HÍREK
A Rovatból

„Újságírással” keresett milliókat havonta Németh Balázs, aki több mint 100 millióval tartozik

Friss vagyonnyilatkozata szerint a fideszes képviselő az elmúlt három évben havi bruttó 1 és 5 millió forint közötti összeget kapott újságírás címén. Korábban az atlétikai vb-t szervező cég vezetőjeként is hasonló fizetést kapott, és egy trafikcége is rekordbevételt termelt.


Havonta bruttó 1 és 5 millió forint közötti jövedelmet tüntetett fel „újságíró” foglalkozás alatt Németh Balázs, a Fidesz új országgyűlési képviselője a frissen leadott vagyonnyilatkozatában – Telex.

Az M1 korábbi híradósa már 2022-ben távozott a közmédiától, a vagyonnyilatkozatába pedig csak az elmúlt három év munkáit kellett feltüntetnie, tehát nem az ott végzett tevékenységére hivatkozott. A Telex értelmezése szerint a Fidesz-frakció szóvivőjeként végzett tevékenységére utalhatott, ugyanis Németh vezette a párt 2025 őszén indult, Harcosok órája című online műsorát, amelyet később Igazság órájára neveztek át. A lap megkereste a képviselőt, hogy pontosan milyen tevékenységet takar az „újságírás”, de egyelőre nem kaptak választ.

A vagyonnyilatkozatból az is kiderült, hogy a politikusnak jelentős vagyona és tartozása is van: Nagykovácsiban és az I. kerületben lakással, Balatonudvariban pedig nyaralóval rendelkezik.

Összesen 85 millió forintos megtakarítás mellett 7,8 millió forintos lakáshitelről és egy magánszemély felé fennálló, 104,8 millió forintos kölcsönről is beszámolt.

A dokumentumban szerepel az is, hogy a 2023-as budapesti atlétikai világbajnokságot szervező cég vezérigazgatójaként szintén a havi bruttó 1 és 5 millió forint közötti sávban keresett. Ezt követően PR-ügynökséget alapított Best Ever Kft. néven, amelynek ügyvezetőjeként nem vett fel fizetést.

A feleségével közös trafikcége, a Dohánypapír Bt. 2025-ben rekordot jelentő, több mint 516 millió forintos bevételt ért el,

ám a képviselő bevallása szerint onnan sem fizetést, sem osztalékot nem kapott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
88 milliós megtakarítás, 20 forintos részvény: megjelent Magyar Péter első miniszterelnöki vagyonnyilatkozata
Hétfő este vált nyilvánossá Magyar Péter immár kormányfőként tett vagyonnyilatkozata. Ebből többek közt az is kiderül, hogy mennyit keres most, és mennyivel csökken a fizetése júliustól.


88 millió forintos megtakarítással, rendezett tartozásokkal és júliustól csökkentett fizetéssel kezdi a ciklusát Magyar Péter – a friss vagyonnyilatkozata hétfő este került fel a parlament honlapjára, és néhány, politikailag is beszédes tételt árul el a miniszterelnök pénzügyeiről.

A képviselői eskütétele után kitöltött dokumentum szerint a kormányfő rendezte a januárban még meglévő 9,2 millió forintos tartozását. A mostani, 88 millió forintos összesített megtakarítása nagyjából 11 millióval kevesebb, mint ami az év elején volt.

Magyar Péternek összesen 60 millió forintja van különböző befektetési alapokban, kötvényekben és értékpapírokban, 7 millió forintot tart készpénzben és a bankszámláján, emellett 20,5 millió forint értékű devizával rendelkezik.

Érdekesség, hogy a mostani bevallásban újra feltűnt egy darab, 20 forint névértékű 4iG-részvény, ami az előző vagyonnyilatkozatából kimaradt. Miután tavaly júniusban kiderült, hogy a 4iG veheti meg kilenc magyar állami hadiipari cég többségét, Magyar bejelentette, hogy egyetlen darab kivételével eladja a tulajdonában lévő összes 4iG-részvényt.

Ingatlanvagyona nem változott: továbbra is négy ingatlan szerepel a nevén, köztük két lakás és egy garázs a XII. kerületben, valamint egy balatonhenyei telek, amely a Varga Judittal való válás utáni osztozkodásból maradt nála.

Jövedelmeit tekintve a bruttó 2,8 millió forintos képviselői tiszteletdíja mellett bruttó 5,4 millió forintot kap miniszterelnökként, de ez az összeg jelentősen csökkenni fog.

A hétfőn elfogadott törvénymódosítás értelmében júliustól a jelenlegi bruttó 7,58 millió forint helyett összesen bruttó 5,12 millió forintot keres majd.

Pártelnökként és cégtulajdonosként nem vesz fel díjazást.

Változni fog a vagyonnyilatkozati rendszer

A kormány kedden nyújtja be az átláthatósági és korrupcióellenes törvénycsomagját a parlamentnek. Ez a tervek szerint szigorítaná a vagyonnyilatkozati rendszert, megerősítené az Integritás Hatóság jogköreit, és a Büntető Törvénykönyv módosításával akár két év börtönnel is sújtaná a lényeges információk elhallgatását.

A személyeskedő üzengetések mellett a Tisza Párt a rendszer teljes átalakítását is ígérte. Vitézy Dávid miniszter nemrég jelentette be, hogy a korrupció visszaszorítását célzó jogszabálycsomaggal jelentősen szigorodnak a vagyonnyilatkozati szabályok. A kormány célja az átláthatóság növelése mellett az uniós források felszabadításához szükséges feltételek teljesítése is.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Százmilliós megtakarítások és sportautók – óriási vagyoni különbségek vannak az új kormánytagok között
A miniszterek vagyonnyilatkozatai alapján Kapitány István a leggazdagabb, de Tanács Zoltán és Pósfai Gábor is százmillió forint feletti megtakarítással rendelkezik, előbbi egy sportautó-flottát is fenntart. Vannak azonban olyan miniszterek is, akik csupán néhány millió forint készpénzt vallottak be.


A kedden közzétett vagyonnyilatkozatokból kiderül, hogy az új kormánytagok vagyoni helyzete között jelentős különbségek vannak: a több százmilliós megtakarításoktól és sportautó-gyűjteményektől a néhány milliós készpénzvagyonig terjed a skála.

A legjelentősebb vagyont Kapitány István vallotta be. A gazdasági és energetikai miniszternek több ingatlanja van: Budapest II. kerületében egy 1112 négyzetméteres beépítetlen terület, Balatongyörökön egy bontandó ház és egy 2233 négyzetméteres zártkert, valamint a spanyolországi Málagában egy 340 négyzetméteres üdülő részbeni tulajdonosa.

Nagy értékű gépkocsiként egy 2013-ban vásárolt Maserati GranTurismót és egy 2023-ban szerzett Tesla Model 3-at tüntetett fel.

Értékpapírszámláin összesen 8,4 millió euró és 58,7 millió forint van, részvényekben 8,74 millió eurót, készpénzben pedig 1 millió forintot tart.

Hitelintézeti számlakövetelése 5,7 millió forint, devizában forintértéken 82,7 millió forint volt, más szerződés alapján fennálló pénzkövetelés 25,2 millió forint tett ki.

A második legnagyobb vagyonnal Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter rendelkezik. Két XII. kerületi ingatlan feles tulajdonosa, és egy XIII. kerületi lakásra is előszerződése van, aminek már a 75 százalékát kifizette. A várható tulajdonszerzésről a bevallásában közlékenyen fogalmazott: „[tulajdonos] leszek majd! előszerződés van, 75% kifizetve”.

Megtakarításai is jelentősek: 110 millió forintja állampapírban, 40,7 millió befektetési számlán, 36 millió bankbetétben van, ami mellett 92,8 millió forintnyi eurót is feltüntetett.

A miniszternek 43,65 millió forintos lakáshitel-tartozása is van, garázsában pedig egy Ford Thunderbird, egy Mercedes-Benz CLK 320-as, egy BMW 330-as, egy Alfa Romeo Mito és egy Ford Fusion is parkol.

Hasonlóan jelentős, 107 millió forintot meghaladó megtakarításról számolt be Pósfai Gábor belügyminiszter is, akinek állampapírokban, befektetési jegyekben és készpénzben áll a vagyona, tartozása pedig nincs.

Felerészben tulajdonosa egy budaörsi családi háznak, és az elmúlt években két társasházi lakást is vásárolt a XI. kerületben. Autói között egy Nissan Qashqai, egy Kia Sportage és egy Kia Ceed szerepel. A családi cégének tulajdonosa, de onnan fizetést nem vesz fel.

Orbán Anita külügyminiszter Budapest XI. kerületében egy lakóház, garázs és tároló, Gáborjánban pedig egy kisebb erdő tulajdonosa. Részvényekben 63 ezer fontot, egyéb devizaalapú befektetésekben több mint 171 ezer eurót, 375 ezer dollárt, 2,9 millió cseh koronát és 262 ezer forintot tart. Hitelintézeti számlakövetelése 17 millió forint.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Budapest V. kerületében egy 78 négyzetméteres lakóház és Siófokon egy 120 négyzetméteres üdülőépület tulajdonosa felerészben, Balatonvilágoson pedig egy 120 négyzetméteres lakóház egyhatodát birtokolja. Ingóságai között egy 2015-ben vásárolt Ford S-Max személyautó és egy 2025-ben szerzett Aprilia motorkerékpár szerepel.

Értékpapírban, illetve nyugdíjszámlákon elhelyezett megtakarítása 165 860 euró és 74 238 angol font, takarékbetétben 4 millió 95 ezer forintja van, készpénzösszegként 1,5 millió forintot tüntetett fel.

Hitelintézeti számlakövetelése 2 millió 892 ezer, illetve devizában 18 millió 732 ezer forint. Magánszemélyeknek 1 millió forinttal tartozik.

A pénzügyekért felelős tárca új vezetője, Kármán András felerészben tulajdonosa egy 320 négyzetméteres családi háznak, és egy tavaly vásárolt Volkswagen Arteonja van.

Összesen 76,6 millió forintnyi megtakarítással rendelkezik, aminek nagy része két nyugdíjpénztárban van, emellett 1,5 millió forintnyi Erste Bank-részvényt is birtokol.

Gajdos László, az élő környezetért felelős miniszter több ingatlanban is érdekelt: felerészben tulajdonosa egy 160 és egy 309 négyzetméteres lakóháznak, egy háromhutai üdülőnek, valamint résztulajdonosa egy nyíregyházi műhelynek és egy kéthektáros szántónak. Feleségével közös bankszámláján 18,4 millió forintot tart.

A honvédelmi miniszter, Ruszin-Szendi Romulusz a törvényi előírásokon is túlmenő alapossággal, még az irányítószámokat is feltüntetve töltötte ki bevallását. 2020-ban vett Óbudán egy 90 négyzetméteres társasházi lakást és egy garázst, és örökölt egy házat Edelényben.

Tavaly óta van egy Volkswagen Tiguanja, két évvel ezelőtt pedig egy motort is vásárolt.

Összesen 21 millió forintos megtakarításról számolt be.

Tarr Zoltán, a társadalmi kapcsolatokért és a kultúráért felelős miniszter két XVI. kerületi ingatlan résztulajdonosa, megtakarítása pedig összesen 15,5 millió forint.

A pénzügyi adatok mellett olyan ingóságokat is feltüntetett, mint a családi örökségből származó festmények „különösebb érték nélkül”, „kb. 2000 db könyvet” és három antik biedermeier bútort.

A bevallásából ugyanakkor kimaradt, hogy 2024 óta a Tisza Párt európai parlamenti képviselője volt.

A kormánytagok között vannak jóval szerényebb vagyoni helyzetről számot adók is.

Lőrincz Viktória vidék- és településfejlesztési miniszter két kadarkúti lakóházban tulajdonos, és van egy 8100 négyzetméteres fásított területe is. Összesen kétmillió forintnyi készpénzmegtakarítással rendelkezik.

Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter egy 110 négyzetméteres lakóház feles tulajdonosa, más ingatlana nincs, megtakarítása pedig 5,9 millió forint készpénz.

Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter, Bóna Szabolcs agrárminiszter, Görög Márta igazságügyi miniszter, Lannert Judit oktatási miniszter és Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter nem parlamenti képviselők, így ők vagyonnyilatkozatukat később teszik közzé a kormány honlapján.

via Telex, MTI


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Kapitány István a leggazdagabb tiszás képviselő: Maseratija és spanyolországi nyaralója is van
A gazdasági és energetikai miniszter leadta első vagyonnyilatkozatát, amelyben milliárdos befektetései mellett egy spanyolországi ingatlant is feltüntetett. A Shell egykori globális alelnökéből lett politikus bejelentette, hogy a teljes miniszteri fizetését jótékony célra ajánlja fel.


Egy Maserati GranTurismo, egy spanyolországi nyaraló Malagában és több mint hatmilliárd forintnyi befektetés is szerepel Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter első, kedden leadott vagyonnyilatkozatában.

A Shell egykori globális alelnöke a dokumentum szerint ingatlanokat nem halmozott fel, összesen négyben van érdekeltsége: felerészben tulajdonosa egy második kerületi kivett beépítetlen területnek, egy balatongyöröki teleknek, valamint egy 340 négyzetméteres malagai üdülőnek. Negyedrészt birtokol egy balatongyöröki zártkertet is.

A miniszternek két autója van, egy 2013-ban vásárolt Maserati GranTurismo és egy 2023-as Tesla. Értékpapírban összesen 8,4 millió eurót (közel 3 milliárd forintot) és 58,7 millió forintot tart, ezenfelül 8,7 millió eurónyi (3,1 milliárd forintnyi) részvénye is van.

Bankszámláján 5,1 millió forint, devizában pedig közel 108 millió forintnak megfelelő euró és angol font található.

A bevallás szerint a miniszternek nincsenek műtárgyai.

Nem meglepő, hogy Kapitány a leggazdagabb tiszás képviselő és miniszter, amit magyaráz az is, hogy a Shellnél havi 49 millió forintot keresett.

A politikus a vagyonnyilatkozatok leadási határidejének napján azt is bejelentette, hogy teljes miniszteri fizetését felajánlja a Magyar Koraszülött és Újszülött Mentő Alapítvány részére. Döntését a haza szolgálatával és a visszaadás szándékával magyarázta.

„Azért vagyok itt, mert vissza szeretnék adni annak az országnak, ahol felnőttem, és ahol karrierem első felében dolgoztam” – mondta a miniszter.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter indoklás nélkül, azonnali hatállyal kirúgta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal elnökét
A Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint a menesztést Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter javasolta, a kormányfő pedig ennek megfelelően döntött. A hivatal új elnökét egyelőre nem nevezték meg.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Magyar Péter kedden, azonnali hatállyal és indoklás nélkül felmentette Gaál Szabolcs Barnát, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) elnökét. A döntés a Magyar Közlönyben jelent meg miniszterelnöki határozatként, az utód személye egyelőre nem ismert – írja a 24.hu. A miniszterelnöknek a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló kormányrendelet alapján volt joga ehhez.

A határozat szerint a menesztést Ruff Bálint, a Miniszterelnökséget vezető miniszter javasolta.

A kormányfőnek személyes tapasztalata is volt a hivatallal, egy korábbi interjúban arról beszélt, hogy megfélemlítésként küldték rá az ellenőröket, amikor még a Diákhitel Központot vezette.

Elmondása szerint Gaál Szabolcs Barna közölte vele, hogy a vizsgálat valójában „egy figyelmeztetés”.

A Diákhitel Központról készült 2021-es KEHI-jelentés túlárazott és feleslegesnek ítélt szerződéseket tárt fel Magyar vezetése idején.

A hivatal új elnökét egyelőre nem nevezték meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: