HÍREK
A Rovatból

Gulyás nem volt hajlandó elárulni, hány beoltott van a kórházban ápolt koronavírusos betegek között

A miniszter szerint a személyes adat védelme miatt nem hozhatják ezt nyilvánosságra.


A koronavírus-járvány negyedik hullám felívelő szakaszában vagyunk - mondta a járványhelyzetről Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint bár a járványügyi adatok emelkednek, de a 60 százalékos átoltottság miatt most nem lesz olyan sok fertőzött és kórházban ápolt beteg, mint a korábbi hullámokban. Ismét felhívta a figyelmet arra, hogy az oltás az egyetlen hatékony fegyver a vírus terjedésének megakadályozására.

A kormány egyelőre nem tervez szigorításokat, a boltokban és a tömegközlekedésben sem írják elő a kötelező maszkhasználatot.

Úgy vélik, hogy aki nincs beoltva, azt a maszk sem fogja megvédeni a fertőzéstől. Gulyás szerint ők mindent megtettek és megtesznek azért, hogy minél többen oltassák be magukat. Ha azonban úgy alakul a helyzet, megfontolják, hogy újból kiterjesszék a védettségi igazolvány használatát.

A miniszter nem adott konkrét választ arra, hogy pontosan hányan vannak beoltva a kórházban ápolt koronavírusos betegek között, csak azt mondta, hogy magasabb az oltatlanok aránya, mint az oltottaké, és jelenleg több mint 90 százalékuk 60 évnél idősebb.

Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy a személyes adat védelme miatt nem hozhatják nyilvánosságra azt, hogy hány beoltott van kórházban, és az elhunytak listáján sem tüntethetik ezt fel az áldozatoknál, hogy kapott-e oltást vagy sem, mert ez különleges személyes adatnak számít, ráadásul kegyeletsértő is lehet ennek közlése.

Azt már Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő árulta el, hogy a 12 – 19 év közötti gyerekek több mint 50 százalékát oltották már be, a pedagógusok átoltottsága pedig 85 százalék felett van. Éppen ezért nem kell arra számítani, hogy újra „csiki-csuki” helyzet lesz az iskolákban, vagyis egyszer bezárnak, egyszer kinyitnak.

A kormány ugyanis egyelőre nem tervez szigorító intézkedéseket bevezetni az iskolákban, óvodákban.

Gulyás Gergely arról is beszélt egy kérdésre válaszolva, hogy nem tartja jó ötletnek azt, hogy az osztályokat válasszák ketté védettekre és nem védettekre, egyelőre nincs erre törvényi lehetőség sem. Szerinte ez elég brutális intézkedés lenne, éppen ezért nem is fognak ilyesmit elrendelni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Beszólt Szijjártó Péternek a lengyel külügyminiszter: Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni
A magyar külügyminiszter X-re kitett bejegyzésére reagált a lengyel politikus. Radosław Sikorski nem kímélte kollégáját, és többször is visszaírt.


Szijjártó Péter a napokban a közösségi oldalán számolt be arról, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alatt megszólalt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter is. Azt írta:

"Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni".

Szijjártó erre így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó.”

Sikorski sem maradt csendben, és újabb választ küldött: "Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!"

A két külügyminiszter nem először került nyilvános vitába. Márciusban Szijjártó Elon Musk kapcsán kritizálta lengyel kollégáját.

Az X-en történt szóváltást Tompos Márton szúrta ki:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter visszaszólt a lengyel külügyminiszternek: Kiváló vagy a vezetékrobbanások kivizsgálásában
Folytatódik az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között az X-en.


Folytatódott az adok-kapok Szijjártó Péter és Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter között. A két külügyminiszter között akkor indult el a nyilvános csörte, amikor Szijjártó arról posztolt az X-en, hogy ismét támadás érte a Barátság kőolajvezetéket. A külügyminiszter a bejegyzésében úgy fogalmazott: „egy egyértelmű támadás az energiabiztonságunk ellen, és egy újabb kísérlet arra, hogy belerángassanak minket a háborúba”.

A poszt alá kommentelt Radosław Sikorski lengyel külügyminiszter. „Péter, annyira vagyunk veletek szolidárisak, amennyire ti szoktatok azok lenni” - fogalmazott Sikorski, mire Szijjártó így reagált: „Hidd el, nem követem el azt a hibát, hogy rátok (rád) gondoljak, ha szolidaritásról van szó”.

Nem kellett sokáig várni a lengyel külügyminiszter újabb reakciójára.

„Mindketten értjük a kölcsönösség diplomácia elvét. Egyébként meg úgy néz ki, hogy az orosz olajkút elleni támadás Magyar meló volt. Bravó! A mi és a ti szabadságotokért!”

- írta Sikorski.

Hamarosan megérkezett Szijjártó válasza is.

„Kiváló vagy a vezetékrobbanások kivizsgálásában. Majdnem jó tippet adtál az Északi Áramlat 2-vel kapcsolatban is...”

- írta a magyar külügyminiszter.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Videó: Így lepték el a vaddisznók Budapest 12. kerületének egyik parkját, már elijeszteni sem lehet őket
Annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy már az úton sem szaladnak, hanem kényelmesen kocognak. Az önkormányzat csapdákat akar kihelyezni.


A Normafa mellett vették videóra azt a vaddisznó kondát, amelyik elfoglalta a budapesti, 12. kerületi parkot. A helyiek szerint ez már mindennapos probléma. Az állatok hónapok óta bejárnak a lakott területre, és annyira hozzászoktak az emberek közelségéhez, hogy el sem lehet ijeszteni őket.

Egy közelben élő nő azt mesélte az RTL Híradónak, hogy a héten arra autózva tizenhét vaddisznót számolt össze. Rókákkal pedig naponta találkozni.

Az állatok feltúrják a parkot, és többfelé is lehet velük találkozni, még az úttesten is áthaladnak az autók előtt.

Az önkormányzat azt közölte, hogy csapdákat állítanak fel a vaddisznóknak, de az első eredmények csak hónapokkal később várhatók.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Hadházy: 143 négyzetméteres társalgó is van a 193 négyzetméteres ebédlő mellett Hatvanpusztán
Egy újabb fotót tett közzé a független országgyűlési képviselő. Hadházy azt ígéri, hogy hamarosan nyilvánosságra hozza a hatvanpusztai birtok terveit is, amelyen szerinte egyértelműen leírják a helyiségek funkcióját és méretét.


Újabb fotót és információkat osztott meg a hatvanpusztai birtokról Hadházy Ákos. A független országgyűlési képviselő nemrég közzétett egy fotót, amin a „Vendégháznak” nevezett épületrész 193 négyzetméteres ebédlőjének egy kis részlete látszott. Hadházy azt írja vasárnapi posztjában, hogy ezután a bejegyzés után kapott újabb képet, ezúttal az egész helyiségről.

A fotó még az építkezés alatt készült, de a képviselő szerint a kép „így is tökéletesen átadja a »félkész mezőgazdasági üzemnek« hazudott kastélykomplexum impozáns luxusát”.

„A képen nemcsak az étkező, hanem a »Vendégháznak« nevezett épületrész egyik lépcsője és a 143 négyzetméteres (!) »társalgó« is látható”

- írja a képviselő, aki szerint az általa megszerzett tervrajzon a két helyiséget vékony fal választja el, amiről feltételezhető, hogy „ez egy később felszerelt, szükség esetén elhúzható elválasztó elemet jelöl”.

„Értik?! 193 négyzetméter ebédlő és 143 négyzetméteres társalgó...Mi amúgy a családommal hatan lakunk egy 140 négyzetméteres lakásban és az is bőven elég, ebben az országban több millióan élnek ennél jóval kisebb helyen. Ez a 143 négyzetméter viszont az Orbán-klán kastélykomplexumában az egyik szárnynak csak az egyik társalgója...”

- fogalmaz Hadházy.

A képviselő posztjában ismét ígéret tett arra, hogy rövidesen bemutatja az általa megszerzett terveket is, amelyek szerinte egyértelműen leírják a helyiségek funkcióját és méretét.

Szerinte ezekből egyértelműen látni lehet majd, hogy „a 60pusztai édesapám »félkész mezőgazdasági üzeme« nemcsak az urizáló neofeudalizmus, a történelmi létékű korrupció és az ép ésszel felfoghatatlan fideszes luxus jelképe, hanem az egészen nyílt és egészen pofátlan hazudozás emlékműve is lesz. Persze nem mintha az eddigi külső felvételek, a földalatti járatok vagy a hvg által a könyvtárról közzétett fotók nem lettek volna elegek” - jegyzi meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET: