hirdetés

HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Gulyás: Március 15-ig maradnak a korlátozások, nehéz lesz a következő két hét

A miniszter elmondása szerint az oltás tömegessé válásával jó esély van arra, hogy a lazítás néhány hét, vagy akár egy hónapon belül megtörténhessen.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. február 25.

hirdetés

Március 15-ig fenntartja a november óta érvényben lévő járványügyi korlátozásokat a kormány - jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondta, hogy ahogy Európában, úgy Magyarországon is a koronavírus-járvány harmadik hulláma zajlik, már többféle mutáns koronavírus is terjed az országban. A járványügyi szakemberek szerint a következő két hétben romlani fognak az adatok.

"Minden előrejelzés azt mutatja, hogy a következő két hét kifejezetten nehéz lesz"

- fogalmazott a miniszter.

A szakértők és az operatív törzs is a korlátozások meghosszabbítását javasolta, ezért döntött a kormány ezek megtartása mellett. Gulyás azt mondta, tudják, hogy már nagyon nehéz ezzel a helyzettel együttélni, de

az oltás tömegessé válásával jó esély van arra, hogy a korlátozások végső, utolsó szakaszában legyünk, és ezek feloldása néhány hét, vagy akár egy hónapon belül megtörténhessen.

hirdetés

Hozzátette, hogy

a nemzeti konzultációval összefüggésben fog majd döntést hozni a kormány arról, hogy ütemezetten, vagy egy ütemben szüntessék meg a korlátozásokat, és hogy az oltási igazolvány mire jogosítson. Később azt is elmondta, hogy

minden bizonnyal a tömegrendezvényekre vonatkozó tilalmat oldják majd fel legkésőbb, a leghamarabb pedig szerinte a kijárási tilalmat kell majd eltörölni.

Mint mondta, a lazításhoz akkor jutunk a legközelebb, ha minél többen beoltatják magukat. Kiemelte, hogy Magyarországon áll rendelkezésre a legtöbb fajta oltóanyag a legnagyobb számban az Európai Unió tagállamai közül, elmondása szerint pedig a következő hetekben gyorsulni fog majd az oltás.

"Ezen a héten és jövő héten több embert tudunk majd beoltani, mint amennyit eddig összesen beoltottunk Magyarországon"

- jelentette ki.




hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Egy évtizedek óta használt szer csökkenti a súlyos lefolyású Covid esélyét, és lerövidíti a gyógyulás idejét

Egy angol orvosok által jegyzett tanulmány szerint az asztma kezelésére már régóta használt szer, a Budesonide segíthet.
Címkép: Wikimedia Commons - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

Egy évtizedek óta használt szer csökkenti a súlyos lefolyású Covid esélyét, és lerövidíti a gyógyulás idejét is egy új tanulmány szerint - írja az Index. Angol orvosok Oxfordshire-ben végzett vizsgálatuk során arra jöttek rá ugyanis, hogy

egy, az asztma kezelésére már régóta használt szer, a Budesonide napi kétszeri belélegzése lerövidítette a gyógyulás idejét és csökkentette a sürgősségi ellátásra szoruló betegek számát a koronavírus enyhe formájában szenvedő betegek körében.

Az erről szóló tanulmányt a Lancet című szaklapban publikálták - szúrta ki a lap.

Szintén angol orvosok ismerték fel korábban azt is, hogy egy másik hasonló hatásmechanizmusú szer, a dexamethasone szájon át vagy intravénásan adva javítja a súlyos Covidban szenvedő, tehát oxigénkezelésre szoruló betegek túlélési esélyeit.

Az Index cikkében azt is megjegyzik, hogy "mindkét gyógyszer az ún. glükokortikoidok csoportjába tartozik, és a Covid által kiváltott súlyos gyulladást, illetve az immunrendszer túlzott reakcióját csökkentik, az előbbi a légutakban, utóbbi pedig az egész testben".

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
HÍREK

Nagy nyitásra készül a kormány 4 millió beoltott bejelentése után a Magyar Hírlap szerint

Újabb, jelentős enyhítések jöhetnek, újra kinyithatnak a szállodák, fürdők és a kulturális létesítmények is, melyeket védettségi igazolvánnyal lehet majd látogatni - tudta meg a lap.
Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, a vendéglátóhelyek teraszainak, kerthelyiségeinek nyitása az azt követő napon történhet meg, amikor a beoltottak száma eléri a 3,5 milliót.

Nagy mértékű nyitás várható a kormánytól, ha elérjük a négymillió magyar beoltottat, ezzel pedig a kultúra és a vendéglátás terén szinte visszakaphatjuk a régi életünket - írja a Magyar Hírlap.

A lap információja szerint ha meglesz a 4 millió beoltott, akkor újabb - sokkal nagyobb léptékű - nyitás várható. Úgy tudják, hogy ekkor

újra megnyitnak a szállodák, fürdők, mozik, színházak és más kulturális rendezvények.

Ezek igénybevételéhez, látogatásához a 18 éven felülieknek védettségi igazolványt kell felmutatniuk. A kiskorúak a családtagjaikkal együtt mehetnek a közös programokra, ha a szülők igazolják a védettségüket.

hirdetés

A lap szerint ekkor már a vendéglátóhelyek belső terei is látogathatók lesznek. A személyzet számára a maszk kötelező, a vendégeknek csak a fogyasztáson kívül kell viselniük. Az éttermek, vendéglátóipari egységek látogatásához a kormány nem teszi kötelezővé a védettségi igazolvány meglétét - írja a Magyar Nemzet.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK
A Rovatból
hirdetés

Majka: Szijjártó megígérte, hogy felterjeszti a meglátásaimat a megfelelő szervekhez és személyekhez

Majka és Szijjártó Péter még hétfőn találkoztak a Külügyminisztériumban. A találkozón a zenész elmondta a külügyminiszternek, szerinte hogyan lehetne segíteni a zeneiparnak.
Címkép: Facebook/Szijjártó Péter - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

Még hétfőn találkozott a Külügyminisztériumban Szijjártó Péter és Majoros Péter, azaz Majka. A találkozásról a külügyminiszter még egy közös fotót és egy rövid posztot is megosztott a Facebook-oldalán.

"Egyszerre voltunk covidosok. Mindketten rendesen elszenvedtük. Most már abban reménykedünk, hogy minél előbb mehetünk koncertre. Ő énekelni, én hallgatni"

- fogalmazott Szijjártó.

A Telex ezután megkereste Majkát is, hogy megkérdezzék a Szijjártó Péterrel közös találkozója miértjéről. A zenész a lapnak elmondta, hogy van egy személyes kapcsolatuk a külügyminiszterrel, és már hónapokkal ezelőtt megbeszélték a mostani találkozót.

Majka azt is elmondta, miről esett szó a hétfői találkozón.

hirdetés
"Az elmúlt egy évet beszéltük ki zeneipari szempontból. Elmondtam neki, hogy én hogy láttam az elmúlt egy évet, és szerintem hogyan lehetne segíteni ennek az iparágnak, ami nehéz helyzetbe került a járvány miatt"

- fogalmazott a rapper, aki azt is hozzátette: többek között a katás előadók problémájára hívta fel a figyelmet, de beszélt a külügyminiszternek az élőzenei rendezvényekre vonatkozó 27 százalékos áfakulcs csökkentéséről, illetve a raktárkoncertekkel kapcsolatos balhékat is szóba hozta.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
HÍREK

CÖF: legyen nemzeti ünnep és munkaszüneti nap június 19-e

1991-ben ezen a napon hagyta el Magyarországot az utolsó szovjet katona.
MTI, Címkép: MTI/Lakatos Péter - szmo.hu
2021. április 20.

hirdetés

A Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) azt javasolja, hogy

legyen nemzeti ünnep, egyben munkaszüneti nap június 19-e, amely napon 1991-ben az utolsó szovjet katona is elhagyta Magyarországot.

Fricz Tamás politológus, a CÖF kurátora a civil szervezet keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: június 19-e jelentősége "történelmünk két fénylő napjához", március 15-éhez és október 23-ához mérhető.

"Június 19. olyan nemzeti ünnep lehet, amely nemcsak ideiglenesen kivívott, hanem tartósan megszerzett, máig élő függetlenségünk és szabadságunk szimbóluma lehet"

- hangoztatta.

Kijelentette: ezt a szuverenitást újra és újra támadás érheti "a legkülönfélébb geopolitikai és globális irányokból", ezért a védelme "elemi kötelességünk".

Június 19., illetve június mindenkori utolsó szombatja jelenleg a magyar szabadság napja, nemzeti emléknap, de nem munkaszüneti nap - mutatott rá Fricz Tamás, aki azt javasolta, hogy ezután ne június utolsó szombatján, "egyfajta laza piknik keretei között" ünnepeljünk, hanem valóban június 19-én, és ez legyen munkaszüneti nap.

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: