HÍREK
A Rovatból

Hegedűs Zsolt a kormány kiszivárgott egészségügyi tervéről: Ez nem apró igazítás, hanem az ellátórendszer radikális átszabása

A Tisza Párt egészségügyi miniszter-jelöltje kiakadt a kormány titkolózásán. Szerinte a Fidesz szándékosan verné szét még jobban az egészségügyet, miközben egy drága tanulmányt rejtegetett.


Hegedűs Zsolt, a Tisza Párt egészségügyi miniszter-jelöltje a Facebookon reagált a sajtóban nyilvánosságra került, a kormány által megrendelt, de titkosított BCG-tanulmányra. Bejegyzése szerint ha a Tisza Párt kormányra kerülne, ő szinte azonnal publikálni tervezte volna az anyagot. Úgy véli, a HVG most megtette azt, amit a Fidesz-kormánynak már régen meg kellett volna tennie.

Szerinte a tanulmány 352 millió forint közpénzből készült, ezért a nyilvánosságnak alapvető joga van megismerni.

„A dokumentum valójában tükröt tart a Fidesz-kormánynak: megmutatja, hogy több mint tíz év kormányzás után milyen állapotban volt a magyar egészségügy 2020-ban, és milyen beavatkozásokat javasolt egy nemzetközi, egészségügyi rendszerek fejlesztésével és átvilágításával foglalkozó szakértői cég”

– írja.

A Tisza Párt politikusa felteszi a kérdést, hogy a Fidesz–KDNP miért nem alkotott saját, átfogó stratégiát, helyette pedig miért fizetett ki több száz millió forintot egy külső tanulmányra, amit aztán 2030-ig titkosított. Szerinte a válasz az,

„Hogy ne kelljen nyíltan szembesülni azzal, hogy 2010 és 2020 között mélyebb válságba került az egészségügyünk? Hogy ne kelljen beszámolni arról, az 50-nél is több javaslatcsomagból melyiket használják fel csendben, és melyiket nem?”

– fogalmaz.

Hegedűs Zsolt kitér Takács Péter egészségügyi államtitkár egyik állítására is, aki korábban azt mondta, hogy 70–80 döntés-előkészítő anyag létezik az egészségügyben, és a BCG-tanulmány csak egy a sok közül. Felidézi, hogy ezt „A Belügyminisztérium végül maga cáfolta egy per során” – állítja a posztban. Hozzáteszi, a bírósági eljárásban kiderült, hogy ez az állítás nem állta meg a helyét, a minisztérium pedig később visszavonta az erre épülő érvelését.

„Mondjuk inkább úgy angol udvariassággal: nem mondott igazat”

– írta.

A politikus szerint a kiszivárgott anyagból súlyos dolgok derülnek ki.

„A terv szerint a 2019-ben működő 108 fekvőbeteg-intézményből 2035-re csak 70 maradt volna meg. Az aktív kórházi ágyak számát 41 ezerről 27 ezerre csökkentették volna. A járóbeteg-intézmények száma 557-ről 221-re esett volna vissza. Ez nem apró igazítás, hanem az ellátórendszer radikális átszabása.”

Hegedűs szerint a tanulmány a magánfinanszírozású ellátások erősítését is javasolta, ami állítása szerint meg is történt az elmúlt években. Úgy látja, a valóság ma az, hogy kórházi ágyak szűnnek meg, osztályok zárnak be, nőnek a várólisták, és egyre több ember kényszerül fizetni az ellátásért, miközben az állami rendszer gyengül.

Bejegyzése végén őszinteséget és transzparenciát, nyílt társadalmi egyeztetést, a szakma valódi bevonását, a Magyar Orvosi Kamara törvényi szintű megerősítését, a lakosság bevonását és tájékoztatását, GDP-arányosan növekvő egészségügyi finanszírozást, erős, mindenki számára elérhető állami egészségügyet ígér a választóknak, ha a Tiszának szavaznak bizalmat.

Posztját azzal zárja, hogy az egészségügyről nyíltan kell beszélni, a szakmával és a lakossággal együtt kell dönteni, és a lakosságközeli biztonságos ellátást helyre kell állítani.

Ahogy arról már a HVG alapján korábban beszámoltunk, a Boston Consulting Groupot 2020 májusában bízta meg a Belügyminisztérium egy átfogó egészségügyi reformjavaslat elkészítésével. A dokumentumot „döntés-előkészítő” anyagnak minősítették. A K-Monitor civil szervezet hiába próbálta több perben kikényszeríteni a nyilvánosságra hozatalát, 2024 júniusában

a Kúria végül jóváhagyta, hogy a tanulmány titkos maradhasson.

A peres iratokból és minisztériumi nyilatkozatokból annyi derült ki, hogy a BCG a rendszer centralizálását, kórházi funkciók megyei szintű összevonását, az alapellátás átalakítását és a szakrendelők önkormányzati hatáskörből való kivonását javasolhatta. A kormányzat hivatalosan sosem erősítette meg a sajtóban keringő, intézmény- és ágyszámcsökkentésről szóló konkrét számok hitelességét.

A tanulmány keletkezése utáni időszakban a magánegészségügyet elkezdte pénzzel tömni a kormány.

A Budai Egészségközpont például 26 milliárd forintos állami támogatást kapott egy 62 milliárdos kórházberuházáshoz, míg egy OTP-csoporthoz köthető intézmény sajtóinformációk szerint több mint 30 milliárd forintos kormányzati forrásból épít magánkórházat. Ezzel párhuzamosan az állam bizonyos területeken, például a NEAK-finanszírozott radiológiai szolgáltatások esetében, igyekezett visszaszorítani a magánszolgáltatók szerepét a közellátásban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter megnevezte az ügynökséget, amely szerinte az ukrán zászlós provokációért felelős
A TISZA Párt elnöke szerint a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség áll a provokáció mögött. Azt állítja, hogy a cég folyamatos választási csalást folytat lejárató-kampányokkal is.


Magyar Péter egy Facebook-oldalára feltöltött videójában azt állítja, mára kiderült, hogy az ukrán zászlós akciót a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség munkatársai koordinálták egy belvárosi házból. Hozzátette, hogy az „önmagában is komikus nevű ügynökség áll a Digitális Polgári Körök mögött is”. A HVG szerint a miniszterelnök országjárását is ők szervezik.

Magyar állítása szerint ez a cég folytat „folyamatos választási csalást a zavaros forrásokból finanszírozott lejárató-plakátkampánnyal”. Mint mondja, a Tisza Pártnak és szimpatizánsainak nem diktálnak keletről, mint a „bukott miniszterelnöknek”, Orbán pedig szerinte minden nap „újabb mélységekbe süllyed”.

A Tisza elnöke felidézte, hogy a miniszterelnök a március 15-i beszédében meg sem említette Petőfi Sándor nevét, csak „Ukrajnáról és Brüsszelről fröcsögött”. Hozzátette, hogy Orbán „orosz ügynököket hív Magyarországra és hamis zászlós műveletekkel akarja még feljebb tekerni a gyűlöletgenerátort”. Magyar Péter úgy véli, ennél jobban nem is indulhatna a rendszerváltásig hátra lévő utolsó 25 nap,

a miniszterelnöknek pedig „csak egy istene maradt, a pénz, és az ahhoz szükséges hatalom”.

Március 15-én két nagy budapesti felvonulás zajlott: délelőtt a kormánypárti Békemenet vonult a Kossuth térre, délután pedig a Tisza Párt szervezett Nemzeti Menetet a Deák tértől a Hősök teréig. A Tisza Párt a saját eseményét az „eddigi legnagyobb” menetüknek nevezte.

Az utóbbi eseményen valakik kifeszítettek egy ukrán zászlót, az erről készült kép aztán bejárta a kormánymédiát. Magyar már akkor jelezte, hogy performansz mögött a kormány áll, ami így akarja Ukrajna-barátnak bemutatni a Tiszát saját szavazóinak.

Magyar Péter állítását, miszerint a DDÜ koordinálta az ukrán zászlós akciót, független források egyelőre nem erősítették meg. De a pártvezető valószínűleg Jámbor András kutakodására hivatkozott, aki szintén ezt az ügynökséget nevezte meg az akció lehetséges koordinátoraként.

Erről itt írtunk bővebben:

Egyébként a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. (DDÜ) a Digitális Polgári Körök (DPK) háttérszervezete, amely hivatalosan üzemelteti a DPK honlapját és ellátja az adatkezelői feladatokat. A céget 2025. július 8-án jegyezték be, nem sokkal a DPK bejelentése előtt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
106 évesen meghalt az ország egyik legidősebb embere, aki egész életében ugyanott lakott
Nagy Ferencné, akit Győrszentivánon csak Erzsi néniként ismertek és szerettek, hatalmas futballrajongó volt, 105 évesen még kezdőrúgást végzett el egy helyi meccsen. Az asszony korábban elárulta, szerinte mi a hosszú élet titka.


Egy korszak búcsúzik: 106 évesen meghalt Magyarország egyik legidősebb embere, a győrszentiváni Nagy Ferencné, akit a helyiek csak Erzsi néniként ismertek és szerettek. A szomorú hírt Győr város önkormányzata osztotta meg hivatalos oldalán.

Erzsi néni 1919. augusztus 23-án született, egy hétgyermekes család legidősebb lányaként.

Egész életét a Győr melletti Győrszentivánon töltötte.

„Csoda szép gyermekkorunk volt, heten voltunk testvérek és a család udvarán éjjel-nappal fociztunk a magunk által készített focilabdával” – fogalmazott korábban. Később a győri textilgyárban, majd egy helyi kertészetben dolgozott.

Századik születésnapja után is aktív maradt: minden reggel hétkor kelt, ebéd után pedig szívesen üldögélt a napon. Sokáig a Fekete Paripa nevű helyi presszóban is besegített, ragaszkodott hozzá, hogy mindig legyen valamilyen elfoglaltsága.

A futball iránti rajongása egész életét végigkísérte. Lenyűgöző fizikai állapotáról tett tanúbizonyságot, amikor először 103 évesen, 2022-ben a Győrszentiván SE–Kajárpéc SE mérkőzésen, majd 105 évesen, 2025-ben a Győrszentiván SE – Üstökös FC Bácsa meccsen is elvégezte a kezdőrúgást.

Az idős asszony korábban azt is elárulta, minek köszönheti egészségét:

„Sokat kell dolgozni és meg kell enni mindent, ez a hosszú élet titka!”

– nyilatkozta még 2022-ben a Győr+ Médiának. A Kisalföldnek pedig 2025-ben még arról beszélt, két évet még biztosan szeretne élni, mert be van fizetve az egyházi hozzájárulása.

Erzsike néni családjában mindenki szép kort élt meg: az édesapja és a nagyapja is 94 évesen hunyt el, édesanyja 91 éves korában távozott.

2025-ben két húgát is köszöntötték, akik akkor 91 és 97 évesek voltak; a három szépkorú testvér így együtt 294 évet számlált.

„Tapasztalata, emlékei és életbölcsessége felbecsülhetetlen értéket jelentettek nemcsak családja, hanem a közösség számára is” – búcsúzott tőle Győr hivatalos oldala.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Szoros a verseny a Fidesz két fellegvárában is: Pócs Jánost egy hajszállal előzi a Tisza jelöltje a biztos szavazóknál
A 21 Kutatóközpont mérése szerint Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 2-es körzetében Halmai Ferenc Tibor 47-46 arányban vezet a biztos szavazók között. A tiszaújvárosi központú körzetben a fideszes Koncz Zsófia áll az élen, de szintén nagyon kis különbséggel.


Alig egy hónappal a választások előtt két, hagyományosan fideszes fellegvárban is billeg a kormánypárti mandátum, az egyikben pedig a biztos szavazók körében már a Tisza Párt jelöltje vezet. Ezt mutatja a 21 Kutatóközpont friss, választókerületi szinten reprezentatív felmérése. A közösségi finanszírozásból készült, 800-800 fős telefonos kutatásokat március 11. és 13. között végezték Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os és Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es számú választókerületében.

Borsod 06-ban, a tiszaújvárosi központú körzetben a Fidesz jelöltje, dr. Koncz Zsófia minimális előnyben van. A pártválasztók körében a Fidesz 47, a Tisza 45 százalékon áll, míg a Mi Hazánk 6, a DK és az MKKP pedig 1-1 százalékot érne el. A biztos szavazó pártválasztók között azonban már a Tisza vezet 48 százalékkal a Fidesz 46 százalékával szemben.

Az egyéni jelöltek versenyében Koncz Zsófia (49%) még hat százalékponttal vezet a tiszás dr. Bihari Zoltán (43%) előtt, de a biztos szavazók körében ez a különbség mindössze két pontra olvad (48-46%).

Koncz Zsófia ismertsége 95 százalékos, míg Bihari Zoltánt a válaszadók csupán 43 százaléka ismerte. Az őt ismerők körében viszont Bihari kedveltsége (63%) magasabb, mint Konczé (53%). Koncz Zsófia 2020-ban egy időközi választáson nyerte el a mandátumot, majd 2022-ben közel 60 százalékos eredménnyel védte meg azt.

Még kiélezettebb a helyzet Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es választókerületében, ahol

a pártok támogatottsága teljesen kiegyenlített: a Fidesz és a Tisza is 46-46 százalékon áll. Az egyéni jelöltek versenyében a 2010 óta képviselő Pócs János (Fidesz) 46 százalékon, míg a Tisza jelöltje, Halmai Ferenc Tibor 45 százalékon áll. A biztos szavazók körében azonban már Halmai vezet egy hajszállal, 47 százalékkal, Pócs 46 százalékával szemben.

Pócs János ismertsége rendkívül magas, de az őt ismerők 43 százaléka tartja szimpatikusnak, míg a jóval kevésbé ismert Halmai esetében ez az arány 55 százalék. Pócs 2022-ben szintén közel 60 százalékkal nyert a jászberényi központú körzetben.

Mindkét választókerületben érdekes kettősségre derült fény a választói hangulatban.

Amikor arról kérdezték az embereket, hogy az ismerőseik többsége kire szavazna, mindkét helyen a Tiszát nevezték meg többen. Amikor azonban az volt a kérdés, hogy a lakóhelyükön melyik párt a népszerűbb, a válaszadók fele a Fideszt mondta, és csak 29 százalékuk a Tiszát.

A kutatás szerint a Fidesznek kötelező hoznia ezeket a körzeteket az abszolút többséghez, a Tisza Párt viszont ezek nélkül is nyerhet országosan. A kormányalakítási preferenciák Borsodban döntetlent (46-46%), Jászban pedig szűk Fidesz-előnyt (46-44%) mutatnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
A Jobbik ajánlásai közül minden negyedik érvénytelen, még a pártelnököt is feljelentették
A Jobbik ajánlásainak 24 százaléka bizonyult érvénytelennek, nyolc jelölt pedig több hibás aláírást adott le, mint érvényeset. A pártnak nem sikerült annyi ajánlást gyűjtenie, hogy országos listát állítson.


A parlamenttől 16 év után búcsúzó Jobbik egyes képviselőjelöltjei több érvénytelen ajánlást adtak le, mint ahány érvényeset – derül ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból, amelyeket a 24.hu kérésére küldtek el.

Bár a párt az országos listaállításon elvérzett, 51 körzetben a jelöltjük mégis ott lesz a szavazólapon, noha van köztük olyan, akinek majdnem ötszáz ajánlása érvénytelen volt. Több esetben már feljelentés is történt.

A Jobbik egyéni képviselőjelöltjei által leadott ajánlások közül minden negyedik érvénytelen volt. A Nemzeti Választási Iroda összesen 48 471 jobbikos ajánlást ellenőrzött, ezek közül 11 625-öt találtak érvénytelennek, ami 24 százalékos hibaarányt jelent. Ez ráadásul csak az országos átlag, ugyanis nyolc jobbikos jelölt több érvénytelen ajánlást adott le, mint érvényeset.

A választási iroda 81 jobbikos jelölt ajánlásairól közölt adatokat, a fennmaradó 23 kerületben pedig el sem kezdték ellenőrizni az íveket, mert a jelöltek az induláshoz szükséges ötszáznál kevesebb ajánlást adtak le.

A Jobbik 24 százalékos hibaaránya kimondottan magas a többi párt eredményével összevetve.

Az adatok szerint a Tisza Párt 5,2 százalékos hibaaránnyal dolgozott, a Fidesz–KDNP 8,1, a Mi Hazánk 13,8, a Demokratikus Koalíció 14,1, a Kétfarkú Kutya Párt és a Szolidaritás–Munkáspárt pedig egyaránt 15,9 százalékossal.

A Jobbikot egyedül a Gődény György-féle Normális Élet Pártja múlta felül.

A legtöbb érvénytelen ajánlás, 3382 darab, adateltérés miatt keletkezett, ez az összes hiba 29 százaléka. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ajánlóíven szereplő adatok nem egyeznek meg a központi névjegyzékben lévőkkel. A második leggyakoribb indok, 2998 esetben, a hibásan szereplő vagy a nyilvántartásban nem található személyi azonosító volt. Emellett 2321 alkalommal az ajánlást adó lakóhelye nem abban a választókerületben volt, ahol aláírt.

Egy, az aláírásgyűjtés folyamatára rálátó forrás szerint 30 százalékos érvénytelenségi ráta fölött már indokolt a gyanakvás, 40 százalék felett pedig tapasztalata szerint egyértelmű, hogy visszaélés, csalás történt.

Az idei kampányban a jobbikos jelöltek 23 egyéni választókerületben gyűjtöttek 30 százalékos vagy annál nagyobb hibaaránnyal, ebből 14 esetben az ajánlások több mint 40 százaléka érvénytelen volt. A gyanú szerint a magas hibaarány oka az lehet, hogy a jelöltek régi, elavult adatbázisból másolhatták az adatokat.

„Négy napjuk van a választási irodáknak elvégezni az ajánlások ellenőrzését, ami után az Országgyűlési Egyéni Választókerületi Bizottság nyilvántartásba veszi a jelöltet. Utána három napon belül lehet jogorvoslattal élni, és nagyon gyakran ezt követően derülnek ki visszásságok. A választási eljárásban a fő szabály a jogvesztő határidő, tehát hiába érnek csaláson valakit, nincs gyakorlati jelentősége, mert ugyanúgy jelölt marad, ráadásul a büntetőjogi felelősségét elsődlegesen az ajánlásokat gyűjtő személynek vizsgálják akár évekig” – ismertette Litresits András ügyvéd, a Nemzeti Választási Bizottság MSZP által delegált tagja.

A Nemzeti Választási Iroda közölte, hogy összesen 40 esetben tett vagy tesz feljelentést a választás rendje elleni bűncselekmény miatt. Köztük van hat jobbikos képviselő is: Adorján Béla pártelnök, Vincze Miklós, Brenner Koloman, Szanyó Miklós, Murányi Levente és Bólya Richárd, akinek az ajánlásai miatt három feljelentés is érkezett.

A Nógrád megyei 2-es választókerületi választási iroda jelezte, hogy bűncselekmény gyanúja miatt feljelentést tett a Jobbik ajánlóívén szereplő adatok miatt; ez az a balassagyarmati körzet, ahol Jakab Koppány Attila a párton belül rekordnak számító, 468 érvénytelen ajánlást adott le.

Ha valaki az Ügyfélkapun megbizonyosodik arról, hogy az adatait olyan jelölt használta fel, akinek nem adott ajánlást, célszerű rendőrségi feljelentést tennie. A Jobbik a lap megkeresésére cikkünk megjelenéséig nem válaszolt azzal kapcsolatban, hogy mi magyarázza az érvénytelen ajánlások rendkívül magas arányát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk