HÍREK
A Rovatból

Hatalmas napkitörés volt - figyelmeztet a NASA

Hétfő hajnalra várható, hogy a napszél eléri a Földet, a mágneses vihar károkat okozhat.

Link másolása

Gigantikus napkitörést észlelt az Amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) pénteken. Az ebből keletkező napszél hétfőre virradóra éri el a Földet.

Komoly következményei is lehetnek a rendkívül erős naptevékenységnek, amely akár áramkimaradást is okozhat.napkitores

A napkitörésről felvételeket is készítettek, amelyhez azt írták, hogy a képen látható jelenséghez hasonlót az utóbbi időben nem észleltek. A különleges égi eseményt húsz órán át tudták megfigyelni.

A fényes félkörívek, hurkok nagyon látványosak, de igen veszélyesek a Földre.

A Nap felszínén megnyíló hasadékból kiszabaduló napszél a Föld felé indul. Ez a szél feltöltött részecskék plazmaáramából és mágneses térből áll. Amikor eléri a Földet, akkor akár egy mérsékelten erős mágneses vihar is létrejöhet.

VIDEÓ: a napkitörés

Bár a Föld atmoszférája és mágneses mezője a napszél jó részét felfogja, de így is lehetnek hatásai. Egy mágneses vihar áramkimaradást, a nnaavigációs rendszerek meghibásodását okozhatja. Veszélyt jelenthet az űreszközökre és a repülőkre, de a bennük utazókra is, mert sugárzás érheti őket.

Egy szép természeti jelenség, a sarki fény is kialakulhat ilyenkor, mivel a feltöltött részecskék a mágneses mezőket elérve színes fényjelenséget okoznak.

Forrás: Blikk

A napkitörés földi hatásai:

- Erős kitörés idején jelentősen megnő a földi felső légkörben és bolygónk kozmikus környezetében a nagyenergiájú sugárzások erőssége. Ezek komoly kárt okozhatnak a műholdakban és űrszondákban, a töltött részecskék a pilóták és űrhajósok egészségére is veszélyesek. Megszűnne a felső légkor ionizált D-rétege.

- A kitörést kísérő rádiókitörések megzavarhatják, vagy megszüntethetik a Föld nappali oldalán a rádiós kommunikációt és a radarok működését. Ez jelentősen megnehezítené vagy lehetetlenné tenné a repülőutakat a sarkok körzetében.

- Ha a Föld a kidobott anyag útjába esik, a földi magnetoszférának ütközve mágneses vihart okozhat. A vihar megzavarhatja a navigációt, megbolondítva az iránytűket. Emellett a mágneses tér gyors ingadozása erős kóboráramokat indukálhat az elektromos berendezésekben, ami olykor nagy területeket érintő áramkimaradásokhoz vezet.

- A töltött részecskék a mágneses vihar következtében a sarkvidékeknél bejuthatnak a Föld felső légkörébe, ott a sarki fény néven ismert fényjelenséget okozva.

- A légkör elvesztheti ózonrétegének 50-10%-át, ami a bőrrákos megbetegedések számának növekedéséhez vezet.

- A világos éjszakai égbolt megzavarja az állatok életciklusait és felborítja mindennapi életük rendjét.

- A protonok áramlása magreakcióba lépne a légkör oxigén és nitrogén atomjaival. Ennek eredménye nagysebességű neutronáramlás lenne, ami elérhetné a földfelszínt is. Ennek következménye a számítógépes rendszerek összeomlása, mert a memóriákban lévő aktuális tartalom felülíródna.

Forrás: Wikipédia

„A Nap mély álomból ébred” – mondta Richard Fisher, a NASA napfizikai részlegének vezetője még 2010-ben. „Az elkövetkező években jelentősen növekszik majd a napfoltok aktivitása, mindeközben pedig a technológiai fejlődés miatt rendkívül érzékenyekké váltunk a napviharokra.”

A kitöréseket előidéző napfoltok gyakorisága, a Nap felszínén kialakuló viharok erőssége 11 éves ciklust ír le. A jelenlegi 2008-ban kezdődött, és éppen felfutó szakaszában tart.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotók: Ilyen volt a tömeg Magyar Péter debreceni nagygyűlésén
Sokan érkeztek a TISZA Párt alelnöke által meghirdetett vasárnap délutáni eseményre, ahol az EP-képviselőjelöltjeik mellett a színpadra lépett Rost Andrea és L. Ritók Nóra is.
Fotók: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. május 05.


Link másolása

Magyar Péter országjáró útja során vasárnap délután Debrecenbe érkezett. A nagygyűlésre sokan érkeztek, az ország különböző pontjairól és még a határon túlról is.

Íme a délutáni események képekben:

Az eseményről mi is beszámoltunk. A TISZA Párt politikusa beszélt többek között az EP-választásokról, az akkumulátorgyárakról, a környezetvédelemről, a gyermeknevelésről is.

A demonstrációról még több cikket ITT olvashatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter SMS-t írt a mentőszolgálat főigazgatójának az állítólagos öngyilkossági kísérletéről szóló OMSZ-jelentés miatt
Az ügyben a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is vizsgálódhat, hogy kiderítsék, valós-e a jegyzőkönyv, ki rendelkezhetett vele és hogy jutott el a sajtóhoz.

Link másolása

Mi is írtunk róla, hogy nyilvánosságra került egy jegyzőkönyv, amelyet az Országos Mentőszolgálat írt tavaly. A Borsonline szerint Varga Judit ex-igazságügyi miniszter igazat mondott a Hajdú Péternek adott interjújában, ahol arról beszélt, volt férje, Magyar Péter rá akart ijeszteni, és eljátszotta, hogy öngyilkos lett és gyógyszermérgezést szimulált. Mikor a volt feleség meglátta a gyógyszert, kihívta a mentőket.

A jegyzőkönyv megjelenése után Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő felvetette, hogy egy bulvármagazin hogyan „juthatott hozzá” a mentők jelentéséhez. Szerinte biztos, hogy ezt nem lehetett volna nyilvánosságra hozni. A szakember szerint a mentőszolgálat vezetőségének le kell mondania, ha kiderül, hogy tőlük szivárgott ki a dokumentum.

A Mentőszolgálat már vizsgálatot indított, Magyar Péter pedig feljelentést tesz az ügyben - írja az RTL.hu.

Az OMSZ jegyzőkönyve szerint a mentőket nem Varga Judit hívta. A bejelentő nevének helyén az olvasható a vezetéknevet kitakarva az látszik, hogy Dr. Péter. Az esetlapon pedig az olvasható, hogy a mentőket lemondták, mert a „beteg ismeretlen helyre távozott”.

A mentősök szóvivője az RTL Híradó megkeresésére azt válaszolta, hogy „vizsgálat keretében ellenőrzik” az adatkezelés szabályosságát. „A dokumentáció a mentőellátás után, az EESZT rendszerébe kerül (…) ahol a beteg, a törvényes képviselője, vagy másik egészségügyi ellátó is hozzáférhet”.

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke azt mondta, hogy súlyos adatvédelmi kérdéseket kell tisztázni az ügyben. Péterfalvi Attila közölte, hogy mérlegelik, indítanak-e hivatalból eljárást. Az RTL Híradónak elmondta, vizsgálnák, hogy az adatkezelés az EU-s vagy a magyar jogszabályoknak megfelelő-e. Azt is megnéznék, hogy valós-e a jegyzőkönyvi forma, és ki rendelkezhetett vele, illetve hogy juthatott el a sajtóhoz.

A kiszivárgott jegyzőkönyv miatt Magyar Péter feljelentést. Ezt a mentőszolgálat főigazgatójának is megírta SMS-ben - írja a portál.

"Remélem, hogy a belső vizsgálatot tényleg elrendelték, hogy ez pontosan mi és hogy az én feljelentésem pedig érkezni fog ellenük is és a sajtótermékek ellen is"

– mondta az RTL-nek Magyar Péter.

A politikus azt is kiemelte, hogy szerinte a nyilvánosságra hozott dokumentumok nem igaziak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Magyar Péter nem áll meg: Köszönjük Debrecen! Holnap indulunk tovább
A TISZA Párt politikusa újabb településekre látogat, ahol beszédet mond és kötetlen beszélgetésekre is sor kerül majd. A vasárnapi nagygyűlés után máris elárulta, hol lehet vele találkozni a következő napokban.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2024. május 05.


Link másolása

Magyar Péter a vasárnapi nagy tömegeket megmozgató debreceni nagygyűlése után máris a következő napra készül. A közösségi oldalán megírta, hogy hol folytatja tovább az országjárást:

"Köszönjük Debrecen!" - írta a posztban.

"Holnap indulunk tovább Hajdú-Bihar megye további településeire. Íme a részletes program:

Hétfő (05.06.):

9:30: Kaba - Szabadság tér - Beszéd & kötetlen beszélgetések

11:30: Berettyóújfalu - Berettyó Kulturális Központ - Beszéd & kötetlen beszélgetések

13:00: Derecske - Templomkert tér 10. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

15:00: Nyírmártonfalva - Lombkoronasétány látogatás

19:00: Hajdúszoboszló - Művelődési ház előtt - Beszéd & kötetlen beszélgetések

Kedd (05.07.):

9:30: Balmazújváros - Művelődési Ház - Beszéd & kötetlen beszélgetések

11:00: Hajdúböszörmény - Baross Gábor tér 2. - Beszéd & kötetlen beszélgetések

13:30: Hajdúnánás - Köztársaság tér (Fő tér) - Beszéd & kötetlen beszélgetések

Mindenkit várunk szeretettel!"

A vasárnapi rendezvényről készült fotóinkat itt nézheted meg:

A politikus a debreceni beszédében elmondta, hogy már csak öt hét van hátra a június 9-i választásig, amelynek eredménye, reménye szerint, megindítja majd a változásokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Menczer Tamás baloldalozott, külföldizett és kétszer azt mondta, hogy bumm
A Fidesz kommunikációs igazgatója sokadszorra is elmondta, amit már eddig is elmondott. Szerinte Magyar Péter ugyanúgy bele fog állni a földbe, mint MZP vagy a Momentum.

Link másolása

A Fidesz kommunikációs igazgatója kommentálta Magyar Péterék tevékenységét. Az állami hírügynökség is kimerítően szemlézte Menczer Facebookra feltöltött videóját. Ebben a Fidesz kommunikációs vezetője arról beszélt egy képen kívüli riporternek, hogy amikor volt „az adatkezelési történet, hogy a Bajnai Soros-világhoz kapcsolódó DatAdat áll mögötte”, akkor Magyar Péter azt mondta, hogy ez nem igaz, azt a tájékoztatót csak valakitől kapta.

Ó, hát igen, ahogy az lenni szokott, csak úgy kaptuk valakitől.

Amikor meg kiderült, hogy kitől kapták, kiderült, hogy az is a Bajnainak az üzlettársa, és az ember cégéhez van bejegyezve a Magyar Péter egyesülete is” – mondta Menczer.

Szerinte ugyanebbe a sorba illik, ugyanazok vannak mögötte, akik a Márki-Zay mögött is voltak. Külön megemlítette, hogy „erről a Momentum sokat tudna mesélni, hogy milyen, amikor ezek a külföldi finanszírozók valakit elhajítanak, és beállnak valaki más mögé

– mondta Menczer.

Szerinte eddig is ez történt.

„Külföldi irányítók és baloldali hype. Momentumnál – bumm – beleálltak a földbe. Márki Zay Péternél ugyanaz – bumm – beleállt a földbe. Most épp Magyar Péteren a sor, és jön a következő csalódás

– mondta Menczer Tamás.


Link másolása
KÖVESS MINKET: