HÍREK
A Rovatból

Győr fideszes polgármestere szerint „égbekiáltó baromság”, hogy a távozások után még javulhat is az egészségügyi ellátás

Több dologgal sem ért egyet Dézsi Csaba András, aki a megválasztása óta is kardiológusként dolgozik.


A Győr+ rádiónak adott interjút nemrég Dézsi Csaba András, Győr fideszes polgármestere. A beszélgetést, melyben többek között az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról is szó volt, a 444.hu szemlézte.

Dézsi a megválasztása óta is kardiológusként dolgozik. A beszélgetés során elmondta, hogy mostanában két dolog miatt jár Budapestre: egyrészt próbál pénzt keríteni a költségvetés kipótlásához "több-kevesebb sikerrel", másrészt pedig tanácsokat adna politikusoknak az új egészségügyi törvénnyel kapcsolatban, de néha úgy tűnik, "egyik fülükön be, másikon ki".

A polgármester nehezményezte azt is, hogy az eddig vezető asszisztensként mellette dolgozó feleségének ki kellett lépnie az új összeférhetetlenségi szabályok miatt. De kritizálta a kötelező pihenőt is.

"Orvosoknak ne akarják megmagyarázni rendőrök azt, hogy mi az egészséges életmód, mert mi egy picit többet tudunk erről"

- fogalmazott.

De azzal sem értett egyet, hogy a törvényt a Belügyminisztérium dolgozta ki.

"Nem ártott volna orvosokkal beszélgetniük legalább egy picit, de nem akarom őket bántani, mert nyilván mindenki annyit teljesít, amennyire képes, csak ne legyen rá büszke, ha keveset"

- idézi a 444.hu.

A lap szerint Dézsi az országos kórház-főigazgató mondatait, miszerint a távozások után akár még javulhat is az egészségügyi ellátás, "égbekiáltó baromságnak" nevezte. Szerinte azok, akik sikerpropagandát közvetítenek a döntéshozók felé, csak a tévedéseiket próbálják álcázni.

A beszélgetés végén pedig szóba kerültek a kormányzati elvonások is. Dézsi ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: "18 milliárd forint az, ami kigurult a város pénztárcájából a covid-járvány különböző adóelengedési, parkolásidíj-elengedési és egyéb más döntések alapján. Nem panaszkodni akarok, csak azt akarom mondani, hogy 18 milliárd az 18 ezer millió forint, tehát nem három forintról van szó. De ezt nyilván nekünk kell megoldani, hogy beosszuk a bevételeket".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Brutális videón, ahogy lekapja a debreceni Spar tetejét az orkánerejű szél
Elképesztő pusztítást okozott a vihar az országban, de ilyet akkor is ritkán látni. A szél szinte egészben kapta le az épület tetejét.
Szerző: GJ - szmo.hu
2025. július 08.



Kedd reggelig majdnem 3000 helyre riasztották a katasztrófavédelem tűzoltóegységeit, valamint az önkormányzati és az önkéntes tűzoltókat.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) azt közölte az MTI-vel, hogy a leggyakrabban kidőlt fák, leszakadt faágak miatt riasztották a tűzoltókat, Békés, Csongrád-Csanád, Pest vármegyében, a fővárosban, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar vármegyékben.

Utóbbi régióban akkora szélvihar tombolt, hogy egy debreceni Spar tetejét szinte egyben emelte meg, majd dobta odébb a vihar.

A döbbenetes pillanatokat egy közelben lakó Facebook-felhasználó, Kozma Krisztián rögzítette:

A hivatásos katasztrófavédelmi szervek hétfőn 896 emberrel és 246 technikai eszközzel avatkoztak be, a műveleteket 71 önkéntes tűzoltóegyesület és önkéntes mentőszervezet 419 emberrel és 160 technikai eszközzel, valamint 30 önkormányzati tűzoltó-parancsnokság 183 emberrel és 72 technikai eszközzel támogatta – sorolta közleményben az OKF.

Az előrejelzések szerint kedden napközben ismét több hullámban várhatók zivatarok, amelyeket felhőszakadás kísérhet. Felhőszakadásra Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Vas, Veszprém és Zala vármegyékre adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Vitézy: A Lázár-videóba belenagyítva látszik, hogy a MÁV-nál még fut a Vonatinfó, ami utasok tízezreinek segíthetett volna a teljes összeomlás idején
Vitézy szerint a Vonatinfó „a vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”.


A hétfői vihar okozta vasúti káoszról több videót is feltöltött a Facebook-oldalára Lázár János. Az egyik ilyen videóban szúrt ki egy érdekességet Vitézy Dávid.

„Lázár bement a haváriaközpontba videót forgatni, a háta mögött a diszpécseri monitorokon közben ott fut a Vonatinfó, bár direkt a lehető legtágabb nagyításra állítva, hogy a színes pöttyök ne legyenek feltűnőek. A rendszer nem meglepő módon tehát megvan, működik”

- írta posztjában a Podmaniczky Mozgalom fővárosi frakcióvezetője.

„A vihar miatti tegnapi teljes összeomlás idején utasok tízezreinek segíthetett volna, de Lázár János betiltotta”

- tette hozzá Vitézy arra utalva, hogy néhány hete leállították a Vonatinfót.

„A vasutasok minden erejükkel azon dolgoznak, hogy helyreálljon a vasúti közlekedés a vihar után. Köszönet nekik ezért, számos vonalon az éjjel el is távolították a kidőlt fákat, helyreállították a felsővezetékeket. De ehhez miniszteri döntések nem kellenek nekik, hősiesen végzik a munkájukat. Miniszteri döntésre az utasok várnak” - írja Vitézy, aki felidézte, hogy Lázár egy 444-es videóban azt mondta, hogy az utasok „boldogságához ez kell, nem zárkózik el” attól, hogy visszaállítsa a Vonatinfót.

„A boldogságtól nagyon messze vagyunk, de a legalapvetőbb utastájékoztatási térképi információk elérhetőséget miniszteri utasításra elzárni az utasoktól tarthatatlan álláspont, főleg most, annyira zavart vasúti közlekedés idején, mint amivel a viharok miatt tegnap és még ma is szembesülnek az utasok. Itt az idő az intézkedésre, miniszter úr! Kérjük vissza a Vonatinfót! Ha még mindig nem érti, mire jó, kérdezze meg a videódíszletként használt diszpécsereket a háta mögött” - jegyezte meg Vitézy.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
124 ezer háztartásban már helyreállt az áramszolgáltatás, de még mindig több ezren vannak áram nélkül
Gőzerővel dolgoznak az MVM szakemberei az áramszolgáltatás helyreállításán a tomboló vihar után. Az ítéletidő szinte az egész országban hatalmas károkat okozott.


Az MVM Facebook-oldalán közzétett friss tájékoztatás szerint eddig 124 ezer háztartásban sikerült visszaállítani az áramszolgáltatást a tomboló vihar után. A közleményben hozzáteszik: a munkálatok jelenleg is folynak, a meghibásodások helyszíneinek feltérképezése „megkettőzött erővel zajlik”, a helyreállítás folyamatos.

A poszt alapján a vihar nem kímélte az MVM hálózatát: csak a középfeszültségű hálózaton közel 150 helyen történt üzemzavar, legtöbbször kidőlt fák miatt, amelyek leszakították a vezetékeket vagy rájuk dőltek.

Emiatt egy időben 190 ezer háztartás maradt villamosenergia-ellátás nélkül - írja az áramszolgáltató.

A cég kiemelte, hogy a leszakadt vezetékeket úgy kell kezelni, mintha feszültség alatt lennének, ebből következik, a megérintésük „tilos és életveszélyes”!

Bár a vihar már elvonult és újabb meghibásodások nem jelentkeztek, a károk felszámolása még zajlik. Jelenleg közel 300 szerelő dolgozik a helyreállításon, dupla műszakban, ennek köszönhetően az MVM 64 ezer ügyfélnél már sikerült visszakapcsolni az áramot.

A szolgáltató arról számolt be, hogy a hibabejelentéseket kezelő telefonközpontja közel 10 ezer hívást fogadott a vihar kezdete óta és a vonalak még mindig rendkívül leterheltek. Az MVM ezért arra kéri az ügyfeleket, hogy már csak akkor telefonáljanak, „ha közvetlen életveszély áll fenn”.

Az MVM türelmet és megértést kér az ügyfeleitől, és azt ígéri: mindenhol helyre fogják állítani az áramszolgáltatást, amilyen gyorsan csak tudják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor is megszólalt a hétfői viharról
A miniszterelnök felsorolta, mely régiókban zajlott a legnagyobb pusztítás. Sok helyen kell még elhárítani az útakadályokat, helyreállítani a közszolgáltatásokat és biztosítani a közösségi közlekedés feltételeit.


Orbán Viktor rövid Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy a tegnap érkezett hatalmas erejű és nagy kiterjedésű vihar az ország mely régióiban okoz gondokat még a keddi nap folyamán is.

A legnagyobb károkat Észak-Magyarországon, a Balaton környékén, a budai agglomerációban és az Alföldön okozta az ítéletidő – írja a miniszterelnök.

Az E.On hétfőn azt írta, „a vihar ma Nyugat-Magyarország felől erős, 90–100 km/h-t is meghaladó széllökésekkel és heves esőzéssel többek között Somogy, Baranya, Tolna, Zala, Vas, Fejér, Veszprém és Pest vármegyében is szolgáltatás-kiesést okozott”.

A kormányfő posztja szerint tegnap este több százezer olyan háztartás lehetett hazánkban, ahol áramkimaradások vannak, ezért egész este egyeztetett a helyreállításban érintett vezetőkkel.

A katasztrófavédelem, a tűzoltóság, a MÁV, a Magyar Közút és az áramszolgáltatók munkatársai egész éjjel és a következő napon is azon dolgoznak, hogy eltakarítsák az útakadályokat, helyreállítsák a közszolgáltatásokat, és biztosítsák a közösségi közlekedés feltételeit – osztotta meg Orbán. A rend kedvéért arra is felhívta a figyelmet, hogy mindenki, akinek segítségre van szüksége, hívja a 112-es segélyhívó számot.

„Vigyázzunk egymásra!” – fűzte hozzá zárásként.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk