HÍREK
A Rovatból

Hatékony az indiai mutáns koronavírus ellen a Pfizer és az AstraZeneca vakcinája

De csak a második oltás után három héttel nyújtanak jelentős védettséget az indiai variáns ellen a vakcinák.
MTI/Rosta Tibor - szmo.hu
2021. május 23.



A második dózis után a Pfizer/BioNTech és az AstraZeneca vakcinái is rendkívül hatékonynak bizonyultak az indiai mutáns koronavírus ellen, írja az angol népegészségügyi szolgálat (Public Health England) tanulmánya alapján a BBC. Mindkét oltás nagyjából hasonló védettséget nyújt az Indiát letaroló mutáció ellen, mint a kenti, másnéven brit variáns ellen.

Azonban míg az első oltás után három héttel mindkét vakcina csak 33 százalékban hatékony az indiai koronavírus ellen, a brit variánssal szemben már ez az az arány is 50 százalékos volt. A kutatás készítői megjegyzik, hogy a vizsgált vakcinák valószínűleg még ennél is hatékonyabbak lehetnek a kórházba kerülés és a halállal végződő súlyos betegség ellen.

Matt Hancock szerint a kutatás csak megerősítette a brit kormány víruspolitikáját, és ezek alapján még kevesebb okuk lehet felülbírálni a június 21-re tervezett teljes nyitást. Az egészségügyi miniszter ugyanakkor hozzátette, hogy mindenkinek "létfontosságú" a második oltás felvétele.

A tanulmány szerint a Pfizer vakcinája 88 százalékban volt hatásos az indiai mutációval fertőzöttek esetében a tünetek kialakulásával szemben két héttel a második injekció után, míg ugyanez az oltóanyag 93 százalékban biztosított hasonló védelmet a brit variánssal fertőzöttek esetében. Az AstraZeneca oltóanyaga 60 százalékban nyújtott védelmet az indiai és 66 százalékban a brit mutáns ellen.

Az angol népegészségügyi szolgálat szerint a vakcinák hatásossága közötti különbség abból fakad, hogy a Pfizer készítményének második komponensét előbb kapják meg az emberek, mint az AstraZeneca második oltását. Megjegyzik ugyanakkor, hogy ráadásul egyes kutatások szerint az AstraZeneca oltóanyagának maximális védelmének kialakulásához több idő kell.

Kiemelik, nem szabad elhanyagolni azt sem, hogy míg a Pfizer vakcináját rengeteg fiatal, egészségügyi dolgozó is megkapta, addig az AstraZeneca oltóanyagát rengeteg idős ember is megkapta az országban.

A kutatás során 12 675 szekvenált mintát vizsgáltak április 5. és május 16. között. Közülük 1054 tartalmazta az indiai variánst, vagyis a koronavírus B.1.617.2 típusát.

Az Egyesült Királyságban egyelőre a Pfizer/BioNTech, az Oxford/AstraZeneca és a Moderna vakcinájával oltják koronavírus ellen az embereket, de hamarosan engedélyt kaphat a Novavax és a Janssen készítménye is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Olyan szorongása van az embernek, hogy a WC-re sem mer kimenni” – Kitálalt egy ápoló, aki a létszámhiány miatt gyakran egyedül küzd az osztályán
Rossz mentális állapotban vannak az ápolók. Az Egészségügyi Világszervezet friss tanulmánya szerint minden harmadik orvos és ápoló depresszióval küzd a vizsgált országokban.


Az Egészségügyi Világszervezet friss tanulmánya szerint a vizsgált Európai országokban minden harmadik orvos és ápoló depresszióval küzd és több mint tizedének megfordult már a fejében az öngyilkosság gondolata.

Egy 37 éve pályán lévő ápoló számolt be az RTL Híradónak arról, hogy milyen rossz mentális állapotban vannak kollégáival.

Elmondta, hogy szorong, és az is előfordul, hogy a vécére se mer kimenni. Nem tagadja, néha alkoholhoz és nyugtatóhoz nyúl munka után - árulta el az ápoló, aki egy fővárosi kórházban dolgozik.

"Fáradtak vagyunk, ki vagyunk égve, öregek vagyunk, nincs utánpótlás. magánélete mindenkinek romokban".

"Nagyon sokszor van az, hogy szorongok, mert tudom, hogy milyen napra megyek be. Hogy a létszámhiány miatt egyedül vagyok. Van olyan szorongása az embernek, hogy nem mer kimenni wc-re mert tudja, hogy van olyan a beteg az osztályon, akinek bármikor csippanhat a monitorja, bármikor lehet valami baja".

Úgy vélte, hogy: "Ha épeszű akarsz maradni, nem akarsz az alkoholhoz nyúlni, nem akarsz időnként bevenni egy altatót, akkor nem fogod bírni, akkor eljössz. Sajnos jellemző, hogy vagy lehúz az ember egy felest vagy bevesz egy altatót, ne adj Isten a kettőt egyben".

A WHO felmérése szerint minden harmadik egészségügyi szakember depresszióval küzd. Inkább a nők, és nagyobb arányban az ápolók, összesen 32 százalékuk. A szorongással 24 százalékuk küzd. Az alkoholizmus inkább a férfiak betegsége a szakmában, és több orvost érint, 4 százalékukat.

Az RTL Híradónak nyilatkozó pszichiáter, Werning Róbert - aki részt vett a tanulmány elkészítésében - azt mondta: az adatok aggasztóak. "Az egészségügyi dolgozók körében ötször akkora a mentális egészségügyi problémák kockázata, mint az átlag lakosságnak. A legmegrázóbb adat az az, hogy az egészségügyi dolgozók 10 százalékának volt a vizsgálatot megelőző közvetlen időszakban is, öngyilkosságra vagy önkárosításra irányuló gondolatai".

A Független Egészségügyi Szakszervezet vezetője, Soós Adriána szerint: "egy-egy embernek sokkal több feladatot el kell látnia, mint ami ésszerűen, normálisan egy adott időben lehetséges volna. Az hogy 72 órát dolgozhasson egy dolgozó és elég gyakran, ha nem 72-őt. De 60-at dolgozik egy héten, ez kimerültséget feszültséghez szorongáshoz vezet."

Az is kiderült, hogy a vizsgált országok közül a legjobb mentális állapotban a skandináv országok egészségügyi dolgozói vannak. A lettek küzdenek a leginkább a depresszióval, Magyarország ebben a negyedik legrosszabb helyen áll.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Videón a százhalombattai olajfinomítónál történt robbanás és a felcsapó lángok
Az Időkép webkamerája rögzítette a robbanást, ami után tűz ütött ki az olajfinomító területén, az egyik alapanyag-feldolgozókban. A tűzoltók jelenleg is küzdenek a lángokkal.


Tűz ütött ki hétfő este a Mol százhalombattai olajfinomítójánál. A katasztrófavédelem szerint egy alapanyag-feldolgozó üzem gyulladt ki. A helyszínre elsőként a létesítmény tűzoltói értek ki, majd az érdi, törökbálinti, budapesti, szigetszentmiklósi tűzoltókat is riasztották. A Pest és a Komárom-Esztergom vármegyei mobillabort is a helyszínre küldték.

A tűz oltásához hab- és vízágyúkat is bevetnek.

A Mol a Telex kérdésére azt írta: „Hétfő éjjel tűz ütött ki a Dunai Finomító AV3-as üzemében. A tüzet lokalizálták a tűzoltó és jelenleg is dolgoznak a területen. Személyi sérülés nem történt, a baleset pontos okát vizsgálják.”

Az Időkép tököli webkamerájának felvétele

Egy kommentelő azt írta, egy helyen csaptak fel a lángok, felvételen látható a többi láng a biztonsági fáklya fénye volt.

Mások is posztoltak videókat, amin a hanghatás hallható. A közeli településeken sokan hallották a robbanást, és a tűz fényét kilométerekről is látni lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Semjén Zsolt válasza Kálmán Olgának: Zsolti bácsi egy szimbólum, egy ártatlanul megtámadott ember szimbóluma
A DK-s politikus számonkérte a kormányt a gyermekvédelem mulasztásaiért. Bocsánatkérést és valódi felelősségre vonást követelt a Szőlő utcai ügyben.


Parázs szóváltás robbant ki az Országgyűlésben: Kálmán Olga (DK) a gyermekvédelemről és a Szőlő utcai ügyről kérdezte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettest, a KDNP elnökét. A vita az Országgyűlés plenáris ülésén zajlott.

„Tisztelt Miniszterelnök-helyettes, nem igazán értem, hogy miért ment önként házhoz… amiért házhoz szoktak menni” – kezdte Kálmán. Szerinte Semjén magára húzta az ügyet, „pancser bűnelkövető”-ként viselkedett.

A DK-s politikus azt mondta, őt az érdekli, ki erőszakolt meg 10–12 éves gyerekeket, és a kormánynak nem a képviselőket kellene fenyegetni, hanem az elkövetőket. Hozzátette, hogy „elmorzsolt pár könnyet”, és azt várta, hogy elhangozzon az a szó: „áldozatok”.

Kálmán szerint a kabinet összemossa a pedofíliát a homoszexualitással. Azt is mondta, hogy a kormánynak bocsánatot kellett volna kérnie a Szőlő utcai ügy miatt, és Semjén „minimum cinkos”.

Semjén Zsolt reagált Kálmán Olga felvetéseire. „Az elmúlt héten többet tettünk ezekért a gyerekekért, mint ön, Arató Gergely vagy Dobrev Klára egész életükben együttvéve.” A miniszterelnök-helyettes szerint a kormány meghozta Európa legszigorúbb pedofilellenes törvényét, és a múlt héten 17 milliárd forintnyi támogatást rendeltek a szociális és gyermekvédelmi területnek.

A „Zsolti bácsi” kifejezésre Semjén így reagált.

„Ki Zsolti bácsi? Nem ki, hanem mi. A maguk politikai terméke. Egy zavart elméjű, idézőjelbe tett próféta fantáziája és egy politikai provokátornak a manipulációja.” Szerinte a „zsoltibácsizás” az ártatlanul megtámadott ember és az ellenzék „aljas és sunyi rágalmazásának” szimbóluma, a DK „esszenciája” pedig „hungarofóbia és az antikrisztianizmus”.

Semjén a Szőlő utcai ügyről hálát mondott a sok imádságért, és arról beszélt, hogy az istenszerető embernek minden a javára válik.

VIDEÓ: Kálmán Olga a Parlamentben


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„A miniszter bármikor utasíthatja az államtitkárát, hogy pajtás, nekem most ez a szálloda kell” – Így lehet 800 ezres szállodai szobája Nagy Mártonnak
A tárca titkolja, melyik hotelben lakott a politikus, aki kilenc hónap alatt tucatszor repült hivatalos ügyben. Korábban a magángépes útjai is tízmilliókba kerültek.


Luxusszállodák, borsos számlák: a 24.hu által kikért adatok szerint Nagy Márton kilenc hónap alatt 12 hivatalos külföldi úton járt, és akadt olyan brüsszeli útja, ahol a négy éjszaka 3,3 millió forint fölé kúszott – számolt be róla az RTL Híradó. A minisztérium nem árulta el, melyik hotelekben lakott, a lap perre készül a részletekért.

A brüsszeli csúcsra 831.399 forint/éj volt a legdrágább szállás. Egy másik út során két éjszaka mintegy 721 ezer forintba került éjszakánként, míg további brüsszeli utaknál 425 ezer, illetve 511 ezer forintos díj szerepelt egy éjszakára. Bécsben 796 ezer forintot fizettek egyetlen éjszakáért.

„A közigazgatási államtitkár a minisztériumban két szinttel a miniszter alatt álló rangidős beosztás. A miniszter úr bármikor utasíthatja: pajtás, nekem most ez a szálloda kell, tessék felülírni a rendeletet”

– mondta Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország jogi igazgatója.

A hazai szabályok alapvetően éjszakánként nagyjából 400 eurós szálláskeretet emlegetnek, de indokolt esetben a közigazgatási államtitkár ezt felülírhatja. A vita ettől forrósodott fel igazán.

„Arról a Nagy Mártonról beszélünk, akinek a költségvetés kapcsán nincs olyan száma, amit eltalált volna. Az idei évre tervezett, hivatalosan 3,4%-os gazdasági növekedés lényegében 0 lesz – ezt látjuk” – mondta Vajda Zoltán, ellenzéki országgyűlési képviselő.

Közben felbukkant a miniszter korábbi, vásárlós videója is. „Mától él az árréscsökkentés, a fogkrém ára is jelentősen csökkenni fog. Ha már ott vagyok, veszek a gyerekeknek is” – mondta Nagy Márton a Facebookon.

Előzményként a 444.hu adatigénylése alapján kiderült: 2023 januárjától 2024 novemberéig a miniszter hivatalos külföldi útjaira 132 millió forintnál is több ment el, ebből 60 millió felett volt a magángépes közlekedés. A friss adatokkal most újra fellángolt a vita a közpénzek utazási költéseiről - derült ki az RTL Híradóból.


Link másolása
KÖVESS MINKET: