Brutális különbséget mutatott a felmérés, visszalépett a szegedi politikus a tiszás jelölt javára
Ritka politikai gesztussal dőlt el az ellenzéki jelölt sorsa Szegeden:
A Momentum Mozgalom szegedi szervezetének korábbi elnöke a Facebook-oldalán közölte döntését. A lépést azzal indokolta, hogy a 21 Kutatóközpont felmérése szerint a választókörzetében az ellenzéki oldalon a Tisza Párt jelöltjét támogatják a legtöbben. A közvélemény-kutatást a Szeged Jövője Egyesület rendelte meg, amelynek Halász is tagja.
A felmérésből kiderült, hogy a Csongrád-Csanád vármegyei 2-es választókerületben a Tisza Párt jelöltjét, Gajda Attilát a válaszadók 39 százaléka támogatná, míg a Fidesz–KDNP jelenlegi parlamenti képviselőjét, Mihálffy Bélát 33 százalék. Halász Noémi támogatottsága 5 százalékon állt, annak ellenére, hogy ismertsége (23 százalék) némileg meg is haladta Gajdáét (21 százalék).
Halász Noémi úgy véli, a visszalépésre azért van szükség, mert a körzetben egyetlen, közös ellenzéki jelöltre van szükség a kormányváltáshoz.
– írta a politikus.
Bejegyzéséből kiderül, hogy a lépés nem egyeztetés eredménye, a Tisza Párt részéről ugyanis nem volt nyitottság az együttműködésre. „Nyilvános, transzparens megkereséseimre nem érkezett válasz, a jelöltjük bemutatása megtörtént, így a helyzet adott. Ilyenkor valakinek felelős döntést kell hoznia.”
Halász szerint a Tiszának még bizonyítania kell az őt támogatók és a bizonytalanok felé.
A választókerületet tavaly decemberben rajzolta át a parlament. A körzethez került a rendkívül kormánypárti Mórahalom, ugyanakkor olyan települések is, mint Deszk, ahol a tavalyi EP-választáson a Tisza Párt már több szavazatot szerzett, mint a Fidesz. A választókerület lakosságának nagyjából fele Szegeden, a másik fele 16 kisebb környékbeli településen él.