Gyurcsány nem fizette be a számlát, kikapcsolták a gázt a kötcsei házukban
Nem lehet úgy tenni, hogy ami jogszerű, az feltétlenül igazságos is. Nem igaz, hogy a jogegyenlőség önmagában biztosítja, hogy fair viszonyok legyenek, hiszen másképp fáj pár tízezer forint az MVM-nek és másképp egy családnak - fogalmazott péntek délelőtti posztjában Gyurcsány Ferenc, aki a saját példáján keresztül hívta fel a figyelmet arra, hogy álláspontjuk szerint újra kell gondolni a nagy szolgáltatók és a fogyasztók, az emberek viszonyát.
A DK elnöke arról számolt be, hogy nemrég az MVM kikapcsolta a kötcsei házukban a gázt. Először igencsak meglepte a szolgáltató lépése, de aztán némi kutakodás után, rájöttek, hogy mi történt.
- fogalmazott Gyurcsány, aki hozzátette:
„Az én életemet, ahogy bárki másét, alaposan felforgatta volna, ha nem tudtam volna fizetni és történetesen abban a házban élné a család a hétköznapjait. Egy fűtetlen lakás ezekben a hetekben elég húzós lenne. Az MVM szabályszerűen viselkedett. Mi több, a mi esetünkben meglehetősen segítőkészek is voltak, gyorsan intézték a dolgot. Még egyszer mondom, ebben az esetben én voltam a hunyó.
A DK elnöke azt is kifejtette, hogy természetesen fizetni kell azért, amit megveszünk, de igyekezni kell, hogy egy megállapodásban ne az egyik fél cipelje a kockázatok aránytalanul nagyobb részét.
„Baloldalinak lenni azt jelenti, hogy nem engedjük át az életünk feletti ellenőrzést senkinek se. Akkor se, ha valaki az ország egyik legnagyobb cége. Mert az életünk nem eladó” - jegyezte meg.