HÍREK
A Rovatból

Három minisztériumban tartott egy napon házkutatást az ügyészség a Schadl–Völner-ügy miatt novemberben

Völner Pál egy lehallgatott telefonbeszélgetésben azt mondta Schadl Györgynek, hogy együtt ebédelt Süli Jánossal. Átbeszélték a pályázati lehetőségeket, és a miniszter „szeretettel várja ezt a dolgot”.


November 25-én reggel, nagyjából egy időben tartott házkutatást a Központi Nyomozó Főügyészség a Miniszterelnökségen, az Emberi Erőforrások Minisztériumában és az Innovációs és Technológiai Minisztériumban – írja az RTL online híroldala.

A nyomozati anyagok szerint azokról a pályázatokról kerestek iratokat, amelyekről Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke és Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium államtitkára telefonon beszéltek egymással. A házkutatások idején Schadl György már hetek óta letartóztatásban volt, Völner Pált viszont még nem gyanúsították meg.

Az ügyészek a Miniszterelnökség Bihari János utcai épületét látogatták meg elsőként, ahol a paksi bővítésért felelős tárca nélküli miniszter, Süli János hivatala található. Schadl cégével, az Aqua Energy Solution Zrt.-vel kapcsolatos iratokat, illetve a csökkentett szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos pályázatokat kerestek, de végül semmit sem találtak.

Völner Pál egy lehallgatott telefonbeszélgetésben azt mondta Schadl Györgynek, hogy együtt ebédelt a miniszterrel, átbeszélték a pályázati lehetőségeket, és Süli János "szeretettel várja ezt a dolgot".

A cikk szerint Süli János naptárában nem volt nyoma a cég ügyeivel kapcsolatos találkozónak, megnézték Kovács Pál államtitkár naptárát is, mert ő foglalkozik ezekkel a pályázatokkal a minisztériumban, de abban sem találtak semmit.

Pedig az rtl.hu által megismert nyomozati iratok szerint Schadl György május elején legalább egy alkalommal Kovács Pál államtitkárral is beszélt telefonon arról, hogy „átküldték az anyagot”, és személyes találkozóról is egyeztettek.

Völner Pál a lehallgatott beszélgetésekben arról is beszélt, hogy Steiner Attilánál, az ITM körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkáránál is érdeklődött pályázati lehetőségekről. Az ügyészek az ő államtitkárságán is jártak, ahol a pályázati felhívások és a támogatott pályázatok listáját adta át nekik az államtitkár tanácsadója. Schadl cégére külön is rákerestek, de nem találtak semmit.

Az Emmi-be azért mentek a nyomozó ügyészek aznap, mert Schadl György többször kért segítséget Völner Páltól egy oktatási központ engedélyei miatt is. Az ügyről több iratot is találtak, ezeket Maruzsa Zoltán államtitkár át is adta az ügyészeknek.

Az RTL szerint szerint az iratokból nem derül ki, hogy házkutatások során a minisztériumokban mennyit tudhattak meg az akció érintettjeiről. Orbán Viktor korábban egy sajtótájékoztatóján azt mondta az RTL Híradó kérdésére, hogy aznap értesült először a Völner Pál ellen folyó eljárásról, amikor az ügyészség december 7-én kikérte a mentelmi jogát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
XIV. Leó: az amerikai Robert Francis Prevost lett az új pápa
18 óra 8 perckor szállt fel a fehér füst a Sixtus-kápolna kéményéből. Az új pápa már köszöntötte is a Szent Péter téren várakozó híveket.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Fehér füst szállt fel néhány perccel csütörtökön este hat óra után a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből, ami azt jelenti, hogy már a második napon sikerült megválasztani a katolikus egyház új, 267. vezetőjét.

A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség.

A füst felszállása után az új pápa kilétét Dominique Mamberti protodiakónus bíboros  jelentette be a vatikáni palotának a Szent Péter térre néző pápai erkélyéről. Ezek alapján az új pápa, az amerikai Robert Francis Prevost lett, aki XIV. Leó néven vezeti majd a katolikus egyházat.

Robert Francis Prevost 1955. szeptember 14-én született Chicagóban. Amerikai származású katolikus bíboros és az Ágoston-rend tagja. Pápává választásáig a Püspöki Dikasztérium prefektusa, valamint a Latin-Amerikáért felelős Pápai Bizottság elnöke volt.

Az új pápa külön-külön üdvözölte a bíborosokat, megölelte őket, és később velük vacsorázik - közölte a Vatikán.

Az egyház egységét jelzi, hogy a bíborosoknak csak négy szavazási fordulóra volt szükségük az új pápa megválasztásához - vélte Giuseppe Versaldi olasz bíboros újságíróknak nyilatkozva a Vatikán sajtóhivatalában.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Kicsoda Robert Francis Prevost, aki első amerikaiként lett pápa?
A 69 éves egyházfő reformszellemű, és jól ismeri a katolikus egyház megosztottságait. Latin-amerikai tapasztalata is fontos szerepet játszhat a folytatásban.


Már a bejelentés előtt is ünnepi hangulat uralkodott a Vatikánban: a Szent Péter téren összegyűlt tömeg lelkesen skandálta, hogy „Éljen a pápa!”

Robert Prevost, aki mostantól a XIV. Leó nevet viseli, 69 éves, és ő lett a 267. pápa, aki elfoglalja Szent Péter trónját. 1955-ben született az Egyesült Államokban, Chicagóban. Már gyerekként bekapcsolódott az egyházi életbe, ministránsként szolgált, majd 1982-ben pappá szentelték, írja összefoglalójában a BBC.

Pályafutása hamar nemzetközi irányt vett: harmincéves korában Peruba költözött, ahol az Ágoston-rendi misszió tagjaként kezdett dolgozni. Később érseki kinevezést kapott, majd Ferenc pápa püspökké nevezte ki Chiclayóban, egy évvel azután, hogy maga is elfoglalta a pápai széket.

Perui állampolgárságot is szerzett, és sokan ma is szeretettel emlékeznek rá, mint olyan emberre, aki szívügyének tekintette a peremre szorult közösségek támogatását, és fontos szerepet játszott abban, hogy közelebb hozza egymáshoz a helyi egyház tagjait. Bár érseksége idején Peruban is megjelentek az egyházat érintő szexuális visszaélési ügyek, egyházmegyéje határozottan tagadta, hogy Prevost bármilyen eltussolásban részt vett volna.

A konklávén részt vevő bíborosok mintegy 80 százalékát Ferenc pápa nevezte ki, így sokak számára nem volt meglepő, hogy egy olyan vezető került az egyház élére, aki közel áll hozzá szemléletben.

Prevostot világszerte jól ismerik az egyházi vezetők, hiszen korábban a Püspöki Dikasztériumot vezette – ez az egyik legfontosabb hivatal a Vatikánban.

Első beszédében meghatottan emlékezett meg elődjéről: „Még mindig a fülünkben cseng Ferenc pápa gyenge, de mindig bátor hangja, amint megáldott minket” – mondta, majd így folytatta: „Isten kezét fogva, egységben haladjunk előre.”

A választást megelőző napokban a bíborosok tanácskozásain már körvonalazódott, milyen vezetőt keresnek. Matteo Bruni, a Vatikán szóvivője így fogalmazott:

„Egy prófétai lelkületű pápát szerettek volna, aki nem zárkózik be, hanem képes kilépni és világosságot vinni egy kétségbeeséssel teli világba.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Nemrég Budapesten járt az új pápa, ő maga osztott meg videót róla
Ferenc pápa delegációjának tagja volt két évvel ezelőtt. A húsvéthétfőn elhunyt egyházfőt ő is elkísérte a Sándor-palotába, ahol Novák Katalin és Orbán Viktor fogadta a szentatyát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Első amerikaiként választották pápává Robert Francis Prevostot. A 69 éves egyházfő május 8-án, a titkos szavazás negyedik körében szerezte meg 133 bíboros kétharmadának bizalmát.

A XIV. Leó nevet választó pápa nem is olyan régen járt Budapesten, igaz akkor még a húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa kísértének tagjaként. Ferenc pápa még 2023. április 28-án érkezett Budapestre háromnapos apostoli látogatásra.

A vatikáni delegáció tagjai között volt Robert Francis Prevost, aki akkoriban a Püspöki Dikasztérium prefektusaként szolgált.

Ez volt az első hivatalos külföldi útja ebben a szerepkörben, derül ki az mfor.hu két évvel ezelőtti beszámolójából.

A látogatás során Ferenc pápa találkozott Novák Katalin köztársasági elnökkel és Orbán Viktor miniszterelnökkel a Sándor-palotában, ahol négyszemközti megbeszélést is folytattak.

A lenti videót Prevost reposztolta saját közösségi oldalára. A felvételen 0:18-tól tűnik fel egy pillanatra:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Fehér füst: megvan az új pápa!
Csütörtök este véget ért a konklávé, ami egy nappal korábban kezdődött. Hamarosan kiderül, kit választottak az egyház vezetőjének a bíborosok.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. május 08.



Fehér füst szállt fel a Sixtus-kápolna kéményéből csütörtök este, ami azt jelenti, hogy megvan az új pápa. Azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy kit választottak meg a bíborosok.

A pápaválasztó konklávén 133, nyolcvanévesnél fiatalabb bíboros vett részt, az eredményes választáshoz kétharmados többségre volt szükség.

Az új pápa lesz a katolikus egyház 267. vezetője.

Az eseményeket élőben lehet követni itt:


Link másolása
KÖVESS MINKET: