HÍREK
A Rovatból

Hadházy: Mészáros kétszer annyiért épített vasutat, mint amennyiért az exveje vállalta volna - normális országban ez az egy ügy is kormányválsághoz vezetne

A Versenyhivatal szilveszterkor osztotta meg a Mészáros Lőrinc exveje elleni vizsgálat részletes jelentését, amelyet korábban a képviselő közérdekű adatigényléssel kért ki.


Hadházy Ákos a Facebook-oldalán írt arról, hogy szilveszterkor a Versenyhivatal "stikában" kitette honlapjára a Mészáros Lőrinc exveje elleni vizsgálat részletes jelentését. Ezt korábban a független képviselő kérte ki közérdekű adatigényléssel, karácsony előtt azonban csak egy sajtóközleményt adtak ki. Ebben Hadházy szerint a hivatal "elfelejtett néhány részletet megemlíteni".

Hadházy ezután pontokba sorolja fel, hogy a jelentésből kiderült:

• Igazam volt neki és az Átlátszónak is: "a gázos kétszer annyiért épített vasutat, mint amennyiért a veje vállalta volna, és másfélszer annyiért, mint amennyire az állam eredetileg becsülte a munkát", amivel kb 17 milliárd forintba került

• A Versenyhivatal a hat ajánlatból csak a két "olcsót" vizsgálta, a többi, kétszeresen túlárazott ajánlatot adó céget gondosan elkerülte. Így nem vizsgálták a "Szent Gázszerelő" cégét sem.

• Igaza volt az informátorának abban, hogy "Homlok Zsolték egy banális hibán buktak meg: az egyik hiánypótlás alkalmával a titkárnő véletlenül ugyanazt a pdf fájlt csatolta mindkét cég ajánlatához, sorról sorra egyező ajánlatokkal..."

Hadházy szerint a fentiek alapján "erre a bizarr ügyre" csak az lehet az egyetlen magyarázat, amit a korábbi posztjaiban már leírt:

"a Mészáros lányától válófélben levő Homlok Zsolt úgy akart nyerni, hogy kivételesen piaci ajánlatot ad és így sokkal olcsóbban végzi el a munkát. Tudhatta jól viszont, hogy ha egyedül ő ad normális árat, a többiek viszont a "szokásos" dupla túlárazással kartelleznek, akkor az ő ajánlatát kidobják, mint a macskát sz.rni".

A képviselő szerint ugyanis "bevett szokás" az "ellenséges nem lemutyizott ajánlatot azzal érvényteleníteni, hogy az irreálisan olcsó". "Ezért kellett Homlokéknak egy övékhez hasonlóan »olcsó« kamu ajánlat, csak ugye a titkárnő elszúrta a dolgot" - írta Hadházy.

A képviselő posztjában arról is ír, hogy

egy informátora szerint "a hivatal belefutott egy olyan üzenetbe is, amit M. küldött az exvejének, és amiben arra kérte, hogy lépjen vissza. Erről »természetesen« nincsen szó a jelentésben".

Azt viszont fontos megemlíteni szerinte, hogy mi alapján indult a vizsgálat. "Az Átlátszónak ugyanis azt nyilatkozta a hivatal, hogy »bejelentést kaptak«. Pár nap múlva hivatal igazgatója azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, hogy nem volt ilyen, hanem maguktól vizsgálódtak. Nos, a részletes indoklásból kiderül, hogy hazudott. PANASZ érkezett ugyanis" - jegyzi meg Hadházy.

"Egy biztos még: normális országban ez az egy ügy is kormányválsághoz és M. Lőrinc elítéléséhez vezetne. Homlok ugyanis kétségtelenül »kartellezett«, de csak azért, hogy sokkal OLCSÓBBAN (féláron) nyerhessen, mint a gázszerelő.

Az igazi elkövetők azonban azok voltak, akik Homloknál kétszer, az eredetileg becsült árnál másfélszer magasabb, de egymáshoz nagyon hasonló ajánlatot adták" - zárta posztját a képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Geszti Péter is reagált a magyar előadókat listázó Deutsch Tamásnak
A zenész szerint közönségében kormánypártiak és nem kormánypártiak is helyet kapnak. Hozzátette azt is, hogy a színpadon inkább iróniát használ, nem politikai üzeneteket.


Geszti Péter a Vásárhelyi Televíziónak adott interjút, ahol arról beszélt, hogyan viszonyul a politikához a színpadon. Elmondta, hogy van elképzelése egy jól működő demokráciáról, de ebből nagyon keveset visz bele a fellépéseibe.

A zenész beszélt arról, hogy számára megtiszteltetés számára azok között szerepelni, akiket Deutsch Tamás felsorolt a Facebookon közzétett listáján.

„Megtiszteltetés abban a klubban szerepelni, ahol ilyen nevek közt szerepelhetek. Egyébként pedig természetesen ez is egy butaság, hát az én koncertjeimen soha nem hangzott el ilyen skandálás. Nem is fog valószínűleg. Nem is ez a cél.”

Az énekes-dalszerző az interjúban kiemelte azt is, hogy a koncertjein inkább ironikus megjegyzések szoktak elhangzani:

„Inkább ironikus megjegyzéseket szoktam csak tenni. És hogyha éppen nem ez a rezsim lenne, hanem valamelyik másik, ami esetleg mondjuk visszaél a hatalmával, ugyanígy megtenném ezeket a megjegyzéseket. De soha nem volt cél az, hogy az ember hergeljen bárkit is. Ez nem jellemző az én egész életemre sem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy szerinte a közönség soraiban kormánypárti és nem kormánypárti szavazók is helyet kaphatnak.

„Pont az a lényeg, hogy nem szabad hagyni a politikának, hogy behúzzon minket olyan dialógusokba és olyan terekbe, olyan lápi mocsárba, ahol egyébként nincs dolgunk.”

Deutsch Tamás a posztban azokat a magyar előadókat gyűjtötte össze, akik szerinte az elmúlt 35 évben kivették a részüket a „mocskos Fidesz” skandálásából.

Geszti néhány nappal az interjú előtt Hódmezővásárhelyen lépett fel, ahol a színpadon Lázár Jánossal és Mészáros Lőrinccel kapcsolatban is elhangzottak ironikus megjegyzések.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Büntetőeljárás indult amiatt, hogy Hadházy Ákos autójába belehajtottak Hatvanpusztánál
A politikus azt mondta, a birtok biztonsági őre hajtott belé. A rendőrség vizsgálja az ügyet, de bővebb információt nem osztottak meg a nyilvánossággal.


A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja Hadházy Ákos hatvanpusztai balesetének körülményeit, írja a Népszava. A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy kedden 16 óra után érkezett bejelentés a Hatvanpusztára vezető bekötőúton történt közlekedési balesetről. Arra azonban nem adtak választ, hogy pontosan milyen bűncselekmény gyanúja miatt indult a nyomozás, és történt-e gyanúsítotti kihallgatás.

A független országgyűlési képviselő arról számolt be, hogy oldalról belé hajtott egy autó, amelyet elmondása szerint a birtok biztonsági őre vezetett. Hadházy úgy fogalmazott, talán fel akarták borítani, végül azonban a biztonsági őr kocsija borult fel. A járművet visszaállították a kerekeire, személyi sérülés nem történt.

Hadházy Ákos elmondta, többször is megkérdezte a férfit, miért történt az ütközés, de nem kapott választ. Úgy vélte, a biztonsági őr előzni akart, majd szándékosan ráhúzta a kormányt, így oldalról nekihajtott, az út egyenetlensége miatt pedig a kocsi felborult.

A lap többször is megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, milyen bűncselekmény gyanújával indult a nyomozás, de a hatóságok eddig nem adtak információt. Hatvanpusztán korábban is indult már büntetőeljárás: akkor Hadházy Ákos autójának kerekeit szúrták ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
„Lehet, hogy babonás vagyok, de más helyet próbálnék találni” – Donald Tusk nem támogatja, hogy Budapesten legyen a Putyin–Zelenszkij csúcstalálkozó
A lengyel kormányfő szerint Ukrajna számára kényes lenne a magyar főváros, mert itt írták alá az 1994-es memorandumot az ország területi egységéről.


Ahogyan lapunk is megírta, a Politico beszámolója szerint a Fehér Ház lehetséges helyszínként Budapesten is gondolkodik a háromoldalúra tervezett találkozó számára. Magyar Péter nyíltan felkérte Orbán Viktort, hogy járjon közben annak érdekében, hogy a csúcstalálkozót a magyar fővárosban rendezzék meg.

Ukrajna számára azonban kényes lenne Budapest, hiszen

1994-ben itt írták alá azt a memorandumot, amelyben Oroszország vállalta, hogy tiszteletben tartja az ország területi egységét, cserébe azért, hogy Kijev lemondjon a Szovjetuniótól örökölt atomfegyverekről.

Donald Tusk lengyel kormányfő szerdán arra emlékeztetett, hogy Ukrajna ekkor az Egyesült Államoktól, Oroszországtól és az Egyesült Királyságtól kapott garanciákat a területi integritására – közölte a lengyel miniszterelnök.

„Lehet, hogy babonás vagyok, de ezúttal inkább más helyet próbálnék találni”

– tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A Mi Hazánk bemutatta 106 egyéni jelöltjét a 2026-os választásra
Toroczkai László szerint jövőre három politikai erő lesz a Parlamentben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök ígérete szerint senkivel nem lépnének koalícióra.


A Mi Hazánk Mozgalom bemutatta mind a 106 egyéni képviselőjelöltjét, akikkel a 2026-os országgyűlési választáson indulnak, írta meg a Telex. A párt közleményében hangsúlyozták: „Az ország minden pontján lesz választási lehetősége azoknak, akik sem a korrupcióban és politikai mocskolódásban dagonyázó Fideszt, sem a globalista, idegen érdekeket szolgáló Tiszát nem kívánják támogatni.” Hozzátették, hogy a jelöltjeik sehol senki javára nem fognak visszalépni.

A bemutatott indulók között van a pártelnök Toroczkai László, aki Csongrád-Csanád vármegye 2. választókerületében, Szegeden indul. Dúró Dóra Tolna vármegye 2. választókerületében, Novák Előd a főváros 10. választókerületében, míg Borvendég Zsuzsanna, a párt EP-képviselője Pest vármegye 3. választókerületében lesz jelölt.

A párt célkitűzései között egy élhető ország, tisztességes bérek, erős nemzettudat és valódi közbiztonság szerepel. Programjukban megfogalmazták a fenntartható és önálló nemzetgazdaság, a versenyképes közoktatás, a nyugodt időskor, valamint a reménnyel teli fiatalság fontosságát is. Hangsúlyozták, hogy szeretnék a nemzet gyarapodását, a magyar dolgozók képviseletét, valamint a vendégmunkások behozatalának leállítását.

Toroczkai László korábban úgy fogalmazott: „az egy objektív tény”, hogy jövőre három politikai erő lesz jelen az Országgyűlésben: a Fidesz, a Tisza és a Mi Hazánk. A pártelnök többször megígérte, hogy a választás után senkivel sem fognak koalícióra lépni.

A közvélemény-kutatások szerint a Mi Hazánk támogatottsága leggyakrabban a parlamenti bejutási küszöb, vagyis az 5 százalék körül alakul.

A Tisza Párt november végén mutatja be egyéni jelöltjeit. Orbán Viktor nemrég arról beszélt, hogy a Fidesz 106 választókerületi jelöltjének többsége már megvan, és mindössze három-négy körzetben van még kérdés. A kormánypárt a választókerületek legalább harmadában új jelölttel vág neki a választásnak a 2022-es indulókhoz képest. Mindeközben a DK is folyamatosan bemutatja a saját jelöltjeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET: