Nem a verés a legdurvább bántalmazás – van, ami sokkal nagyobb károkat okoz a gyerekekben
A kérdés az, hogy a bántalmazást elszenvedő miként tud együtt élni a magában hordozott trauma élményével, és miként alakul a személyiség szerveződése a traumát követően. Képes lesz-e a jövőben adaptív módon működni, vagy egész életében visszaüt a negatív hatás okozta személyiségváltozás? Talál-e olyan kapcsolatok, amely gyógyítják a korábbi sebeket vagy hasonló társat keres felnőtt életében?
Azokban a családokban, ahol mindennapos a bántalmazás, a gyerek stresszrendszere állandó készenléti állapotban. Lényegében arról van szó, hogy a folyamatosan jeleket keres arra, hogy mi fog történni a következő percben. Folyamatosan azt fürkészi, hogy számíthat-e újbóli verésre vagy megalázásra. Ilyen környezetben a gyerekkort állandó stressz és negatív érzelmek jellemzik. Az 5 év alatti korosztály legveszélyeztetettebb, de általánosságban elmondható, hogy a bántalmazásnak kitett gyerekek nagyjából 40%-nál klinikai súlyosságú érzelmi és viselkedéses zavarok alakulnak ki.
Gyerekbántalmazásról akkor beszélünk, ha valaki egy gyereknek testi vagy lelki sérülést okoz, vagy annak szemtanúja, de nem akadályozza meg, miközben módja lenne rá.
Sokaknak a fizikai bántalmazás sokkal jobban megragadható kategória, miközben az érzelmi bántalmazás is ugyanolyan vagy súlyosabb károkat okoz.
Érzelmi bántalmazás:
* amikor a felnőtt visszaél a gyerek érzelmeivel, az súlyosan és tartósan negatív hatást gyakorol a gyerek fejlődésére
* amikor egy gyerekben a felnőtt azt az érzést kelti, hogy értéktelen, nem szerethető vagy nem kívánt tagja a családjának, közösségének.
* ha a gyerekkel szemben olyan elvárásokat támaszt a felnőtt, amelyeket életkorából vagy képességeiből fakadóan nem képes teljesíteni, és ezt állandóan a szemére veti.
* ha egy gyerek állandó félelemben és szorongásban kényszerül tölteni a gyerekkorát, például, ha szülei egymást bántalmazzák és ennek szemtanúja
* ha gondatlanságból a gyerek folyamatosan erőszakos tartalomnak van kitéve.
* a parentifikáció az érzelmi bántalmazás egy fajtája, amikor a gyerek kerül a feladatait vagy szerepét ellátni képtelen szülő szerepébe, és így ahelyett, hogy az életkorának megfelelő érzelmi terhelésnek és feladatoknak lenne kitéve, a felnőtt világ terheit kénytelen elviselni. Ez akkor sincs rendben, ha a környezet egyébként dicsérettel jutalmazza a gyerek nagyobb mértékű feladatvállalását.
Elhanyagolás
Szintén nehezen megragadható kategória az elhanyagolás, annak passzív természete miatt, miközben pont ez a passzivitás okozza a legnagyobb károkat. A elhanyagoló szülő ugyan látszólag "aktív módon" nem bántja a gyermekét, de közben egyáltalán nem figyel oda a gyerek érzelmi, pszichés és fizikai szükségleteire. Amikor egy gyerek nehézségei sosem találnak otthon hallgató fülekre és vigaszra, vagy amikor nem kapja meg tartósan az életkorának megfelelő ellátást, mind kimerítik az elhanyagolás kategóriáját. A kutatások azt mutatják, hogy
az elhanyagolásnak vannak egyébként a legsúlyosabb következményei a gyermekre nézve, mert itt a gyerekek a teljes közönyt élik meg a szülő részéről,
ellentétben az aktív bántalmazással, ahol a gyerekek úgy érezhetik, hogy „legalább foglalkozik velük a szülő”.
A szociális tanulás azt a folyamatot jelenti, amely során a gyermek elsajátítja a környezetében jellemző viselkedési mintákat.
Ott, ahol mindennapos az agresszió, gyakori, hogy a gyerekek azt tanulják meg, hogy ez a konfliktus rendezésének, a feszültség kiadásának megfelelő módja. Így alakul ki az a helyzet, hogy az otthon bántalmazott gyermek az óvodában, iskolában agresszívan viselkedik a társaival, ami végső soron kirekesztettséghez és további érzelmi nehézségekhez vezethet.
Ez az agresszió gyakran annak a következménye, hogy az agresszív környezetben felnövő gyerekek mások semleges vagy akaratlan cselekedeteit is negatív szándékúnak és akaratlagosnak élik meg, erre pedig agresszióval reagálnak.
Hogy segít a tudomány?
Az epigenetika az elmúlt néhány évtizedben teret nyerő tudomány, amely azzal foglalkozik, hogy a környezet hatása miként idéz elő maradandó genetikai változásokat. A környezeti hatások természetesen lehetnek pozitív és negatív előjelűek, de a mentális betegségek kialakulásáért negatív környezeti események által beindított epigenetikus folyamatok (is) felelősek. Ilyen káros környezeti események lehetnek az elégtelen anyai gondoskodás, az érzelmi, fizikai, szexuális abúzus, a súlyos traumának való kitettség vagy bármi olyan, ami súlyosan és tartósan meghaladja az egyén megküzdési képességeit.
A bántalmazás tehát közvetlen és közvetett módon is hat a gyerekek mentális egészségére: a családon, a szülőségen, a modellhatáson, a genetikán, a gyerek megváltozott viselkedésének más környezetben megjelenő következményein keresztül is hatást gyakorol.
