HÍREK
A Rovatból

Gyurcsány Ferenc: „Orbán Viktor azt mondja, velem kell megküzdenie, mégis gyáván államtitkárai mögé bújik”

Dömötör Csaba válaszolt: 'Világos beszéd, hogy most kihívta Orbán Viktort, ez már nyílt küzdelem, nem a korábbi simlis magatartás. Ugyanakkor nem jó fejlemény, hogy 15 évvel az őszödi beszéd után még mindig Ön az ellenzék vezéralakja'.


Az Országgyűlés hétfői ülésén többek között a kormány politikája is szóba került. Az egyik napirend előtti felszólaló Gyurcsány Ferenc volt, aki közölte:

"Látva ezt az érdeklődést személyem iránt, gondoltam kielégítem érdeklődésüket 100 százalékban, nem csak 99-ben" – utalt a Fidesz kommunikációjára, amelyben Karácsony Gergelyt az ő embereként próbálja beállítani - írja a Blikk.

Bár Orbán Viktor azt mondja, vele kell megküzdenie, mégis gyáván államtitkárai mögé bújik a vita elől - folytatta.

"Magyarországon a kormány csak látszólagos: az ellenzék ellenzékét láthatjuk bennük. Nem tudnak mással foglalkozni, mint az ellenzék feltételezett politikai viszonyaival. Mondok valamit: mi lenne, ha inkább kormányoznának?"

– kérdezte a DK-s politikus.

"És ha már a nép szuverenitásról beszélnek, a nemzetről, mi lenne, ha közös döntésekre alapoznának. Vajon megbeszéltük-e bármikor is, hogy 500 milliárd forintból a kínai kommunista párt megbízásából egyetemet építünk? Volt-e vita arról, hogy privatizálják egyetemeinket? Megbeszélték-e bárkivel, hogy 28 500 forint marad a minimális nyugdíj? Megbeszéltük-e, hogy akarunk-e új atomerőművet, vagy méregdrága Budapest-Belgrád vasutat? Nem beszéltük meg!"

- közölte. Felrótta a kormánynak, hogy arról vitáznak, hogy a ficsúr szó sértő-e, és "családfakutatással" foglalkoznak. "Lehet ezt csinálni, de mi lenne, ha kormányoznának?" – mondta Gyurcsány.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Republikon: még most is tudott 3 százalékot javítani a TISZA, néggyel megy a Fidesz előtt
A Republikon áprilisi mérése szerint Magyar Péter pártja 32, a Fidesz–KDNP 28 százalékon áll a teljes népesség körében. A pártválasztók között is 4 százalékpontos az előnyük.
F. O. - szmo.hu
2025. május 06.



Áprilisban a teljes népesség 32 százaléka szavazott volna a Tisza Pártra – ez 3 százalékponttal több, mint márciusban. A Republikon Intézet legfrissebb pártpreferencia-kutatása szerint a pártválasztók körében is emelkedett a párt támogatottsága, itt 1 százalékpontos erősödést mértek, írta a 24.hu.

A Fidesz–KDNP 1 százalékpontot javított az előző hónaphoz képest, így jelenleg 28 százalékon áll a teljes népességen belül. Ezzel 4 százalékponttal marad el a Tiszától. A pártválasztók körében nem történt változás a kormánypártoknál, itt továbbra is 35 százalékon állnak, míg a Tisza 39 százalékra erősödött.

A Republikon értékelésében azt írta, az elmúlt hónapban egyre inkább megerősödött az a gondolat, „miszerint 2026-ban a kormányváltó erőre (ez esetben a Tiszára) kell szavazniuk az ellenzékieknek, hogy 2030-ban ismét kedvenc pártjukra szavazhassanak”. Az intézet szerint ez a tendencia a számokban is megmutatkozik, hiszen

a Tisza folyamatosan növeli támogatottságát. A mostani növekedés főként a bizonytalan szavazóktól érkezett, kisebb mértékben pedig a Kutyapárttól.

A kutatás szerint a Fidesz–KDNP támogatottsága nem változott jelentősen, és nagyjából ott tart, ahol egy hónappal ezelőtt. A Republikon ezzel kapcsolatban megjegyezte: „a pártszövetséget nem kerülték el a botrányok, viszont lassan kezdetét veszi a választás előtti pénzosztás, ami segíthet a kormánypártok támogatottságán”.

A kutatásban kitértek arra is, hogy a „Kollár Kinga-ügy” nem volt elég jelentős ahhoz, hogy csodafegyvernek bizonyuljon a kormánypártok számára. Magyar Péter a közelmúltban arról beszélt, hogy információik szerint hogyan próbálják majd ellehetetleníteni a Tisza indulását a választáson.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Orbán Viktornak: Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter?
Szerinte Nagy Márton poszton tartása árt a magyar gazdaságnak, miközben „amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”


Magyar Péter most épp Nagy Márton nemzetgazdasági miniszterbe szállt bele legújabb Facebook-posztjában. A Tisza Párt elnöke kérdéseit ennek ellenére a miniszterelnöknek fogalmazta meg.

Mint írja: „Nagy Márton miközben éppen bedöntötte a teljes magyar gazdaságot és rászabadította a magyarokra az Európa-rekorder inflációt, most éppen mindent befagyasztana.”

Hozzáteszi: „Milyen érdekes, hogy amikor a saját havi fizetését kellett 27 %-kal 6 millió forint felé emelni, akkor nem jutott eszébe fizetési sapkát hirdetni.”

Ezután szólítja meg Orbán Viktort:

„Hogy lehet még a helyén a valaha volt legkutyaütőbb gazdasági miniszter? Ki felel az elszabaduló inflációért, a zuhanó gazdaságért? Mivel fogják pótolni a gazdaság összeomlása miatt az egészségügyből, a közlekedésből, a fizetésekből, a nyugdíjakból hiányzó 2 ezer milliárd forintot?”

– teszi fel a kérdést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Túró Rúdi, légnyomás, vektorok – ilyen volt a matekérettségi második feladatsora középszinten
Kedden reggel országszerte izzadtak a diákok a matekérettségin. Egyenletek, szöveges példák és valószínűségszámítás is nehezítette a dolgukat.


Kedden reggel a középszinten érettségiző diákok megkapták a matematika írásbeli vizsga második feladatsorát is, amely szokás szerint két részből állt. Az első részben három feladatot kellett megoldaniuk, ezek egyenként 9–14 pontot értek. Ezután újabb három feladat következett, amelyek közül kettőt kellett kiválasztaniuk és kidolgozniuk. Ezek egyenként 17 pontot értek. A második rész teljes megoldására 135 perc állt rendelkezésükre.

A feladatsor témái között szerepelt egyenletmegoldás a valós számok halmazán, egy téglalap kerületének kiszámítása, négyszög szögeinek meghatározása, valamint egy függvény jellemzése is.

A II. B részben a diákok olyan szöveges feladatokkal találkozhattak, amelyek például a Túró Rudihoz, légnyomáshoz vagy telefonhívásokhoz kapcsolódtak

írja az Eduline.

A matematikaérettségi első részében térfogatszámítás, gráfok és vektorok is előkerültek. A szaktanárok szerint a feladatok többsége mintapéldának számított, ugyanakkor a valószínűségszámítás, a vektoros és a koordinátageometriás feladatok nehezebbek lehettek a vizsgázóknak.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Íme, a középszintű matekérettségi nem hivatalos megoldásai
Az Eduline közzétette a keddi matekérettségi feladatainak nem hivatalos megoldásait.


Elsőként a középszintű matekérettségi első részének megoldásait mutatták meg az érdeklődőknek. Ezt követően folytatták a 13-15. feladatok megoldásával, majd a 16., a 17. ás a 18. feladat megoldását tették közzé.

Az oldal készítői felhívták a figyelmet arra, hogy ez még nem hivatalos megoldókulcs, azt majd szerdán reggel lesz elérhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET: