragaszkodni az igazunkhoz, ami nem mindig kényelmes, de végül mindig győzedelmes álláspont.

Az igazság képviseletéhez kitartás kell, hit és hűség, a magyarok pedig sokszor küzdöttek másokért is. Ilyenkor a világ egy pillanatra mindig megállt és fejet hajtott előttük, ám aztán rohant tovább és végül hazánk magára maradt - emlékeztetett.

Most azonban nem vagyunk egyedül:

a 2020-as évek nemzeti forradalmai éppúgy zúgnak végig a világon, mint a másfél-két évszázaddal ezelőtti felkelések, mintha összeállnának azzá a világforradalommá, melyre Petőfiék még hiába vártak

- jelentette ki Lázár János.

A forradalmi gondolat, hogy a migrációra a családtámogatás és gyermekáldás, a genderre a józan ész, a háborúra pedig a béke a válasz, most erővel visszhangzik mindenhol, ahol a hazájukat szerető és azért küzdő patrióták élnek - tette hozzá.

Kitért arra is, hogy napjainkban a haza nem létezhet politikai szuverenitás nélkül, pénzügyi önrendelkezés nélkül pedig nincs haladás. A kettőre tehát egyszerre kell figyelni, ezért az elmúlt hetekben számos, ezeket a szempontokat figyelembe vevő döntés született Magyarországon.

A kormány legfontosabb küldetése ugyanis újra erőssé tenni a nemzetet, ám ehhez hazánknak függetlenítenie kell magát és az uniós csatlakozáskor önként feladott önrendelkezését minél nagyobb mértékben visszaszereznie - zárta szavait.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk