ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

"Amikor a papa a Bud Spencer-filmeken nevet" - Te ismered az élet hétköznapi örömeit?

Mitől lesz szebb a nap a teafiltertől, egy csattanós pofontól, vagy egy kutya szusszanásától?


Aki látta az Amelie csodálatos élete című filmet, tudja, hogy a narrátor aszerint mutatta be a szereplőket, hogy milyen apróságokat szeretnek. Pl: „Amelie szerette a kezét a zöldséges babos zsákjába dugni, és érezni, ahogy a babszemek csiklandozzák a tenyerét.” Már akkor is jólesően borzongatott ez a dolog, bár kissé bugyutának tűnt.

Azóta viszont ráébredtem, hogy tulajdonképpen én is ilyen jelentéktelennek tűnő részletek alapján kedvelek meg embereket. Például szeretem, amikor valaki a munkanap kellős közepén hagymával és csípőssel kéri a gyrost, mert megőrül érte, a többit meg rábízza a mentolos rágóra.

Odavagyok azért, aki a boltban - minden boltban - a polcról kizárólag a második terméket veszi ki a sorból, még ha tele is a keze és le is ver mindent, mert szerinte a második szerencsét hoz. És imádom azt, aki mosogatószerrel mos este kezet, mert „sokkal klasszabb ibolyaillatú”, mint a folyékony szappan.

Egyszerűen nem tudok ellenállni mások hétköznapi őrültségeinek. Elolvadok tőlük. És most úgy döntöttem: megosztok veletek az enyémekből egy párat. Néhány cseppet az én apró életörömeimből. Csak úgy.tea

Teafilter

Imádom nézni, ahogy a gyümölcsös teafilter piros szálanként szétoldódik a csésze forró vízben. Van egy íriszmintás csészém – olyan gyönyörű, hogy mielőtt leveszem a polcról, mindig körülnézek, nincs-e a lábam alatt a kutya, ahogy szokott, mert ha belebotlok, és azt a csészét eltöröm, nem élném túl (mondjuk a kutya se). Szóval előbb belehelyezem a filtert – az erdei gyümölcsös meg az áfonyás a legjobb, az olyan szép sötét színű -, majd vékony sugárban ráöntöm a forró vizet, és

a konyhapultra könyökölve percekig bámulom, ahogy a bársonyvörös szálak szétkúsznak a színtelen zubogásban.

Elterülnek, mint a faágak, aztán összegubancolódnak, végül pedig egyenletes sötétséggé olvasztják a vizet. Soha nem jöttem rá, miért szórakoztat ez annyira – talán kedvelek minden feloldódást -, de szórakoztat. Passz.

Bud Spencer

Van a nagypapámnak egy bizonyos fajta nevetése, amit kizárólag a Bud Sencer-Terence Hill-féle bunyós filmek váltanak ki belőle. Pici gyerekkorom óta alig várom ezt a nevetést, valahányszor - századszorra is - műsorra tűzik ezeket a filmeket, és papa nézi. Ilyenkor két karját átkulcsolja kopaszka feje fölött, a szemében várakozó csillogással bekkeli ki a következő csihipuhit, amit olyan szívből jövő hahotával nyugtáz, hogy meg kell zabálni. Amikor náluk vagyok (a szomszédban laknak), néha úgy teszek, mintha hazaindulnék, de közben

elbújok a konyha sötétjében, és csendben fülelek, hogy a félig nyitott ajtón át elkapjak néhány foszlányt a nevetéséből.

Igen, 44 évesen ilyeneket csinálok. Mert amikor így nevet, újra kicsi vagyok, újra unoka vagyok, és újra elönt az évtizedek óta belém rögzült boldogság, hogy neki jókedve van, és a világ kerek.tacsko

„Megsimogathatom a kutyádat?”

Imádom, amikor kiskölkök leszólítanak, hogy megsimogathassák a kutyámat. Gyakrabban fordul elő, mint hinnétek. A házunk előtti park túloldalán egy óvoda van, pár hete például arra ballagtam Luluval, amikor utamat állta egy 4 éves forma kislány. Szó szerint, ugyanis ha jobbra léptem, ő is, ha balra, ő is, nem hagyta magát kikerülni. Zavartan rábámultam, ő két óriási barna szemmel nézett rám, iszonyú lámpalázzal, majd megszólalt:

- Szia. Megsimogathatom a kutyádat?

- Jah, hát persze!

Akkor már láttam, hogy a háttérben mosolyog az anyja. Odahívtam a mindig izgága Lulut, aki most kivételesen nyugton maradt, amíg a kislány megbűvölten simogatta. A kutya még a kezét is megnyalta, pedig nem barátkozós.

- Látod - mondtam - ennyire örül neki, hogy simogatod.

A gyerek olyan hálásan nézett, ahogy azt hiszem, csak a négyévesek tudnak (plusz-mínusz pár év). Aztán amikor elindultunk, az anyja rászólt: - Mit kell mondani?

- Köszönöm! Sziasztooook! – kiáltotta a kicsi jó hangosan, és integetett. Én az ilyenekre hetekig jóleső melegséggel emlékszem vissza, pedig nem nagy dolgok. De olyan jó sztorik. Nem?

„Kipösszenés”

És ha már a kutyára fűztük fel az egészet, fejezzük is be vele. Lulu az ágy végében alszik, ezen nincs mit szépíteni. El van nevelve, tacskó, zsebdiktátor, igen. Este, amikor bekászálódom a takaró alá, ő meg odakucorodik a lábamhoz, egy pár másodpercig teljes csönd van, és aztán hirtelen szusszan egy hosszút, jó nagyot, jelezve, hogy részéről a nap befejezettnek van nyilvánítva, jöhet az alvás. Én úgy hívom magamban, hogy a kutya „kipösszen”. Soha nem hagyja ki, én pedig a sötétben lélegzetvisszafojtva várom a kipösszenést, és magamban nevetgélek.

Hogy ez a kis rituálé miért jó? Fogalmam sincs. Megnyugtat. Felvidít. És számomra is ez fejezi be a napot. Ennyi.

Végül még csak annyit, hogy mindezeket azért – is – írtam le, hátha benneteket is inspirál. Mert tuti, hogy nektek is számtalan hasonló kis „bekattanásotok” van. Boldogság-bonbonok. Ha csak egy is eszetekbe jut, és csak egyszer is elmosolyodtok, már megérte.

A képek illusztrációk, forrása: Pixabay

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Megjelent a 2024/2025-ös tanév rendje, ilyen hosszúak lesznek a tanítási szünetek
Nagyjából 180 napot kell majd iskolába járniuk a diákoknak. A téli szünet december 20-án, a nyári szünet pedig június 21-én kezdődik majd a következő tanévben.


Megjelent a Belügyminisztérium rendelettervezete a 2024/2025-ös tanév rendjéről, vette észre az rtl.hu.

Ezek szerint a tanítási év első tanítási napja 2024. szeptember 2. (hétfő) lesz. Az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. október 25. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2024. november 4. (hétfő).

A téli szünet előtti utolsó tanítási nap 2024. december 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. január 6. (hétfő) lesz. A tavaszi szünet előtti utolsó tanítási nap 2025. április 16. (szerda), míg a szünet utáni első tanítási nap 2025. április 28. (hétfő) lesz.

A nyári szünet 2025. június 21-én kezdődik és augusztus 31-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap június 20. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2025. szeptember 2. (hétfő) lesz.

A végzős középiskolásoknak az utolsó tanítási nap a középfokú iskolákban 2025. április 30. (szerda), míg a két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató szakiskolákban 2025. május 30. (péntek) lesz.

A tanítási napok száma oktatási intézménytípusonként változik. A legtöbb intézményben, kivéve a gimnáziumokat, szakgimnáziumokat és szakiskolákat, az éves tanítási napok száma 183. A nappali oktatás rendje szerint működő szakgimnáziumokban a tanítási napok száma 179 lesz, míg a gimnáziumokban és szakiskolákban 180 tanítási napot tartanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Nem született meg a baba? Így úszhatják meg a büntetést a gyermektelen babaváró hitelesek
Jelenleg is van lehetőség méltányossági eljárásra bizonyos esetekben. Kedden azonban elfogadtak egy törvényt, ami majd enyhítheti a gyermektelen babaváró hitelesek terheit.


A kedden elfogadott törvény enyhítheti a gyermektelen babaváró hitelesek terheit: nem feltétlenül kell visszafizetniük a kamattámogatást, ha nem született meg a vállalt gyermek – írja a Bank360.hu. A méltányossági eljárás pontos feltételei még nem teljesen tisztázottak, de ígéretes lehetőségeket rejt a törvény.

Az új szabályozás szerint a babaváró és csok hitelesek is reménykedhetnek, de a változások leginkább az első babaváró hiteleseket érintik.

Vrazsovits Rita, a Bank360.hu szakértője elmondta, hogy a törvény időzítése nem véletlen, hiszen sokaknak idén júliusban jár le az öt éves határidő a gyermekvállalásra. Ha nem teljesítették a feltételeket, akkor 2 millió forint körüli összeget kell visszafizetniük, ráadásul a fennmaradó tartozást magasabb kamatokkal törleszthetik tovább, ami akár a többszörösére is növelheti a korábbi, legfeljebb 50 ezer forintos törlesztőrészletet.

Az államháztartásról szóló törvény egy új bekezdéssel egészült ki, ami szerint

a kormányhivatalok méltányossági eljárás keretében részben vagy egészben lemondhatnak az államot megillető követelésről.

A pontos részletek egy kormányrendeletben lesznek meghatározva, amely tisztázza, hogy milyen körülmények között lehet elengedni a büntetést, ha nem teljesültek az állami támogatás feltételei.

Jelenleg is van lehetőség méltányossági eljárásra bizonyos esetekben:

  • Ha a pár egyik tagja megváltozott munkaképességűvé vált, és ezért nem tudtak gyermeket vállalni.
  • Ha igazoltan részt vettek lombikbébi programban, de nem jártak sikerrel, illetve ha a program során derült ki, hogy egészségügyi okok miatt a terhesség nem javasolt.
  • Ha a párnak orvosi igazolása van arról, hogy nem javasolt a terhesség.

    Ezen felül legfeljebb 24 hónapos részletfizetést lehet kérvényezni, ha az egy összegben történő visszafizetés aránytalanul súlyos terhet jelentene a család jövedelmi, vagyoni és szociális körülményeire tekintettel.

    A törvénymódosítás célja, hogy a méltányossági eljárás és az államháztartási törvény szabályozása összhangba kerüljön, ami remélhetőleg további könnyítéseket hoz a babaváró hitelesek számára.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Ajánljuk

    ÉLET-STÍLUS
    A Rovatból
    Készpénzfelvétel horroráron: évi 100 ezer forint felett az átlagbér költsége
    És ha valaki igazán körültekintő, még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is kihasználja, akkor is kábé ennek a felét kell kifizetnie.


    Képzeljük el, hogy az átlagbért egyszerűen ATM-ből akarjuk kivenni. Az Azénpénzem.hu szerint ennek az éves költsége könnyedén meghaladja a 100 ezer forintot. És ha valaki igazán körültekintő, még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is kihasználja, akkor is kábé ennek a felét kell kifizetnie.

    A parlament 2013 novemberében fogadta el a „pénzügyi rezsicsökkentés” szabályait. 2014 februárja óta vehetnek fel banki ügyfelek díjmentesen havi 150 ezer forintot, legfeljebb két részletben. Az ötlet az volt, hogy csökkentsék a tranzakciós illeték költségeit, amit a kormány vezetett be. De nézzük meg, hol is tartunk most.

    Az ingyenes készpénzfelvétel összege bevezetésekor éppen az akkori átlagkeresetnek felelt meg, ami 2013-ban 151118 forint volt a KSH adatai szerint. Azonban az idei első negyedévben az átlagkereset kedvezmények nélkül 414,3 ezer, kedvezményekkel 428,8 ezer forint. A medián érték pedig épp csak 500 ezer forint alatt van.

    A portál számításai szerint, ha valaki az átlagbért ATM-ből veszi fel, annak havonta átlagosan 8,6 ezer forintot kell kifizetnie. Így a költsége évente meghaladja a 100 ezer forintot. Ha még a „pénzügyi rezsicsökkentést” is figyelembe vesszük, akkor is havonta majdnem 4000 forintot kell fizetni a készpénzért. És ez csak akkor igaz, ha az illető mindig a legkedvezőbb megoldást választja, vagyis a bank saját ATM-jét használja. Így is évente közel 50 ezer forintra rúg a költség.

    A költségek között még nem is szerepel a számla havi díja és a kártya költsége, amelyek egyre magasabbak. Rossz taktika, ha valaki mindig csak a szükséges készpénzt veszi fel az ATM-ből.

    Több bank minimum vagy fix díjat alkalmaz. Például az OTP idegen ATM használatáért 1581 forintot számláz. Ha valaki 10 ezer forintot vesz fel, a költsége majdnem 16 százalék. A Raiffeisen Mindennapok számláját használóknak még saját ATM esetében is 8,8 százalék, a CIB-nél pedig 12,2 százalék. Minél nagyobb összeget veszünk fel, annál kisebb a költséghányad, de még így is jelentős összegekről beszélünk.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk

    ÉLET-STÍLUS
    A Rovatból
    Autók tízezreiről kell leszerelni a zöld rendszámot egy új törvénytervezet szerint
    A tervezet célja, hogy kizárólag a tisztán elektromos és zéró kibocsátású járművek kapják meg a kedvezményeket. A plug-in hibridek így elveszítenék a zöld rendszámot.


    Új törvénytervezet látott napvilágot a héten, amely szerint szeptember elsejétől a plug-in hibrid autók nem kaphatnának zöld rendszámot Magyarországon, tudta meg a Pénzcentrum.

    A javaslat szerint a már kiadott zöld rendszámtáblákat is le kell cserélni legkésőbb 2026. november 30-ig.

    A tervezet célja, hogy a zöld rendszámmal járó kedvezményeket a jövőben kizárólag a tisztán elektromos és zéró kibocsátású járművek vehessék igénybe.

    Ha a javaslat átmegy, a plug-in hibrid autók tulajdonosai elveszítik azokat a különleges kedvezményeket, mint az ingyenes parkolás, regisztrációs adómentesség, teljesítményarányos gépjárműadó-kedvezmény, cégautóadó-mentesség és az adásvételkor fizetendő vagyonszerzési illeték mentessége – ezek jelenleg mind járnak a zöld rendszámnak köszönhetően.

    A rendszámcsere nem azonnal történne meg, hanem legkésőbb a következő műszaki vizsga alkalmával.

    A Belügyminisztérium adatai szerint május végéig több mint 41 ezer ilyen autó kapott zöld rendszámot Magyarországon.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: