KÉK HÍREK
A Rovatból

Gulyás Márton szabadon engedéséért tüntetnek a Gyorskocsi utcai börtönnél

'Orbánt be, Marcit ki!' - többek közt ezt skandálja az épület előtt összegyűlt tömeg.


Kedd este fél hatra hirdettek meg a Budapesti Nyomozó Ügyészség épülete elé egy demonstrációt, hogy kiálljanak a hétfő este a Sándor-palotánál elfogott Gulyás Márton aktivistáért. Gulyás ugyanis az előző esti demonstráción narancssárga festékkel dobálta a Sándor-palota falát, tiltakozásul az ellen, hogy Áder János aláírta a lex CEU-t. Az ügyészség csoportos garázdaság elkövetésével vádolja, és minimum 72 óráig őrizetben akarja tartani. A mai demonstrációt azért hirdették meg, hogy "mutassuk meg, hogy politikai vélemény nyilvánításért még Orbán Viktor Magyarországán sem tartóztathatnak le senkit" - írják Facebook-esemény oldalán.

Az Index szerint körülbelül 2-300-an gyűltek össze a Budapesti Nyomozó Ügyészség épülete előtt. A hvg.hu szerint a demonstrálókkal tart(ott?) Mécs Imre, Demszky Gábor és Vágó Gábor is. Közben kiderült, hogy Gulyás Mártont a gyorskocsi utcai épületben tartják fogva, ezért a tömeg átvonult erre a helyszínre. A résztvevők a Lánchídon át, a Fő utcán mentek a Gyorskocsi utcához, rendőri biztosítás mellett. A csoport a Fő utcai Fidesz-iroda előtt harsány "mocskos Fidesz!"-ezésbe kezdett.

rendorfal

Rendőrsorfal a "fő csapat" érkezése előtt pár perccel - munkatársunk telefonos fotói

tuntetok-allo

Megérkezett a tüntetők nagyobb csoportja

tuntetokfekvouj1

Egy, a Kacsa utcában lakó munkatársunk éppen akkor sétált a Gyorskocsi utcai börtön előtt, amikor a demonstrálók megérkeztek oda. Mint elmondta, a tömeg megtölti az épület Gyorskocsi utcában húzódó szakasza előtti rész kb. a felét, és folyamatosan skandálnak. Pl. "Szia Marci!", "Marcit ki, Orbánt be!", "Obrán lemond péntekre!", "Demokráciát! Demokráciát!" A hvg.hu szerint hangosbemondón elhangzott a tüntetők alábbi követelése is:

"
Felszólítjuk a rendőrséget, hogy engedjék ki Marcit a Gyorskocsi utca irányába. Ha nem engedik szabadon, 19:10-kor bemegyünk érte.

Közben a rendőri készültség is egyre nagyobb, már a Kacsa utcát is lezárták az autósforgalom előtt, és kollégánk egyre több rendőrautót és mikrobuszt lát a Gyorskocsi utcai épület felé haladni.

Fél nyolc körül Misetics Bálint, aki Gulyás Márton aktivistatársaként és barátjaként mutatkozott be, egy autó tetejére állva megafonon mondott beszédet.

A videó a beszéd közben készült:

A szónok kijelentette, hogy "nem a rendőrök az ellenfeleink", hanem a "magukat kereszténynek hazudó", a jogállamot és a demokráciát módszeresen leépítő politikusok. Arról is beszélt, hogy Gulyás Mártont sokkal jobban érdekli, hogyan ítéli meg az itt lévő tömeg a tettét, mint a Polt Péter-féle ügyészség. A beszéd közben a fogda bejáratát sorfallal védő rendőrök elkezdték a bejárattól kissé távolabb tolni a tömeget. De nem mindenki tűri ezt, van, aki próbál ellenállni a rendőrök felől érkező nyomásnak, ezért kisebb lökdösődést lehet látni néha ott, ahol a rendőrsorfal érintkezik a tömeggel.

Az Index információi szerint nyolc után még nagyjából százötvenen maradtak, többek között azt skandálták, hogy "Mocskos Fidesz!".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
Tragikus buszbaleset Szávaszentdemeternél – Hárman meghaltak, miután hatalmas sebességgel árokba csapódott a jármű
A 70 éves sofőrt vasárnap hallgatták ki, harminc napra előzetesbe került. A hatóság több mint 60 szabálytalanságot talált a cégnél.


Súlyos buszbaleset történt a vajdasági Szávaszentdemeter és Járek közötti útszakaszon. A busz egy vállalat munkásait szállította, amikor lesodródott az útról és az árokba borult. A járművön 83 utas tartózkodott, közülük 80-an megsérültek, hárman pedig életüket vesztették, írta a Blic.

A rendőrség szerint a buszt egy 70 éves férfi vezette, akit vasárnap hallgattak ki. Az ügyészség harmincnapos előzetes letartóztatást rendelt el vele szemben.

A nyomozás során kiderült, hogy a busz akár 120 kilométer per órás sebességgel is haladhatott a baleset előtt.

„A tachográf adatai szerint a jármű – méreteihez képest megdöbbentő módon – akár 120 km/órás sebességgel is haladhatott. A sofőr 83 utast szállított. Ez rendkívül felelőtlen magatartás…

A fizika törvényei mellett ilyen tempónál képtelenség volt a buszt az úton tartani”

– nyilatkozta Dejan Stević alezredes.

Egy utas elmondása szerint a sofőr nem sokkal a tragédia előtt felhívta egyik kollégáját, mert valamilyen sípoló hangot hallott a járműben.

Ezt követően következett be a baleset.

A mentők egyik orvosa szerint a helyszínen drámai körülmények fogadták a kiérkező egységeket.

Elmondása alapján egyesek fájdalomtól kiabáltak, mások mozdulatlanul feküdtek, és két ember már nem mutatott életjeleket.

A belügyminisztérium vizsgálata során a fuvarozó cégnél több mint hatvan szabálytalanságot tártak fel. A Healthcare nevű vállalat, amelynek dolgozói a buszon utaztak, háromnapos gyászt hirdetett. A történtekről a Blic számolt be.

via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
„Azt mondták, hogy nincs röntgenszemük” – combját törte egy 2 éves gyerek, de nem hívtak hozzá mentőt, amit ezzel a mondattal indokoltak a nyíregyházi bölcsődében
A baleset júliusban történt az udvaron, a kisfiú azóta több műtéten is átesett, újra kellett tanulnia állni és járni. Édesanyja gondatlanság miatt feljelentést tett a rendőrségen.


Még mindig van, hogy fájlalja a lábát járás közben a 2 éves Dávid. Ilyenkor rögtön édesanyja ölébe kéredzkedik. A kisfiú júliusban sürgősségi műtéten esett át, miután eltört a combcsontja. A bölcsődében sérült meg: az udvaron játszott egy labdával, amikor elesett.

Édesanyja rohant a kórházba a gyerekkel, miután felhívták a nyíregyházi bölcsődéből, hogy a fiú sír a fájdalomtól, nem bír lábra állni.

Máig nem érti, hogy miért nem hívtak azonnal orvosi segítséget hozzá. Mire ő odaért, a gyerek lába már kétszer akkorára dagadt.

„Nem rám kellett volna várni, mert nem tudtak elérni, hanem orvost vagy mentőt kellett volna azonnal hívni hozzá!” – mondta Uligánics Annamária az RTL Híradónak.

Az anyuka a hívás után egy órával tudott csak odaérni. Addig a gyereket lefektették a bölcsődei dolgozók, lábát felpolcolták. Amikor számon kérte a nevelőket, miért nem hívtak mentőt, állítása szerint meglepő választ kapott.

„Azt mondták, hogy nincs röntgenszemük, nem láttak bele!”

– jelentette ki az édesanya.

A gyereknek combcsont rövidülése lett, amin csak rendszeres gyógytornával tudnak segíteni. Újra kellett tanulnia állni és járni. Az anya azt mondja, úgy érezte, nem akar foglalkozni az intézmény a történtekkel.

„Semmilyen tájékoztatást nem kaptunk, hogy pontosan mi történt. Mutattak nekem egy kamerafelvételt, amiért nagyon sokáig könyörögtem, hogy hadd lássam, mi történt a gyermekemmel”

– mondta az asszony, aki gondatlanság miatt tett feljelentést, az eljárást azonban most megszüntették.

Bár a rendőrség szerint a bölcsőde gyermek-balesetvédelmi szabályzata alapján „súlyos esetben orvosi ellátás biztosítása, mentő értesítése" kötelező, azonban ebben az esetben a dolgozók „a veszélyforrást azonnal megszüntették" és feladatukat „szakmai tudásuknak megfelelően ellátták." Így

nem történt bűncselekmény.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a súlyos sérüléseket a bölcsődei gondozóknak fel kell tudni ismerni, és haladéktalanul cselekedni kell.

„Nincs semmiféle olyan szabály, ami azt írná elő, hogy a szülőt meg kellene ezzel várni. A szülőt természetesen tájékoztatni kell, hogy a gyermekkel mi történt, illetve, hogy ők milyen segítséget kértek” – mondta a PDSZ ügyvivője, Nagy Erzsébet.

A balesetben érintett bölcsőde és a fenntartó egyházmegye nem reagált a híradó megkeresésére.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Menekülés közben elhagytak egy 1354 gyémánttal díszített koronát a Louvre tolvajai
A betörők speciális eszközökkel jutottak át az ablakon, a múzeum közvetlen közelében van a párizsi rendőrség központja.


A francia hatóságok megerősítették, hogy megtalálták azt a különleges 19. századi koronát, amely egykor III. Napóleon felesége, Eugénia császárné fejét díszítette. Az ékszert a párizsi Louvre múzeum előtt foglalták le, írta a france24.com.

Rachida Dati kulturális miniszter szerint

a koronát valószínűleg menekülés közben ejtették el a tolvajok. A különleges darabot 1354 gyémánt és 56 smaragd borítja, arany sasokkal díszítették.

Ahogy már írtunk róla, a rablás reggel fél tíz körül történt, alig fél órával a múzeum nyitása után. A négy elkövető célirányosan érkezett, és néhány perc alatt végrehajtotta a lopást.

„Láttunk néhány felvételt: négy perc alatt nyugodtan bejutnak, összetörik a vitrineket, elveszik a zsákmányt, majd elmennek. Semmi erőszak, a látogatókkal nem foglalkoztak, nagyon profik” – mondta Rachida Dati.

Laurent Nuñez belügyminiszter elmondta, hogy

a tolvajok egy teherautóra szerelt darut használtak a bejutáshoz, és az ablakot egy speciális vágóval nyitották ki.

Az Apolló-galériába ezen keresztül jutottak be. A miniszter felbecsülhetetlen értékű ékszerek eltűnéséről beszélt.

A múzeumot a rendőrség lezárta, a párizsi rendőrség központja egyébként alig nyolcszáz méterre található a Louvre-tól.

A hónap elején hasonló bűncselekmény történt a párizsi Természettudományi Múzeumban is, ahova sarokcsiszolóval jutottak be, és 600 ezer euró értékű aranymintát loptak el.

via Telex


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Nemi erőszak miatt letartóztattak egy NAV-os kiképzőt
A férfit nőismerőse jelentette fel nemi erőszak és testi sértés miatt. A rendőrség eljárást indított.


Letartóztatta a rendőrség a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyik debreceni kiképzőjét, akit kapcsolati erőszak elkövetésével gyanúsítanak – írja a 24.hu.

A lap információi szerint a férfi a NAV Képzési, Egészségügyi és Kulturális Intézetének debreceni alkalmazottja volt, és az adóhatósági állomány számára tartott fegyverhasználati oktatást. Az 50-es éveiben járó férfi az utóbbi időben tartósan Szegeden teljesített szolgálatot.

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság megerősítette, hogy

a kiképzőt nőismerőse jelentette fel nemi erőszak és testi sértés miatt.

Az ügyben a Szegedi Rendőrkapitányság folytat eljárást, azt azonban nem közölték, hogy pontosan milyen gyanúsítással.


Link másolása
KÖVESS MINKET: