Mint azt mi is megírtuk: Magyar Péter újévi beszédében előrehozott választást követelt, mert szerinte 2026-ig már nem várhat az ország.
A TISZA Párt elnökének felvetésére Hadházy Ákos is reagált a Facebook-oldalán. A független képviselő "három szomorú megjegyzést" osztott meg "a szilveszter mámoros éjszakáján több helyen felmerült előrehozott választás ügyéről".
Hadházy elsőként arról írt, hogy "jelen körülmények között előrehozott választás csak akkor lehet, ha a Fidesz úgy érzi, az az ő érdekében áll. Elméletileg előállhatna akár ilyen helyzet is, az előrehozott választás a hatalom érdekét is szolgálhatja: ha azt méri, úgy számol, hogy most még nyerne, de félő, hogy a következő másfél évben az ellenzék megerősödne". A képviselő példaként Szerbiát is megemlítette, hogy néhány évvel ezelőtt: "amikor az ellenzéke kezdte összeszedni magát, Vucic gyorsan kiírt egy előrehozott »választást«, mielőtt az ellenzék megerősödött volna annyira, hogy megnyerhesse azt" - jegyezte meg Hadházy.
"Természetesen elvben – és a gyakorlatban is – kikényszeríthető egy előrehozott választás akkor is, ha az az ellenzék érdekében áll. Persze nem úgy, hogy egy politikus egy videóban felszólítja erre a miniszterelnököt, hanem ha rá tudja venni híveinek tömegeit, hogy aktív ellenállással, nyomásgyakorlással érjék el ezt a célt"
- említi meg másodikként a képviselő, aki szerint
"a következő hónapokban kiderül, hogy Magyar képviselő úr készül-e ilyesmire, vagy a felvetés csak egy kommunikációs eszköz volt (bár ha készülne ilyenre, feltételezhetően beszélt volna erről a Sulyok-pótló videóban)"
- jegyzi meg.
Hadházy szerint arra viszont "százegyedszer is fel kell hívni a figyelmet: a tömegek nyomásgyakorlását nem csak ELŐREHOZOTT választások kikényszerítéséhez, hanem a VALÓDI választások feltételeinek megteremtéséhez is használni kellene. A hibrid rezsimben jelen körülmények között ugyanis nem beszélhetünk valódi választásról akkor sem, ha jövő tavasszal, de akkor sem, ha idén áprilisban rendezik azokat" - írja harmadik pontként.
A posztra hamar megérkezett Magyar Péter válasza is.
"Vajon miért lehet érdeke egy ellenzéki képviselőnek az ellenzék egyetlen olyan pártját kritizálni, amelynek láthatóan van esélye legyőzni a Fideszt? Vajon egy ellenzéki képviselő miért hívja fel egy másik párt vezetőjét különböző lépésekre (miközben ők maguk 14 év alatt nem tettek ilyet, vagy, ha igen, akkor totál sikertelenül). Sokadszor is leírom, hogy a választási és egyéb jogszabályokat egy választási győzelem után lehet megváltoztatni. De látom, hiába"
- írta kommentben a TISZA Párt elnöke.
Mint azt mi is megírtuk: Magyar Péter újévi beszédében előrehozott választást követelt, mert szerinte 2026-ig már nem várhat az ország.
A TISZA Párt elnökének felvetésére Hadházy Ákos is reagált a Facebook-oldalán. A független képviselő "három szomorú megjegyzést" osztott meg "a szilveszter mámoros éjszakáján több helyen felmerült előrehozott választás ügyéről".
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter fotókat posztolt a nyaraló Orbán Viktorról: Honvédségi géppel érkezve megkezdte jachtozást a felcsúti hajóskapitány
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktorral tartott „a milliárdos gyűlöletpropaganda hercegnője, Habony Árpád volt felesége, Kaminsky Fanni és az oroszok fehérzászlós tábornoka, Orbán Balázs is”.
„Háborús veszélyhelyzetben honvédségi géppel érkezve megkezdte a jachtozást a felcsúti hajóskapitány” – írta pénteki posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke fotókat is csatolt a a bejegyzéshez, amiken Orbán Viktor látható egy hajón.
„Matrózként vele tartott a milliárdos gyűlöletpropaganda hercegnője, Habony Árpád volt felesége, Kaminsky Fanni és az oroszok fehérzászlós tábornoka, Orbán Balázs is”
– írta Magyar.
„Miközben 3 millió honfitársunk a létminimum alatt tengődik, miközben több százezer gyermeknek nem jut egészséges élelmiszer, aközben a hatvanpusztai uradalmi birtok ura a kéthetes indiai luxusutazás után most épp a festői adriai szigeteket járja körbe. Háborús veszélyhelyzet és kormányzás a la Orbán” – tette hozzá a politikus, aki azt is megjegyezte:
„Ugyan tegnap magyarokat rakétáztak Munkácson, de a leköszönő magyar miniszterelnök ma már jachtozik és az osztrigát francia pezsgővel öblíti le. Képmutatás, hazugság. A nem működő ország luxus maffiafőnöke”.
„Vége van, elvtársak!” – zárta a posztot, amit ITT lehet megtekinteni.
„Háborús veszélyhelyzetben honvédségi géppel érkezve megkezdte a jachtozást a felcsúti hajóskapitány” – írta pénteki posztjában Magyar Péter. A Tisza Párt elnöke fotókat is csatolt a a bejegyzéshez, amiken Orbán Viktor látható egy hajón.
„Matrózként vele tartott a milliárdos gyűlöletpropaganda hercegnője, Habony Árpád volt felesége, Kaminsky Fanni és az oroszok fehérzászlós tábornoka, Orbán Balázs is”
– írta Magyar.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Viktor levelet küldött Donald Trump amerikai elnöknek, amiben arról írt, hogy támadás érte a Barátság kőolajvezetéket – számolt be a Magyar Nemzet. A miniszterelnök ezt egy nagyon barátságtalan húzásnak nevezte, és sok sikert kívánt Trumpnak a békekereséshez.
Trump nem hagyta szó nélkül: a kinyomtatott levélre filccel írt rá választ.
„Nem örülök, hogy ezt hallom. Nagyon mérges vagyok miatta, szólj Szlovákiának is. Jó barátom vagy.”
– üzente Orbánnak.
A Magyar Nemzet szerint Orbán a Harcosok Klubja nevű Facebook-csoportban is megszólalt a témában. A háborúról azt írta, hogy „ha valaki azt hitte, hogy ez valahol a messzeségben történik, a Munkács elleni orosz rakétatámadás kijózaníthatta”. Azaz egy napon belül kétszer is az oroszoknak tulajdonította a csütörtöki támadást, amit korábban Sulyok Tamás és Szijjártó Péter nem tett meg.
Közben a külügyminiszter a Facebookon arról számolt be, hogy rövid időn belül harmadszor támadták meg a Barátság kőolajvezetéket az orosz–belarusz határnál. Ez már egy újabb csapás volt ahhoz képest, amiről Orbán korábban Trumpnak írt.
Orbán Viktor levelet küldött Donald Trump amerikai elnöknek, amiben arról írt, hogy támadás érte a Barátság kőolajvezetéket – számolt be a Magyar Nemzet. A miniszterelnök ezt egy nagyon barátságtalan húzásnak nevezte, és sok sikert kívánt Trumpnak a békekereséshez.
Trump nem hagyta szó nélkül: a kinyomtatott levélre filccel írt rá választ.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ukrajna nagykövete szerint az ukrán katonák mutatják meg, hogy egy atomfegyverrel rendelkező országot is meg lehet állítani
Fegyir Sándor arról beszélt, hogy a magyar társadalom támogatása kézzelfogható segítséget ad Ukrajnának. Példaként civilek által küldött drónokat is említett.
„A magyar–ukrán kapcsolatok olyanok, mint a nyári időjárás – egyszer esik, máskor süt a nap, de ez teljesen természetes. Ahhoz, hogy tudjuk, mi a jó, kell tudnunk azt is, mi a rossz” – mondta el Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti nagykövete a Magyar Hangnak egy szántódi táborban. A XII. kerületi önkormányzat által szervezett programban ukrán gyerekek nyaralhattak tíz napon át magyar civilek adományainak köszönhetően.
A nagykövet hangsúlyozta, hogy a párbeszéd a legfontosabb a két ország kapcsolatában. Ha két szomszéd között feszültség van, azon nem külső szereplők segítenek, hanem az, ha a politikusok leülnek megbeszélni a problémákat.
„Ha viszont valaki nem akar beszélgetni, az még nagyobb problémákhoz vezethet. Ezért a diplomaták azon vannak, hogy több konferencia, szeminárium, megbeszélés legyen. Mi magunk is ezen dolgozunk”
– emelte ki.
A tábor szerinte azt is bizonyítja, hogy van alapja a jó viszonynak. A gyerekek közül sokan elvesztették az édesapjukat a háborúban.
„Az ukrán szülők biztosan nem engednék, hogy egy rossz szomszédhoz utazzanak a gyerekeik, hiszen ők a legdrágább kincseik”
– mondta. Úgy tapasztalta, a helyiek is nyitottan fogadták a kicsiket, akik fegyelmezetten viselkedtek.
Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány részéről tapasztalható-e nyitottság a kommunikációra, úgy válaszolt: „Most egy forró időszak van: jön a választás Magyarországon.” A 2026-os választásokkal kapcsolatban pedig azt mondta, őket nem érdekli, ki győz. „Mi tudjuk, hogy a magyar társadalom nyerni fog. A magyar nép pedig ezeréves történelme során megmutatta, hogy nincsen problémája az ukrán emberekkel” – fogalmazott.
A kárpátaljai együttélésről saját családját hozta példának. Édesapja magyar, édesanyja ukrán, így otthon mindkét nyelvet használják. Egyetlen nehézséget említett: követik a Gergely- és a julián naptárt is, ezért kétszer ünneplik a karácsonyt és a húsvétot. „De mindent megbeszélünk, az a feladatunk, hogy megtaláljuk a középutat” – mondta.
A nagykövet arról is beszélt, hogy ő maga is szolgált két éven át az ukrán seregben, őrmesterként. „A háborúra is érvényes az a szabály, hogy a nehéz helyzetekben derül ki, kik valójában az ember barátai” – fogalmazott. Kiemelte, hogy a magyar nép nemcsak humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, hanem a katonákat is támogatja, például drónokkal, amelyeket civilek adományoztak.
Azt mondta, a diplomácia dolga eldönteni, kinek van igaza, de a valóságban
„ma minden a frontvonalon dől el. Nem az Egyesült Államok vagy Oroszország fogja eldönteni, hogy mi történjen, hanem az ukrán katonák. Mert ők azok, akik megmutatják, hogy egy atomfegyverrel rendelkező országot is meg lehet állítani.”
Végül hozzátette, hogy bízik a magyar emberek további támogatásában. „Mi nagyon hálás nép vagyunk, és sosem felejtjük el azokat, akik velünk voltak” – mondta.
„A magyar–ukrán kapcsolatok olyanok, mint a nyári időjárás – egyszer esik, máskor süt a nap, de ez teljesen természetes. Ahhoz, hogy tudjuk, mi a jó, kell tudnunk azt is, mi a rossz” – mondta el Sándor Fegyir, Ukrajna budapesti nagykövete a Magyar Hangnak egy szántódi táborban. A XII. kerületi önkormányzat által szervezett programban ukrán gyerekek nyaralhattak tíz napon át magyar civilek adományainak köszönhetően.
A nagykövet hangsúlyozta, hogy a párbeszéd a legfontosabb a két ország kapcsolatában. Ha két szomszéd között feszültség van, azon nem külső szereplők segítenek, hanem az, ha a politikusok leülnek megbeszélni a problémákat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Az augusztus 20-i tűzijátékról is írt Orbán Viktor pénteken a Harcosok Klubja Facebook-csoportban
„Még mindig a huszadikai tűzijáték hatása alatt vagyok. Fantasztikus ünnep, fantasztikus város, fantasztikus ország, fantasztikus történelem”
– fogalmazott a miniszterelnök, aki szerint külföldi vendégeknek leesett az álluk.
„Mindenki nyugodjon meg: jövőre is lesz tűzijáték. Csak egy ember volt boldogtalan, Péter testvér. Akinek mindenről saját maga jut eszébe, azon még mi sem tudunk segíteni”
– jegyezte meg Orbán.
Mint arról mi is beszámoltunk: az idei augusztus 20-i tűzijáték középpontjában az Árpád-kor eseményei álltak. Tavaly a honfoglalás jelent meg a műsorban, idén pedig többek között Orseolo Péter alakját is bemutatták. A közvetítésben úgy jellemezték: dölyfös, felfuvalkodott, áruló. A királyról azt is elhangzott, hogy tanácsait idegenek súgták, és átadta a királyságot a német-római császárnak. Az ábrázolás sokaknak feltűnt, mert többen politikai áthallást véltek benne felfedezni.
A kormány később úgy reagált: történelmi bemutatóról volt szó, nem politikai üzenetről, és „akinek nem inge, nem veszi magára”.