Hadházy Ákos pénteken osztott meg egy fotót a Facebook-oldalán arról, hogy a dunaújvárosi kórházban mindössze egyetlen szelet kenyér és egy darab főtt tojás volt egy felnőtt beteg vacsorája.
A képviselőnek azóta sokan küldtek fotókat arról, milyen ételeket tettek eléjük a kórházakban, így hétfőn egy kisebb összeállítást osztott meg.
A fotók szerint a gyulai kórházban például egy kockasajt és egy szelet kenyér volt a reggeli, de a dunaújvárosi kórház szülészetén egy kismama is kockasajtot kapott zsemlével. Igaz, itt két sajt is járt. Az Országos Onkológiai Intézetben, nőgyógyászati műtét után az ebéd répás zöldségleves volt egy szintén répás, pépes főétellel, valamint pár darab háztartási keksszel. De Hadházy Ákos szerint a Veszprémi sürgősségi osztályán összesen két szelet kenyeret és három mini vajat kapott egy beteg, akit este vittek be és másnap este engedtek haza. (Összehasonlításként itt van néhány fotómeg itt arról, milyen ételeket adnak a betegeknek egy japán kórházban.)
"Mondhatják, hogy majd visznek a hozzátartozók pótlást, meg a beteg az nyögjön, ugye. De egyrészt van, akinek nem tudnak vinni a hozzátartozói. Másrészt ha az ellátás ilyen színvonalú, akkor milyen lehet az egészségügyi ellátás színvonala – és itt nem az ott dolgozók heroikus munkájáról van szó, hanem a dolgozók és az eszközök hiányáról. Harmadrészt – ahogy látni fogjuk –, a rothadó Nyugaton azért ez is máshogy van"
- fogalmazott Hadházy Ákos.
A képviselő azt is hozzátette, hogy "sokan mondják fideszesek, hogy az ellenzék csak hergel, de nincsen javaslata a javításra", ugyanakkor ez szerinte nincs így. Pédául szerinte "nem kellene szétlopni a kórházakat", illetve úgy gondolja, hogy "a többszintű társadalombiztosítás nem ördögtől való, aki többet hajlandó fizetni, kaphasson plusz szolgáltatást. De ez csak úgy megvalósítható, ha az „alapszint” nem ez. Másrészt szó sem lehet a nagy multi biztosítók megjelenéséről" - fogalmazott.
Hadházy a posztjában arról is írt, hogy a közeljövőben "egészen új és durva példákat" fog mutatni a kórházüzemeltetés területéről. "Az élelmezésre pedig külön rá fogok kérdezni, mert nagyon nagyon csodálkoznék, ha nem lopnák szét azt is" - jegyzi meg.
Hadházy Ákos pénteken osztott meg egy fotót a Facebook-oldalán arról, hogy a dunaújvárosi kórházban mindössze egyetlen szelet kenyér és egy darab főtt tojás volt egy felnőtt beteg vacsorája.
A képviselőnek azóta sokan küldtek fotókat arról, milyen ételeket tettek eléjük a kórházakban, így hétfőn egy kisebb összeállítást osztott meg.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„A barátom volt” – Trump először szólalt meg Orbán Viktor választási vereségéről
Donald Trump egy olasz lapnak adott interjúban kommentálta először Orbán Viktor vasárnapi választási vereségét. Az amerikai elnök a volt szövetségesét dicsérte, miközben Olaszország bevándorlási politikáját élesen bírálta.
„A barátom volt” – ezzel a mondattal reagált Donald Trump először Orbán Viktor vasárnapi választási vereségére. Az amerikai elnök egy olasz lapnak adott keddi interjújában nemcsak a leköszönő miniszterelnököt méltatta, de egyúttal odaszúrt Olaszországnak is.
Amikor arról kérdezték, csalódott-e Orbán bukása miatt, Trump így felelt:
„A barátom volt; ez nem az én választásom volt, de (Orbán) a barátom volt, jó ember.”
Hozzátette, hogy a magyar kormányfő jól kezelte a bevándorlás kérdését.
„Nem engedte, hogy az emberek bejöjjenek és tönkretegyék az országát, ahogy ez Olaszországban történt”
– idézte az elnököt az olasz ANSA hírügynökség a Corriere della Serának adott nyilatkozata alapján.
Trump keddi nyilatkozata egy nappal azután érkezett, hogy hétfőn a Fehér Ház udvarán még kitért az újságírói kérdés elől, és nem kommentálta szövetségese vereségét.
Az amerikai elnök a választási kampány során többször is nyíltan kiállt Orbán Viktor mellett, egy alkalommal nyilvános felhívásban buzdított a támogatására, egy másik esetben pedig telefonon kapcsolódott be abba a kampányrendezvénybe, ahol alelnöke, JD Vance érvelt a közönségnek Orbán mellett.
„A barátom volt” – ezzel a mondattal reagált Donald Trump először Orbán Viktor vasárnapi választási vereségére. Az amerikai elnök egy olasz lapnak adott keddi interjújában nemcsak a leköszönő miniszterelnököt méltatta, de egyúttal odaszúrt Olaszországnak is.
Amikor arról kérdezték, csalódott-e Orbán bukása miatt, Trump így felelt:
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Óriási politikai baki Dunakeszin: győzelmi plakátokat raktak ki Tuzson Bencéék a megsemmisítő vereség után
Az igazságügyi miniszter kampánycsapata elhamarkodottan ünnepelt a választás után egy nappal. A valós eredmény szerint Tuzson Bence több mint 18 ezer szavazattal kapott ki tiszás ellenfelétől a körzetben.
Hétfő hajnalban még a győzelmet ünnepelték, kedd reggelre viszont már a vereség bizonyítékait tüntették el a dunakeszi panelházak liftjeiből. Tuzson Bence kampánystábja annyira biztos volt a győzelemben, hogy a választás másnapjára már ki is helyezték a mosolygós fotóval ellátott plakátokat, amelyeken az igazságügyi miniszter megköszönte a választók támogatását, írja a 444.hu a lap egyik olvasójának fotója alapján.
„Köszönöm a bizalmat, folytatjuk!” – állt a képen.
A valóságban azonban Tuzson Bence a Fidesz egyik legnagyobb Pest megyei vereségét szenvedte el a vasárnapi választáson. Tiszás ellenfele, Miskolczi Orsolya a szavazatok 61,49 százalékát szerezte meg, ami 37 934 voksot jelentett, míg Tuzsonra csupán a választók 31,18 százaléka, 19 235 ember szavazott.
A kampánystáb magabiztosságához hozzájárulhatott, hogy a kormánypárti Nézőpont Intézet még április 1-i előrejelzésében is bejutó helyre mérte Tuzsont, miközben Pest megye nagy részét már a Tiszának adta. A korán kihelyezett, majd gyorsan eltávolított plakátok azt jelzik, hogy a miniszter és csapata nem számított ekkora vereségre.
A bukás hátterében több helyi ügy is állhat. A választókerülethez tartozó Gödön a Samsung-akkumulátorgyár körüli botrányok miatt a Fidesz gyengébb eredményre számíthatott. Tuzson Bence vélhetően ezért próbált a kampányban a pártlogót háttérbe szorítva, a helyben népszerű polgármesterrel, Kammerer Zoltánnal együtt mutatkozni.
A taktika azonban nem vált be: a gödi 16 szavazókörből hatban is 30 százalék alatti eredményt ért el, és a legjobb helyi eredménye is csak 38,4 százalék volt.
Míg négy éve még 34 390 voksot kapott, most alig több mint 19 ezren támogatták.
Csömörön szintén nem aratott sikert a kampánya, ahol kisebb plakátháborúba keveredett a politikai hirdetésekből nem kérő helyiekkel. Az itteni nyolc szavazókörből háromban még a 30 százalékot sem érte el a támogatottsága.
Tuzson Bence veresége egyúttal része egy Pest megyei trendnek, ahol a TISZA Párt mind a 14 egyéni választókerületet megnyerte.
Hétfő hajnalban még a győzelmet ünnepelték, kedd reggelre viszont már a vereség bizonyítékait tüntették el a dunakeszi panelházak liftjeiből. Tuzson Bence kampánystábja annyira biztos volt a győzelemben, hogy a választás másnapjára már ki is helyezték a mosolygós fotóval ellátott plakátokat, amelyeken az igazságügyi miniszter megköszönte a választók támogatását, írja a 444.hu a lap egyik olvasójának fotója alapján.
„Köszönöm a bizalmat, folytatjuk!” – állt a képen.
A valóságban azonban Tuzson Bence a Fidesz egyik legnagyobb Pest megyei vereségét szenvedte el a vasárnapi választáson. Tiszás ellenfele, Miskolczi Orsolya a szavazatok 61,49 százalékát szerezte meg, ami 37 934 voksot jelentett, míg Tuzsonra csupán a választók 31,18 százaléka, 19 235 ember szavazott.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Juhász Péter: Tudom, ki az a Zsolti bácsi, de bizonyítani egyelőre nem tudom
A volt politikus a hatalom által védett pedofil bűnelkövető létezéséről írt egy Facebook-posztban. Azt állítja, ismeri az illető nevét és pozícióját, de bizonyítékai egyelőre nincsenek az állításai alátámasztására.
Juhász Péter, volt politikus és youtuber egy levelet tett közzé, ami állítása szerint sírásra késztette. Azt írta, a levelet arra szeretné felhasználni, hogy „biztassak minden áldozatot, hogy jelentkezzen ha bizonyítéka van bármilyen undorító pedofil bűnelkövetőre, akit felülről védenek.” A youtuber a posztban egy meglepő kijelentést is tett:
„Én ugyanis tudom, hogy van Zsolti bácsi, azt is tudom, hogy ki az, csak bizonyítani nem tudom.”
Juhász szerint fontos, hogy „mindenki megismerja a nevét, a pozícióját, és úgy minden érthetővé fog válni, hogy miért védte a hatalom legfőbb birtokosa, Orbán Viktor” a Szőlő utcai igazgatót és társait.
Ezt követően Juhász Péter közzétette a levelet, amelynek aláírását – mint írta – megváltoztatta arra a névre, ahogy a közvélemény a 444 interjújából és az RTL Babák című dokumentumfilmjéből ismerheti az íróját.
A „Lili” aláírású levél írója arról számol be, hogy egy „vasárnapi eufórikusság” csökkenésével törnek fel benne az emlékek. „Sosem fogom elfelejteni, mikor megírtam az első levelemet és nem tudtam kinek küldjem el, hogy kapjon nyilvánosságot.” A levél szerint miután a Telexnek elküldte, de nem közölték, és egy újságíróval való találkozástól is félt, Juhász Péter házkutatása és a mellette szervezett tüntetés adta meg neki a lökést, hogy elküldje a levelet a youtubernek. Bár Juhász azt írta, nem olvashatja fel, a levél írója mégis elment a tüntetésre. Ott, mint írja, sírt, amikor a leveléről és az áldozatokról beszéltek.
„A tömeg segítségével megmutattad nekem, hogy nem kell félnem, mindenki világított a telefonjával és az egész tér fényárban úszott, biztosítva, hogy mellettem álltok.”
A levélben „Lili” felidézi az első személyes találkozásukat is, amikor a lehallgatástól tartva a telefonjaikat a szoba távoli pontjára helyezték. Köszönetet mond a youtubernek a felvételek átnézéséért. „Örökké hálás leszek, hogy segítettél átnézni a felvételeket és mikor megtaláltuk Kovács-Buna videóit, másnap kérés nélkül mentél leszedni a székéből és nem engedtél a zsarolásának.” A levél szerint ennek hatására a többi bűntársat is elfogták a rendőrök.
Az író megköszöni a javítóintézet előtti „csendes tüntetést”, valamint azt is, hogy Juhász összehozta a „Babák” című dokumentumfilm készítőivel. „Köszönöm, hogy összehoztál Judittal és elkészíthettük a Babák című dokumentumfilmet és részese lehettem a tönkretett gyermekvédelmi rendszer feltárásának, ezzel felnyitva a szemét az embereknek”. A levélben köszönetet mond a biztosított ügyvédi segítségért is.
„Sosem lehetek elég hálás azért, hogy segítettél elzavarni azt a kormányt, ami támogatta JPP tevékenységét.”
A levélíró örömét fejezi ki, hogy vasárnap együtt ünnepelhettek. A levél azzal a reménnyel zárul, hogy egy új korszak kezdődött, és a kapcsolatuk sem ér véget. „Köszönöm, hogy ismerhetlek és nagyon szeretlek,“Lili”” – olvasható a bejegyzés végén.
Juhász Péter, volt politikus és youtuber egy levelet tett közzé, ami állítása szerint sírásra késztette. Azt írta, a levelet arra szeretné felhasználni, hogy „biztassak minden áldozatot, hogy jelentkezzen ha bizonyítéka van bármilyen undorító pedofil bűnelkövetőre, akit felülről védenek.” A youtuber a posztban egy meglepő kijelentést is tett:
„Én ugyanis tudom, hogy van Zsolti bácsi, azt is tudom, hogy ki az, csak bizonyítani nem tudom.”
Juhász szerint fontos, hogy „mindenki megismerja a nevét, a pozícióját, és úgy minden érthetővé fog válni, hogy miért védte a hatalom legfőbb birtokosa, Orbán Viktor” a Szőlő utcai igazgatót és társait.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Bencsik András a Fidesz-vereségről: Egy felelős van, úgy hívják, Orbán Viktor
A Demokrata főszerkesztője „hatalmas ökölcsapásként” jellemezte a választási vereséget, amelyért egyértelműen Orbán Viktort tartja felelősnek. Úgy véli, a most boldog, kormányváltást ünneplő fiatalok baj esetén majd az ő oldalukhoz fognak segítségért fordulni.
Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője szerint a választáson „szokatlan méretű és váratlan vereséget szenvedtünk”. Kedd esti posztja alapján, míg az ő oldaluk azt üzente, hogy „veszélyes időkben a biztonság a legfontosabb”, és ezt 2 millió 200 ezer ember támogatta, addig több mint 3 millió ember a változást választotta. A főszerkesztő úgy fogalmazott, a választás eredménye úgy hatott rájuk,
„mint egy hatalmas ökölcsapás, még ma is szédelgünk tőle”.
Hozzáteszi, hogy bár most „ők boldogok, mi pedig boldogtalanok vagyunk. Ma még. Holnapra azonban begyógyulnak a sebeink. Fel kell állnunk.”
Azt állítja, az általuk képviselt elvek nem veszítették el érvényességüket. „A nemzeti függetlenség, a család iránti felelősség, a gyermekek szeretete, az élhető élet vágya és joga nem évült el. Továbbra is hiszünk a szeretet és összefogás erejében.” Beszámol egy személyes élményéről, amikor egy fiatalember „tolvajoknak” nevezte őket, amire ő trágár módon visszavágott, de megjegyzi, hogy ezt a stílust nem kellene követni. Úgy gondolja,
„sokunknak lesz hasonló élményben részünk, erre föl kell készülni, de ezek a piti provokációk sem változtatnak azon a tényen, hogy az igazság a mi lelkünkben lakozik. És azt az igazságot nekünk meg kell védelmezni.”
Bencsik András szerint meg kell védeniük a gyermekek tisztaságát „mindenféle káros befolyásoktól”, a fiatalokat a „genderizmusnak nevezett romboló kultuszoktól”, a társadalom békéjét a „migrációs paktum álcájában érkező civilizációs fertőzéstől”, továbbá a családtámogatásokat és legfőképpen a békét. Mivel nem tudják, az új kormány mit kezd ezekkel az értékekkel, ezért saját magukat kell megerősíteniük, ahogyan szerinte a 2002-es vereség után is tették, amikor polgári körökbe szerveződtek. Felidézi az akkori jelmondatukat: „Továbbra is rendületlenül hiszünk a szeretet és összefogás erejében!”.
Úgy véli, nem lehet tudni, a mostani próbatétel milyen hosszú lesz, de „ha nem veszítjük el egymást, ha a szeretet és összefogás ereje ezúttal sem gyengül bennünk, akkor történjék bármi, végül ismét mi győzünk.” Azt is mondja, hogy azok a fiatalok, akik a kormánybuktatást „egy jó bulinak tartották”, ha baj lesz, majd hozzájuk fognak segítségért fordulni. „És mi majd segíteni fogjuk őket, hiszen ők a mi gyerekeink és unokáink.”
A vereség felelősségével kapcsolatban azt írja:
„Ne keressétek a vereség felelőseit! Egy felelős van, könnyű megtalálni őt. Úgy hívják, Orbán Viktor.”
Állítása szerint az elmúlt 16 évben ő volt a felelős minden sikerért és kudarcért. Bár elismeri, hogy sokkal több volt a siker, de ez most sovány vigasz. Szerinte a miniszterelnök „jól harcolt, vitézül küzdött”, de ez sem volt elég a sok ellenséggel szemben. Ide sorolja a Tiszát, Brüsszelt, Ukrajnát, a titkosszolgálatokat, az NGO-kat, a Facebookot, az egoizmust és a „laza bulizások kordivatját”. A posztot azzal a felhívással zárja, hogy a vereség után talpra kell állni. „Ne csak keressük, találjuk is meg egymást! Rengeteg dolgunk van. A hazánknak továbbra is szüksége van ránk.”