Azt szeretnék elérni, hogy a bíróság marasztalja el a kormánypárti lapot, amely közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeti aktivistákat és egyszerű munkavállalókat „idegen, gonosz hatalmak” zsoldosainak állított be.
A Fővárosi Törvényszék befogadta 34 személynek a Figyelő és kiadója ellen indított közös keresetét - közölte a Magyar Helsinki Bizottság, amely a felpereseket képviseli a perben.
Céljuk, hogy bíróság marasztalja el a kormánypárti lapot, amely közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeti aktivistákat és egyszerű munkavállalókat „idegen, gonosz hatalmak” zsoldosainak állított be 2018-ban azzal, hogy a hírhedt „Soros-listájára” tette őket.
A per előzményként már 2020 márciusában jogerős ítélet kötelezte a Mediaworks Zrt.-t, a Figyelő kiadóját, hogy 500–500 ezer forintos sérelemdíjat fizessen két jó hírében megsértett embernek. Akkor a bíróság azt állapította meg, hogy a nem közszereplő listázott személyeknek nem volt lehetőségük reagálni a sajtó támadására, aminek hátrányos következményeit a magánéletükben tapasztalták. A sajtószabadság egyébként sem terjed ki a közéleti vitában részt nem vevő személyekre vonatkozó, valótlan tartalmú megbélyegzésre.
A Helsinki Bizottság közlése szerint most újabb harmincnégy „zsoldosnak” bélyegzett ember indított pert a cikk miatt, mivel a kiadó a pert követően egyikük megkeresésére nem adott elégtételt önkéntesen.
A képviseletükben eljáró Fazekas Tamás ügyvéd szerint azért különleges ez az ügy, mert egyszerre harmincnégyen perelik a Figyelő kiadóját.
"A kormánysajtó és kormány propagandagépezete ellen eddig számtalan jogerős elmarasztaló ítélet született, de egyről sem tudok, ahol ilyen sokan álltak volna ki magánéletük védelmében, és vállalták volna a pereskedés kellemetlenségeit. Nyilvánosan megbélyegző, jó hírnevet sértő ellenséglisták gyártása ellen mindannyiunk érdeke fellépni. Ez a fajta civil kurázsi igazán tiszteletreméltó és példamutató" - idézi a közlemény a jogi képviselőt.
A Fővárosi Törvényszék befogadta 34 személynek a Figyelő és kiadója ellen indított közös keresetét - közölte a Magyar Helsinki Bizottság, amely a felpereseket képviseli a perben.
Céljuk, hogy bíróság marasztalja el a kormánypárti lapot, amely közhasznú tevékenységet folytató civil szervezeti aktivistákat és egyszerű munkavállalókat „idegen, gonosz hatalmak” zsoldosainak állított be 2018-ban azzal, hogy a hírhedt „Soros-listájára” tette őket.
A per előzményként már 2020 márciusában jogerős ítélet kötelezte a Mediaworks Zrt.-t, a Figyelő kiadóját, hogy 500–500 ezer forintos sérelemdíjat fizessen két jó hírében megsértett embernek. Akkor a bíróság azt állapította meg, hogy a nem közszereplő listázott személyeknek nem volt lehetőségük reagálni a sajtó támadására, aminek hátrányos következményeit a magánéletükben tapasztalták. A sajtószabadság egyébként sem terjed ki a közéleti vitában részt nem vevő személyekre vonatkozó, valótlan tartalmú megbélyegzésre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.
„Bárki könnyedén kiszámíthatja a mapchecking segítségével, hogy hányan voltak a rendezvényén. Mindössze 35 ezren. Ezért is nevetséges, amikor Magyar Péter a számokról beszél. Ez csupán 35 ezer ember. A Békemeneten ennél sokkal többen voltak! A Békemenet résztvevőinek száma sokszorosa volt a háborús menetének. Így a 35 ezres létszám egyértelműen kudarcnak számít”
- szögezte le a kormánypárti influenszer.
Deák Dániel drónfotóját itt lehet megnézni:
Fekete-Győr András a tiszás vonulás után egy repülőgép ablakából készült fotót osztott meg. Ezen az látszik, hogy a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért a tömeg.
Nem sokkal korábban Orbán Viktor arról posztolt, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyarék rendezvényén:
„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?” - Záporoznak a kommentek Orbán Viktor tömegszámolós fotója alá
Szétszedik a hozzászólók a miniszterelnököt a Facebookon. Orbán korábban két fotóval próbálta bizonygatni, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyar Péterék Nemzeti Menetén.
Már majdnem tízezren szóltak hozzá Orbán Viktor csütörtök délutáni fotójához. A miniszterelnök nem sokkal 17 óra, vagyis Magyar Péter beszédének kezdete előtt posztolt egy képet, amin a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek számát hasonlította össze. A fotóhoz csak annyit írt: Kétszer annyian voltunk!. Az azonban nem derült ki, hogy ezt miből számolta ki a kormányfő.
Erre kérdezett rá az egyik kommentelő is, aki Mészáros Lőrinc egyik leghíresebb interjújából idézve kérdezte Orbánt:
„Ezt miből számolta ki? Matematikus ön?”
- írta a hozzászóló. Másvalaki Rákay Philip elhíresült kétmilliós megjegyzésére utalva azt írta:
„Sztem 7 millió körül lehetett, és ez csak az eleje volt.”
„Képet nem lehet feltölteni a hozzászólásban, már értem hogy miért...” - tette hozzá egy nevetős emoji kíséretében egy harmadik kommentelő, akinek a hozzászólása már majdnem négyezer lájknál jár.
„Akiknek egy kis esze van, a Fideszre szavaz. Akinek több, az nem”
- fogalmazta meg gondolatait a miniszterelnöki posztot látva egy hozzászóló.
„Ezt úgy számoljátok, mint az átlagkeresetet, mi?” - kérdezte egy kommentelő.
„Ennyi embert sikerült megvásárolni. A délutáni meneten mindenki önszántából volt, van jelen. Óriási különbség” - tette hozzá másvalaki.
A miniszterelnök tömegszámolós posztjáról itt írtunk korábban:
Már majdnem tízezren szóltak hozzá Orbán Viktor csütörtök délutáni fotójához. A miniszterelnök nem sokkal 17 óra, vagyis Magyar Péter beszédének kezdete előtt posztolt egy képet, amin a Békemenet és a Nemzeti Menet résztvevőinek számát hasonlította össze. A fotóhoz csak annyit írt: Kétszer annyian voltunk!. Az azonban nem derült ki, hogy ezt miből számolta ki a kormányfő.
Erre kérdezett rá az egyik kommentelő is, aki Mészáros Lőrinc egyik leghíresebb interjújából idézve kérdezte Orbánt:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Az innováció nem a Fidesznél van” - kezdte gyorselemzését az október 23-i rendezvényekről Lakner Zoltán a Partizánban. Szerinte egy ideje Orbán Viktor „mindig teljesen ugyanolyan”, legyen szó hatalmas lézershowról, parlamenti beszédről, vagy a mostani, nagy kivetítőkkel megtámogatott eseményről.
„Én egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy egy október huszonharmadika kapcsán (..) szenvedjen emlékezetpolitikai vereséget Orbán Viktor”
- szögezte le a politikai elemző. Úgy látta, hogy a miniszterelnök ezúttal „az egyik szomszédos ország gyalázásról” beszélt szinte végig, ezzel szemben a Tisza Párt vezetője szólt igazán az ünnepről, és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik a jelen politikájához.
A beszélgetésben később arról is beszélt, hogy melyik párt nyerhette a mozgósítást.
„Ilyen látványos, élő adásban közvetített vereség utoljára a Gyurcsány-Orbán vitában érte szerintem Orbán Viktort” - mondta Lakner, aki szerint „ezt saját magának csinálta” a miniszterelnök. Úgy véli, hogy hiba volt „felsrófolni” a várakozásokat például a később lemondott Trump-Putyin budapesti békecsúccsal kapcsolatban, de szerinte a két párthoz kötődők érzelmi állapota is jelentősen eltér jelenleg.
„Hozzánk már kopogott be olyan Fidesz-aktivista a tavalyi EP-választás előtt, aki azzal kezdte szinte, hogy bocsánatot kért, hogy ő a Fidesznek gyűjt aláírást” - hozta fel példaként a vele történteket Lakner.
Lakner szerint a tavasz folyamán gondolkozhattak a Fideszben arról, hogy valahogyan megakadályozzák a Tisza indulását a jövő évi választáson, de a Pride-on és a mai Nemzeti Meneten megjelent tömeg után erről letehettek.
„Én azt gondolom, hogy erről a vonatról lemaradt a Fidesz”
„Az innováció nem a Fidesznél van” - kezdte gyorselemzését az október 23-i rendezvényekről Lakner Zoltán a Partizánban. Szerinte egy ideje Orbán Viktor „mindig teljesen ugyanolyan”, legyen szó hatalmas lézershowról, parlamenti beszédről, vagy a mostani, nagy kivetítőkkel megtámogatott eseményről.
„Én egyáltalán nem emlékszem olyanra, hogy egy október huszonharmadika kapcsán (..) szenvedjen emlékezetpolitikai vereséget Orbán Viktor”
- szögezte le a politikai elemző. Úgy látta, hogy a miniszterelnök ezúttal „az egyik szomszédos ország gyalázásról” beszélt szinte végig, ezzel szemben a Tisza Párt vezetője szólt igazán az ünnepről, és arról, hogy ez hogyan kapcsolódik a jelen politikájához.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Szégyellje magát! Tönkretette Budapestet! Hogy néz ki?” - ez volt az egyik legvisszafogottabb megnyilvánulás, amit Karácsony Gergely kapott a békemenetelektől. A főpolgármester és a tömeg találkozásáról az Euronews osztott meg egy félperces videót.
A felvétel alapján Karácsony bringás felszerelésben keveredett a kormánypárti felvonulók közé a Margit hídon. A bejegyzés szerint a rendőrök tanácsolták neki, hogy menjen arra nyugodtan.
„Minek jöttél ide? Itt a magyarok vannak, nem az árulók! Szégyelld a pofádat, te köcsög!”
- mondja neki egy zászlólengető férfi.
„Te hülye szerencsétlen!” - tromfol egy másik békepárti felvonuló.
„Te rohadt mocsadék!” - veti oda a kerékpárját a tömegben toló politikusnak valaki.
„Magyarország szégyene!” - kontrázik egy másik pillanatokkal később, miközben Karácsony próbál átvágni az embereken.
A félperces szitokomcunamiról készült videót itt lehet megnézni: