HÍREK
A Rovatból

„Ha éjjel indul meg a hegy, amikor alszunk, akkor mi van?” – a helyiek szerint a nemrég megnyitott bánya omolhatott rá a faluszéli házakra Recsken

Hónapok óta mondták a helyiek, hogy baj lesz, de nem hallgattak rájuk. Több mint negyven embernek kellett elhagynia az otthonát a pusztító sárlavina miatt.
Fotó: RTL - szmo.hu
2023. június 14.



Recsken járt a 24.hu, miután a hevesi megyei településen több mint negyven embernek kellett elhagyni az otthonát a múlt héten az özönvíz miatt.

Múlt hét csütörtökön a falu szélén található Hunyadi sort szinte teljesen elöntötte az iszap, ömlött a sár a házakba.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint tizenhét ingatlanból negyvennyolc embert kellett kitelepíteni. A helyiek szerint a nemrég megnyitott bányából ömlött hozzájuk az iszap.

"Volt az a vihar, és megindult a bányából a hegy. Ment a sárlavina be a házakba, ide nem, de amikor elkezdett ömleni az eső, és hallottuk kintről, hogy baj van, kimentünk, és láttuk, hogy valahova már annyira bement a sár, hogy nem lehetett bemenni a házba"

- mondta egy helybéli nő, akinek nem kellett elhagynia az otthonát, de veszélyben érzi magát.

Sok kitelepítettet a focipálya mögötti sportteremben szállásoltak el ideiglenesen, ők azok, akik nem tudták valamelyik rokonuknál meghúzni magukat. Az egyik itteni nő arról beszélt, hogy a polgármester adott neki 100 ezer forintot a bányát tulajdonló vállalkozó nevében.

„Ezzel a pénzzel akarják befogni a szánkat! Ezek úgy voltak, hogy odatesszük a bányát, aztán vagy rámegy a cigányokra, vagy nem. Ha meg rájuk megy, legfeljebb eltakarodnak. Így volt ez, hogy másképp? Mert nekem azt ne mondja senki, hogy értelmes, okos ember, egy mérnök ezt nem gondolta végig. Nem gondolta végig senki, hogyha lesz egy hatalmas földkupac a házak felett, akkor az le is jöhet, bele a nyakunkba?!”

- mondta dühösen a nő lánya.

Farlasné Barkóczi Teréz szerint a bányának vállalnia kell a felelőséget azért, hogy tönkretették az életét. Nem akar albérletbe menni, ezért egy házat követel a bánya milliárdos tulajdonosától.

Egy pár női tagja azt mondta, korábban arról beszélt nekik a bányatulajdonos, hogy nem kell félniük, semmi probléma nem lesz, mégis bekövetkezett a baj. Ő már nem is szeretne visszaköltözni korábbi lakhelyére.

Nagy Sándor polgármester óvatosan nyilatkozott a történtekről, szerinte a vizsgálatnak kell kiderítenie, hogy mi történt pontosan. Később azonban ő is elismeri, hogy a bányából jött le a föld, a vizsgálat inkább arra fog irányulni, hogy miért jött le onnan.

„Bányászati szakemberek megnézték korábban, és nem számoltak ilyen extrém időjárással. Hogy a csapadék így megbomlasztja a védművet” - magyarázza hozzátéve, hogy már megkereste a vállalkozót és jelezte neki, hogy végleges megoldást kell találni erre a problémára.

„Nem örülök annak, ami történt. Emberéletet is kérhetett volna. Mert keveset esett, mármint időben. Mi van, ha esik húsz órát? Ha többet esik? Negyvenet. Ha többet esik, és ez ott mind a fejünk felett folyékonnyá válik, az megöl minket. Ha éjjel indul meg a hegy, amikor alszunk, akkor mi van?”

- tette fel a kérdéseket az egyik Hunyadi soron élő férfi.

A 24.hu kereste a bánya tulajdonosát is az iszapömlés után, azonban a vizsgálat befejezéséig nem kívántak nyilatkozni. A munka azonban addig sem áll, a kitermelés már a napokban zavartalanul folytatódott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Késsel fenyegette a TISZA Párt női önkénteseit Orbán Viktor egyik harcosa
A politikus egy videót is megosztott a döbbenetes esetről. A felvételen egy magából kikelt férfi obszcén szavakkal szidalmazza az aktivistákat.


Magyar Péter szombaton a Facebookon írt arról, hogy péntek este Budapesten egy férfi késsel fenyegette meg és obszcén módon szidalmazta a TISZA Párt női önkénteseit.

A politikus szerint a támadó „Orbán Viktor egyik harcosa” volt.

A pártelnök egy videót is mellékelt a bejegyzéséhez, amelyen egy férfi a következőket mondja a TISZA női aktivistáinak:

„De van nálam kés, minden. Csakis az Orbán Viktor! Rák egye ki a gyomrotokat. Gyere ide te kurva! Gyere ide! Gyere kurva, vagy megbaszlak. Szétszúrkállak. Takarodj innét!”

A posztban szereplő felvétel szerint a férfi eközben fenyegetően közelít az egyik nő felé, és láthatóan magából kikelve, agresszívan viselkedik.

Magyar Péter szerint ideje lezárni az „orbáni gyűlöletkeltést”, és posztjában köszönetet mondott az önkéntesek kitartásáért és bátorságáért. A bejegyzést azzal zárta: „Elvárjuk, hogy a rendőrség haladéktalanul indítson eljárást a fenyegetőző ellen!”

2025 tavaszán történt már hasonló incidens a TISZA Párt aktivistái ellen. Március 29-én a kelenföldi aluljáróban egy férfi trágár szavakkal és akasztással fenyegetőzve rongálta meg az aláírásgyűjtő standjukat. Nemrégiben pedig egy férfi baltával kergette meg a Tisza debreceni aktivistáit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Orbán üzent a fiataloknak: Vegyétek komolyan magatokat, a kamulázadás nem ér semmit
Orbán Viktor a szombathelyi DPK-gyűlésen a családok felelősségét hangsúlyozta a fiatalok meggyőzésében. A Fideszre szavazást a jövő melletti, a Tiszára voksolást pedig a jövő elleni döntésként mutatta be.
Marton Máté - szmo.hu
2026. február 07.



Egy 18. születésnapját ünneplő, első választására készülő fiatal is fellépett a színpadra a szombathelyi Digitális Polgári Körök gyűlésén, ahol Orbán Viktor köszöntötte, majd a fiatalok megszólításáról beszélt. A miniszterelnök szerint a szülőknek kell meggyőzniük a fiatalokat, és nem szabad őket leírni az alapján, hogy egyesek mit skandálnak a tüntetéseken.

A kormányfő a „mocskos Fidesz” rigmusra utalva azt mondta, az emberek mindenfélét mondanak, de szerinte ettől még bízni kell a fiatalokban.

„A fiatalok a mi gyerekeink, bízni kell bennük, értelmesen kell szólni hozzájuk, nem mondunk le róluk. Aki fiatalként a Tiszára szavaz, a saját jövője ellen, aki a Fideszre, a saját jövője mellett szavaz”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A miniszterelnök ezután a lázadás irányát is kijelölte a fiataloknak, akiknek szerinte nem kamulázadni kellene. „A magyar kormány ellen nem nagy kunszt lázadni, lázadjatok Brüsszel ellen, onnan fenyegetnek minket” – üzente. Személyes példát is hozott:

szerinte van, akinek a vérében van a lázadás, ő maga is azért lett Újpest-szurkoló, mert otthon mindenki fradista volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Clinton 27 éve megkérte Orbánt, hogy támadja meg Szerbiát, de a magyar miniszterelnök nemet mondott
A miniszterelnök a szombati DPK-gyűlésen beszélt arról, hogy 1999-ben a Vajdaságon keresztül egészen Belgrádig kellett volna támadást indítani. A visszautasítás szerinte megóvta az országot.


Egy 27 évvel ezelőtti történetet elevenített fel Orbán Viktor szombaton Szombathelyen: állítása szerint Bill Clinton akkori amerikai elnök telefonon kérte fel Magyarországot, hogy indítson szárazföldi támadást Szerbia ellen a délszláv háború idején.

A miniszterelnök a háborúellenes gyűlésen azt mondta, 1999-ben, amikor a jugoszláviai háború magasabb fokozatra kapcsolt, Clinton arra kérte őt, hogy nyissa meg a déli frontot, és Magyarország a Vajdaságon keresztül támadja meg a szerbeket egészen Belgrádig.

„Az kellett, hogy az amerikai kormány kérésére azt mondtuk, hogy No Sir. Ha akkor olyan miniszterelnökünk van, aki csak azt mondja, hogy Yes Sir, akkor nyakig álltunk volna a háborúban”

– magyarázta Orbán, aki szerint abban maradtak, hogy a témát a következő NATO-csúcson beszélik meg személyesen, de az soha többé nem került elő.

„Lehet nemet mondani, ha van vér a pucában” – tette hozzá Orbán.

Magyarország 1999. március 12-én csatlakozott a NATO-hoz, hetekkel a jugoszláviai légihadjárat megindítása előtt. A szövetségen belül 1999 tavaszán vita zajlott szárazföldi erők esetleges bevetéséről, amit különösen a brit kormány szorgalmazott. A Washington Post egy korabeli, májusi cikke szerint Magyarország akkoriban kizárta, hogy területét egy esetleges szárazföldi invázió felvonulási terepeként használják.

A miniszterelnök a gyűlésen a fiataloknak azt üzente, hogy ne a kormány, hanem Brüsszel ellen lázadjanak, megkérdőjelezte a közvélemény-kutatások hitelességét, és gúnyolódott egy kicsit az MSZP-n.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Tisztességes kommunikációt kér Orbán Viktortól a Magyar Péteres AI-videó miatt az Európai Bizottság
Orbán Viktor miniszterelnök egy mesterséges intelligenciával készült videót posztolt, amelyben Ursula von der Leyen és Magyar Péter szerepel. A Bizottság szerint ez félrevezető, és a platformok felelősségére emlékeztetett.


Tisztességes kommunikációra és a félrevezetés elkerülésére szólította fel az Európai Bizottság Orbán Viktort, miután a miniszterelnök egy Ursula von der Leyent és Magyar Pétert ábrázoló deepfake videót tett közzé a Facebookon. A posztot már több mint másfél millióan látták.

A mesterséges intelligenciával készült videóban az Európai Bizottság elnöke arra kéri Magyar Pétert, hogy küldjön pénzt Ukrajnába, amire Magyar karaktere azt válaszolja, hogy ehhez előbb választást kell nyernie.

Az Euronews megkérdezte a Bizottság szóvivői szolgálatát az ügyről, a brüsszeli testület pedig egyértelmű üzenetet fogalmazott meg.

„Vannak tiszteletteljes módjai is annak, hogy valaki kifejezze az eltérő politikai nézeteit. Arra szólítok fel, tiszteletteljesen fejezzék ki a véleményüket”

– mondta Paula Pinho, az Európai Bizottság vezető szóvivője. Kollégája, Thomas Regnier hozzátette:

„Itt a tiszteletről és méltányos fellépésről van szó, és arról, hogy ne terjesszenek félrevezető információt. Ez vonatkozik az uniós tagállamok vezetőire is.” Kiemelte, hogy a nagy online platformoknak felelősségük van abban, hogy felerősítik-e az ilyen tartalmakat, ami elfogadhatatlan.

Az Európai Unió vonatkozó digitális szabályozása értelmében a mesterséges intelligenciával létrehozott videókat egyértelműen jelölni kell, amit Orbán Viktor meg is tett a posztjában. Ugyanakkor az uniós jog szerint a nagy közösségi oldalak feladata a félrevezető tartalmak eltávolítása.

Nem ez az első eset, hogy az Európai Bizottság a magyar kormányt a deepfake-ek politikai célú használata miatt figyelmezteti. Tavaly októberben a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs posztolt egy videót, amelyben Magyar Péter hasonmása arról beszélt, hogy csökkenteni kell a nyugdíjakat és el kell törölni a 13. havi nyugdíjat. A Bizottság már akkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy politikus szájába olyan szavakat adnak, amelyeket ő nem mondott ki, az egyértelműen félrevezetésnek minősül. Azonban ezekben az ügyekben elsősorban a nemzeti hatóságok járhatnak el – közölte az Európai Bizottság.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk