HÍREK
A Rovatból

Gyurcsány Ferenc egy 44 perces videóban magyarázza el, hogy miért nem mond le

A DK vezetője szerint a mostani a párt legerősebb felállása, ezért nem mond le sem ő, sem az elnökség.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. június 26.



Közel 44 perces videóban magyarázza Gyurcsány Ferenc, hogy a kudarccal felérő választási eredmény ellenére sem mond le a DK éléről. A párt az MSZP-vel és a Párbeszéddel közösen is csak 8 százalékot ért el a június 9-i EP-választáson, míg öt évvel korábban önállóan indulva kétszer ilyen jól (16%) szerepeltek.

„Mit ígért a Fidesz? Azt, hogy megállítja a háborút, megvédi a békét, és nem engedi, hogy Gyurcsány és az emberei irányítsák a fővárost, a kerületeket, a településeket. Mit ígértünk mi? Erős Európát, ami a jobb élet záloga, és azt, ha Orbán veszít, akkor közelebb kerülünk a rendszer leváltásához akár egy előrehozott választáson is. Mit ígért a Tisza? Azt, hogy egyszerre zavarja el Orbánt és Gyurcsányt, ezek kettőjük állítólagos paktumára épülő rendszert.

Ma már tudjuk, a végeredmény az, hogy a Fidesz egy keveset, mi pedig ennél lényegesen többet veszítettünk, a várakozás alatt szerepeltünk, a Tisza hatalmas meglepetést okozva nagyon magas támogatást szerzett.

A Fidesz szavazókat a Tisza Párt alig érintette meg, ezek a szavazók megvédték saját pártjukat, továbbra is támogatták, ahhoz a küzdelemhez pedig, amit állítólag velem kellett, hogy folytassanak, nem kellett Magyar Péter” – kezdte a választás értékelését Gyurcsány, amit az Index szemlézett.

Szerinte az ellenzéki oldalon három csoport van: az egyik szerint Gyurcsány a hibás, miatta nem lehet eltávolítani a hatalomból Orbánt. Egy másik csoport ezt nem tudja eldönteni, de azt gondolják, hogy 14 év sikertelen próbálkozás után jöjjön egy új szereplő, például Magyar Péter. A harmadik csoport pedig úgy gondolkodik, ahogy a DK és a párt vezetői, akiket támogatnak is.

Gyurcsány szerint a gyurcsányozás 2004 óta létezik, „sok energia, sok pénz ment el annak felépítésére, sok közpénzt költött el erre a Fidesz. A Fidesz látszólag valóban jó munkát végzett, a név, a jelenség, az érvelés létezik. Mi ennek a valóságos eredménye? Az, hogy részint vannak olyanok, akik szerint a gyurcsányozás mögött álló ember, az az én, én vagyok a magyar demokrácia kiteljesedésének legnagyobb akadálya. Mások azt gondolják, hogy ez nem pont így van, mert Orbán és Gyurcsány egymás fennmaradásának záloga, sőt, talán még létezik is valamiféle titkos paktum. Persze vannak olyanok is, akik nem így gondolják, de azt ők is tudják, hogy ez a fajta jelenség, a gyurcsányozás, hiteket, véleményeket mozgat meg, és a politikában a vélelem is valóság, mert hatni képes”.

A baloldali politikus a videóban elismerte, hogy nem tökéletes:

„...követtem el és minden bizonnyal a mai napig követek el hibákat, vannak tévedéseim. A miniszterelnökségről másfél évtizede lemondtam. A rólam szóló mostani viták nem az egykori vagy jelenlegi teljesítményem tárgyilagos számbavételéről, hanem az ellenfeleim által alakított, tudatosan és rengeteg pénzért felépített ítéletről szólnak. A gyurcsányozásnak funkciója van, például a Fidesz tábor összetartása, az ellenfelek megosztása, az összetett politikai konfliktusok leegyszerűsítése, ezáltal érzelmek kiváltása és mozgósítás.”

A videóban szóba kerül a Tisza Párt és alelnöke is:

„A DK a kék Fidesz, mondja Magyar Péter, ha jól értjük ezzel nem kedveskedni akar nekünk. Elutasít minden együttműködést a DK-val, ellenjelölteket állított közös ellenzéki jelöltekkel szemben. Tudjuk azt is, hogy a Tisza más életet ajánl Magyarországnak, mint mi, a Tisza jobboldali párt, ellenfélként viselkedik velünk szemben, más politikát is képvisel. Mi ebben a helyzetben maradjunk csendben, ne mondjuk ezt el? Ez nem bárgyúság lenne? Ez nem a politika alapkövetelményének feladása? A némaságból nem születik verseny, verseny nélkül nincs alkotmányos demokrácia.”

Ezután elhelyezi pártját a jelenleg a Fidesz és a Tisza által uralt politikai térképen:

„Szerintünk a Fidesz az alkotmányos demokrácia keretein kívül helyezkedik el. Nincs illiberális demokrácia, ezért a Fidesz rendszerellenfelünk, velük semmifajta koalíciót nem tartunk elképzelhetőnek. A Tiszáról kevés a tapasztalatunk, és bár Magyar Péter jogállami ügyekben úgy tűnik, osztja a Fidesz álláspontját, Brüsszellel még keményebb is lenne, mint Orbán Viktor, de egyelőre nincs okunk azt állítani, hogy a Tisza a demokratikus arénán kívül helyezkedik el. Különbséget kell tennünk abban, hogy mi a viszonyunk a Fideszhez és a Tiszához. Mi, a Demokratikus Koalíció, a Fidesz rendszerének ellenfelei vagyunk, a Tiszának egyszerűen demokratikus vetélytársa.”

Gyurcsány ezután rátér arra, hogy a DK-ban két kérdést tettek fel: a lemondásával erősödhet-e a párt, és követte-e el olyan hibát, ami miatt bárkinek le kellene mondania.

„Ha mind a két kérdésre igen a válasz, akkor nem érdemes hezitálni, valakinek mennie kell. Ha csak az egyik kérdésre igen a válasz, a másikra nem, akkor érdemes tovább mérlegelni. Ha mind a két kérdésre elutasító a válasz, akkor nem csak hogy nem kell, de nem is szabad, sőt tilos elmenni. Felelősek vagyunk tetteinkért, sok megbeszélést folytattunk, feltettük mindenkinek mindkét kérdést” - mondja az ellenzék egykor legerősebb pártjának vezetője.

„Az elmúlt tíz évben a folyamatos lemondások leváltások az ellenzéki oldalon egyik párt megerősödését sem hozták. A mai helyzetben a mostani a DK legerősebb felállása, legjobb csapata, ez akkor is igaz, ha egyikünk sem gondolja, hogy tökéletesek vagyunk. Az elnök és az elnökség, én és az elnökség folytatjuk a munkát”

- tesz pontot Gyurcsány a lemondásával kapcsolatos kérdésekre.

Gyurcsány Ferenc tanórai hosszúságú érvelését itt lehet végignézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Németh Balázs újra posztolt a Micimackó-ügy kapcsán: Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás
A fideszes képviselő egy Facebook-posztban sorolta fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben. A bejegyzésben a politikus a „tiszás/liberális szeretetet” bírálta, utalva egy korábbi parlamenti vitára is.


Németh Balázs fideszes országgyűlési képviselő a Facebook-oldalán tett közzé egy bejegyzést, amelyben ironikus hangnemben sorolja fel, szerinte milyen kettős mérce érvényesül a közéletben a politikai tartalmú művészeti és humoros megnyilvánulások kapcsán.

A posztot azzal a felütéssel kezdi, hogy „ÉRTEM ÉN”.

„Ha lelövik a kormányfőt koncert közben, az csak művészi előadás. Ha bottal verik agyon egy színdarabban a “kormánypárti oligarchát”, az csak bábjáték. Ha kivégzéssel fenyeget a humorista, akkor csak viccel.”

A fideszes politikus a példák sorát egy friss parlamenti utalással folytatja, amelyben összeköti a margitszigeti eseményeket és a Micimackóból ismert leeső farok motívumát: „A margitszigeti szatírrá átváltozott miniszterelnök és a leesett farok pedig a Micimackó.”

Németh a bejegyzést a következő szavakkal zárja:

„Akkor legyen így! Éljen a tiszás/liberális szeretet”.

A poszt azután született, hogy kedden a parlamentben a gyűlöletkeltésre alkalmas politikai reklámokról szóló vita során egy államtitkárnak kellett elmagyaráznia a Micimackót, miután Németh egy influenszer videójára reagálva felvetette a témát.

A bejegyzésben említett „kormányfő lelövése” a 2025-ös Campus Fesztiválon történtekre utal, ahol Majka koncertjén egy fiktív ország fiktív miniszterelnökének „fejbelövését” játszották el, ami akkor komoly vitát váltott ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
„Ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek” - Beszólt a Tisza orvos-képviselőjének Takács Péter, kemény választ kapott
Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselője első parlamenti felszólalásán kapott bekiabálást Takács Péter volt államtitkártól. Az orvos-politikus Facebookon vágott vissza, harmincéves szakmai múltját és a havi 280 órás munkát hangsúlyozva.


Takács Péter volt egészségügyi államtitkár egy bekiabálással reagált Balatincz Péter, a Tisza Párt képviselőjének első parlamenti felszólalására kedden. A traumatológusból lett politikus szerint a fideszes képviselő azt vetette a szemére, hogy közpénzből dolgozott. Balatincz a Facebookon reagált a történtekre, szerinte a megjegyzés nemcsak az ő munkáját, hanem az összes orvos, ápoló, mentős és tanár tevékenységét is megkérdőjelezi.

Balatincz a közösségi oldalán számolt be arról, hogy megkapta az első bekiabálást, amit úgy értelmezett, hogy

„ezek szerint az orvosok, a nővérek, a mentősök és a tanárok mind csak közpénzből élő emberek”

– írta meg a 24.hu. Az ajkai kórház egykori orvosa posztjában kifejtette, nem érti, harmincéves szakmai múltját hogyan lehet kétségbe vonni.

„Én 30 éven át traumatológusként dolgoztam, sokszor havi 250–280 órát. Ha valaki szerint ezért nem a munkámmal szolgáltam a betegeket, az vagy nem érti az egészségügy működését, vagy nem tudja, mit jelent egy baleseti osztály felelőssége.”

A képviselő különösen érdekesnek nevezte, hogy a kritikát éppen a korábbi egészségügyi államtitkártól kapta, és szakmai múltját is szembeállította a bekiabálóéval. „Én – vele ellentétben – szakvizsgát szereztem, főorvosként dolgoztam, és vállaltam ennek minden terhét” – fogalmazott, majd hozzátette, büszke a közszolgálatban eltöltött éveire.

„Igen, közpénzből fenntartott, állami kórházban dolgoztam. Büszkén vállalom” – írta.

A bejegyzést azzal zárta, hogy az ő teljesítményét három évtizeden át a betegek szolgálatában mérték, nem pedig parlamenti padsorokból. „Én nyugodtan vállalom az összehasonlítást.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hegedűs Zsolt Győrfi Pál menesztéséről: A régi kommunikációs kultúra elfáradt és elhasználódott
Az egészségügyi miniszter a közösségi oldalán értékelte Győrfi Pál szóvivői leváltását. Szerinte a váltás nem személycsere, hanem annak beismerése, hogy az intézményvédő reflexek helyett új, transzparens kommunikációra van szükség a mentőknél.


Hegedűs Zsolt szerint Győrfi Pál leváltását nem érdemes pusztán szóvivőváltásként értelmezni, mivel ő nemcsak a mentők ismert arca volt, hanem hosszú éveken át az Országos Mentőszolgálat kommunikációs igazgatója is. Ezért a szerepe és a felelőssége megkerülhetetlen abban, hogy milyen hangon, milyen szemlélettel és milyen kultúrában beszélt a mentőszolgálat a nyilvánossághoz.

Hegedűs hangsúlyozza, hogy a mentés kiemelten érzékeny terület, ahol minden hiba emberi életekben mérhető, ezért a kommunikáció feladata nem az intézmény reflexszerű védelme, hanem „a bizalom, a szakmaiság és a tanulás kultúrájának” segítése.

„Mi abban hiszünk, hogy az arányos transzparencia, a szakmai őszinteség és a lakosság felnőttként kezelése nem gyengíti, hanem erősíti a közbizalmat. Az emberek nem tökéletes intézményeket várnak, hanem olyanokat, amelyek képesek szembenézni a hibáikkal, tanulni belőlük, és világosan elmondani, mit tesznek azért, hogy ugyanaz ne ismétlődjön meg”

írta a miniszter a Facebookon.

A poszt szerint

a hallgatás és a túlzott intézményi önvédelem hosszú távon éppen a bizalmat rombolja.

Ehhez új kommunikációra van szükség, mert a valódi szakmai fordulathoz nem elég vezetőket cserélni, meg kell újítani azt is, ahogyan az intézmény a hibáiról, a betegekről és a nyilvánosságról beszél.

Szűcs Brigitta megjelenése ebben lehet fontos lépés, aki egy „tisztább hangként” lehetőséget ad arra, hogy a mentőszolgálat kommunikációja „végre ne elsősorban védekezzen, hanem magyarázzon; ne eltakarjon, hanem feltárjon; ne bűnbakokat keressen, hanem tanuljon”.

Ez az esély azonban csak akkor válik valódi változássá, ha mögötte a mentőszolgálat egész működésében megjelenik a tanuló egészségügyi kultúra: a transzparencia, a betegbiztonság és a hibák őszinte feldolgozása.

Győrfi Pál távozása ebből a szerepből tehát nem egyszerű személycsere, hanem „annak a felismerése lehet, hogy a régi kommunikációs kultúra elfáradt, elhasználódott, és már nem képes hitelesen képviselni azt az egészségügyet, amelyre szükségünk van”.

A bizalom ugyanis nem a hibák kimagyarázásából, hanem az azokkal való szembenézésből születik. Hegedűs elismeri Győrfi Pál több évtizedes, példamutató szolgálatát, de úgy zárja gondolatait: „Mindennek rendelt ideje van. Van idő szolgálni, van idő képviselni egy intézményt, és van idő átadni a helyet egy új hangnak, egy új szemléletnek, egy új kultúrának. Most ennek az ideje jött el.”

Múlt szerdán szűnt meg az Országos Mentőszolgálat főigazgatójának, Csató Gábornak a megbízatása, helyére pedig Constantinovits Miklóst nevezték ki megbízott vezetőként. Ezt követően, kedden jelentették be, hogy Szűcs Brigitta mentőtiszt lesz a szervezet új szóvivője.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Itt a lista, mit kért Pósfai Gábor az új országos rendőrfőkapitánytól
A belügyminiszter a közösségi oldalán sorolta fel elvárásait dr. Mecser Tamás frissen kinevezett országos rendőrfőkapitánnyal szemben. A kérések között a szakmai alapú vezetés és az állomány elvándorlásának megfordítása is szerepel.


Pósfai Gábor a Facebookon számolt be arról, hogy ünnepélyes állománygyűlés keretében mutatták be az új országos rendőrfőkapitányt, dr. Mecser Tamás dandártábornokot, aki átvette a csapatzászlót is.

Pósfai a posztjában azt is részletezte, mit vár az új vezetőtől.

„Amit tábornok úrtól többek között kértem: szakmai alapú vezetést, nagyobb autonómiát és megfelelő döntési szabadságot minden szinten, az alulról jövő javaslatok, ötletek becsatornázását, a kritikai vélemény erősítését mindkét irányba, továbbá, hogy dolgozzunk együtt az állomány elvándorlási trendjének megfordításán is.”

A bejegyzést azzal zárta: „Tábornok úr munkájához sok erőt és jó egészséget kívánok!”

Múlt szerdán a belügyminiszter felmentette tisztségéből Terdik Tamás budapesti rendőrfőkapitányt. Hétfőn a miniszterelnök visszavonta Balogh János korábbi országos rendőrfőkapitány megbízatását, és a Heves vármegyéből érkező Mecser Tamást bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetésével.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk