HÍREK
A Rovatból

Hamis információkkal próbálják elijeszteni a pedagógusokat a felmondástól

Gulyás Gergely szerint 700, a Pedagógusok Szakszervezete szerint 1000 körüli pedagógus mondott fel szeptemberben a státusztörvény bevezetése miatt.


Szeptember 29-ig dönthetik el a pedagógusok, hogy még azelőtt felmondanak-e, hogy alávetnék magukat a sokat vitatott státusztörvénynek. Aki ezt az utóbbi két hétben megtette, még kedvezőbb feltételekkel távozhatott, mint ha később tervezne felmondani.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke nagyjából ezer fővel számol, aki ezen időszak alatt hagyta, illetve hagyja el az oktatást. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanakkor a kormányinfón a Telex kérdésre azt válaszolta: lényegesen kevesebben jelezték a felmondásukat, mint ahányan ilyenkor távozni szoktak a közoktatásból.

A miniszter szerint talán 700 körül lehet a távozó pedagógusok száma.

Ő ezt azzal magyarázta, hogy a státusztörvény jobb feltételeket biztosít a tanárok számára.

Az RTL információja szerint a munkáltatók a jogi szabályozást félreértelmezve próbálták megnehezíteni azok dolgát, akik a státusztörvény miatt távoznának állásukból. A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szakértője arról beszélt, hogy sok pedagógussal azt próbálják meg elhitetni, hogy ha nem fogadják el a jogviszonyváltást, akkor később nem térhetnek vissza a pályára, nem taníthatnak többé.

Fernezelyi Borbála elmondta: a nyilatkozat megtételével csak a meglévő jogviszonyára vonatkozóan dönt úgy, hogy a pedagógusok új életpályájáról szóló törvény alapján nem akarja további foglalkoztatását. „Ettől még a későbbiekben másutt nyugodtan létesíthet új jogviszonyt, és dolgozhat pedagógusként” – tette hozzá.

Olyan esetekről is tud, amikor egy távozni kívánó pedagógussal azt közölték, hogy az adott tankerületben nem taníthat többé, vagy egy meghatározott ideig nem gyakorolhatja a foglalkozását – de természetesen ez sem igaz.

Vannak esetek, amikor a pedagógusoknak azt mondják: ha nem vállalják az új köznevelési jogviszonyt, nem jár számukra végkielégítés. De ez sem igaz: a státusztörvényben szerepel, hogy 1-3 havi illetménynek megfelelő végkielégítés jár.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Hadházy Ákos: Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök
A független országgyűlési képviselő közösségi oldalán arról tájékoztatta követőit, hogy újabb beruházás készült el a hatvanpusztai birtokon.


Április elején írtunk arról, hogy a Gulyáságyú Média ellátogatott Hatvanpusztára, ahol megnézték, hogy áll most az Orbán-rezidencia, és készítettek egy hat perces videót is. A lap Hadházy Ákos független országgyűlési képviselőt kísérte el, a helyszínen több érdekességet és néhány újdonságot is felfedeztek. A lap szerint a birtokon nagy volt a nyüzsgés, emellett felfedeztek egy új építkezést is. A beszámolóból az is kiderült, hogy új pálmaház épül a birtokon. Korábban is volt egy ilyen funkciójú épület a kúria területén, de most egy még impozánsabb és nagyobb épült fel a területen.

Hadházy Ákos most friss hírekről számolt be.

„Befedték az egyik medencét Hatvanpusztán, így a luxi birtokon diszkrétebben pancsolhat ezentúl a hazudozásban és lopásban megfáradt miniszterelnök.

Mert - ahogy legutóbb nyilatkozta - mindenki úgy éljen, ahogy akar és ahogy tud. Épül-szépül az ország, nincs itt semmi válság” – írta Hadházy Ákos a Facebook-oldalán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter az ukrajnai kémbotrányról: Két eset lehetséges, az egyikbe jobb bele sem gondolni
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktornak haladéktalanul meg kell szólalnia az üggyel kapcsolatban.


Orbán Viktornak haladéktalanul meg kell szólalnia az Ukrajnából érkező, a magyar nemzetbiztonságot súlyosan érintő, hírek kapcsán” – írta Magyar Péter a Facebook-oldalán annak kapcsán, hogy az ukrán biztonsági szolgálat állításaszerint magyar katonai hírszerzéshez tartozó ügynökhálózatot lepleztek le Ukrajnában.

A Tisza Párt elnöke a bejegyzésében azt írta: „a kormánynak nyilván minden információ a rendelkezésére áll”, és hozzátette, „két eset lehetséges”.

„Az első, hogy Orbán Viktor hitelt érdemlően cáfolja az ukránok állításait. A másodikba jobb bele sem gondolni”

– zárult a bejegyzés.

Ahogy már beszámoltunk róla, az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, az SZBU azonosította őket.

Szijjártó Péter külügyminiszter úgy reagált, hogy ha kapnak bármilyen részletet vagy hivatalos információt, akkor tudnak az üggyel foglalkozni, szerinte „mindaddig egy óvatossággal kezelendő propagandának kell minősíteni” ezt a hírt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Megszólalt Szijjártó Péter az ukrán kémvádról: Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni
„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni” - mondta a külügyminiszter.


Ezt egy óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni. Majd ha kapunk bármilyen hivatalos információt, akkor tudunk ezzel foglalkozni - mondta Szijjártó Péter az ATV-nek az ukrán biztonsági szolgálat állításra reagálva, miszerint magyar kémeket lepleztek le Ukrajnában.

„Az elmúlt három évben sajnos bebizonyosodott az, hogy az Ukrajnában zajló háború, részben propaganda háborúból is áll. Tehát a fizikai háború mellett a légtérben, a frontvonalakon zajló fizikai összecsapások mellett zajlik egy propagandaháború” - fogalmazott a külgazdasági és külügyminiszter.

Arra a kérdésre, hogy kapott-e már diplomáciai csatornákon információt az ügyről, és, hogy mi lesz ennek a következménye azt válaszolta:

„Világos, hogy Ukrajnában gyakran alkalmaznak magyarellenes propagandát. Olyan magyarellenes propagandát, amelyről sok esetben kiderült, hogy semmifajta alapja nincsen”.

Szijjártó Péter ezért azt kéri mindenkitől, hogy „minden ilyen ukrán propagandában megjelenő hírrel szemben tanúsítson óvatosságot”.

„Majd hogyha kapunk bármilyen részletet vagy hivatalos információt, majd akkor tudunk ezzel foglalkozni, mindaddig ezt egy óvatossággal kezelendő propagandának kell minősíteni”

– jelentette ki.

Mint azt mi is megírtuk: az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, és az SZBU azonosította is őket.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Egy magyar katonai hírszerzéshez tartozó ügynökhálózatot lepleztek le Ukrajnában, állítja az ukrán elhárítás
Az ukrán biztonsági szolgálat közlése szerint elfogtak két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában.


Az ukrán biztonsági szolgálat, az SZBU pénteken közölte, hogy elfogott két magyar hírszerzőt, akik kémtevékenységet folytattak Ukrajnában. A gyanú szerint a két személy a magyar katonai hírszerzés hivatásos tisztje volt, az SZBU azonosította őket, írta az Interfax.

A nyomozás szerint egyikük egy 40 éves férfi, aki korábban a beregszászi járásban szolgált katonaként, és 2024 szeptemberében aktiválták ügynökként. Az SZBU közlése szerint információgyűjtés után Magyarországra utazott, hogy jelentést tegyen. Ehhez egy ápolási igazolást állított ki beteg édesapja számára, aki külföldi gyógykezelésre szorult.

A másik gyanúsított egy volt katonanő, akinek a rendelkezésre álló információk szerint az volt a feladata, hogy megfigyelje a repülők és helikopterek jelenlétét a zakarpatszkai területen.

Az ügynökhálózat Kárpátalja régióra összpontosított.

Az SZBU szerint

a hálózat tagjai információkat gyűjtöttek a térség katonai biztonságáról, és olyan sebezhető pontokat kerestek, amelyek a szárazföldi és légvédelmet érintik.

Emellett a lakosság politikai nézeteit és viselkedését is vizsgálták.

Az SZBU a két személyt lakóhelyükön tartóztatta le. A házkutatás során telefonokat és egyéb tárgyi bizonyítékokat foglaltak le. A szolgálat közlése szerint „Ukrajna történetében először leplezték le a magyar katonai hírszerzés ügynökhálózatát”.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: