A brutális hófúvás miatt több nyugati járásra már másodfokú riasztást adtak ki
Viharos szél tombol és fújja a havat is Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala vármegyékben, de a Dunántúl más részein is számolni kell hófúvásokkal. Mutatjuk, mely járásokban a legrosszabb a helyzet.
Péntek reggelre nyugat felől érte el a havazás a Dunántúlt, a csapadékzóna ezután fokozatosan a középső és a déli országrész fölé helyeződik. Estére, késő estére már a Duna-Tisza köze déli felén is havazhat, miközben északnyugaton megszűnik a csapadék – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Havazás miatt Baranya, Tolna, Somogy, Zala, Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
A Hungaromet előrejelzése szerint szombatra virradóra a Dél-Dunántúlon és az Alföldön is előfordulhat kisebb havazás, de napközben a megmaradó hóra már kevés az esély.
A legtöbb friss hó, 7-10 centiméter, délnyugaton hullhat, a Dunántúl többi részén általában 1-6 centiméterre kell számítani.
Az éjszaka folyamán a Dél-Dunántúlon és az Alföldön jellemzően lepel és 2 centiméter közötti hóréteg alakulhat ki.
A havazásnál is nagyobb gondot okozhat ma a viharos szél. Az északi, északkeleti légmozgást péntek estig
főként nyugaton, kisebb eséllyel északkeleten is 60-75 km/h-s lökések kísérhetik. A szélvihar nyugaton tartós, erős hófúvást és magas hótorlaszokat emelhet, de a Dunántúl más részein is számolni kell hóátfúvásokkal.
Estére a szél mérséklődik, és ezzel együtt a hófúvás is gyengül.
Hófúvás miatt elsőfokú riasztást adtak ki
• a Mosonmagyaróvári járásra,
• a Csornai járásra,
• a Téti járásra,
• a Pápai járásra,
• a Celldömölki járásra,
• a Devecseri járásra,
• a Sümegi járásra,
• a Zalaszentgróti járásra,
• a Keszthelyi járásra,
• a Szentgotthárdi járásra,
• a Lenti járásra.
másodfokú riasztást adtak ki a
• a Soproni járásra,
• a Kapuvári járásra,
• a Kőszegi járásra,
• a Szombathelyi járásra,
• a Sárvári járásra,
• a Körmendi járásra,
• a Vasvári járásra,
• és a Zalaegerszegi járásra.
A veszélyt tovább fokozza, hogy péntek késő estétől szombat reggelig az Alföldön átmenetileg ónos eső is kialakulhat, emiatt Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés és Hajdú-Bihar megyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. A lehulló mennyiség jellemzően 1 milliméter alatt marad, de helyenként ezt meghaladó érték sem zárható ki.
A Magyar Közút azt tanácsolja, hogy aki útnak indul, ellenőrizze a téli gumikat, a világítást és az ablakmosót, valamint készítsen be az autóba jégkaparót, takarót és meleg italt. A szakemberek arra is felhívják a figyelmet, hogy a narancssárga villogóval dolgozó munkagépeket ne előzzék meg a sofőrök, és tartsanak a szokásosnál nagyobb követési távolságot.
Péntek reggelre nyugat felől érte el a havazás a Dunántúlt, a csapadékzóna ezután fokozatosan a középső és a déli országrész fölé helyeződik. Estére, késő estére már a Duna-Tisza köze déli felén is havazhat, miközben északnyugaton megszűnik a csapadék – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Havazás miatt Baranya, Tolna, Somogy, Zala, Vas, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
A Hungaromet előrejelzése szerint szombatra virradóra a Dél-Dunántúlon és az Alföldön is előfordulhat kisebb havazás, de napközben a megmaradó hóra már kevés az esély.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Húsvétvasárnap robbanóanyagot találtak a Török Áramlat gázvezeték vajdasági szakaszánál, másnap egy volt nemzetbiztonsági főtiszt már két lehetséges „hamis zászlós” forgatókönyvet vázolt fel – az egyik akár a választás elhalasztásáig is elvezethet. A kormány közben szabotázsakcióról beszél és katonai védelmet rendelt el, a történet pedig egy héttel a választások előtt a kampány középpontjába került.
Az események vasárnap reggel kezdődtek, amikor a szerb hatóságok katonai és rendőri erőket vezényeltek a magyar határ közelében fekvő Magyarkanizsa és Oromhegyes területére. A Török Áramlat közelében két fekete hátizsákban nagyjából négy kilogrammnyi robbanóanyagot és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak.
A hírre Orbán Viktor telefonon egyeztetett Aleksandar Vučić szerb elnökkel, majd közölte: „a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak.”
A miniszterelnök délutánra összehívta a Védelmi Tanácsot, az ülés után pedig elrendelték a gázvezeték hazai szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét.
Orbán Viktor szerint a vajdasági szakaszon szabotázsakciót készítettek elő.
„Ukrajna évek óta azon dolgozik, hogy Európát elvágja az orosz energiától” – tette hozzá a miniszterelnök.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szintén arról beszélt, hogy az eset az Északi Áramlat felrobbantásának és a Barátság kőolajvezeték „elzárásának” sormintájába illeszkedik.
A szerb hatóságok közlése némileg árnyalja a képet. Đuro Jovanić, a szerb Katonai Biztonsági Ügynökség igazgatója elmondta, hogy amerikai gyártmányú robbanószert, detonátorokat és egyéb eszközöket találtak. Ugyanakkor cáfolta azokat a híreket, melyek szerint ukrán robbanószer került volna elő.
„Vannak, akik azt állítják, hogy ukrán robbanószert találtak, és megvádolják az ukránokat az elterelő művelet megszervezésével, de »ez nem igaz, ez nincs így«” – jelentette ki.
A szerbek egy olyan embert keresnek, aki állítólag egy migránscsoport tagjaként próbálta végrehajtani a szabotázsakciót.
Az ukrán külügyminisztérium szóvivője határozottan visszautasította a próbálkozásokat, amelyekkel Ukrajnát próbálják összekötni az esettel. Kijev szerint a legnagyobb valószínűséggel egy orosz hamis zászlós műveletről van szó, ami a magyar választásokba való nagymértékű moszkvai beavatkozás része. Az orosz külügyi szóvivő ezzel szemben arról beszélt, hogy Magyarországot meg akarják fosztani a szuverenitásától, egyrészt a választásokba való beavatkozással, másrészt az energiaforrásokhoz való észszerű áron történő hozzájutás akadályozásával.
Hétfőn Buda Péter volt nemzetbiztonsági főtiszt a 24.hu-nak adott interjújában új megvilágításba helyezte a történteket. Szerinte minden hasonló műveletnél az az alapkérdés, hogy kinek áll az érdekében. Úgy véli, Ukrajna érintettsége kizárható, mert semmiképpen nem akarnak olyan helyzetbe kerülni, amellyel a politikai ellenfelüknek számító magyar kormány esélyeit segítik a választás előtt.
Buda Péter szerint bizonyos körökben már február óta lehetett hallani arról, hogy egy ilyen merénylet a Vajdaságban, nagyjából húsvétra időzítve következik majd be. Két lehetséges forgatókönyvet vázolt fel. Az egyik szerint a kormány az üggyel az ellenzék ellen akarja fordítani a közvéleményt, az elkövetőként beállított Ukrajnával szembeni ellenszenvet rávetítve a politikai ellenfelekre.
A másik forgatókönyv szerinte akkor valósulhat meg, ha a kormány mérései szerint a választókat már nem tudják átfordítani. Ebben az esetben a választást is elhalaszthatják az alacsony gáztartalékokra és a közellátás veszélyeztetésére hivatkozva.
A volt főtiszt azt is megjegyezte, hogy ha valóban komoly műveleti tervezést igénylő merényletkísérlet történt volna, a miniszterelnöknek nem lett volna ideje a Citadella átadásán részt venni.
Az ellenzéki oldal és több független szakértő már a kezdetektől egy megrendezett akcióról beszélt. Rácz András Oroszország-szakértő két nappal az események előtt egy fiktív forgatókönyvet vázolt fel, ami kísértetiesen hasonlított a vasárnap történtekre, Panyi Szabolcs újságíró pedig arról írt, hogy kormányzati forrásokból már hetekkel korábban hallott egy ilyen akció tervéről.
A kormány már február végén rendeletet hozott a kritikus energetikai létesítmények megerősített katonai védelméről.
Húsvétvasárnap robbanóanyagot találtak a Török Áramlat gázvezeték vajdasági szakaszánál, másnap egy volt nemzetbiztonsági főtiszt már két lehetséges „hamis zászlós” forgatókönyvet vázolt fel – az egyik akár a választás elhalasztásáig is elvezethet. A kormány közben szabotázsakcióról beszél és katonai védelmet rendelt el, a történet pedig egy héttel a választások előtt a kampány középpontjába került.
Az események vasárnap reggel kezdődtek, amikor a szerb hatóságok katonai és rendőri erőket vezényeltek a magyar határ közelében fekvő Magyarkanizsa és Oromhegyes területére. A Török Áramlat közelében két fekete hátizsákban nagyjából négy kilogrammnyi robbanóanyagot és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Kiderült, hogy hol lesz a Tisza Párt eredményvárója, rengetegen elférnek majd
Magyar Péter bejelentette, hogy április 12-én a Parlamenttel szemben várják a választási eredményeket. Az esemény 18 órától kezdődik, és mindenkit szeretettel várnak.
Magyar Péter a Facebookon jelentette be, hogy április 12-én, a választás napjának estéjén a Tisza Párt eredményvárót tart.
Az eseményt Budán, a Batthyány téren és a rakpartokon (Bem rakart, Angelo Rotta rakpart) tartják, 18 órától kezdődik.
A pártelnök szerint a rendezvény nyílt lesz, legalábbis erre enged következtetni a bejelentéshez fűzött megjegyzése, miszerint mindenkit szeretettel várnak.
Aki nem tudna elmenni a Tisza Eredményváróra, azoknak az ellenzéki párt élő közvetítést biztosít YouTube-on és Facebook-on.
A Fidesz egyelőre nem jelentette be az idei eredményvárója helyszínét, habár ezt tradicionálisan a pesti oldalon, a Bálnában szokták tartani.
Vasárnap jelentették be a szerb hatóságok, hogy két fekete hátizsákban nagyjából négy kilogrammnyi robbanóanyagot és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak a Török Áramlat európai meghosszabbításaként működő Balkan Stream gázvezeték közelében, Magyarkanizsa térségében. A vezeték itt, Kiskundorozsmánál lép be Magyarországra, és a hazai földgázellátás jelentős részét biztosítja.
A hírre Orbán Viktor telefonon egyeztetett Aleksandar Vučić szerb elnökkel, majd közölte: „a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak.”
A miniszterelnök délutánra összehívta a Védelmi Tanácsot, az ülés után pedig elrendelték a gázvezeték hazai szakaszának megerősített katonai ellenőrzését és védelmét.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint a meghiúsított szabotázskísérlet illeszkedik abba a sorba, amellyel Ukrajna az orosz gázszállítást próbálja akadályozni.
Az ellenzéki oldalon és szakértői körökben ugyanakkor felmerült egy előre megtervezett, „hamis zászlós” művelet gyanúja, amelynek célja a félelemkeltés és a választások esetleges befolyásolása lehet.
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke szerint ha a veszély valós, a miniszterelnöknek a NATO-hoz kellene fordulnia, mivel egy tagállamot ért fenyegetésről van szó.
A választások elhalasztásának lehetőségét ugyanakkor Nagy Attila Tibor politikai elemző irreális forgatókönyvnek tartja, mivel szerinte a Fidesz nem kockáztatná meg az ezzel járó súlyos következményeket, például az uniós források azonnali felfüggesztését.
Vasárnap jelentették be a szerb hatóságok, hogy két fekete hátizsákban nagyjából négy kilogrammnyi robbanóanyagot és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak a Török Áramlat európai meghosszabbításaként működő Balkan Stream gázvezeték közelében, Magyarkanizsa térségében. A vezeték itt, Kiskundorozsmánál lép be Magyarországra, és a hazai földgázellátás jelentős részét biztosítja.
A hírre Orbán Viktor telefonon egyeztetett Aleksandar Vučić szerb elnökkel, majd közölte: „a Szerbiát és Magyarországot összekötő kritikus gázinfrastruktúránál pusztító erejű robbanószert és az aktiváláshoz szükséges eszközöket találtak.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Rogán Antal szerint a Fidesz fogja megnyerni a választást, de utána „kemény időszak következik” - erről beszélt a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője a HírTV vasárnap esti műsorában.
Bayer Zsolt műsorvezető azt a kérdést tette fel a miniszternek, hogy: „Van reális veszélye annak, hogy – isten ne adja – polgárháborús helyzetet akarnak itt szítani, ha megnyertük a választást?”
A felvetés hátterében a Medián legutóbbi, március végén közzétett felmérése áll, amely jelentős ellenzéki előnyt mért, felvetve a kérdést, hogy egy ilyen helyzetben mennyire lenne elfogadott egy Fidesz-győzelem – írta a 444.hu. Rogán Antal szerint azonban ha az ellenzéki szereplők hinnének a saját kutatásaiknak, nem beszélnének ilyen forgatókönyvekről.
A közvélemény-kutatások körüli vitákat politikai természetűnek nevezte, és hozzátette: „Most már sajnálom Hann Endrét, mert vele vitetik el a balhét.”
A miniszter a Fidesz győzelmét „a magyar emberek józan többségére” alapozza, ugyanakkor a választás utáni időszakra politikai konfliktusokat jósolt, megjegyezve, hogy az ilyen jellegű támadásokat „eddig is kezelték”. A mostani helyzetet annyiban látja másnak, hogy szerinte Magyarországnak Donald Trump személyében „erős szövetségese” van az Egyesült Államokban.
A műsorban, amelyet már csütörtök este felvettek, szóba került a Török Áramlat gázvezeték ügye is. Két nappal a felvétel után, vasárnap hajnalban a kormány kommunikációja szerint a szerb hatóságok nagy erejű robbanószert találtak a vezeték közelében. Rogán az adásban arról beszélt, hogy Brüsszel és Ukrajna együttesen lép fel a magyar energiaellátás ellen.
„[A brüsszeli bürokraták] támogatják Zelenszkijt, hogy zárja el az olajvezetéket, és ha lehet, támadja meg még a Török Áramlat gázvezetéket is. Mindent megtesznek azért, hogy ez így legyen" – mondta.
Rogán szerint az ukránok korábban az amerikai választásokba is beavatkoztak. Állítása szerint az Ukrajnának nyújtott amerikai támogatások egy részét „visszaosztották” az Egyesült Államokba, hogy Joe Biden újraválasztását finanszírozzák, majd levonta a következtetést: „Ha Amerikában meg merték ezt csinálni, akkor Magyarországon is megcsinálják".
A választások tisztaságával kapcsolatos bizalmatlanság az ellenzéki oldalon is megjelent. A Tisza Párt korábban bejelentette, hogy a választási csalásoktól tartva minden szavazókörbe küld megfigyelőket, mert állításuk szerint már most tudnak visszaélésekről.
A vasárnapi gázvezeték‑ügy után a közéletben felmerült a választás elhalasztásának és egy rendkívüli jogrend bevezetésének lehetősége is, erről Buda Péter volt nemzetbiztonsági vezető beszélt a 24.hu-nak; Gulyás Gergely korábban azt mondta, nem lesz szükségállapot.