HÍREK
A Rovatból

Hamarosan már negyedik oltásra is lehet regisztrálni

Az orvostudósok egyöntetű véleménye az, hogy a harmadik oltást követő 4-6 hónapon belül javasolt a negyedik beadatása – mondta az oltási munkacsoport vezetője.

Link másolása

A kormány döntött arról, hogy február 15-től a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, és ha valaki a második oltását követő 6 hónapon belül nem veszi fel a harmadik vakcinát, akkor az ő igazolványa érvénytelen lesz – nyilatkozta a közmédiának György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, az oltási munkacsoport vezetője pénteken.

Januárban minden csütörtökön és péntek délután, valamint a szombati napokon oltási akciónapokat szervezünk – mondta az államtitkár, hozzátéve: az első ilyen hétvége nagyon sikeres volt. Több mint 135 ezer oltást adtak be. Örvendetesnek nevezte, hogy ezek közül 20 ezer körüli volt az első vakcinát felvevők száma.

György István arra biztatott mindenkit, hogy éljen az oltás lehetőségével, hiszen előzetes időpontfoglalás nélkül, helyszíni regisztrációval mód van erre. Ajánlotta a vakcinát, mert az omikron variáns rendkívül fertőzőképes, valamint azért is, mert a kormány döntött arról, hogy a jövőben a védettségi igazolvány oltási igazolvánnyá alakul, csak oltást felvéve lehet igazolványt kapni.

Azt kérte, aki beadatta a második oltását, és hosszabb idő eltelt, 6 hónapon belül vegye fel a harmadik oltást, különben az igazolványa nem lesz érvényes. Hozzátette: "a harmadik oltás jelenti azt, hogy az oltási igazolványa egyelőre határidő nélküli lesz".

Hangsúlyozta: az oltatlanokat és a második oltás után lévőket is oltásra biztatja, valamint azokat, akiknek a második oltása óta legalább négy hónap eltelt. Az orvostudomány egyöntetű álláspontja, hogy az idő múlásával a szervezet védettségi szintje csökken, míg a harmadik oltás felvételével 90 százalék körülire emelkedik a védettségi szint - tette hozzá.

Beszélt arról is, hogy a kormány foglalkozott a negyedik oltás kérdésével,

az orvostudósok egyöntetű véleménye az, hogy a harmadik oltást követő 4-6 hónapon belül javasolt a negyedik beadatása.

Ezt a háziorvosokkal tudják az érintettek megbeszélni, és ha ő ajánlja a negyedik oltást, akkor természetesen ők is javasolják. Kérdésre válaszolva azt mondta: a háziorvos ajánlása esetén biztosítják a negyedik oltáshoz szükséges vakcinát, és

hamarosan a központi időpontfoglalóban is lesz majd lehetőség regisztrálni a negyedik oltásra.

Ismertette: 101 kórházban és 115 szakrendelőben oltanak, emellett minden háziorvos szervez januárban legalább egy péntek délutáni, szombati oltási napot. Hozzátette: a megyei oltási munkacsoportok a kistelepülésekre oltóbuszokat is kérhetnek; ezen a hétvégén is Nógrád megyében 9 település lakóit oltják így.

Az 5-11 év közötti mintegy 650 ezer gyereknek is ajánlott az oltás, ők is megfertőződnek, de szerencsére sok esetben észrevétlenül vagy enyhe tünetekkel esnek át a megbetegedésen – mondta. A tapasztalat azonban az – folytatta –, hogy a poszt-covid szindrómák nem kerülik el a fertőzésen átesett gyerekeket sem. Az 5-11 évesek számára 77 kórházban áll rendelkezésre oltás előzetes regisztráció és időpontfoglalás alapján.

Már 59 ezernél több gyermeket oltottak, és több mint 72 ezret regisztráltak a szüleik

- mondta.

Hozzátette: az oltóanyag számukra is rendelkezésre áll, az első 138 ezres adagot követően egy újabb 48 ezer adagos szállítmány érkezett és további 56 ezres is érkezni fog. Azt mondta: a szülő döntése, hogy oltatja-e gyermekét vagy sem, de az orvosi ajánlás mindenképpen az, hogy ők is legyenek beoltva.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Szeretet kerületünk” – 12 mondatban 11 helyesírási hibát vétett a fideszes jelöltként induló iskolaigazgató
Lernyei Ákos annak a XX. kerületi iskolának vezetője, amelynek közelében meghalt egy 9 éves kisfiú 2023 októberében, miután egy teherautó nekiment a kőkerítésnek, ami a gyerekre borult.

Link másolása

Szürreális szórólappal vágott neki az önkormányzati kampányának Lernyei Ákos. Lernyei a XX. kerületi Gyulai István Általános Iskolának igazgatója, saját vallomása szerint 1981-ben frissen végzett tanítóként került Pesterzsébetre. Ehhez képest a szórólap, mellyel kampányát indítja,

11 helyesírási hibával talán rekorder saját műfajában.

A 444-nek egy olvasó küldte be a szórólapot. „A szöveg tartalma, illetve a választási ígéretek (?) már önmagukban megmosolyogtatók, azonban első olvasásra is szemet szúrt a helyesírási hibák mennyisége. Bár nem vagyok nyelvész, de a 12 mondatban 11 (!!!) helyesírási hibát/elgépelést találtam, nem beszélve a teljesen logikátlan mondatszerkezetekről” – írta az olvasó, aki nem volt rest, és akkurátusan kijavította az irományt.

Már csak az a kérdés marad, a tanító bácsi hogyan értékelné ezt a teljesítményt?

Erre azért is nehéz választ kapni, mert Lernyei közösségi oldalán, annak ellenére, hogy egy állami közoktatási intézmény első embere, csupán politikai, kormánypárti bejegyzések olvashatóak.

Az ominózus szórólap itt tekintkető meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Orbán Gáspár titkos megbízatása – a minisztériumok és Orbán Viktor kabinetirodája is cáfol
Nincs semmiféle megbízatás, Orbán Gáspár csak családtagként látogathat a Karmelitába – állítják az illetékesek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 19.


Link másolása

Tegnap írtuk meg a VSquare alapján, hogy saját nemzetbiztonsági testület felállításába fogott Orbán Viktor, ebben pedig kulcsszerepet szánt a fiának.

A hír szerint a miniszterelnök fia a Karmelitában irodát is kapott.

A külpolitikával és kényes diplomáciai ügyekkel foglalkozó részleg a hét minden napján nonstop felügyeli majd a válsághelyzeteket. Névtelen forrás szerint Orbán Gáspár hivatalosan is vállalta volna a megbízást, de apja, tartva a felháborodástól, kizárólag informális felhatalmazást adott neki az új nemzetbiztonsági szervezet felállítására.

Ezt cáfolják a minisztériumok és a Miniszterelnöki Kabinetiroda egyaránt.

Állításuk szerint Orbán fia kizárólag csak családtagként léphet be a miniszterelnök irodájába.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Amerikaiak szerint izraeli rakéta csapódott be Iránban, az irániak szerint a légvédelem működésbe lépett
Az irániak csupán drónokról beszélnek, az izraeliek nem adtak ki közleményt. Ami biztos: az iráni urándúsítási program központjának számító Iszfahan térségéből több robbanást lehetett hallani hajnalban.

Link másolása

Hajnalban az iráni fővárostól 350 kilométerre fekvő Iszfahánban robbanások hallatszottak – írta a Telex. A tartományban egy jelentős katonai légibázis, és több iráni nukleáris létesítmény is található,

a tartomány egyik városa az iráni urándúsítási program egyik központja.

Az iráni állami műsorszolgáltató „megbízható forrásokra” hivatkozva azt állítja, hogy az iszfaháni nukleáris létesítmények „teljesen biztonságosak”.

Korábbban hírügynökségi jelentések arról számolt be, hogy

péntek hajnalban az izraeli hadsereg csapást mért több iráni célpontra, azonban ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg.

Viszont az irániak szerint a légvédelem működésbe lépése okozta a robbanások zaját Iszfahán térségében. Ezt közölte egy iráni tisztviselő a Reuters hírügynökséggel hajnalban. Rakétatámadás szerinte nem érte az országot. Hasonlóan nyilatkozott előzőleg egy katonai szóvivő is az X-en, jelezve, hogy a légvédelem csupán drónokat semmisített meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Nagy Ervin: A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért
A színész elmondása szerint apja imádja Orbán Viktort, akinek egy személyes találkozó után lett rajongója. Még a Fideszbe is belépett.

Link másolása

A Magyar Péter mellé állt színész, Nagy Ervin Köböl Anita A Nő háromszor című műsorában ad interjút péntek este az ATV-n, amiből most a 24.hu tett közzé egy rövid ajánlót.

„Itt, ezt az országot kell megváltoztatni, mi lesz, ha mindenki elmegy… akkor ki marad?” – magyarázta a színész a közéleti szerepvállalásait.

Nagy Ervin személyes élményeket is megosztott, amikor apjával folytatott, heves politikai vitáit idézte fel:

„Imádta Orbán Viktort. Fociedzőként egyszer találkozott vele: az ellenfélben játszott a Viktor, a Felcsútban.

eghívta egy sörre a szünetben, dumcsiztak öt percet, apám meg elalélt, hogy milyen emberközeli… Ne felejtsük el, hogy nagyon képességes és tehetséges ember. Ott apukám nagyon akart ebben hinni.

A fater, mikor bukott a Fidesz, belépett. Bement és belépett a pártba. Ilyen típusú manusz.”

A Nagy család nagy politikai vitáiban a színész szerint kő kövön nem marad, viszont könnyen is békülnek, a vitáik általában így végződnek:

„Apa, csinálsz egy kávét? A politika nem tud úgy közénk állni, hogy ne ugorjak bármikor tűzbe az apámért.”

Az interjú péntek este 20.45-től tekinthető meg az ATV-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET: