„Ha jogi eljárás indul, vállalom a tettem következményeit” - elárulta a Blokád rendezője, hogy miért lökte fel a Népszava kritikusát
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Blokád rendezője lenácizta és fellökte a Népszava kritikusát a Magyar Mozgókép Fesztivál péntek esti programján. Tősér Ádám az Indexnek mesélt arról, hogy mi is történt pontosan.
- magyarázta a rendező.
Tősér Csákvári Gézát elmondása szerint nem is nevezné újságírónak, hanem inkább szélsőséges propagandistának, mivel nyílt antiszemitizmussal vádolta meg a filmjét egy korábbi cikkében.
A rendező elismerte, hogy egy szenvedélyes, temperamentumos ember, verekedni azonban sosem szokott.
- ismerte el a portál kérdésére.
Tősér szerint az eset másik következménye, hogy felhívta a figyelmet arra a taktikára, ami alapján rögtön előrántják az antiszemitizmus-kártyát, ha kifogynak a szakmai érvekből, ezt pedig bűnnek tartja.
Az interjú végén elmondta, hogy most már sajnálja, hogy hozzáért Csákvárihoz, akit a "bűnos hazugságai" miatt lökött meg.