Péntektől rendszerbe, láncba szerveződő záporok, zivatarok, illetve csendes áztató eső egyaránt előfordulhatnak, melyek hétfő reggelig több hullámban érkezve nagy területre hozhatnak kiadós csapadékot – írja az Időkép.
A friss előrejelzések szerint akár 30-40 millimétert meghaladó csapadékmennyiség is lehullhat, de bizonyos térségekben a 50-60 millimétert meghaladó eső sem kizárt.
Péntek estig főként a Dunántúlra, valamint a középső tájakra érkezhet meg a felfrissülés záporokkal, zivatarokkal, melyek között heves zivatarokra is számítani lehet.
A heves zivatarokat kísérő legveszélyesebb jelenségek a kiadós felhőszakadások és a viharos erejű szélrohamok lehetnek, emellett jégeső is kialakulhat.
A Magyar Turisztikai Ügynökséget levélben kerestük azzal kapcsolatban, hogy megtudjuk, terveznek-e az augusztus 20-i programokon változtatni az időjárás előrejelzéseket látva. Cikkünk megjelenéséig még nem kaptunk választ, természetesen amint reagálnak megírjuk.
Péntektől rendszerbe, láncba szerveződő záporok, zivatarok, illetve csendes áztató eső egyaránt előfordulhatnak, melyek hétfő reggelig több hullámban érkezve nagy területre hozhatnak kiadós csapadékot – írja az Időkép.
A friss előrejelzések szerint akár 30-40 millimétert meghaladó csapadékmennyiség is lehullhat, de bizonyos térségekben a 50-60 millimétert meghaladó eső sem kizárt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egy utas lefotózta a Ryanair gépéről, mekkora volt a tömeg a Nemzeti Meneten
A hatalmas tömegről készült felvételt Fekete-Győr András osztotta meg a Facebookon. A Momentum korábbi elnöke Orbán Viktornak is üzent a rövid posztban.
Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.
A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.
„Azért a víz az úr” - írta a politikus a felvétel mellé egy magyar zászló kíséretében, majd egy kommentben Orbán Viktornak is üzent.
„Egy honfitársunk lőtte a Ryanair Frankfurtról Budapestre tartó járatán. Látja ezt, miniszterelnök úr? Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!”
A repülőgép ablakából lőtt fotót itt lehet megnézni:
Ugyan légtérzár volt Budapest felett október 23-án délután, ám ez nem érintette a menetrendszerinti járatokat. Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke látványos fotót osztott meg arról, amit a Ryanair egyik utasa látott a repülőgépe ablakából.
A fotó alapján egybefüggő sötét csíknak látszik csak a tömeg az Andrássy úton, ami a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért, ahol szintén rengetegen gyűltek össze.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.
„Bárki könnyedén kiszámíthatja a mapchecking segítségével, hogy hányan voltak a rendezvényén. Mindössze 35 ezren. Ezért is nevetséges, amikor Magyar Péter a számokról beszél. Ez csupán 35 ezer ember. A Békemeneten ennél sokkal többen voltak! A Békemenet résztvevőinek száma sokszorosa volt a háborús menetének. Így a 35 ezres létszám egyértelműen kudarcnak számít”
- szögezte le a kormánypárti influenszer.
Deák Dániel drónfotóját itt lehet megnézni:
Fekete-Győr András a tiszás vonulás után egy repülőgép ablakából készült fotót osztott meg. Ezen az látszik, hogy a Deák tértől egészen a Hősök teréig ért a tömeg.
Nem sokkal korábban Orbán Viktor arról posztolt, hogy kétszer annyian voltak a Békemeneten, mint Magyarék rendezvényén:
„Nem telt meg a Hősök tere Magyar Péter rendezvényére. Bizonyítékként mellékelek egy fotót” - írta csütörtök esti bejegyzésében Deák Dániel.
A XXI. Század Intézet vezető elemzője szerint a kép 17 óra 4 perckor készült, Magyar Péter ekkor már bőven a színpadon beszélt. Deák egy szoftver segítségével azt is kiszámolta, hányan voltak Magyar Péter beszéde alatt a Hősök terén.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Szégyellje magát! Tönkretette Budapestet! Hogy néz ki?” - ez volt az egyik legvisszafogottabb megnyilvánulás, amit Karácsony Gergely kapott a békemenetelektől. A főpolgármester és a tömeg találkozásáról az Euronews osztott meg egy félperces videót.
A felvétel alapján Karácsony bringás felszerelésben keveredett a kormánypárti felvonulók közé a Margit hídon. A bejegyzés szerint a rendőrök tanácsolták neki, hogy menjen arra nyugodtan.
„Minek jöttél ide? Itt a magyarok vannak, nem az árulók! Szégyelld a pofádat, te köcsög!”
- mondja neki egy zászlólengető férfi.
„Te hülye szerencsétlen!” - tromfol egy másik békepárti felvonuló.
„Te rohadt mocsadék!” - veti oda a kerékpárját a tömegben toló politikusnak valaki.
„Magyarország szégyene!” - kontrázik egy másik pillanatokkal később, miközben Karácsony próbál átvágni az embereken.
A félperces szitokomcunamiról készült videót itt lehet megnézni:
„Szégyellje magát! Tönkretette Budapestet! Hogy néz ki?” - ez volt az egyik legvisszafogottabb megnyilvánulás, amit Karácsony Gergely kapott a békemenetelektől. A főpolgármester és a tömeg találkozásáról az Euronews osztott meg egy félperces videót.
A felvétel alapján Karácsony bringás felszerelésben keveredett a kormánypárti felvonulók közé a Margit hídon. A bejegyzés szerint a rendőrök tanácsolták neki, hogy menjen arra nyugodtan.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Magyar Péter: A Tisza-kormány az első napon adócsökkentést indít, és nyugdíjat emel, leállítja a propagandát, és lezár egy 20 éves rendszert
Konkrét ígéreteket tett Magyar Péter a Hősök terén, hogy milyen intézkedései lennének a Tisza-kormánynak egy választási győzelem után. Magyarország EU- és NATO-tagságának megerősítése és az ügynökakták megnyitása is elhangzott.
„Április 12-én hivatalosan is lezárunk egy 20 éves rendszert, a Gyurcsány–Orbán korszakot, és másnap egy új napra ébredünk” – mondta Magyar. Hangsúlyozta, hogy az új kormány visszaállítja a nyomozó hatóságok tekintélyét, megnyitja az ügynökaktákat, benyújtja a nemzeti megbékélési törvényt, és létrehozza a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési hivatalt.
A tervei között szerepel
Magyarország EU- és NATO-tagságának megerősítése, egy adócsökkentési program elindítása, a nyugdíjak emelése, a milliárdosok vagyonadójának bevezetése, a közmédia függetlenségének visszaállítása, valamint az állami propaganda támogatásának leállítása.
Úgy fogalmazott, konkrét vállalásokról beszél, a cél pedig egy működő, emberségesebb ország, ahol a gyengéket felemelik, az igazság erősebb a félelemnél, és a különbözőség nem ok a gyűlöletre, hanem híd egymás felé. Szerinte a változás már elindult, a történelem időről időre elérkezik ahhoz a ponthoz, amikor lépni kell. „Ez a pillanat most van.” Egy ország szerinte akkor születik újjá, amikor az emberek ismét hisznek egymásban.