25 büfét bezártak az országos gyrosrazzia után: 1300 kiló lejárt vagy nyomon követhetetlen ételt találtak
A hatóságok 350 helyet néztek át, és 85 esetben indítottak eljárást. Eddig több mint 17 millió forint bírságot szabtak ki a szabálytalanul működő büfékre.
Súlyos higiéniai problémák, ideiglenesen bezárt éttermek és több mint egy tonna, forgalomból kivont élelmiszer – ez a mérlege annak az országos ellenőrzés-sorozatnak, amelyet a gyrost árusító helyeken tartottak az elmúlt hetekben. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a kormányhivatalokkal közösen 350 büfét és éttermet vizsgált meg, és 85 esetben indítottak eljárást – derül ki a hatóság honlapján közzétett közleményből.
Eddig több mint 17 millió forint bírságot szabtak ki, de több eljárás még folyamatban van.
A vizsgálatot a korábbi negatív tapasztalatok miatt, a fogyasztók védelme és az élelmiszerbiztonsági kockázatok csökkentése érdekében rendelték el.
A hatóságok 25 vendéglátóhely működését függesztették fel ideiglenesen súlyos higiéniai szabálytalanságok miatt. Ezeken a helyeken az ellenőrök túlzott zsúfoltságot, valamint erősen szennyezett hűtő- és munkafelületeket találtak. Összesen 197 tételnyi, mintegy 1300 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból, mert az vagy nyomon követhetetlen volt, vagy jelölési hibákkal rendelkezett, vagy lejárt a szavatossági ideje.
A leggyakoribb, az esetek 35 százalékában feltárt probléma a higiéniai előírások megszegése volt. Jellemző hiányosságként említik a megfelelő kézmosási lehetőség és a kézfertőtlenítő hiányát. Sok helyen nem volt külön előkészítő helyiség, vagy az túl kicsi volt a biztonságos munkához, ennek ellenére saját nyársat készítettek, és tisztítatlan zöldségeket használtak fel. Mindez ahhoz vezetett, hogy
az eszközök keveredtek a nyers hús és a kész ételek előkészítése során, sőt, több esetben fertőtlenítő hatású mosogatószer sem állt rendelkezésre.
A hatóságok azt is megállapították, hogy a dolgozók 24 százaléka nem rendelkezett érvényes egészségügyi könyvvel. Emellett a vizsgált létesítmények 17 százalékában nem tüntették fel megfelelően az allergéneket, az alapanyagok és a készételek nyomonkövetése pedig az egységek 15 százalékában nem volt biztosított.
A mostani akció előtt, november 20-án a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal egy budapesti gyrosnyárs-alapanyagüzem működését azonnali hatállyal felfüggesztette, és egy Pest vármegyei darabolóüzemben is megtiltotta a munkavégzést. Az ottani ellenőrzések során a két helyszínen összesen mintegy 8500 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból vagy vettek zár alá. A Nébih már a nyári, célzott vizsgálatai során is kimutatott több előállítónál Salmonella baktériumot baromfitermékekben. A mostani gyrosrazzia egybeesik a Nébih által irányított, december végéig tartó téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzésekkel.
A hatóságok közlése szerint a fogyasztóvédelem és az élelmiszerbiztonság érdekében a hasonló ellenőrzések a jövőben is folyamatosak lesznek.
Súlyos higiéniai problémák, ideiglenesen bezárt éttermek és több mint egy tonna, forgalomból kivont élelmiszer – ez a mérlege annak az országos ellenőrzés-sorozatnak, amelyet a gyrost árusító helyeken tartottak az elmúlt hetekben. A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság a kormányhivatalokkal közösen 350 büfét és éttermet vizsgált meg, és 85 esetben indítottak eljárást – derül ki a hatóság honlapján közzétett közleményből.
Eddig több mint 17 millió forint bírságot szabtak ki, de több eljárás még folyamatban van.
A vizsgálatot a korábbi negatív tapasztalatok miatt, a fogyasztók védelme és az élelmiszerbiztonsági kockázatok csökkentése érdekében rendelték el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szijjártó a Putyin-Orbán találkozó tolmácshibáiról: A miniszterelnököt sem lehet eladni, nem volt ezzel semmi probléma
Az orosz elnök a nézetkülönbségeket hangsúlyozta, a magyar nézők mégis sikerekről hallottak. A külügyminiszter szerint ezzel minden rendben, ám a felvételek másról árulkodnak.
„Nem volt ezzel semmi probléma” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Igazság órája YouTube-műsorban arról a tolmácsolási hibák okozta botrányról, ami Orbán Viktor múlt pénteki moszkvai látogatása után robbant ki.
A miniszterelnök november 28-i találkozóján a tolmács több alkalommal is mást fordított, mint amit Vlagyimir Putyin orosz elnök mondott. Az ügyről Németh Balázs kérdezte Szijjártót. A műsorvezető arra volt kíváncsi, hogy a tolmáccsal kapcsolatos ügyről „érdemes-e beszélni, vagy azt megfejteni, hogy ott pontosan mi történt?”
„Azért nem érdemes megfejteni, mert csapatmunka. Én is tudok segíteni, ha az orosz nyelvről van szó, és szoktam is segíteni a miniszterelnöknek. A miniszterelnököt sem lehet eladni, nem volt ezzel semmi probléma” – reagált Szijjártó.
Független sajtótermékek részletes elemzései szerint a fordítás során több fontos részlet is megváltozott vagy kimaradt. Putyin eredeti mondata, miszerint „Nézeteink… nem feltétlenül esnek egybe”, a magyar fordításban úgy hangzott el, hogy „Az együttműködésünk… jól működik”.
A tolmács emellett kihagyta a kétoldalú áruforgalomra vonatkozó konkrét számokat, és tompította Putyin arra vonatkozó utalását is, hogy a feleknek „kérdéseket és problémákat” is meg kell vitatniuk.
Az esetről szombaton Nyíregyházán Menczer Tamást is megkérdezték. A Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: „Megkérdeztem, mi történt, azt mondták, nem hallotta jól, amit az orosz elnök mondott. Az is lehet, ami minden emberrel előfordulhat, hogy rossz napja volt”.
A szóban forgó tolmács régóta dolgozik magas szintű kormányzati eseményeken, és megbízható szereplőnek tartják: részt vett már korábbi Orbán–Putyin találkozókon és Gorbacsov temetésén is - emlékeztet a 444.hu.
„Nem volt ezzel semmi probléma” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Igazság órája YouTube-műsorban arról a tolmácsolási hibák okozta botrányról, ami Orbán Viktor múlt pénteki moszkvai látogatása után robbant ki.
A miniszterelnök november 28-i találkozóján a tolmács több alkalommal is mást fordított, mint amit Vlagyimir Putyin orosz elnök mondott. Az ügyről Németh Balázs kérdezte Szijjártót. A műsorvezető arra volt kíváncsi, hogy a tolmáccsal kapcsolatos ügyről „érdemes-e beszélni, vagy azt megfejteni, hogy ott pontosan mi történt?”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fél nap alatt 150 ezren írták alá a TISZA-jelölt Gajdos László melletti petíciót
A TISZA Párt elnöke azt írta, Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egy emberként állt a Nyíregyházi Állatpark igazgatója mellé. Magyar Péter szerint azért támadja a Fidesz a képviselőjelöltjüket, mert megmutatta, hogyan kell jól felhasználni a közpénzt.
Fél nap alatt 150 ezren írták alá a Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója melletti petíciót – számolt be róla Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke hétfő délelőtt egy a Facebook-oldalán.
Mint írta,
Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye „egy emberként állt a TISZA képviselőjelöltje mellé”, és állítása szerint az ország minden részéből sok ezer támogató üzenetet kapnak.
A politikus kiemeli, hogy Gajdos László 29 éve vezeti az állatkertet, amit háromszor választottak Európa legjobbjának.
Magyar Péter a posztban felteszi a kérdést, hogy miért támadja őt „ilyen aljas, gusztustalan módon Orbán Viktor és a Fidesz”. Szerinte ennek az az oka, hogy Gajdos megmutatta, „hogy 15 év alatt is lehet csodákat művelni az uniós pénzekből és a magyar adófizetők pénzének jó felhasználásával”.
„Gajdos László megmutatta, hogy milyen óriási eredményeket érhetett volna el az Orbán-kormány a közlekedés, az egészségügy, a nyugdíjak, vagy épp az oktatás területén, ha úgy dolgoznak, mint ő és nem ellopják a magyar emberek pénzét, mint Lázár, Rogán, vagy épp a maffiafőnök”
– fogalmazott a TISZA Párt elnöke.
A bejegyzést azzal zárja, hogy biztosítja Gajdos Lászlót a támogatásukról, és szerinte az állatpark munkatársai és látogatói is mellette állnak.
Mint arról beszámoltunk, Magyar Péter november 29-én Nyíregyházán jelentette be, hogy a TISZA Párt Gajdos Lászlót indítja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei 1-es választókerületben a 2026-os országgyűlési választáson. A helyi Fidesz még aznap lemondásra szólította fel az állatpark igazgatóját, arra hivatkozva, hogy az önkormányzati cég vezetőjeként az intézmény jelentős állami és kormányzati forrásokhoz jutott. Magyar Péter erre úgy reagált, hogy a támogatás a magyar adófizetőktől érkezik, nem a kormányfőtől, majd a TISZA petíciót indított Gajdos mellett.
A választókerületben a Fidesz 2026-ban nem a korábbi képviselőt, Szabó Tündét, hanem Polgári Andrást, a megyei kormányhivatal főigazgatóját indítja. A TISZA Párt ebben a körzetben nem tartott előválasztást, a jelölt személyéről a párt elnöksége döntött.
Fél nap alatt 150 ezren írták alá a Gajdos László, a Nyíregyházi Állatpark igazgatója melletti petíciót – számolt be róla Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke hétfő délelőtt egy a Facebook-oldalán.
Mint írta,
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Buda Péter: Orbán egy orosz háborús tervet támogat, ami Európa kapitulációját jelentené
A nemzetbiztonsági szakértő szerint a békének álcázott javaslat valójában Ukrajna teljes lefegyverzését célozza, ami pedig egy még brutálisabb jövőbeli konfliktusnak ágyaz meg kontinensünkön. Buda Péter úgy látja, Orbán Viktor a belpolitikai sikereit alárendeli a nemzetközi ambícióinak.
Az Orbán Viktor által támogatott béketerv valójában egy orosz háborús terv – erről beszélt Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő a Telexnek adott interjújában. A szakértő szerint az orosz-magyar kapcsolatokban
a miniszterelnök mindent egy lapra tett fel, ami mára egyre kevésbé opció, sokkal inkább kényszer a számára.
Buda szerint az oroszok egy jól bevált titkosszolgálati módszert alkalmaznak: ideológiai közeledést tettetnek a bizalom kiépítésére, miközben szürkezónás üzletekkel hálózzák be a partnert, lehetővé téve a gazdagodást, majd a zsarolást. Állítása szerint Oroszország ezt tette Magyarországgal 2010 után, és most ugyanezzel próbálkozik az Egyesült Államoknál is.
A nemzetbiztonsági szakértő úgy látja, már a legutóbbi Orbán-Putyin találkozó elején látszott, hogy a magyar energiaellátás kérdése csak egy fedősztori.
Ha valóban erről lenne szó, nem szervezték volna titokban a megbeszélést, és nem lenne szükség ilyen gyakori és magas szintű találkozókra. A szakértő úgy véli, az utazás valódi célja a magyar szerep egyeztetése volt az amerikai-orosz tárgyalásokban.
A személyes találkozók dinamikája szerinte különösen akkor fontos, „amikor újratervezésről, vagy egy új szakasz megtételéhez szükséges szándékok és lehetséges kölcsönös letapogatásáról van szó.”
Buda Péter szerint a mostani egyeztetésre azért volt szükség, mert a 28 pontos békejavaslat elakadt az európai és ukrán ellenálláson, és komoly felháborodást keltett az amerikai politikai elitben is.
„Minden hozzáértő szakember és politikus tisztában van ugyanis azzal, hogy ez valójában nem béketerv, hanem gyakorlati értelemben egy kapitulációs terv, csak éppen nem pusztán Ukrajnáé, hanem Európáé”
– jelentette ki Buda. Hozzátette, Orbán Viktor azonnal a javaslat feltétel nélküli elfogadását követelte, noha később kiderült, hogy lényegi pontjai Moszkvában készültek, és még Trump elnök is jelezte, hogy nem a végleges verzióról van szó. A megbeszélés célja a szakértő szerint az volt, hogy „a magyar kormányfő optimalizálhassa eddig folytatott diplomáciai tevékenységének hatékonyságát ebben a megváltozott dinamikájú környezetben.”
Buda Péter úgy látja, Orbán a belpolitikai sikereit alárendeli a nemzetközi ambícióinak. „A magyar kormányfő már régóta nemzetközi nagypályán akar játszani, mondhatni a hazai politikai siker csak annyiban fontos neki, hogy az ehhez szükséges politikai státuszt biztosítsa” – fogalmazott. A békepárti politikus szerepét eddig sikeresen játszotta el a hazai közvélemény egy része előtt, ami a szakértő szerint abszurd annak fényében, hogy 2010 óta a magyar kormány éppen azzal a rezsimmel mélyítette a kapcsolatokat, amely kirobbantotta a háborút.
„Ezen nem lehet mit szépíteni: Magyarország Putyin oldalán ébredt az Ukrajna elleni orosz agresszió kirobbantásakor, 2022. február 24. hajnalán. Mégpedig meglehetősen intim pózban”
– mondta. A kormány a háború után sem korrigált, hanem a szakértő szerint „a közmondásos lókupechez hasonlóan – »nem vak ez a ló, csak bátor!« – kísérelt meg erényt kovácsolni a szégyenből: elkezdte békeszólamokkal gyengíteni a háborúpártisággal vádolt nyugati és ukrán ellenállást”.
A szakértő meggyőződése, hogy minden olyan békemegállapodás, amely Oroszország céljait szolgálja, egy jövőbeli, még brutálisabb konfliktusnak ágyaz meg Európában. A magyar kormány által támogatott tervet orosz háborús tervnek nevezi.
„A magyar kormány által csípőből támogatott béketerv valójában tehát orosz háborús terv: ugyanazokat a célokat fogalmazza meg, amelyeket Moszkva háborúval akart elérni”
– állítja. Szerinte ezt bizonyítja az az orosz fenyegetés is, hogy ha Kijev nem fogadja el a tervet, Moszkva a háború folytatásával kényszeríti ki azt.
Buda Péter szerint egy ilyen egyezmény végzetesen aláásná Ukrajna szuverenitását, mivel korlátozná a hadseregét és megtiltaná a csatlakozását védelmi szövetségekhez. Az Oroszország által követelt területek birtokában Moszkva könnyen meghódíthatná az ország többi részét is. Feltette a kérdést: „ugyan mi másért is ragaszkodna Putyin Ukrajna védelmi képességeinek radikális gyengítéséhez, ha nem éppen a további hódítás céljából?” Ukrajna eleste szerinte az európai biztonsági rend összeomlásával járna.
„Hatszázezer négyzetkilométer és stratégiai fontosságú tengeri kikötők kerülnének a Nyugattal ellenséges hatalom kezébe, ez önmagában földrengésszerű geopolitikai erőegyensúly-változást jelentene”
– vázolta a következményeket.
A szakértő részletesen kifejtette az orosz befolyásolási módszertant is. Ennek egyik eleme az ideológiai közeledés, amelynek keretében Moszkva a keresztény-konzervatív értékek védelmezőjeként lép fel, hogy megnyerje a nyugati konzervatív rétegeket. A másik, ezzel párhuzamos eszköz a „szürkezónás üzletelés”, amellyel a nyugati döntéshozókat megvesztegetik és zsarolhatóvá teszik. „Az orosz titkosszolgálati befolyásolási logika jól bevált módszere ideológiai téren közeledést tettetni, erősítve az ellenfél bizalmát, és ezzel párhuzamosan olyan szürkezónás üzleti lehetőségek hálójába vonni őt, amelyek bőséges, sok esetben ellenőrizetlen gazdagodást tesznek lehetővé számára.” Ezeket az ügyleteket orosz részről alaposan dokumentálják, „hogy ezzel lehessen sakkban tartani és irányítani a másik felet a későbbiekben.”
Buda Péter szerint „pontosan ezt a modellt láthattuk bevezetni Moszkva és a magyar kormányfő közötti kapcsolatok terén 2010 után; a magyar példa alapján azt is láthatjuk, mindez hova vezet.” Állítása szerint Moszkva most ugyanezt a hálót próbálja Washingtonra is kivetni. Arra a felvetésre, hogy miért nem lehet szó csupán üzletről, visszakérdezett: „ha csupán üzlet lenne, akkor miért köti Moszkva ezt a 28 pontos tervben is foglalt feltételekhez, vagyis Ukrajna védelmi képességeinek gyengítéséhez, ami egyben Európa biztonsági destabilizálását is jelenti?”
A szakértő szerint az lesz a bizonyíték a művelet sikerére, ha az USA egy orosz érdekeket érvényesítő megállapodást kényszerít Ukrajnára és Európára. „Ezt ugyanis semmilyen más észszerű ok nem magyarázhatja, csakis ennek a műveletnek a sikere” – zárta gondolatait.
Az Orbán Viktor által támogatott béketerv valójában egy orosz háborús terv – erről beszélt Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő a Telexnek adott interjújában. A szakértő szerint az orosz-magyar kapcsolatokban
a miniszterelnök mindent egy lapra tett fel, ami mára egyre kevésbé opció, sokkal inkább kényszer a számára.
Buda szerint az oroszok egy jól bevált titkosszolgálati módszert alkalmaznak: ideológiai közeledést tettetnek a bizalom kiépítésére, miközben szürkezónás üzletekkel hálózzák be a partnert, lehetővé téve a gazdagodást, majd a zsarolást. Állítása szerint Oroszország ezt tette Magyarországgal 2010 után, és most ugyanezzel próbálkozik az Egyesült Államoknál is.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Fordulat a lakáspiacon: bezuhant a kereslet, de közben 32 ezer új ingatlant hirdettek meg novemberben
Brutális, 15 százalékkal csökkent a kereslet egy év alatt, miközben dőlnek a piacra az új hirdetések. A vevők most diktálhatnak, az árak emelkedése is megállhat.
Novemberben érezhetően megfordult a széljárás a hazai lakáspiacon: miközben az eladók egyre bátrabban hirdetnek, a vevők visszavettek a tempóból. Az eladó lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődések száma a hónapban meghaladta a 260 ezret, ami ugyan jelentős aktivitást mutat, de elmarad az októberi szinttől 7 százalékkal, az egy évvel korábbitól pedig 15 százalékkal.
Ezzel párhuzamosan a teljes aktív kínálat november végére több mint 140 ezer eladó lakóingatlan-hirdetésre duzzadt, ami 1,5 százalékkal magasabb a tavalyi szintnél. A hónap során közel 32 ezer új hirdetés került fel a piacra.
A kereslet visszaesésének hátterében több tényező áll. Az év vége hagyományosan csendesebb időszak, másrészt a bázis is magas volt: 2024 novemberében a lakossági befektetők egy jelentős csoportja az állampapírpiacról váltott ingatlanra, ami akkor hirtelen megugrasztotta a keresletet. A kivárás is szerepet játszik, sokan várják a 2026 februárjától elérhető, új építésű lakásokra is felvehető 3 százalékos, támogatott hitel további részleteit.
Miközben a vevők egy része kivár, az eladói oldalon éppen ellentétes folyamat zajlik.
Az Otthon Start program miatt szeptember óta tízezres nagyságrendben piacra lépő elsőlakás-vásárlók ugyanis láncreakciót indítottak el.
Az ő költözési szándékuk miatt egyre többen hirdetik meg meglévő ingatlanukat, hogy egy nagyobba vagy egy másik városba költözzenek. Ennek eredményeként az augusztus végi, nagyjából 131 ezer darabos aktív hirdetési állomány három hónap alatt folyamatosan nőve átlépte a 140 ezres határt.
A kereslet és a kínálat ellentétes mozgása már az árakon is látszik. Az Ingatlan.com lakásárindexe szerint már októberben is érezhetően mérséklődött a drágulás üteme: országosan és Budapesten is 1,5 százalékos volt a havi áremelkedés, ami elmarad a szeptemberi 2,8 százalékos dinamikától. „Az adatok egyértelműen arra utalnak, hogy a lakásárak alkalmazkodnak a kereslet és kínálat új egyensúlyához” – mondta Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője egy korábbi elemzésben.
A piacot mozgató Otthon Start program hatása régiónként eltérő képet mutat.
Budapest maradt a piac súlypontja, ahol a vevőjelöltek 60 százalékban a program feltételeinek megfelelő ingatlanokat keresték novemberben.
Pest vármegyében összpontosult a teljes országos kereslet 15 százaléka, és ott az Otthon Start-kompatibilis ingatlanok aránya a kereséseken belül 87 százalék volt. Egyes megyékben ez az arány még kiugróbb: Hajdú-Biharban 92, Fejérben 96, Győr-Moson-Sopronban pedig 95 százalékot tett ki.
A szakértők szerint a jelenlegi csendesebb időszakot januárban ismét élénkülés követheti, amit a közszolgálati dolgozóknak ígért egyszeri, 1 millió forintos, vissza nem térítendő támogatás is fűthet. Az új építésű lakások piacán a 2026 februárjától elérhető 3 százalékos hitel hozhat élénkülést, amely a fejlesztői előértékesítéseket pörgetheti fel. „tervezőasztal mellől is lecsaphatnak az új építésű lakásokra a 3 százalékos hitel segítségével” – áll az Ingatlan.com közleményében.