KÖZÖSSÉG
A Rovatból

Minden nap küzdelem a kislányát egyedül nevelő vak apa számára

Demeter Viktor azonban jókedéllyel és humorral próbálja túltenni magát a nehézségeken, amelyekből bőven akad.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. szeptember 21.



Három évvel ezelőtt számoltunk be Demeter Viktorról, aki a kislányát, Kittit egyedül neveli.

Ez még önmagában nem lenne annyira érdekes (bár az esetek többségében az anyák maradnak magukra a gyermekneveléssel), csakhogy Demeter Viktor vak.

És a találkozásunk óta eltelt három évben a gondjai csak szaporodtak, ám az akkor tapasztalt víg kedélye, a hétköznapokhoz való gyakorlatias hozzáállása és a kitartása nem fogyatkozott meg.

A hétköznapokban most sem akad nap mint nap segítsége, maga old meg mindent, a főzés, mosás, takarítás is az ő feladata. A most már 5 éves Kitti gyakran figyeli, mit csinál az apukája, Viktor is igyekszik bevonni egy-egy egyszerűbb feladatba.

Az anyagiakat javarészt Viktor teremti elő, Kitti anyukája pedig igyekszik ebben segíteni, amennyire tud.

Ami markánsan változott az életükben, az, hogy kiderült: Kitti megkésett beszédfejlődése és bizonyos részképességek problémái miatt fejlesztésre, logopédusra szorul. Korábban speciális, logopédiai csoportba járt a kislány, most pedig annak érdekében, hogy szocializálódjon és jobban menjen neki a beilleszkedés, az édesapja sima óvodai csoportba íratta, és így a korábbi hosszas utazás helyett két saroknyira sem kell elsétálniuk.

Demeter Viktor masszőrként dolgozik, 3 éve még egy szalon volt a munkahelye, azóta viszont hazaköltöztette a munkát, és egyéni vállalkozóként dolgozik – ebben az újpesti önkormányzat segítette azzal, hogy engedélyezte számára, hogy a lakásba jelenthesse be a vállalkozása székhelyét.

„Rájöttem, hogy a bébiszitter nem megoldás. Most szerencsére elég rugalmasan alakul a beosztásom, bár az ideális az volna, ha minél több vendég választaná a napközbeni időpontot, hogy ne ütközzön az itthoni teendőkkel vagy éppen az apai időtöltésekkel.”

Gyökeres változás az is, hogy Kitti, ha sok hibával is, de már beszél. Mivel részképesség-zavarok is adódtak, jelenleg ezeket igyekeznek korrigálni. Az éneke sem éri el azt a szintet, amit ennyi idősen kellene. Kittihez házhoz is megy a logopédus, fejlesztő szakemberek járnak hozzá, és például olyan tevékenységeket végeznek vele – rajzolgatás és színezés –, amibe az apa a vaksága miatt nem kapcsolódhat be.

„Annyi fejlesztésre van szüksége, és ez olyan költséggel jár, hogy azt szoktam mondani: olyan nincsen, hogy kis gyerek kis gond, nagy gyerek, nagy gond, mert meggyőződésem, hogy nem kerül többe egy nagy gyerek sem.”

A beszédfejlődés elmaradásának okát nem tudták kideríteni, sok mindenre visszavezethető, magzati korban is érhette olyan hatás ami miatt ez a probléma kialakult. Demeter Viktor azt mondja, hogy mivel az övék egyszülős család, természetesen a lelki okokat is vizsgálták a szakemberek, ám úgy tűnik, Kittit nem traumatizálta szülei válása, természetesnek veszi, hogy apa neveli, anya pedig időnként érte jön és magával viszi. A kislány fejlődése pedig akár hirtelen, ugrásszerűen is bekövetkezhet.

„Aki nem találkozik vele nap mint nap, csak például évente, annak biztosan feltűnik, milyen hatással volt rá a fejlesztés. De éppen a napokban hallgattam vissza az egy évvel ezelőtti beszédét, és érezhető, hogy a mostanihoz képest óriási volt a különbség.”

Amikor idén nyáron a Bartimeus keresztyén egyesület jóvoltából nyaralni mentek egy vakoknak szervezett táborba, ott Kitti nem tudott non-verbálisan kommunikálni, muszáj volt beszélnie. És mindenki értette Kittit. „Úgy gondolom, ha ők, akik nem is ismerték előtte, értik, amit mond, annyira nem lehet rossz a helyzet.

A kislánynak elvileg 2020-ban kellene iskolába mennie, amikor betölti a hatodik évét, de az apja azt reméli, lesz elegendő indok rá, hogy még az óvodában maradhasson. „Mivel nemrég ovit is váltottunk, azt gondolom, a fejlesztése nem fog olyan ütemben haladni, ahogyan egy logopédiai csoportban, viszont a szociális készségei jobbak lesznek.”

Amikor arról kérdezem Viktort, nem riogatták-e, hogy mi lesz, ha Kitti iskolába megy, hogyan fog neki segíteni például a házi feladat megírásában, azt válaszolja:

„Mivel ennyi időt már végigcsináltunk a sok fejlesztéssel, amelyekben én nem tudok olyan mértékben részt vállalni, amennyire szeretnék, nem is kell riogatniuk. Tisztában vagyok vele, hogy amíg meg nem tanul olvasni és írni, nekem esélyem sincsen részt venni az otthoni feladatok megoldásában.

Én vakon nyilván nem fogok írásképet nézegetni, és azt, hogy túlmegy-e a a betű a vonalon.

Amikor már fel tudja olvasni a feladatot és el tudja mondani, tudunk róla beszélgetni, akkor haladunk majd együtt a tankönyvekkel. Lassan ki kell járnom, hogy mint vak apa is megkaphassam az aktuális tankönyveket, természetesen számomra előkészített, elektronikus formátumban. Arra számítok, hogy második osztályos korától lesz majd jobb a helyzetünk.”

Az eltelt három évben Viktor szemének az állapota is romlott. Azt tudni kell, hogy csecsemőként vakult meg, az inkubátorban, oxigén-túladagolás miatt. Még babakorában műtötték, ezért fényt és foltokat még látott: például napsütéses időben egy-két méterről a fát, embert, frissen festett zebrát észlelte, és ez sokat jelentett a közlekedésben. Csakhogy ez a „látás” egyik napról a másikra megszűnt.

A magas szemnyomást fagyasztásos eljárással próbálták csökkenteni – ez Viktor szerint olyan, mintha késsel vagy jéggel kapirgálnák az ember szemét. Sajnos az eljárás eredménytelen volt, és mivel a „látásmaradványt” úgy sem hozhatná vissza, ezért nem szeretné, ha megismételnék, hiába így csökkenthető lenne a szemnyomás. Szerencséjére amikor Kitti kicsi volt és babahordozóban vitte a mellkasán, annak ellenére, hogy foltokat ugyan látott, szándékosan lelassult és jóval óvatosabban közlekedett, nehogy véletlenül egy belógó ágnak vagy tereptárgynak ütközzenek. Megszokta, hogy lassan megy.”

„De Kitti borzasztóan önálló és segítőkész, emiatt meg is fordultam pszichológusnál tanácsadáson, hogy nem gond-e, hogy a gyerek ennyit segít,

Ugyanis én nem szeretném azt, hogy a gyerekem vakvezető kutyának érezze magát, mivel nem az.

Megnyugtattak a szakemberek, hogy emiatt ne izgassam magam, inkább arról van szó, hogy Kitti úgy fogja fel: én vigyázok rá, tehát ő is vigyáz rám.”

A Balatonon vagy itthon a strandon is kiderült, miben tud és akar segíteni Kitti megvárta, hogy az apja letegye a botot, megmutatta, hol tegye le a papucsot, vezette hol kell lelépni, hol a korlát, hol nincs korlát, mikor fogja a kezét.

„Olyan szinten odafigyel a közlekedésben, hogy az valósággal sokkoló. Meglepően körültekintő, körbenéz az úttest szélén, szól a megállóban, ha jön a busz, bár a számot még nem tudja leolvasni.

Korábban amikor felszálltunk a buszra, az első helyen, a sofőr mögött ültünk le, számomra az volt az egyszerűbb. Most már ő keres helyet, főleg, ha a végállomásnál szállunk fel, és ő kiválasztja a helyet, hova üljünk le. Szoktunk együtt színházba járni, gyerekdarabokat nézni, eljárunk ide-oda.

Amikor az egyszülős központban jártak, ami kávéház is, Kitti fellelkesült, kérte, hogy egyenek ott, elment egyedül kezet mosni, vécére, mint a nagylányok. Csak ha valamivel elakad, akkor kiabál az apukájának.

Viktor persze már kicsi korától megpróbálta úgy alakítani, hogy a kislánya – a saját érdekében – megtanulja egyedül felvenni a cipőjét, felöltözni, elkészülni. „De nem azért, mert vak vagyok, hanem mert úgy gondoltam, hogy nem árt némi önállóság. Ennek most látom a gyümölcsét. Nyaralás alatt is például külön zsákokba tettük a szennyest, világos és sötét színek szerint, és amikor hazaértünk, így is mostam ki, Kitti a maga módján, amiben még tudott, abban segített pl. kifordítani a ruháit, adogatni nekem, hogy én teríthessem a szárítóra. Egyébként nálunk a mindennapok is ilyenek, Kitti ügyesen eszik, próbálja felszedni maga után a leesett maradékokat, nagyjából rendszerető és amiben tud segédkezik így a mindennapokban is.

Viktor azt mondja, még egy jó ideig igen aktív heti rendje lesz Kittinek, hiszen délelőttönként az óvodában 3 logopédiai fejlesztésben részesül, 2 alapozó terápiában, 1 néptáncon is részt vesz, délutánonként pedig magánúton 2 alkalommal 90 perces logopédiai, 1 alkalommal kb. 2 órás általános (pl. finommotorikai) fejlesztéseket kap. Ráadásul két egyéni úszás oktatáson is részt vesz, ami minden szinten segíti a fejlődését, emellett hatalmas biztonságot adhat a későbbi nyaralásokon, strandolásokon.

„Persze, ahogyan nálunk semmi sem egyszerű, így az úszás kapcsán is a folyamatosan felmerülő fülproblémák miatt lehet, hogy ettől búcsút kell vennünk... Amolyan utolsó esélyképpen méretre készíttetett füldugóval próbálkozunk, és ha megérkezik, bizakodva kezdi majd el használni.”

Viktor bizakodó. „Azt hiszem kis gyermekként rengeteg feladata van, ahogy nőni fog jó eséllyel úgy kell majd egyre kevesebb külön programra, órákra járnia, de inkább most próbáljunk meg mindent beletenni, mint később amikor már akár túl késő is lehet” – magyarázza.

„Szeretném, ha minden készsége meg lenne ahhoz, hogy választása is legyen ha felnő, ne induljon hátránnyal majd társaival szemben sem azért mert egyszülős családban él, sem az én vakságom, sem a kiskori sni-s mivoltja miatt. Szeretném, ha ezek nem hátráltatnák majd az életében.”

Demeter Masszázs

Telefon: (+36 70) 636-2990

E-mail: [email protected]

Támogatást a következő számlaszámra tudsz küldeni: 10400023-50526752-77691000

Iban szám: HU71 10400023-50526752-77691000


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Ágostont nem tudják meggyógyítani” – A szülők bejelentették, hogy egyéves kisfiuknak nem maradt esélye
A leukémiás kisfiú szülei megtört szívvel jelentették be, hogy Ágostont hazaviszik a kórházból, és minden közös pillanatot kihasználnak. Az orvosok szerint nincs már esély a gyógyulásra.


Az akut mieloid leukémiával küzdő Tóth-Helli Ágoston szülei a Facebookon jelentették be, hogy a kisfiuk többé nem kap kezelést, mert az orvosok nem látnak esélyt a gyógyulására.

„Az orvosok behívtak egy szobába mindkettőnket, és elmondták, hogy ők teljesen biztosak abban, hogy Ágostont nem tudják meggyógyítani” – írták a szülők.

A legutóbbi vizsgálat szerint Ágoston csontvelőeredménye 81 százalékos, ami azt mutatja, hogy az utolsó gyógyszer, a Stro nem hatott. Egy újabb kemoterápia ugyan meghosszabbíthatná az életét, de jelentősen rontaná az életminőségét, ráadásul továbbra is az elkülönítőben kellene tartózkodnia.

Mivel „a nyugati orvoslás semmi olyat nem tud adni, amivel minimális esély lenne a gyógyulásra”, a szülők úgy döntöttek, inkább hazaviszik a fiukat, és minden idejüket vele töltik.

Mint írták, tudják, hogy az orvosok „jót akarnak, teszik és mondják a tőlük telhető legjobbakat, mégis ez az, amit az ember az életében a legkevésbé akar hallani. Ez egyszerűen felfoghatatlan, és esélyét sem látjuk annak, hogy le tudjuk írni, mit érzünk most. Ágostont tegnap hazavittük. Mostantól 2–3 naponta fogunk kontrollra jönni, ha kell, akkor kap vérkészítményt és fájdalomcsillapítást, ha szükséges lenne. Viszont leukémia elleni kezelést, kemoterápiát már nem fog kapni. A kórház nyitva áll, az elkülönítőt fenntartják nekünk, bármikor visszaköltözhetünk, ha úgy érezzük, nem bírunk el a helyzettel otthon.”

Ágoston története tavasszal vált országszerte ismertté, amikor a szülei az akkor tíz hónapos kisfiú amerikai immunterápiás kezelésére indítottak gyűjtést.

A gyógyszert a gyártó biztosította volna, de a kiutazás, a kint tartózkodás és a kórházi költségek a családra hárultak. A 500 millió forintos cél rövid idő alatt összejött, de négy nappal az indulás előtt kiderült, hogy Ágoston mégsem kaphatja meg az amerikai kezelést.

A szülők azóta más lehetőségeket is kerestek, de egyik sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Most minden idejüket és energiájukat Ágostonra fordítják, és hálásak a sok támogatásért. Úgy fogalmaztak, talán egyszer valami olyan kezdeményezést hívhatnak életre, ami eddig nem volt Magyarországon, de erről majd később számolnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Bár nem lát, de nagyon tud kötődni” – a rakparti varjúsimogatóban kiderült, hogy ezek a madarak nemcsak okosak, de szerethetők is
Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. Az edukációs állatvédő programsorozat célja, hogy lerombolja a tévhiteket, és közelebb hozza az emberekhez ezeket az okos madarakat.
Tóth Noémi - szmo.hu
2025. július 13.



A látvány olyan volt, akár egy inverz boszorkányos népmese: a feketeruhás, hosszú fekete hajú hölgy szeretettel puszilgatta és kézből etette a kezén ülő, rendkívül szelíd dolmányos varjút, Vaculát, aki ugyan nem tudott hálásan nézni rá, mert szegényke látássérültként született, de az egész lényéből áradt a szeretet gazdája felé. Vacula is egy azon befogadottak közül, amelyek nem életképesek segítség nélkül, de a másik simogatható cukiság is pórul járt a hajlott csőrével, amely önálló evésre alkalmatlan. Viszont lelkesen nyelte be a szájába tett hűsítő dinnyét a nagy melegben.

A Varjúsimogató nevű rendezvénysorozat egyik állomásán jártam, amelyet ezúttal a rakparton, a Viadukt bisztró előtti sétányon rendeztek meg. Voltak, akik előre eltervezetten érkeztek – gyerekkel is –, és olyanok is akadtak, akik arra andalogva pillantották meg a standot, és spontán közelebb merészkedtek.

Veres Dorottya, a ReCrowery egyesület vezetője 2012 óta ment madarakat, főleg varjúféleket. Van egy saját menhelye, ahová befogadja a hozzá került sérült varjakat. A fiókaként hozzá kerülő madarakat felnevelés és elvadítás után szabadon engedi – ez dolmányos varjak esetében egyéves korukban történik, addig fajtársaiktól tanulják el a varjúélet csínját-bínját.

A számos elütött, meglőtt, ragadozó által megfogott sérült madár teljes gyógyulás után szintén újra szabad lesz. Azokról, akik születési rendellenességgel élnek vagy tartós sérülést szenvedtek, Dóri életük végéig gondoskodik.

A simogató ötlete onnan eredeztethető, hogy két éve csapdákat tettek ki a varjaknak Budapest 13. kerületében, ugyanis a helyiek azt gondolták egy varjútámadás miatt, hogy ezek a madarak bántják az embereket. Holott csak áprilistól augusztus közepéig fészkelnek, ilyenkor nevelik a fiókákat a beilleszkedésre és élelemszerzésre, azaz ilyenkor védik a szülők a kisvarjakat – akár a vélt támadástól is –, amíg nem tanulnak meg repülni.

Mivel ezeknek az állatoknak akkoriban nagyon rossz volt a sajtója, Dóriék petíciót indítottak, és végül sikerült is 1000 aláírást gyűjteniünk, amelynek következtében az önkormányzat beszedte a csapdákat.

Utána jött a varjúsimogató ötlete: tavaly 15 ilyen eseményt tartottak – voltak iskolában, nyári táborban és fesztiválon egyaránt –, de idén is folytatják tavasztól ősz végéig.

A koncepció lényege, hogy bárkinek a karjára boldogan ráülnek ezek a kedves menhelylakók, de a kevésbé bátrak végigsimíthatják a tollukat, vagy csak közelről nézhetik őket – közben pedig Dóri mesél a varjakról, és válaszol a kérdésekre. Hiszen rengeteg a tévhit körülöttük: eleve feketék, sokan félnek tőlük, és olyan alaptalan vádak terjedtek el róluk, miszerint megeszik a többi madarat, illetve hogy miattuk nincs énekesmadár.

Én is itt tudtam meg, hogy a varjak olyannyira intelligensek, hogy 5-7 éves embereknek felelnek meg. Képesek eszközöket használni és készíteni, saját területük van, valamint ügyesen raktároznak élelmet. Megjegyzik az arcokat, erősen kötődnek, és pontosan tudják, ha valaki bántotta őket.

A hangos rikácsolás általában azt üzeni részükről, hogy hagyják békén a fiókáikat, hiszen ők kifejezetten gondoskodó szülők, évekig a gyermekeikkel maradnak. Ami még gyakran felmerülő hiedelem, hogy az éjszaka történt támadásokat az ő számlájukra írják, pedig a varjak nappali állatok, azaz éjjel egyáltalán nem támadnak.

Nagy sikerélmény Dóriéknak, amikor azt látják, hogy valaki fenntartásokkal érkezik a varjúsimogatóra, majd miután megismerkedik velük, rájön, hogy mégsem annyira gonoszak. Mindig van náluk szórólap is a tennivalókról és tanácsokról.

Elhangzott még az is, hogy

amennyiben bárki fiókát szeretne menteni, rögtön tegye egy sötét dobozba az állatot, és fecskendővel soha ne itassa, mert megfulladhat vagy sérülhet a légcsöve, a vizet csak eléjük kell tenni kis tálkában.

Utána nyugodtan fel lehet keresni a ReCrowery kertes házban kialakított menhelyét, valamint aki úgy érzi, utalhat is a madármenhelynek PayPalon keresztül EZEN a linken – én például Revoluton utaltam a standon kihelyezett QR-kódot beolvasva. Továbbá Dóri varjas rajzaiból készülő ajándéktárgyait is meg tudod vásárolni ITT. A madarak etetése és ellátása ugyanis egyre nagyobb pénzbeli terhet jelent, és a varjúmenhely fenntartása, a madarak etetése, gondozása egyetlen ember, Biborné Veres Dorottya önkéntes munkáján alapul.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam” - elmesélte a 8 éves Hanna, hogyan mentette meg anyukája életét
Az édesanya korábban megtanította lányának, mit kell tenni vészhelyzetben. Hanna most nagymamájánál él, a rendőrök ajándékokkal köszönték meg a bátorságát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. augusztus 13.



Hanna, a nyolcéves békéscsabai kislány különleges okból érkezett rendőrautóval a helyi kapitányságra. A rendőrök kézen fogva kísérték be az épületbe, hogy megköszönjék: életet mentett – mégpedig az édesanyjáét, számolt be róla az RTL Híradó.

Az édesanya július közepén lett rosszul, jelenleg is kórházban kezelik. Hanna most a nagymamájánál lakik.

„Tüdőembóliám volt a hajnali órákban. Az utolsó pillanatban tudtam szólni a nyolcéves kislányomnak, hogy hívja a mentőket, és ez így is történt” – mesélte az édesanya. Néhány perc múlva elvesztette az eszméletét, így Hanna maradt mellette, és követte a segélyhívó utasításait.

A kislány bevallotta, hogy nagyon megijedt.

„Mikor felhívtam a 112-t, sírtam, zokogtam, nagyon nem értettek szerintem semmit”

– mondta. A kislány végig kitartott az anyukája mellett, amíg a segítség megérkezett.

„Mondták, hogy mit kell csinálni, hogy rázzam meg anyának a vállát, meg hogy a fejét fordítsam úgy, mert ugye előre volt esve, hogy úgy oldalra. Nem bírtam, mert olyan, mintha úgy feszítette volna” – idézte fel Hanna.

Az édesanya már óvodás korában megtanította neki, mit kell tenni, ha baj van.

„Egy pár évvel ezelőtt átvettük, hogyha bármi történik velem vagy bárki mással, esetleg az utcán is lehetősége van rá, akkor mit kell, hogy tegyen, hívni kell a segélyhívót, be kell mutatkozni, el kell mondani, hogy mi a probléma, vagy ő mit lát, és nagyon ügyesen helytállt ebben a rendkívüli helyzetben” – mondta.

Szemenyei Kamilla őrmester ért elsőként a helyszínre.

„Igazából megmentette az édesanyja életét a telefonhívásával, ehhez nagyon nagy lélekjelenlét kellett. Ezt szerintem ott ő akkor nem fogta fel, emiatt is gondoltam, hogy óriási nagy trauma lehet ez számára...” – mondta a rendőr.

Az RTL teljes riportját a békéscsabai életmentésről itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÖZÖSSÉG
A Rovatból
Összeütközött a tornaórán egy osztálytársával, összeesett és leállt a szíve Dávidnak – a járástól a beszédig mindent újra kellett tanulnia
A fiatal fiú szíve a tornateremben állt le, életéért hetekig küzdöttek az orvosok. Most a család Miskolcra költözne, hogy Dávid folytathassa a gyógyulást – segítséget kérnek.


Két évvel ezelőtt egy salgótarjáni általános iskolás fiú, Dávid, tornaóra közben ütközött össze egyik osztálytársával. A baleset után összeesett, leállt a szíve, és újra kellett éleszteni.

„A mentők kiérkezéséig egyik kollégánk azonnal és szakszerűen eljárva nyújtott segítséget és így hozzájárult a gyermek életének megmentéséhez” – mondta Tőzsér Katalin, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium intézményvezető-helyettese.

Dávid ezután kórházba került, ahol többször újra kellett éleszteni. Hosszú ideig altatásban tartották, lélegeztetőgépre került, majd kanült és szondát kapott.

Édesanyja így emlékezett vissza azokra a napokra: „Annyit tudtak mondani, hogy a kanülön keresztül fog lélegezni, ezen keresztül fog enni, és nem sok remény volt arra, hogy újra a régi lesz.”

Hónapokkal később Dávid hazamehetett, de sem írni, sem olvasni, sem közlekedni nem tudott. „Minden képessége elment, úgy jöttünk haza, hogy se írni, se olvasni, semmit nem tudott, közlekedni sem” – mondta az édesanya.

Azóta Dávid állapota sokat javult. A család most Miskolcra költözne, hogy a megyei kórházban speciális fejlesztésekhez és gyógytornához juthasson. Kevés pénzük van, ezért Dávid édesanyja a közösségi oldalon kért segítséget, hogy a költözés megvalósulhasson.

Az apa azt szeretné, ha fiuk a tanulásra koncentrálhatna. „Nagyon jó képességű gyerek volt, nagyon jól ment neki a suli” – mondta a Híradónak.

Dávid még mindig nehezen beszél, de elárulta: „Csatár voltam és gólszerző...” Ma is nagyon szereti a focit, de arról sem tett le, hogy felnőttként orvos vagy rendőr legyen.

Az RTL Híradó riportja Dávidról:


Link másolása
KÖVESS MINKET: